Somogyi Néplap, 1988. augusztus (44. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-06 / 187. szám
Somogyi Néplap 1988. augusztus 6., szombat A balatoni hattyúk — Itt vannak a hattyúk a parton! — szólt át a szomszéd néni. — Lehet őket fényképezni. Andris azonnal kiszaladt a parthoz, de hamarosan visz- sza is jött és ijedten mondta: — Meg akart csípni, úgy sziszegett, mint a kígyó.. — Közel mentél hozzájuk. Bizonyosan félti a fiókáit, azért volt mérges — jegyeztem meg. — A két nagy hattyú álldogál, a fiókák meg ülnek — mondta szinte lélegzetvétel nélkül, aztán sürgetett, hogy induljak fényképezni. Amikor a parthoz értünk, a gúnár jobb lábán állt, bal lábát hátra nyújtotta, a szárnyait meg széttárta. — Ugye, Papi most tornázik a hattyú — jegyezte meg Andris, miközben néhány felvételt készítettem róluk. Aztán rövid idő múlva visszatotyogtak a vízbe és odaúsztak a szomszéd horgász bácsihoz, aki kukoricát szórt nekik. A fiókák fürgén úszkálva még a víz felszínén bekapták a kukoricaszemeket. Ha egy-egy szem merülni kezdett, az öregek kinyújtották hosszú nyakukat, nem hagyták lesüllyedni a vízbe a finom csemegét. Andris egyre többet kérdezett a hattyúkról. Elmondtam, amit tanultam, hogy Magyarországról a múlt század közepén az Ecsedi-láp lecsapolásával tűntek el mint költő madarak. Ez rendkívüli eset, hogy Balatonfenyvesen már második alkalommal költött ez a hattyúpár, amelyet az általános iskola környezet- és természetvédelmi szakosztálya gondoz. Nyáron pedig a fürdőzőket meg a horgászokat látogatják és elfogadják tőlük az élelmet. Ez a bütykös hattyú pár az elmúlt évben öt, az idén meg hét fiókát költött, s minden második nap eljönnek felénk, Andris legnagyobb örömére. Brehm Az állatok világa című könyvében így ír a bütykös hattyúról : „Németország északi és északkeleti részének egyes tavain, például Mecklenburg és Brandenburg tavain még vad állapotban költött, de a háború következtében eltűnt. Észak-Európán kívül még Ázsiában a déli Uraitól Dél- nyugat-Szibériáig és Tur- kesztánban él mint költő madár.” Az Európa madarai című könyvben pedig ezt olvashatjuk: „A bütykös haty- tyú Magyarországon 1875- ben költött utoljára. Európa nagy részében félvadon él.” „A hattyú rendesen a 3. évben kezd szaporodni — írta Brehm. A fészekalja 5-9 szürkés zöld tojásból áll. Ezeket áprilisban vagy májusban főleg a tojó költi ki, s közben a gúnár a közelben őrködik. A költési idő 35,5 nap. A fiókák a kikelés után hamarosan elhagyják a fészket, s szüleik a vízbe vezetik őket. Csak néhány nap elteltével kezdenek enni, elsősorban vízi és mocsári növények fiatal hajtásait, s az öregek füvet is tépkednek nekik.” (Ezt több alkalommal magam is láttam.) Amint a képen is látható, igaza volt Brehmnek, amikor azt írta: rendszerint a tojó halad elöl, s a gúnár követi hátul a családot. A kifejlett madarak vízi és mocsári növényekkel, füvekkel, rovarokkal, férgekkel, csigákkal és kagylókkal, olykor ikis kétéltűekkel és halakkal is táplálkoznak. Táplálékfelvételkor rendesen csak a nyakukat merítik a vízbe, de mélyebben is „gör- gicsélhetnek” — írta Brehm, bár a vízbe dobott kenyér- és kiflidarabokat is megeszik, mert a balatoni für- dőzők ezzel etetik őket. Annyit még el kell mondani a bütykös hattyúkról, hogy a párok sok évig vagy egész életükben együtt maradnak, s hosszú ideig ragaszkodnak ugyanahhoz a költőhelyhez. A balatonfeny- vesi iskolások megfelelő gondozásának eredménye, hogy ez a hattyú pár már második évben népes fészekaljat költött. Elértük azt, hogy ezek a szép madarak száz év után visszatelepültek hazánkba és hozzájárulnak, hogy a Balatonunk még gazdagabb lehessen egy szép látvánnyal. Tóth Ferenc Törő István Kovács József Mesécske Táborfalván táboroztam, rákot fogtam Rákoson, Királyréten muzsikáltam, s elragadt a táltosom, a búcsúba Pócsra megyek, hangyafogat visz oda, úgy jóllakom pecsenyével, taligán tolnak haza, horkolásom a vadludak a tengerig vontatják, és tavasszal hogyha jönnek kéményünkre ledobják. A mi ablakunk Ez a mi ablakunk, a Dorottya utcában. . Tulipán meg buzogány- virág lámpás világít az ég arcába. Legelöl Kavics látható a híres rajzoló, középen Tímea nővére, aki mellett zongorahangoló kalimpál dühösen. Kicsi a hosszúsipkás bohóc, és Répaorr a hóember, Csingacsguk indián törzsfőnök sátra előtt, reggelig őrködnek. A nemesített akác Akácerdőkben és kisebb- nagyobb csoportokban álló akácosokban nincs hiány Magyarországon. Ennek a jel legzetesen hazai fának sok előnyös tulajdonsága és sok hátránya van. Előnye nemcsak az, hogy bár lombos fa, mégis jól ég, jó tüzelőanyag, (ez a gyantatartalmának köszönhető), hanem az is, hogy megfelelően szilárd. Csakhogy hiába szilárd, ha egyszer hasadékony, repedé- keny, és ez nagyon erősen korlátozza a felhasználhatóságát. Hátránya a zöldessárga színe is, továbbá tartósan fanyar szaga. Megmunkálásnál még más háltráinyos tulajdonsága is napvilágra kerül : gyalulás, csiszolás során a faanyag szélei szakadnak, annyira, hogy az akácfát csak a rostok növekedésének irányában lehet megmunkálni, vagyis feldolgozása nagyon kényes művelet. Tetejébe a szálak elszakadása következtében az egyes darabok vége „szakállas”, ami nagyban csökkenti értékét. Előnye viszont, hogy gyorsan nő, a viszonylag rosszabb termőhelyeken is megél. Kevés a betegsége és a károsítója. A gyökérzetén megtelepedett mikroorganizmusok segítségével gazdagítja a talaj nitrogénkészletét. Az akáccal az ipar sokáig szinte egyáltalán nem foglalkozott, csak mezőgazdasági célokra alkalmazták: karókat, támfákat, komlópóznákat készítettek belőle, ezenkívül karámok és pajták építőanyagaként, szerszám- nyélnek, kocsirúdnak használták. Csak nemrég derült ki, hogy az úgynevezett nemesítéssel sokoldalúan hasznosítható ipari nyersanyaggá változtatható ez az elterjedt fafajtánk. A kezelés során két méter átmérőjű, húsz-harminc méter hosszú acélhengerbe helyezik el az akácfűrészárut. A lezárás után 25— 35 percig légritkítást végeznek az acélhengerben, majd nedves gőzt juttatnak be. A műveleteket többször is megismétlik. A nemesítés 1-2 órát vesz igénybe, s ezt természetes vagy mesterséges szárítás követi. E nem túl bonyolult technológia eredményeként a faanyag jóformán minden hátrányos tulajdonságát elveszti. Jellegzetesen hazai tájfelvétel az utat kísérő akácfasorral. Én játszom, te játszol... Szívószál-staféta Minden gyereknek egy szívószálat adunk, majd sorbaállítjuk őket. A csapattagok szájukba veszik a szívószálat. Az első játékos szívószálára egy könnyű karikát teszünk. Ezt szívószálról szívószálra kell továbbítaniuk úgy, hogy közben ne essen le a földre. Hozzáérni nem szabad. Ha az utolsó gyerekhez ér a karika, indulhat vissza. iMikor ismét a sor elejére ér, vége a feladatnak. Jegyezzük fel, hogy adogatás közben hányszor esett le a karika, illetve hogy hányszor értek hozzá kézzel! Ezekért pontlevonás jár. Kellékek: 1 db karika (pl. kulcskarika, gyermekláncfű szárából készített karika) ; annyi szívószál, ahány pajtás érkezik az állomásra (mindenkinek adjunk saját szívószálat). Tojásjáték (Tábori hez) akadály v er senyA csapat mindegyik tagjának 10-10 métert kell megtennie úgy, hogy kinyújtott karral egy fakanálon krumplit visz. Ez nem eshet le; ha mégis, büntetőpontot adunk. A feladatot a körülményeknek megfelelően alakíthatjuk. A krumplit helyettesíthetjük főtt tojással, pingponglabdával, dióval stb. Egyenletes legyen a terep, mert a gyerekek a feladat végzése közben nem tudnak a lábuk alá is nézni, így szinte minden fűszálban könnyen megbotolnak! Kellékek: 1 db fakanál; néhány szem krumpli. Potyog a doboz Egy másfél méter magas asztalkát készítünk. Erre piKié volt a piros kalap? (Csima Brigitta kaposvári óvodás rajza) Aprómanó egy kiadós nyári zápor után — de lehet, hogy még előtte — kisétált a rétre, sőt még az erdőbe is bekukucskált. Nem hiszitek? Pedig igaz, egy piros kalapos úr a megmondhatója. Ugyanis vele találkozott Aprómanó éppen ott, ahol a rét végződik, az erdő meg kezdődik. — Jó napot1 — mondta Aprómanó, és meghajolt. A piros kalapos úr valószínűleg nem számított erre, és szemmel láthatólag zavarba jött. Még a fehér pöttyök is elpirultak a kalapján. De azért csak kimondta nagy nehezen: — Jó napot, jó napot! — és megemelte a fülig piros kalapot. — Csiperke vagyok! Hát te? — En meg a híres, nevezetes Aprómanó. Nem láttad a színes ceruzáimat? — Ceruzák? ... Várjunk csak... Erre járt a Nálad is Apróbb Manó, akkora dobozzal a hóna alatt, hogy minden második görbe fánál meg kellett állnia pihenni. Es a dobozban ceruzák voltak! — Igazán? — Igen, igazán — mondta a magát Csiperkének nevező piros kalapos úr — ; láttam, amikor a tölgyek meg a bük- kök törzsére vonalat rajzolt velük. — A pirossal, a kékkel meg a zölddel is? — kérdezte izgatottan Aprómanó. — Sőt — mondta a piros kalapos úr —, a sárgával is! — Jól értettem? A pirosat, a kéket, a zöldet meg a sárgát mondtad? Hiszen ez nagyszerű; csakis az én ceruzáim lehettek! Most aztán nem is kell mást tennem, mint követni a Nálam is Apróbb Manó... hm... hogy is mondjam... — Jelzéseit — segítette ki a piros kalapos úr. — Tudom, a jelzéseit — mondta Aprómanó. — Úgyis utolérem! — S ezzel a nyakába vette az erdőt. Es már- már megfeledkezett a ceruzáiról meg a Nála is Apróbb Manóról. Mert a nyári erdő zápor előtt nagyon szép ám, meg utána is! Dicsérik is szüntelenül a madarak... lgenám, csakhogy azok a bizonyos jelzések — o pirosak, a kékek, a zöldek meg a sárgák — ugyanoda vezették Aprómanót, ahonnan elindult. Es bizony, a még Nála is Apróbb Manónak nem volt se híre, se hamva. Mit tehetett volna? Elköszönt a piros kalapos úrtól, és gyorsan hazament. (Azt hiszem, mégiscsak a zápor előtt történhetett az eset, mert Aprómanó sietett ugyan, de azért a réten megállt egy kicsit pitypang-ejtőernyőt gyűjteni. Es hát ugyan ki látott már zápor után pitypangbóbitát? Meg különben is. Nem is lett vizes a bocskora!) Hanem aztán otthon, tyű, el sem tudnátok képzelni, mekkora meglepetés várta. — Itt járt a Nálad is Apróbb Manó — mondta az édesanyja —, és visszahozta a színes ceruzáidat. De azt kikötötte, hogy csak akkor kaphatod meg őket, ha többé nem firkálod össze a falat meg a bútorokat, és csak akkor mész a réten túl, ha már nagy leszel. — Tudom — mondta Ap- rómanó, és rajzolt a füzetébe egy nagy-nagy kerek erdőt; meg mókusokat, őzeket, szarvukat nyújtogató csigabigákat, sőt egy medvét is, meg sok-sok turistajelzést. Annyit, hogy már maga sem igazodott el rajtuk. Szóról szóra így történt, aki nem hiszi, kérdezze meg a piros kalapos urat. Bár ... gyanús nekem az a piros kalap. Lehet, hogy nem is Csiperke úr viselte, hanem a füllentős és veszedelmes Galóca... Akkor meg legjobb lesz, ha óvakodtok tőle. Vallató Géza ramis alakban 20-30 egyforma nagyságú konzervdobozt állítunk fel. Minden játékos hármat dobhat rongy-, bőrvagy teniszlabdával, háromöt méter távolságból. Akinek egy vagy két dobással az összes konzervdobozt sikerült letakarítani az asztalról, annak újra felállítjuk a piramist. A leesett dobozokat számoljuk, és a végén összeadjuk a csapat teljesítményét. Kellékek: 20-30 db egyforma nagyságú konzervdoboz; 1 db asztalka; 1 db rongy-, bőr- vagy teniszlabda. Téglafutás Kijelöljük a versenypályát: legyen egy 5—8 méteres, egyenes, akadályoktól (ágaktól, bokroktól, fűcsomóktól stb.) mentes útszakasz. Minden versenyző három téglát kap. A pályán úgy kell végigmenniük, hogy csak téglára léphetnek. Kettőn mindig állnak, a harmadikat (az utolsót) mindig előreteszik, majd átlépnek az első két téglára. Egy téglára két lábbal rálépni nem szabad. Tilos a lábat a földre letenni! (Kézzel támaszkodni esetleg lehet.) Kellékek: 12—15 db tégla. Sakktábla Az ábratöredékekből egy sakktábla illeszthető össze, mégpedig úgy, hogy a betűk folyamatosan olvasva Petőfi Sándor egyik versének első sorát adják eredményül. Hogy szól ez a versidézet? (A helyes válasz a 15. oldalon.)
