Somogyi Néplap, 1988. augusztus (44. évfolyam, 182-208. szám)

1988-08-29 / 206. szám

Gyászjelentés Mély fájdalommal tudatjuk mind­azokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, drága édes­apám, KENYERES TIBOR életének 52. évében tragikus hirte­lenséggel elhunyt. Temetése szeptem- ben 1-jén, csütörtökön 15.30 órakor lesz a Nyugati temetőben. A gyá­szoló család. * * * ' Értesítjük a rokonokat, a volt kol­légákat és munkatársakat, Barcs vá­ros vezetőit, értelmiségét, a baráto­kat és ismerősöket, hogy DR. SZAKOLY LÁSZLÓ nyugalmazott sebészfőorvos hamvasztás utáni temetése szeptem­ber 2-án, pénteken 14 órakor lesz Barcson a Béke utcai temetőben. A gyászoló család. • • • Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy bOna gyula asztalos, 83 éves korában, türelem­mel viselt hosszú betegségben el­hunyt. Temetése szeptember 1-jén, csütörtökön du. fél 3 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. A gyászoló család. Köszönetnyilvánítás Hálás szívvel mondunk köszönetét a roknoknak, jó barátoknak, a MAv Nevelőintézet és a MAV valamennyi dolgozójának, a Kapós Kereskedelmi Vállalat vezetőinek és dolgozóinak, a nyomda dolgozóinak, a szomszé­doknak, ismerősöknek, akik felejthe­tetlen halottunk, ZARKA JANOS temetésén részt vettek, sírját koszo­rúikkal, virágaikkal elborították és részvétükkel mély fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló -család. • • • Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen ha­lottunk, PETHÖ GYULÁNK temetésén részt vettek, koszorúikkal és virágaikkal fájdalmunkon enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. • • • Köszönetét mondunk mindazoknak, akik forrón szeretett halottunk,, SÁFÁR SANDORNE temetésén részt vettek, koszorúik­kal, virágaikkal, távirataikkal, leve­leikkel fájdalmunkat enyhíteni igye­keztek. A gyászoló család. EXPRESSZ 530 000 Ft kp-ért 4- OTP-átvállalá s - sál Nagyatádon két­szobás, felújított lakás eladó. Cím : Nagyatád, Hunya­di u. 6/a, IX. em. 34. (264) Kaposváron Feny­ves u. 64. (Töröcs- ke) kétszintes, köz­ponti fűtéses calá- di ház 1000 n-öles telken eladó. Do­mokos, 17 óira után,. (2911 Marcaliban a Ság- vári u. Hl. sz. alatt n égy l akás os tár­sasháziban három- szabás lakás eladó. Érdeklődni az esti ónkban. (125500) Eladó Csokonya- visontafürdőn a Szúnyog-telep 17. sz. faház a tsz-től bérelt földön, teljes berendezéssel 160 000 Ft-ésrt. Víz, vil­lany van. A fürdő­től 5 percre. Levél­cím : Derca Láisz- ióné,Pécs, Saroüta u. 3. __________(Î23227) K étszobás, kony- hás családi ház melléképülettel sür­gősen eladó. Ér­deklődni : Látrány, Rákóczi u. 47. (125493) ZE-s Trabant le­járt műszakival és egy kétéves ETZ motorkerékpár él­adó. Érdeklődni : Pacs László, An- docs, Szabadság u. 55._____________(125536) F rissen műszaki - zott. hatéves Dacia felújított állapot­ban eladó. Zákány, Magas-hegy 33. ________________(125498) TM-es fehér 1500- as Lada eladó. Barcs, Hungária Biztosító. Telefon : 289. (125495) 3,5 szobás családi ház melléképüle­tekkel, 200 n-öles te­rületein eladó. Ka­posvár, Gorkij u. 57. (319) Négyéves, garázs­ban tartott LADA 1200 S jó állapotban eladó. Érdeklődni : Kaposvár, Eötvös u. 6. sz. 16 óra után. (335) Kisiparos lakatos és kőműves mellett segédmunkást al­kalmazna. Jelent­kezés: Kaposfüred, Kisközi u. 11. (399694) 150 fm tetőléc el­adó: Kaposvár, Dr. Kovács Sebestyén Gyula u. 8/A, H/2. (345) Első éves mű­egyetemista fiú l évre albérlőtársat keres a Szakasits utcában. Cím : Fe­jes István, Kapos­vár. Szigetvári u. 22. Telefon: 20-593. (399729) Belvárosi, 2 szo­bás, erkélyes örök­lakás téglaépületben eladó, OTP-vel vagy anélkül. Garázs is van. Kaposvár, Dési Huber I. u. 5. I. lph. III. em. 1. (399624) INGATLAN 2,5 szobás, erké­lyes, szövetkezeti la­kás azonnali beköl­tözéssel készpénz­zel + OTP-átválla- lással eladó. Hor­váth Sándor, Ka­posvár, Füredi u. 69. IV. 13. ___________(358) K aposváron a Bú­zavirág u. 17. fszt. 1. számú 44 mi-es öröklakás eladó. Megtekinthető : augusztus 29-től 14— 18 óráig. Csokimé. (298) Elcserélném Sió­fokon a Bókay u. 4. sz. alatt levő 2 és fél szobás, 76 m2-es, garázsos (tég­laépület) , összkom­fortos lakásomat ha­sonló, kertes csalá­di házra — meg­egyezéssel. Kiüti és Balatonszéplak előnyben! Érdeklőd­ni napközben a 10- 053-as vagy hétvé­gén és este a 10-387- es telefonon. __________(125136) E ladó 1,5 szobás lakás Kaposváron : Béke u. 33. IL em. 2. a. Érdeklődni : szombat—vasárnap és a következő hét minden napján. '________(1761 H encsén a Kos­suth L. u. 66. szám alatt családi ház gazdasági épüle­tekkel, gyümölcsös­sel eladó. Lovas ko­csi, saraitok), töltő- eke, borona, szőlő­prés, takaréktűz­hely, hűtőszekrény dívány, szekrények, ágyak haláleset miatt eladók. Ér­deklődni: Hencse, Kossuth L. u. 20. ____________(3992291 K aposváron a Le­nin u. 11. SZ1. ailatt második emeleti, két és fél szobás lakás eladó. Érdek­lődni ugyanott, a harmadik emele­ten, Szabó Pálnál. _________________(283) E ladó Csokonya- visontán a Tavasz u. 15. sz. alatti új nyaraló; vagy bala­toni beépíthető te­lekre, vagy régi pa- nasztház-jellegű épületre cserélhe­tő. Cim : Murányi Ferenc. Kaposvár— Toponár, Horgász u. 6._____________(89) Marcaliban 3 szo­bás, összkomfortos, központi fűtéses családi ház nagy melléképületekkel eladó. Irányár : 1 300 000 Ft. Érdek­lődni este 19 óra után : Csillag End­re, 8700 Marcali, Hagyatja u, 20, (47) Egyszobás, kony- hás, spájzos, elfte­res lakóház 905 n- öles teliken (gyü­mölcsössel) eladó. Kaposváron a Schőnherz Zoltán utcában. Buszmeg­álló 50 méterre. Ajánlatokat az 51. számra a kiadóba Jtórek^^__^_(51) Tetőtér-beépítéses modem családi ház eladó kp-ért + OTP-átválallással. Taszár, Kinizsi Pál u. 33. _____________(2)_ K ét családnak megfelelő, új álla­potú, ötszobás, összkomfortos, ker­tes családi ház — ipari árammal, tel­jesen alápincézve — melléképületek­kel eladó Kaposfü- reden az új lakóte­lepen. Kaposfüred, Muskátli u. 14. __________________(371) S iófokon a Fő út 131. szám alatt két­szobás, konyhás. előSEObás, fürdő­szobás, kamrás ház, valamint fészer -f a kert végében egy­szobás kis ház vil­lannyal!, vízzel el­eladó. Érdeklődni lehet: Siófok, Fő u. 131. és 133. Tele­fon : 10-925, vala­mint Budapest 363- 293 , 9 órától 18 órá­ig,____________(125335) K aposvári 2,5 szobás, tehermen­tes lakás eladó. Ér­deklődni minden­nap 14 óra után. Honvéd u. 28. I. lph. I. em. 1. a. _________(2351 A z Ivánfa-hegyen, a kápolnához közel 900 n-öl szőlő prés­házzal, terméssel együtt eladó. Lu­cerna és hegyi szé­na is eladó. Érdek­lődni : Kaposvár, Április 4. u. 6. Te­lefon : i5-779, este. (211) Reklámáron vásárolhat A SKÁLA-COOP ZSELIC ÁRUHÁZ RUHÁZATI OSZTÁLYÁN! Import bakfis- és női mini alj 276 Ft Import női póló 266 Ft Import férfipóló 398 Ft Import női diszkónadrág 690 Ft Import női szövetek 362 Ft Hazai fiúing (hosszú ujjú) 240 Ft- Várjuk kedves vásárlóinkat AMÍG A KÉSZLET TART! (103170) A toponári szőlő­hegyben a Desedá­hoz közel zártkert eladó. Érdeklődni egész nap Taszár- Itp. 26. ép. II/l- Bu- zsáki. (9995) Kiskorpádon a Pe­tőfi u. 30. sz. alatt szoba-konyihás csa­ládi ház gazdasá­gi épületekkel, nagy telekkel eldó. Ér­deklődni : Kapos­vár, Petőfi S. u. 64/A, rV/2. Bodrogi János. _________(399225) K étszobás, für­dőszobás családi ház azonnali beköl­tözéssel eladó. Mar­cali—Boronka, Vá­ci Mihály u. 12. Ér­deklődni : marcali ipari iskola, Csabi. ________________(1125152) A kéthelyi . szőlő­hegyben 1 hold szántó eladó, ná­das pincével. A ká­polnához közel. Ér­deklődni: Csuka Je­nő, Baiiatonújlak, Kossuth u. 54. ________________(125153) Éladó 600 n-öles telek Adándon la­kóházzal, kis ráfor­dítással lakható. Ér­deklődni minden^ nap 17 óra után Adánd, 48-as ifjú-' ság u. 48. ________________125114) M arcali szőlőhe­gyen zártkertben 750 n-öles szőlő- gyümölcsös, szántó kis épülettel eladó, özv. Torma István­ná, N oszlop y Gás­pár u. 17, (125040) Eladó Főnyeden a Rákóczi u. 18. sz. kétszobás családi ház nagy kerttel, melléképületekkel. Érdeklődni levél­ben : Kecskemét, Ady E. u. 22. U/5. Táborosi. (389216) Balatonmária-fürdo központjában 2 épü­lettel 270 n-öles te­lek (2 csaüádnak üdülőnek is alkal­mas) családi ok miatt sürgősen el­adó. Megtekinthe­tő szombat—vasár­nap. Rákóczi u. 9/a. Érdeklődni : a budapesti 352-273- as, 350-192-es telefo­non. Irányár : 1 700 000 Ft. (6217) Eladó Nagyatá­don a József A. u. 21. sz. ház. Érdek­lődni 17 óra után. a helyszínen, (9993) Családi ház el­adó. Két család ré­szére is alkalmas. Érdeklődni lehet: Kaposvár, Hegyal- ja u. liO.________(147) K aposmérö, Kos- , suth Lajos u. 4. sz. alatt 911 n-öles, köz­művesített telek kis házzal eladó. Ér­deklődni minden­nap, 17 óra után a helyszínen vagy a Petőfi u. 5. sz, alatt. __________(399053) K e tszoba-összkom­fortos, erkélyes, OTP-s lakás eladó. Érdeklődni : Kapos­vár, Kinizsi-ltp. 14. HL em. 2. 17 óra után. (399039) Kaposváron a Vár-hegyen 266 n- öles zártkert gyü­mölcsössel. szőlő­vel, épülettel és fel­szereléssel eladó. Érdekődnl : Kapos­vár, Kinizsd-ltp. 14. Hl. ém. 2. 17 óra után. (399040) Eladó Kaposvá­ron á Búzavirág ut­cában egy 48 m2-es, 2 szobás, összkom­fortos, felújított la­kás, azonnali be­költözése lehető­séggel, készpénzért plusz OTP-átválla- lással. Érdeklődni lehet: Búzavirág u. 15. n/lfl. Augusztus 28-tól szeptember 6- ig, délután 4-től 9- ig. (399659) Eladó Somogy- szobon 365 n-öles te­lek a Rákóczi utcá­ban érvényes építé­si engedéllyel és építőanyagokkal. Irányár: 85 ezer Ft. Érdeklődni : Palo­tai József, Somogy- szob, Arany J. u. 29. (9778) Hetesen kis csa­ládi ház eladó. Víz, gáz bevezetve. Ér­deklődni az italbolt­ban lehet. (148) Batéban a Dózsa György és a Lenin utcában 16 db ház­hely eladó. Érdek­lődni a taszári ta­nácsnál. (103011) Boglárleüén há­romszobás, össz­komfortos, gázos családi ház (két lakásnak is alkal­mas) , központi he­lyen, sürgősen el­adó. Személyesen is, levélcím: 8735 Csákány, Fő u. 22. Téglásné. (88) 5ÁRMÜ IZS és Moszkvics 1500-as karosszéria, motor, futóművek olcsón, sürgősen el­adók. Kaposvár, Ady Endre u. 8. Olcsó áruk boltja. Naponta 9—17 óráig. (268) Eladó egy vajszí­nű, 4 éves Dacia. Érdeklődni egész nap : Kaposvár, Bé­ke u. 19. IV/1. (399340) GÁZSZÜNET! Értesítjük tisztelt gázfogyasztóinkat, hogy 1988. augusztus 30-án (kedden) 12-től 18 óráig gázszünetet tartunk a dél-balatoni 6 bar-os gázvezetéken az alábbi tele­püléseken : FONYÓD, BALATONFENYVES, BALATONK ERESZTOR. Kérjük, szíveskedjenek fenti időben gázkészülékeiket „zárt” állapotban tartani. KOGAZ SOMOGY MEGYEI ÜZEMIGAZGATÓSÁGA, KAPOSVÁR (131834 DOLGOZÓKAT ALKALMAZNAK KAPOSVÁRI ÉPÍTŐIPARI KISSZÖVETKEZET fölvesz: kő­műves szakmunkásokat, hideg­burkoló szakmunkásokat, fes­tő szakmunkásokat. Jelentke­zés: központi telepünkön, Ka­posvár, Damjanich u. 98. sz. alatt. (103146) A Kaposvári Építők SC épí­tőipari m elilékü zemá ga fölvesz kőműves, ács, lakatos, festő, víz- és villanyszerelő szakmun­kásakat, valamim segédmun­kásokat. Érdeklődni Kaposvár, Arany J. u. 97. sz. alatt lehet, személlyesien. (103-M. A SOMOGY KERESKEDELMI VALLALAT \ boltjaiba fölvesz szakképzett pénztárosokat. Je­lentkezni a vállalat munkaügyi osztályán lehet (Kaposvár. Ady Endre u. 2. III. emelet). (103:V:.) A Somogy Megyei Gabonafor- gallimi és Malomipari Vállalat kaposvári malma gyakorlattal rendelkező bérelszámolót ke­res felvételre. SZTK-ügyintézés- ben jártas előnyben. Jelentke­zés: az üzemvezetőnél. (103069) OLCSÓ ÁRUK NAGY- ÉS KISKERESKEDELMÉBEN EGY ÜJ NÉV NÍVÓKER KFT Nagykereskedelmi raktár: KAPOSVÁR, Dombóvári út 1. MOSTANTOL LEGOLCSÓBBAN ITT VÁSÁROLHAT ruházati és cipőipari termékeket. (103169) CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ KAPOSVÁR AZ 1988 89-ES ÉVADMÜSORA Aiszkhülosz és Szophoklész tragédiái alapján írták: Babarczi László és OIDIPUSZ — tragédia Lukáts Andor Árahám Pál: Brecht: Shakespeare : Gombrowicz : 3 : 1 A SZERELEM JAVÁRA — operett KURÁZSI MAMA —dráma OTHELLO — tragédia YVONNE, BURGUNDI HERCEGNŐ — dráma stüdiObemutatok Shakespeare után Plautus és Shakespear más műveinek felhasználásával írta : Mohácsi János TÉVEDÉSEK VÍG JÁTÉKA — víg játék Eörsi István: KIHALLGATÁS — színmű GYERMEKBEMUTATÓK Collodi—Litvai : PINOKKIÓ KALADJAI — mesejáték Linnankoski: MESE A TŰZPIROS VIRÁGRÓL c. regényéből készült mesejáték BÉRLETHIRDETÉS Az 1988/89-es évadra 5 előadásra szóló bérletet bocsá­tunk ki. Bérletek a színház jegyirodájában válthatók: Kaposvár, Május 1. u. 8. Telefon: 11-113 A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk! (103173) Jó állapotban le­vő IZS és egy TU-s rendszámú Dacia gépkocsi sürgősen eladó. Érdeklődni : Kaposvár. Ady Endre u 8. Olcsó áruk botija, 9—17 óráig. (267) 4 és fél éves Zas- tava eladó. Balázs. Kaposvár, János u. 11. Este. (399331) MZ ETZ 250-es. motorkerékpár el­adó. Érdeklődni : BogiánleMe (Le lile), Gárdonyi G. u. 14. Lonkai József. (125359) EGYÉB Üj, Lord elemes konyhabútor áron alul eladó. Kapos­vár, Táncsics M. u. 17. (155) Törzskönyvezett kuvaszkan eladó. 2,5 éves, tenyész­tésre alkalmas, ki­tűnő minősítéssel, Kapoefő, Kossuth L. u. 205. (84) Egyéves sodrott csikó eladó. Érdek­lődni : Látrány, Kölcsey u. 10. Hor­váth István. (125354) Intarziás ülőgar­nitúra (kanapé, két szék. két fotel) el­adó. Kaposvár,, Baj- csy-Zsdilinszky u. 65; _______________(9997) K —25-ös Zetor egyben vagy fődia­rabonként eladó. Érdeklődni egész nap : 7532 Hencse, Dózsát Gy. u. 15. (9993) Kaposváron a Berzsenyi u. 41. sz. ailaitti garázssoron garázs eladó. Ér­deklődni : Damja­rúch u. 6. IV/2. Ko­vács.-■ (25) „KOMBI* * gyér­mekágy, valamint 26-os gyermekcsiz­mák újszerű áűHa­pótban eladók. Tóthné, Fonyód, Ady E. u. 29. 84­60-373. (103014) Eladó betegség miiiatt 2 és fél éves, betanított. heréit csákó kocsival, és egy vemhes, 3 éves tehén, Nadalos, Dó­zsa Gy. u . 26. (399401) Törzskönyvezett kuvasz kölyökku­tyák kitűnő minősí­tésű szülőpártól el­adók. Kapo.sfn. Kossuth L. u. 205. (399363) 200 1-es betonke­verő, 1 gyalugép, l N almaim típusú kötőgép eliadó. Ka- posfő, Csokonai u. 4, (3996581 Választási mala­cok eladók. Ka­posvár, Nyár u. 75. Nagyék. (399324) Idejével szabadon rendelkező, gyer­mekvigyázó nőt keresünk. Levél­cím : Kis-Várday Gyula, 7400 Kapos­vár. Kanizsai u. 10. IV. em. 4. Szemé­lyesen : délután 4— 7 óráig. (399122) ÁLBÉRLET Diákoknak külön bejáratú lakrész kiadó Kaposvár, Honvéd u., sávház, III. lépcsőház VIII/ 26. 19 órától. ________________(399325) K aposmérői más­fél szöbSis lakás al­bérletbe kiadó. Ajánlatokat a 212. számra a kiadóba. ________________________(212) S zoba kiadó két tanuló részére. Ér­deklődni : Kapos­vár, Petőfi u. 62. I. lph. IV/2. Szőllősi- né. (223) A KAPOSVÁR ÉS VIDÉKE ÁLTALÁNOS FOGYASZTÁSI ÉS ÉRTÉKESÍTŐ SZÖVETKEZET 5 évre szerződéses üzemeltetésre (60 hónapra) meghirdeti az alábbi egységeket: 60. sz. italbolt, Somogygeszti 7. sz. presszó, Mosdós 35. sz. 46. sz. 5. sz. közös kezelésű, Kaposújlak 1988. december 1-jétől 1993. november 30-ig 1988. november 15-től 1993. november 14-ig 1988. december 1-jétől 1993. november 30-ig 1988. október 1-jétől 1993. szeptember 31-ig 1988. október 1-jétől 1993. szeptember 31-ig Donner vendéglő Kaposvár, Csík F. sétány italbolt, Kaposkeresztúr A pályázat benyújtásának határideje: 1988. szeptem­ber 22. A versenytárgyalás helye: Kaposvár, Irányi Dániel u. 17., áfész-klub. A versenytárgyalás időpontja: 1988. délelőtt 9 óra. Az üzemeltetéshez szükséges tá­jékoztató adatok az áfész köz­gazdasági osztályvezetőjénél áll­nak Tertdelkezésre : Kaposvár, Irányi D. u. 10. szeptember 29-én (103173) Vásár (1|p Vásár O " f ff oio-vasar augusztus 30-tól szeptember 3-ig Siófokon a Sió Áruházban KIEMELT ELLÁTÁS, GAZDAG ÁRUVÁLASZTÉK! 30—50%-os árengedménnyel vásárolhatók: egyes bébi-, gyermek- és felnőttruházati cikkek férfiingek nagy választékban iskolaköpenyek zsebrádiók, porszívók ételkonzervek sárospataki kerámia román fekete-fehér tv vásárlásakor 2000 Ft engedményt adunk. Szeptember 1-jén: kóstolóval egybekötött árubemutató a Komárom Megyei Húsipari Vállalat termékeiből ; szeptember 2-án és 3-án: aranyékszerek árusítása, fazon- és törtarany felvásárlása; szeptember 3-án: a Hungarovin Vállalat árubemutatója a TÖRLEY termékcsaládból. 14 órakor divatbemutató. r*' Szeptember 3-án hosszabbított nyitva tartás, 17 óráig. VÁRJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT! (103147)

Next

/
Thumbnails
Contents