Somogyi Néplap, 1988. szeptember (44. évfolyam, 209-234. szám)

1988-09-28 / 232. szám

Somogyi Néplap 1988. szeptember 28., szerda SPORT 0 OOP Szöulból jelentjük Asztalitenisz Jacsó József, a 110 kg-os súlycsoport ezüstérmese a dobogón, mellette a győztes szovjet Zaharevics Klampár Tibor a maga 35 évével az olimpiai asztalite­nisz-versenyek legidősebb játékosa. Eddigi szereplésén viszont ez egyáltalán nem látszik meg, mert óriási becs­vággyal és akaraterővel küzd. Miután kedden újabb két mérkőzést nyert — a másodikat a brit Cooke el­len —, függetlenül a cso­portelsőséget eldöntő talál­kozótól már továbbjutott, bekerült a legjobb 16 közé. Ott aztán a mezőny már di­rekt kiesésben folytatja küz­delmét az olimpiai bajnoki címért. Harczi is két találkozón győzött ezen a napon, a Klampár, Kriston páros vi­szont alulmaradt svéd el­lenfelével szemben. Tekint­ve, hogy ebben a számban a csoportokból csak két-két kettős jut tovább, a magyar duónak már nincs esélye a legjobb nyolc közé jutásra. Újabb akadályon ■ jutott túl a Bátorfi, Urbáh női pá­ros Európa-bajnok kettős, bár korábban két mérkőzé­sét is. elvesztette, nem re­ménytelen a helyzete, hogy az első négy között végez­zen, és így továbbjusson. Bátorfi váratlan vereséget szenvedett az egyéniben a holland Kloppenburgtól, Ur­függetlenül négy győzelmé­vel és egyetlen vereségével csoportmásodik lett, s ez számára — akárcsak Klam- párnak — a továbblépést je­lenti. ö is a legjobb 16 kö­zött folytathatja küzdelmét. Bátorfinak a nyugatnémet Nemes van még hátra, min­denáron győznie kell, hogy biztos legyen a továbbjutá­sa. Vízilabda Legalább kétgólos győze­lemre lett volna szüksége a magyar vízilabda-válogatott­nak kedden ahhoz, hogy csoportjából bekerüljön a legjobb négy közé. A ver­senyfutás még teljesen nyílt volt a két elődöntős helyért az Egyesült Államok, Ju­goszlávia, Magyarország és Spanyolország között. A dél­előtt folyamán a spanyolok 12:9-re legyőzték Görögor­szágot, noha nem sokkal a befejezés előtt még döntet­len volt az állás. Ez a 12:9- es eredmény hozta úgy, hogy a magyaroknak minimum két góllal kellett volna győz­niük az elődöntőbe kerülés­hez. Ez jóformán lehetetlen vállakózásnak tűnt a világ egyik legjobbja, az olimpiai ezüstérmes Egyesült Álla­mok. ellen, s mégis sokáig úgy állt ez a mérkőzés, hogy sikerül ez a bravúr. Olimpiai uszoda, 5000 né­ző, V.: von Dorp (holland), Whitehouse (ausztrál). Magyarország: Kuna Pé­ter — Bujka Gábor, Pintér István, Keszthelyi Tibor 1, Mohi Zoltán, Tóth II. Lász­ló 1, Gyöngyösi András 3. Csere: Schmiedt Gábor 1, Petőváry Zsolt 2, Pardi Ti­bor, Tóth Imre 1. Ökölvívás Isaszegi Róbert kedden délelőtt, a Csamsil sportcsar­nokban — a negyeddöntők során — immár harmad.! k győztes csatáját vívta meg. Ezúttal a thaiföldi Csacsaj Sasakul ellen öklözött. Az első három perc után kívülről úgy tűnt, hogy egyik sportoló sem jutott előnyhöz. A folytatásban Sasakul pró­bálkozott valamivel több ütéssel. A záró menetben azután Isaszegi árnyalatnyi fölényt harcolt ki, de ezút­tal is hiányoztak a megren­dítő erejű nagy ütések. Amikor a 3:2-vel Isasze- git jelölték meg győztesnek, Csötönyi beugrott a ringbe, ölelte és csókolta a Borsodi Bányász 24 éves sportoló­ját. Megszületett hát az első szöuli magyar ökölvívó érem, Isaszegi a négy közé jutott. Ott az amerikai Michael Canbajallal találko­zik csütörtökön a döntőbe jutásért. A délelőtti műsorban fel­lépő másik magyarnak, Fü- zesy Zoltánnak (75 kg) nem sikerült elődöntőbe jutnia. A döntés a harmadik há­rom percre maradt. Ebben viszont már egyértelműen a magyar EB-ezüstérmes volt aktívabb, keményeket is ütött, és ha Syed belharcot akart választani, azt kizárta. Ügy tűnt, ha szoros ponto­zással is, de Füzesy is a négy közé kerül Isaszegi után. Ezzel szöges ellentét­ben 3:2-es Syed-győzelmet hoztak ki a bírók. A 81 kilós súlycsoportban Erős Lajos 5:0-ás pontozás­sal veszített az amerikai Andrew Maynarddal szem­ben. Birkózás Négynapos szünet után, a kötöttfogású küzdelmeket követően kedden délelőtt a Szangmu csarnokban meg­kezdődött a szabadfogású birkózók olimpiai sorozata. Ezen a napon három súly­csoport versenyzői léptek szőnyegre, ám magyar spor­tolót csak kettőt lehetett lát­ni, hiszen a 48 kg-ban nem volt induló. A mérleg a dél­előtt során: egy győzelem, egy vereség. A 62 kg-osok között a vb-bronzérmes Or­bán József a tavalyi ameri­kai világbajnokkal, John Smith-szel találkozott, és nem volt sok esélye, 11:4 arányú pontozásos veresé­get szenvedett. A 90 kg-ban az EB második helyezett Tóth Gábor (szintén csepeli versenyző) hasonló pont­arányt ént el, mint Orbán, csak éppen fordítva. Ö 11:4 arányban verte az indiai Vermát. Délután mindhárom súly­csoportban újabb két-két fordulót bonyolítottak le. A szabadfogásúak 2. for­dulójában mind a két ma­gyar vereséget szenvedett. A 62 kg-os Orbán József a japán Szakae Kazuhitotól kapott ki 5:4-re, míg a 90 kg-os Tóth Gábort az ame­rikai James Scherr győzte le 3:1 arányú pontozással. A harmadik fordulóban Tóth Gábor (90 kg) 10:0-ás pontozásos győzelmet ara­tott a brit Graeme English ellen. A délelőtti vereség után Orbán József számára nem sokáig tartott a szöuli olim­pia, a Csepel világbajnoki bronzérmese ugyanis óriási csatában a második forduló­ban 5:4 arányban kikapottá japán Szakáétól és búcsú­zott. A 90 kg-ban Tóth Gá­bor az amerikaiak világbaj­nokával, James Scherrel mérte össze tudását, és a vártnál sokkal nagyobb el­lenállást kifejtve mindössze 3:l-es pontozásos vereséget szenvedett, ö még verseny­ben maradt. Cselgáncs Kedden a 71 kg-os súly­csoport küzdelmeit bonyolí­tották le. Az első fordulóban Hajtás Bertalan ipponnal győzött a szenegáli Dione ellen. Második mérkőzésén a taj­vani Ju Hsziang Hunggal találkozott, s bírói döntéssel győzött. A harmadik mérkő­zésén a francia Marc Ale­xandre ellen bírói döntéssel veszített. A Hajtós Bertalant koráb­ban az egyenes ágon legyő­ző francia Alexandre újabb két mérkőzést megnyert. Előbb a spanyolok idei Eu- rópa-bajnokát, Ruizt győzte le, majd a B-ág döntőjében a szovjet Tenadzénél is jobb­nak bizonyult egy három­pontos bokakirúgással. Az­zal, hogy Alexandre olim­piai döntőbe került (ellenfe­le az NDK-beli Loll volt), Hajtós Bertalannal is jót tett, mert a Bp. Honvéd csel- gáncsozója a reményágra ke­rült, és a bronzéremért lép­hetett a késő esti órákban tatamira. A reményágon Hajtós Ber­talan első ellenfelét, a mali Ousmane Camarát a máso­dik percben ipponnal verte. Második mérkőzésén bírói döntéssel győzött a spanyol Joaquim Ruiz ellen, majd a következő körben ippon­nal vereséget szenvedett a szovjet Georgij Tenadzétől. így Hajtós — a 65 kg-os Bujkó Tamás után a ma­gyar csapat második pont­szerzője, az ötödik helyezett lett a 71 kg-ban. Kajak-kenu A sportág versenyeinek második napján újabb hat szám elő- és reményfuta­mait bonyolították le. A ma­gyar érdekeltségű futamok: Férfi K—1 1000 m, 2. fu­tam: 1. Csípés Ferenc (ma­gyar) 3:41.87 p, 2. Morten Ivarsen (norvég) 3:43.10 3. Mai sportműsor Röplabda NB I, női: KV Izzó—Rú- kosmenti TK. Kaposvár, vá­rosi sportcsarnok, 17 óra. Junior: 15 óra. iMbdarúgás Nemzetközi mérkőzés. K. Építők—iNK Nafta (jugo­szláv). Kaposvár, Arany u., 15 óra. Sakkszimultán Tabon A tabi ifjúsági napok ke­retében a Videoton gyáregy­ségének KISZ-ibizottsága sakkszimultánit szervez Pin­tér József nemzetközi nagy­mesterrel. Az eseményre pénteken fél négykor, a tabi költségvetési üzem ebédlő­jében kerül sor. Neyezni a helyszínen lehet. Grant Davies (ausztrál) 3:43.52. Férfi C—l 1000 m, 2. fu­tam: 1. Ivan Klementyev (szovjet) 4:05.12 p, 2. Larry Cain (kanadai) 4:09.50, 3. Aurel Macarencu (román) 4:09.71, 4. Ivan Sabjan (ju­goszláv) 4:11.54, 5. Pulai Im­re (magyar) 4:12.18. Női K—4 500 m, 2. fu­tam: 1. Magyarország (Gé- czi Erika, Mészáros Erika, Rakusz Éva, Kőbán Rita) 1:36.48 p, 2. Bulgária 1:39.40, 3. Dánia 1:40.87. Férfi K—2 1000 m, 3. fu­tam: 1. Behling, Krentz (NDK) 3:24.45 p, 2. Foster, Graham (ausztrál) 3:25.66, 3. Helyi Tibor, Rajna András (magyar) 3:26.00. Férfi K—4 1000 m, 1. fu­tam: 1. Margyarország (Gyu- lay Zsolt, Csípés Ferenc, Hó- do9i Sándor, Ábrahám Atti­la) 2:58.54 p, 2. NSZK 3:01.07, 3. Norvégia 3:01.54. Férfi C—2 1000 m, 3. fu­tam: 1. Heukrodt, Spellv (NDK) 3:40.82 p, 2. Dopie- rala, Lbik (lengyel) 3:44.24, 3. Takács Gábor, Leikep Gusztáv (magyar) 3:45.50. Az egyetlen magyar érde­keltségű reményfutam ered­ménye: Férfi C—1 1000 m, 1. re­ményfutam: 1. Peter Pales (csehszlovák) 4:17.83 p, 2. Pulai Imre (magyar) 4:20.50. A délutáni reményfutam­ban Pulai Imre kijavította délelőtti botlását, második helyen végzett a csehszlovák Pales mögött a kenus egye­sek 1000 méteres reményfu­tamában, s így ő is bejutott a csütörtöki középdöntőbe. Ez azt jelenti, hogy mind a tizenkét számban van ma­Az A totó 40. heti mérkőzé­seire Vízkele­ti Béla nyug­díjas tippel. Húsz éve to- tózi'k, legna­gyobb talála­ta 12-es volt. így látja az esélyöket: Veszprém—Bp. Honvéd x, 2 Tatabánya—Rába ETO 1 gyár egység a középfuta­mokban. Éremtáblázat Kedden 14 számban avattak bajnokot, az eddigi 145 döntő után az érmes országok száma 40. Eremtáblázat c w N □ ea :3 N 0) o « £ Szovjetunió 35 17 28 NDK 29 . 22 20 Egyesült Államok 17 17 17 NSZK 8 8 ti Magyarország 8 ti 3 Bulgária 7 7 ti Románia 5 9 7 Nagy-Britannia 4 7 ti Franciaország 4 3 3 Olaszország 4 3 3 Bonn Ottót megválasztották az ICF főtitkárának Nagy magyar sportdip­lomáciai sikerrel ért vé­get a Nemzetközi Kajak­kenu Szövetség (ICF) kongresszusa, amelyet az igazgatótanács ülése zárt. A legfontosabb hír: Bonn Ottót két évre megvá­lasztották az ICF főtit­kárának, s emellett első álelnöki tisztségét is meg­tartotta. Ezzel Budapest lett a szervezet admi­nisztratív központja, hi­szen most az ICF titkár­ság is a magyar főváros­ba költözik. én tippjeim Vasas—MTK-VM x Siófok—Haladás 1 Vác—Ü. Dózsa 1, 2 Düsseldorf—(Fortuna Köln 1 Meppen—.Bayreuth x Freiburg—Wattenscheid 1 Essen—Osnabrück x Bari—Piacenza 1 Brescia—Udinese x Gremonese—Empoli 1 uaii viszuni a naia leneue- nül esélyesebb kínai Csiao Csi-min ellen vesztett. Ettől Egyesült Államok— Magyarország 10:9 (2:1, 1:2, 2:3, 5:3) Már nem „aranyos" Ben Johnson A szöuli olimpia dop­pingvizsgálatainak ered­ményei már a játékok el- &ő hetében is több alka­lommal jelentettek szo­morú szenzációt. Az igazi bomba azon­ban kedden hajnalban, szöuli idő szerint 5.30-kor robbant. A NOB orvosi bizottságának olasz tag­ja, Gustavo Tuccimei az UPI hírügynökségnek. adott nyilatkozatában be­jelentette, hogy a 100 mé­teres síkfutásban szenzá­ciós világcsúccsal győz­tes kanadai Ben John- sonnál az anabolikus szteroidok csoportjába tartozó tiltott szer hasz­nálatát mutatták ki. Olyan gyógyszerről van szó, amely a fehérjebe­építést segíti elő, ezáltal az izomerő hallatlanul gyors növelését. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó bi­zottsága kedden, helyi idő szerint 9.05 órakor egyhangúlag elfogadta az orvosi bizottság azon ja­vaslatát is,, hogy a ver­senyzőt zárják ki a XXIV., szöuli /olimpiáról. Johnson diszkvalifi- kálása után a Nemzetkö­zi Atlétikai Szövetség ke­zében volt a döntés, hogy határozzon az érmek esetleges újraelosztásá­ról. Ez meg is történt, mindenki egy helyet elő­relépett, vagyis az ame­rikai Carl Lewisé lett az arany. Ezt az esetet számos, Szöulban tartózkodó tu­dósító az újkori olimpiák 92 év óta íródó története legsúlyosabb, s éppen ezért egyben a legveszé­lyesebb „ügyének” minő­sítette. A világrekorder leg­nagyobb ellenfele, Carl Lewis kedden úgy nyi­latkozott, hogy nem sze­retne „belekeveredni” az ügybe. A Nemzetközi Amatőr Atlétikai Szövetség (IAAF) bejelentése sze­rint a világbajnok Ben Johnsont megfosztották minden versenyen való részvétel jogától. A szer­vezet szabályainak értel­mében a sportolóra „örö­kös” eltiltás vár, azon­ban két évvel a határo­zat meghozatalát köve­tően az atléta kérheti a büntetés felfüggesztését. Az MTI munkatársa magkérdezte Békési Lász­lót, á MASZ elnökét, mit érzett, amikor eljutott hozzá a „nagy ügy” híre. — Az jutott az eszem­be, hogy végre nem a kö­zépszerű atlétákat áldoz­zák föl, miközben min­denki jól tudja, a győz­tesek között is sok a vét­kes, sőt, a legsúlyosabb vétkeket éppen az érme­sek követik el. Ben Johnsonról évek óta re­besgetik, hogy nála dur­vábban senki senj sértet­te meg a doppingsza- bályokat, de őt sérthetet­lennek véltük, azok közé soroltuk, akik csak akkor bukhatnak le, ha felad­ják. A kanadai csapat ve­zetői szerint Ben John-, son szó nélkül visszaad­ta aranyérmét, miután tudomására hozták a dóp- pingvizsgálati eredmé­nyét. Nagyon megdöb­bentette a hír, az egészet nem volt képes felfogni, még kevésbé magyaráza­tot adni. Padova—Genoa x Pótmérkőzéseik: 1, 1, 1. NEMZETI NAPOK SIÓFOKON A SIÓ ÁRUHÁZBAN szeptember 29-től október 8-ig NDK, cseh, lengyel és bulgár termékekből bőséges áruválasztékban, kedvező áron vásárolhatnak kedves vásárlóink. ÁRUHÁZUNK AJÁNLATA: — kontakt grillsütő, vasalók és egyéb műszaki cikkek, — csillárok, asztali-, fali- és mennyezeti lámpák különféle kivitelben, — velúr tapéta több színben, — kötőfonalák, lepedők, ágyneműgarnitúrák, frottír törölközők, törlők nagy választékban, — férfi-gumicsizma, női fél- és száras cipő, diplomatatáska rendkívül kedvező áron. VÁRJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT! (103475) TOTÓ

Next

/
Thumbnails
Contents