Somogyi Néplap, 1988. augusztus (44. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-24 / 202. szám
1988. augusztus 24., szerda Somogyi Néplap 5 Egyéni jubileum — közös lemez „Elkezdtünk valamit, valamikor...** Rejtőzködő aranykincs Á folyók hordalékában is Nem vagyok jártas az évfordulókban, így hát fogalmam sincs, hogy negyven év arany-, ezüst-, gyémántvagy netán csak bronzjubileumot jelent. A budai, hangulatos családi fészekben nem ünnepi a hangulat. A művésznő — Záray Márta — egy pillanat alatt kiigazít: ez itt nem színpad, ő tehát most Márta. S amíg Jani — Vámosi János — a piacon beszerzi a levesbe valót, hellyel kínál. — Hogy jutottunk épp most az eszébe? — szegezi nekem a kérdést. Ijedtemben a közepébe vágok: — Mondja, mit jelent önöknek az, hogy a valamikori pályatársak közül — ebben az irányzatoktól szinte naponta változó könnyűzenei világban — ennyi év után is még mindig ott vannak? — Bocsásson meg, nem ott vagyunk, hanem csak mi vagyunk ott — mondja ZáAugusztus 10-én jelenít miéig lapjukban egy cikk „Halálba segíteni szabad vagy sem?” címmel. Tudom, hogy nem vagyok. illetékes a döntéshozatalira, de az írás annyira fetzaiklatott, hogy arma gondoltam: igenis segíthessék és segítsék halálba azt az embert, akit nem tudnak megmenteni az életnek, aki gyógyíthatatlan beteg. Nem akarok nagy szavakat használni: szerettem az édesanyáimat, az édesapámat. Amikor meghaltak, mégis sóhaj hagyta él a száma t : „Bála Isteninek! Vége!” Ami előtte volt, amit át kellett élnem, az borzalom volt. Azt, hogy 75—80 évesen meghalnak a szülők, fájdalommal, de tudomásul kell vennünk; ez az élet rendje. De végigjáratni a szenvedések poklát, szenvedni hagy- inli heteken, hónapokon áfákkor is, amikor az orvosok tudják, hogy nincs remény — ez szerintem embertelenség. Egy agyon hajszolt életút befejezése miért nem lehet csendes elalvás a gyötrő kínok helyett? Egyetlen gyereke vagyok a szülieimnak. Az édesanyám hat éve halt meg Megküzdőit, kegyetlenül megszenvedett a hátaiért, pedig- már tudatták veliem, hogy nincs semmi remény. Idegileg fel- őirlliődltem, nem volt erőm sem bemenni hozzá a kórházba, iniem bírtam nézmii a kínjait. Boldogan temettem- volna el, csakhogy megpihenjen, csakhogy vége legyén ... Könyörögtem : engedjék meghalni ! Nem lehet, a törvényiek mást mondanak, ez volt a válasz. Az édesapámat egy hónapja temettük. Hasonlóan küzdött meg ő is a halálért. Hetekkel előtte tudtam — ray Márta. Gondolom, ha valaki a szívről, érzelemről, boldogságról, bánatról, a hétköznapokról énekel, akkor azt. az emberek értik, érzik. Engedjen meg egy személyes dolgot: én tatabányai bányászlány vagyok, ezt mindig is büszkén vállaltam Putnoktól Ausztráliáig, mert sok más mellett mindkét helyen énekeltünk már Janival. Ez meghatározó indíttatása az életemnek. Valami fantasztikus erőt ad még ma is, hogy a „nyócasi. fésörról” eddig jutottam. Mi elkezdtünk valamit, valamikor, és azt hűségesen szolgáljuk ma is. — Mire gondol? — A különböző irányzatokra, amelyek nem érdekelnek addig, amíg úgy érezzük, hogy szeretnek bennünket ; és ezt a közönség részéről 'mindig is éreztük ... — Hogyan kell értékelni a mondat utolsó részét? — Ahogy mondtam : a kömért megmondták —, hogy gyógyíthatatlan. Mindennap halványabb és kisebb lett a kórházi ágyon-. Mindennap megtörtebben álltam mellette, és nagyon vártam, hogy aludjon el örökre. Tudni azt, hölgy nem segíthetek, tudni azt, -hogy enyhülést csak a halál hozhat — ez olyan léltoiihábarú, amit csak a;z ért meg iigaizán, aki átélte. Jó .lenne, -ha illetékes kezekbe kerülne a -levelem, talán nélmi segítséget nyújthatna -a törvények módosí- -táiséiná'L MELONE A kiáltás fölharsan a községi utcán: Melone! Azazhogy másképpen, magyarosabban, valahogy így: Meló, ne! Nem is kapcsolunk azonnal. Az ebéd utáni szunyó- kálás félálmában úgy járunk, mint Karinthy Frigyes a „Szemedet!” felszólítással. Lássan jött rá, hogy a szemetes zöngésíti el a „t” hangot. Mi is előbb arra gondoltunk, hogy az öreg bohém fuvaros Meló névre keresztelte kedvenc lovát, s azt biztatja, mert a derék kanca valamiképpen nagyon utálja munkáját, a kocsihúzást. Nagyjából azért annyi idő alatt, mint, mondjuk, egy felébredéshez szükséges, rájövünk, amire németül tudó olvasóink már e kis írás címében is rájöttek: dinnyét árulnak a hőség járta utcán. S nem fuvaros, aki öblösen kiereszti a hangját, hanem autós, aki a kocsi hátsó ülésein, a padlón, de még az ablakban is dinyzönség részéről... Alomvilág című nagylemezünk tavaly május 8-án jelent meg és november 30-án az Erkel Színházban átvehettük érte az Aranylemezt. Kell még valamit magyaráznom? — Hol az összefüggés? — Kicsit bánt, hogy a számainkat nem játssza a -rádió sem. Pedig felvételeink nagy része éppen ott készült. Még az új lemezeit bemutatójakor sem kapunk „szót”. — A hétfői kívánságműsorban viszont annál többször ... — Azt a hallgatók kérik, és ez nagyon jó érzés ... Tudja, mi a megmosolyogtató ? — néz rám. — Hogy például a Nosztalgiahullámban csupa fiatal „nagy öreg” dalait játsszák. — Szomorú? — Fenét! Tényleg nem, csak... Amikor mi elkezdtünk énekelni, kevés volt az akarat. Ha még ma is diploma kellene az énekléshez, talán nem tűnnének el olyan hamar az ifjú titánok. Miért csak ezen a pályán lehet olykor felkészületlenül is dobogóra állni? — Sikeresek; szinte mindent elértek a pályán, amit csak lehet. Miért hát e keserűség a hangjában? — Megmondom. Negyven éve énekelünk, s bár számos kitüntetésben részesültünk, legnagyobbként a SZOT-dí- jat is megkaptuk, de fáj, hogy művészeti elismerés még nem jutott osztályrészül ... Közben megérkezik Vámosi János. — A következő nagylemez? — nézek a szanaszét heverő kottákra. — Dolgozunk rajta, hamarosan kész — mondja sokat sejtetően Vámosi. — De azért egyelőre csak annyit, hogy csupa új szerzemény szólal meg rajta. Persze maradva saját hangzásvilágunknál. — Számon tartják még, hogy hányadik? — Nem nehéz: a nyolcadik. Amit közösen készítettünk — veti közbe Vámosi János —, mert szólólemezeink mindkettőnknek voltak. Az első egyébként, amelyet már együtt vettünk föl, éppen pályafutásunk negyed- százados jubileumán jelent meg. — Akkor hát most milliomosok ... — Ami az eladott lemezek számát jelenti. S ez a -lényeg, mert arra tettük föl az életünket, hogy szórakoztassunk és derűt sugározzunk. Hamarosan a boltokban lesz tehát az újabb lemez. A fölcsendülő számok között bizonyára mindenki megtalálja a neki kedveset. L. nyét halmozott föl. Majdnem mindenki vesz, mert a kóstolás után sem megy el tőle a kedve. Vajon mitől lett dinnyeárusunk kétnyelvű? Mert ha rossz kiejtéssel is, de németül kínálja a portékáját, lévén itt a sok vendég eme ajkú. Bizonyára a szükség vitte rá a nyelvhasználatra. Elképzelem, ahogy kiabálta, dinnye, dinnye, s legföljebb a magyarok jöttek elő. Akkor még drágább is lehetett, senki sem vette harminc forintért. A német meg nem tudta, milyen mézédes csemegét szálaszt el, amelynek kilója mindössze egy márka. Talán egyszer találkozott egy kétnyelvű, német-földre szakadt hazánkfiával, aki kioktatta: „Maga a dinnye, ha azt hiszi, így lesz boltja. Németül emlegesse, meglátja, milyen jó lesz majd az üzlet.” S lön. Honi nyelvtudásunk, bizony, nem valami jó. Kivéve azokat, akik abból élnek, Az arany örökéletű, s az emberek arany iránti érdeklődése is. Mióta ez a sárgán csillogó fém megjelent az emberek életében, megkülönböztetett tisztelet tárgya ... Istenek születtek és merültek feledésbe, az aranybálvány épp olyan makulátlan fénnyel ragyog, mint valamikor az ősidőkben ... Az arany irodalma könyvtáraikat töltene meg, ha va- valahol összegyűjtenék, mégis egyre újabb könyvek születnek róla. S az emoerek ma is éppen olyan érdeklődéssel olvassák, mint évszázadokkal ezelőtt... Ki ne tudna az ókori Egyiptom aranykincseiről, Mexikó és Peru, Kalifornia és Alaszka, Szibéria, Dél-Afrika és Ausztrália töméntelen aranyáról? A Kárpát-medence az a terület, ahol az ember Európában először fedezte- és dolgozta föl az aranyat. A Kárpát-medencében több arany volt, mint „ezenkívül összes Európában”. Nemcsak a hegyek' méhe rejtett itt aranyat: aranyra bukkantak — az erózió következtében — a föld felszínén és a folyók hordalékában • is. Magától értetődő, hogy az ember — mivel a vízzel állandó kapcsolata volt — először a folyók fövenyén megcsillanó aranyrögöcskéket és aranyszemcséket fedezte föl. Az aranyász (az aranymosó rövidebb neve) nemcsak összegyűjtötte az aranyat, hanem fel is dolgozta: egyszerű ékszereket készített belőle. Ez az ősi mesterség egykor családok ezreinek adott munkát. Azokon a helyeken, ahol a folyóvizek fövenyében bőven volt arany, települések sora jött létre. A Kárpát-medencében több száz helyen mostak aranyat az idők folyamán. Négy nagyobb jelentőségű aranymosó körzetet is emlegetnek: a Duna-partot Pozsonytól Esztergomig, a Muraközt és a Dráva Barcsig terjedő szakaszát, a Felsőmint a dinnyeárus. Meg azokat, akik megismerve a felsőoktatás képviselőinek óhaját: legyen minél több nyelvvizsgával rendelkező egyetemistánk, már negyedikes korukra megszerezték. De ők is kényszer — egy bizonyos irányba mutató akarat — kedvéért tanultak nyelvet. Vajon mikor jövünk rá országos méretekben, hogy valamiképpen mindannyian abból '(is) élünk, hogy megértetjük egymást távolabbi népekkel. Akár úgy, hogy részt veszünk a nemzeti jövedelem felét realizáló, azaz beszerző külkereskedelemben, akár pedig úgy, hogy munkánkat, önmagunkat a fejlettebb országokhoz mérjük, amihez szintén szükséges nyelvtudás. Sok ember viszolyoghat. amiatt, hogy állandóan kényszerről beszélek, azaz írok. Lehet kedvtelésből is nyel- ve(ke)t tanulni, de ne szégyelljük azt sem, ha szükségből állunk neki. Bizony, a szükség nemcsak nagy úr, hanem kiváló nyelvtanár is. G. J. Tisza és az erdélyi Érchegység vidékét. Az első kettőben főként idegenből jött (csallóköziesen : gyülevisz), a másik kettőben pedig hazai illetőségű, „honos” aranyat moshattak a fövenyből. A Duna, a Mura és a Dráva aranya tulajdonképpen az Alpok ajándéka. Nagy különbség is van a kétféle arany között. A „gyü- levisz*’, tehát az alpi arany 22-23 karátos, a „honos” viszont általában „csak” 18 karátos finomságú. Ez a különbség az arany mindenkori felvásárlási árában is megmutatkozott. Ma már az arany finomságát is inkább ezrelékekben számolják. így a Duna, a Mura és a Dráva aranya 930-950-ee finomságú, Három napira készített programot a Somogy Megyei Művelődési Központ szabad- időklufoja a vakáció befejezőére: pénteken, kezdődik Kaposváron1 a hagyományos Margit téri ,napok eseménysorozata. Az elLső napon már megkezdődik a családi vetélkedő, amelyre négytagú családok jelentkezését várják — természetesein nemcsak a környékről. A vetélkedő elsősorban ügyességi próba, és természetesen játék, ám jó, ha bekalkulálják a versenyzők, hogy valaki értsen a számítógéphez is. A dönltöt vasárnap rendezik meg. Ugyancsak pénteken 19 órákor sörzene szól a Béke söröző udvarán; s közreműködik a kaposvári Honvéd- zenekar. Szombaton és vasárnap délelőtt a szabadidő- kUlubbain videofilmeket vetítenek a gyerekeknek. Szombaton délután 14 órától mü- tyürkeváisárt rendeznek a (téren iparművészeti portékáikból. Egy órával később a Fiönómuinkás Kisszínpad gyerekcsoportja mutatkozik be, majd Rizsaratás dicsérete címmel vietnami együitez azt jelenti, hogy ezer súlyrészből 930-950 az arany, és 70, illetve 50 súlyrész az idegen anyag, többségében ezüst. Az erdélyi folyók aranyát már a rómaiak is megkülönböztették az előbbitől, s fehér aranynak, „electrum”- nak nevezték. Ez negyed- résznyi ezüstöt tartalmazott. A Dráva és a Mura aranyászai Mária Terézia uralkodása idején a legjobbak voltak az egész Kárpát-medencében. Igazolja ezt az a tény, hogy övéké volt a legjobb minőségű, a legtisztább arany. Pannónia déli felén valaha két pénzverde is működött. Az egyik Sisciában (Sziszek), a. másik Sirmium- ban (Szerém, Sremská Mitrovica). Ez igazolja, hogy a rómaiak a pannóniai aranymosás révén igen jelentős mennyiségű aranyhoz jutottak. A mai idők jeles szakembere, Kiss János írta: „... A Mura Muravid, Szent- mária, Alsómihályovec és a Dráva ártéri területének, Vihnye, Légrád stb. arany- mosóit a rómaiak is hasznosították, Siscia és Sirmium aranyverőinek nyersanyaga feltehetően innen származott. Nyugodtan elmondhatjuk, hogy a Dráván és a Murán — mióta csak fölfedezték az aranymosást egészen a második világháború végéig. tes. A kaposvári Ifjúsági Színpad isméit előadja a Botcsinálttá doktorit. Délután a Zengő együttes ad műsor t, majd közreműködik a 17.30- Ikçir kezdődő táneházrendsz- véniyen. Viasármap 14 órakor Kemény Henrik eleveníti meg Viittéz LáSziló történetéit, majd BMX- és M'HSZ-bemutaitó következik. Tervezitek szépségversenyt is a rendezőik. A hat—tiizieninégy éves. lányok szépein felöltöztetett babá- juiklkall versengenek a díjért. A tizennégy—húsz éves lányoknak sem keíll eilrejite- ndök szépségükét, de jelmezt feltétlenül! öíltsenek erre az alkalomra, s te sem kell majd vetniük, hiszen hamarosan kezdődik majd a diszkó! A kaposvári Margit téri napok tononyzeméve'l ér véget. A Somogy Megyei Művelődési Központ a szabadidő- klub környékéin lehetőivé tette a lakóknak, hogy kábeltelevízión nézhessék a stúdió műsorát. A Margit téri napokon is forgat a stáb. Kívánságműsort is készítenek — ezt majd szeptember 6-iáini 18 órától tekinthetik meg a lakók. LEVÉL A „HALÁLBA SEGÍTÉSRŐL” Tóth Istvánné Kaposvár, Körtönye u. 28. MARGIT TÉRI NAPOK Családi verseny, lányok a babájukkal
