Somogyi Néplap, 1988. július (44. évfolyam, 156-181. szám)

1988-07-11 / 164. szám

Somogyi Népiap 1968. július 11., hétfő SPORT JUBILEUMI CSÍK FERENC NEMZETKÖZI ÚSZÓ EMLÉKVERSENY A kaposvári Zaccomer két aranyat nyert Nagy volt a sürgés-forgás a kaposvári Csík Ferenc uszodában szombaton reg­gel. A versenybíróság az utolsó megbeszélését tartot­ta, a résztvevők melegítet­tek, a szervezők az érmeket rendezgették, hogy később a legjobbak nyakába akaszt­hassák azokat. A nézők is elfoglalták helyűiket a lelá­tón, majd háromnegyed tíz­kor Bajzik Miklós, a So­mogy Megyei Üszószövetség elnöke megnyitotta a ver­senyt. Köszöntőjében elmondta, hogy dr. Csík Ferenc sze­mélyében olyan sportolóra emlékezünk, aki a meden­cében. eredményeivel, az életben pedig emberi helyt­állásával érdemélte ki, hogy példaképül állítsák az ifjú­ság elé. Dr. Csík Ferenc az 1936-os berlini olimpia 100 méteres gyorsúszó bajnoka volt, s 1988 az Olimpia éve. Ezért is kívánhatta Bajzik Miklós a - versenyzőknek a jó időeredményeken túl, hogy az emlékversenyt has­sa át az olimpiai eszme. A megnyitó után a csapatok képviselői megkoszorúzták dir. Csík Ferenc szobrát. A Kaposvári Sportiskola ne­vében Tamás József, az úszószakosztály elnöke he­lyezett el koszorút. Mindezek után elkezdőd­hetett a verseny, melyre szép számmal érkeztek csa­patok. Jugoszláviát a Fuzi- nar Rovna és a Kikinda képviselte, tizennyolc spor­tolóval. A csehszlovák Mar­tin sportegyesület hat ver­senyzőt indított a tizenhat versenyszámban, míg a Pé­csi MSC vendégeiként ha­zánkban tartózkodó svédek ötvenen voltak. A házigaz­dákon és a már említett Zaccomer Lajos, a legered­ményesebb kaposvári ver­senyző egyesületeken kívül a Nagy­kanizsai VSE, a Debreceni Dózsa, a Pécsi TASI, a Za­laegerszegi Vízmű, a Szek­szárdi Vízmű, a Siófoki Bá­nyász, a Dunaújvárosi KST, a Dombóvári Spartacus és a Dombóvári Sportiskola úszói küzdöttek az érmekért és a helyezésekért. Még a verseny kezdete előtt köszöntöttek a kapos­váriak egy olyan sportem­bert, aki már húsz éve nem járt városunkban. Dr. Dobai Gyula, az MTK' színeiben 1968-ban az első Csík Fe­renc emlékverseny győztese volt. Most ismét eljött, hogy két évtized múltán ő adja át a díjat a szám nyertesének. — Milyen emlékei vannak arról á régi versenyről? — Szépék. Csík Ferenc édesanyjától kaptam egy érmet, amelyet a fia nyert egy versenyen. A mai napig őrzöm. Huszonkilenc éves voltam, amikor átvettem Kaposváron a győztesnek já-. ró serleget. — Kérem, beszéljen sport- pályafutásáról! Sennáé a Brit Nagydíj A Forrna—1-es verseny- Ayrton Senna nyerte a brit autók . világbajnokságának Nigel Mansell és az olasz Brit Nagydíját vasárnap Alessandro Nannini előtt. Silverstone-ban a brazil Ferjánczék második helye Izgalmas küzdelem után a második helyen végzett a Ferjáncz Attila, Tandari Já­nos páros a kettes szorzójú lengyelországi túrakocsi EB- futamon, a Rajd Polskin. A papírforma szerint nem sok esélyük volt tavalyi győzel­mük megismétlésére, mert a belga Soulet—Willem duó Ford Sierra Cosworth gép­kocsija a maga több mint 270 lóerejével lényegesen erősebb volt a magyarok „alig” 200 lóerős Audi Coupe Quattrójánál. Ráadásul a verseny kezdeti szákaszában az eső — pontosabban an­nak elmaradása — megtré­fálta Ferjánczot, úgyneve­zett „esőgumit” tették fel, viszont a borult ég ellenére száraz . maradt az idő. A rossz gumiválasztás leg­alább egy perc veszteséget okozott a magyaroknak, va­lamint az is, hogy gondok akadtak a sebességváltóval. Ferjánczékon kívül a Pallas SE színeiben a Bő­gős, Dankó páros 1300-as La­dájával a kategória ötödik helyén ért célba, az abszo­lút értékelésben pedig 34- ikként. Az igen biztatóan kezdő Budai, Takácsi kettős, — a Navigátor—Novotrade SE képviseletében — kedve­ző pozícióból a meglazult lengéscsillapító miatt kény­szerült kiállásra. Eredmények: 1. Soulet—Willem (belga, Ford Sierra Cosworth) 2:59:12 óra, 2. Ferjáncz, Tan- dari (magyar, Audi Coupe Quattro) 3:00:50, 3. Kolev, Ignatov (bolgár, Audi Coupe Quattro) 3:08:46. Magyar motoros sikerek Az NDK-beli Hohenstein— Ernstthalban rendezték meg a motoros Béke és Barát-' Ság Kupa viadal újabb ver­senyét. A 90 ezer néző va­lamennyi géposztályban kül­földi sportolók sikerének le­hetett szemtanúja. Kitűnően szerepeltek a magyar moto­rosok: a 250 kcm-es kategó­riában a dobogó mindhárom fokát elfoglalták, emellett egy-egy első és második he­lyet szereztek. — Eredmé­nyek: 80 kcm: 1. Juhász Károly. 125 kom: 1. Bogdan Niko- iov (bolgár), 2. Hagymási Lajos. 50 kcm: 1. Szabó János, 2. Lovasi István, 3. Nagy Lász­ló. A 125—250 kem-es géposz­tályok csapatversenyében a házigazdák 87, a Szovjetunió versenyzői 77, a magyar résztvevők 72 pontot gyűj­töttek. — Három olimpián vet­tem részt. Először Melbour- ne-ben, 1956-ban. Utána Róma következett* ahol 100 méteren ötödik lettem gyors- úszásban. A harmadik hely­szín Tokió völit, ott a négy­szer százas vegyesváltó tag­jaként hatodik lettem. Nyertem Európa-bajnoksá- gon ezüst- és bronzérmet, főiskolai világbajnokságon voflitam egyéniben második, váltóban első. Huszonhét magyar bajnokságot nyer­tem a váltókkal együtt, így Magyarország örökös úszó- bajnoka lettem. 1969-ben hagytam abba az aktív ver­senyzést. 1979-től 84-ig Kuvaitban dolgoztam. Egy évig szövet­ségi kapitányiként, majd egy klubnál. 1984-től a Kecske­méti Vízmű SC vezető edző­je vagyok. — Mi a véleménye a je­lenlegi magyar úszósportról? — Mindig voltak, és lesz­nek is nagy egyéniségei. Most például Darnyi Tamás és Szabó József, utóbbinak egy évig én is voltam * az edzője. — Mit vár az olimpiától? — Négyszáz vegyesen Dar­nyi talán aranyérmet sze­rezhet. Miközben dr. Dobai Gyu­lával régi emlékeket csal­tunk elő, a kétszázméteres gyermek leány mellúszással kezdetét vette a verseny. Nem keilet szerencsére so­•y> Dr. Dobai Gyula, az 1968-as győztes Csépányi András­nak adja át az aranyérmei kát várni az első kaposvári sikerre, mert a második ver­senyszámban, a kétszáz mé­teres serdülői fiú mellúszás­ban Zaccomer' Lajos bizo­nyult a leggyorsabbnak, majd a későbbiek folyamán még egyszer föláíiibatott a dobogó legmagasabb fokára, a százméteres férfi . mell­úszás után. A legeredményesebb ka­posvári versenyző már a medence partjáról figyelte társait, mikor félkértük egy bemutatkozó beszélgetésre. — 1981-től úszom, eddig legjobb eredményem a ser­dülő országos bajnokságon kétszáz mellen elért negye­dik helyem. A legnagyobb élményt viszont a tavalyi vidékbajnokságon nyert ezüstérem jelentette, ugyan­csak kétszáz mellen. — Milyen emlékei lesz­nek a iCsik Ferenc emlék- versenyről? — Csak szépek. Kétszáz mellen tavaly is én győztem. — Milyen tervei vannak az úszással? — A Táncsics Mihály Gimnáziumban tanulok és inkább az iskolai munkára összpontosítok. A műszaki egyetemen szeretnék ltovább­tanulni, az úszást előbb- utóbb abbahagyom. Az idő múlásával mi, akik néha árnyékba húzódva, né­ha süttetve magunkat a nappal figyeltük a verseny­zőket, egyre jobban irigyel­tük őket a hűsítő vízért, bár ők vattôszinûleg nem a strandszezonra gondoltak úszás, közben. Fájdalmunkat csak a napozó szép lánvok A szöuli olimpia szervezői elismerik: nem számítanak akkora pénzesőre, mint amekkora 1984-ben Los An- gelesre hullott, de azért bi­zonyosak abban, hogy ók sem járnak rosszul a szep­temberi játékokkal. Dél-Korea eddig már 3,1 milliárd dollárt költött ar­ra, hogy otthont ad a nyári olimpiának. A nagy beruhá­zások. az új utak, a szöuli metróhálózat bővítése, a vá­ros folyója, a Han megtisz­títása, és más vállalkozások 1,4 milliárd dollárba kerül­tek. Ezek az összegek azon­ban közvetlenül nem szere­pelnek az olimpiai költség- vetésben, mert — jóllehet, az olimpia nélkül sohasem, vagy csak jóval később ké­szültek volna el — többsé­gükre a kormány ötödik öt­éves terve keretében vállalt kötelezettséget. Arról nem is szólva, hogy ezek az olimpiától függetlenül ;s szolgálják majd a dél- ikoreaiakat. A Szöuli Olimpia Szerve­zőbizottságának külön 900 millió dolláros költségveté­séből finanszírozták az Olimpiái Park sportverse­nyekre szolgáló hat színhe­lyet, az olimpiai központ és az evezős pálya építését, és ebből fedezik a szervezés folyó költségeit is. A pénz egy része, ponto­san 407,1 millió dollár júli­us elejéig már megtérült a tévéközvetítési jogok érté­Kajtol a mezőny látványa enyhítette, hogy aztán az örömérzetet rögtön fölváltsa az irigységé, mert bizony a hölgyek többsége partnerével volt. Fokozták viszont hangulatunkat a svédek, akik egy-egy jobb eredményük után nagy ová­cióval fogadták csapatuk tagját, s láthatólag jól érez­ték magukat. Már úgy tűnt, hogy a százméteres 'férfi gyorsúszásban is skandináv versenyző fog nyerni, s így először lett volna külföldi védője a Csík Ferenc ser­legnek, de végül a dunaúj­városi Csépányi győzött. A szervező Kaposvári Sportiskola jó munkát vég­zett. A védnökök között volt egyébként Jávori Béla, la­punk főszerkesztője, Top- scháll József, a DRV sió­foki igazgatója, Pamuki Jó­zsef, a KASI igazgatója és Paksi Miklós, a Modul kis­szövetkezet elnöke. A jubi­leumi Csík Ferenc emlék- verseny fővédnöke, Pap p János, a Kaposvári Városi Tanács tanácselnöke a kö­vetkezőket mondta: — Jó szervezőmunkát végzett a sportiskola, amit .• bizonyít a sok ügyes fiatal úszó jelenléte. Nem a ka­posváriakon múlott, hogy az élmezőny nagy része tá­volmaradt. Szép idő van, jól felkészített a medence, min­den adott ahhoz, hogy ez a verseny népszerűsítse a sportágat a városban élő fiatalok körében. — Mit gondol, mennyire él bennünk, kaposváriakban, dr. Csík 'Ferenc emléke? — Mint az egyik legna*» gyobh olimpikonunkat, em­berként és sportolóként is csak tisztelni lehet. Példa­képe lehet a gyerekeknek, életét tanítani kellene. — Sok Iszeretettel beszél az úszásról. Ezek szerint ez a kedvenc sportága? — A kosárlabdát, a röp­labdát és a vízisportokat szeretem, így az úszást is. Azt szeretném, ha városunk­ban a kajak-kenu előretör­ne a népszerűségi, listán, hi­szen a Desedán minden fel­tétel megvan nagy verse­nyek rendezéséhez, és egyéb erőpróbákon a kaposváriak már értek el szép eredmé­nyeket. A jól sikerült verseny, mely délelőtt tíz órakor kezdődött, délután három óra után fejeződött be. A versenyszámok ' győzte­sei és időeredményeik: 200 m gyermek leány mell: Sütő Mónika (Debre­ceni Dózsa), 2:49,49. 200 m serdülő fiú mell: Zaccomer Lajos (KASI), 2:37,4. 100 m delfin fiú gyors: Hajmási János (Zalaegerszegi Víz­mű), 1:18,3. 100 m férfi gyors: dr: Csík Ferenc em­lékverseny: Csépányi And­rás (Dunaújvárosi Kohász). 0:54,9. 100 m női gyors, ötvös Éva (Debreceni Dó­zsa), 1:02,5. 200 m úttörő leány vegyes: Breznikar Éva (Fuzinar), 2:41,5. 100 m fér­fi mell: Zaccomer Lajos (KASI), 1:11,2. 100 m női mell: Kovács Judit (PMSC), 1:16,3. 100 m delfin leánv gyors: Vágvöjgyi Viktória (Nagykanizsai VSE), 1:15,63. 100 m férfi hát: Csépányi- András (Dunaújvárosi Ko­hász), 1:03,4. 100 m női hát, e szám győztese kapta a Somogyi Néplap díját: Mé­száros Noémi (PMSC), 1:11,9. 200 m úttörő fiú gyors: Hribernik Mika (Fu­zinar), 2:29,35. 2. Kovács László (KASI), 2:30,21. 200 m férfi vegyes: Lars Axels- son (Karlstadt), 2:20,3. 100 m női vegyes: Kovács Judit (PMSC), 2:34,3. 4x50 m fér­fi gyonsváltó: Karlstadt. 4x50 m női gyorsváltó: PMSC. A legeredményesebb női versenyző Kovács Judit lett, a legjobb kaposvári pedig Kardos Erika, a‘ki felnőtt 200 vegyesen negyedik lett. A férfiak közül Csépányi András és Zaccomer Lajos vette át a különdíjat. A külföldiek legjobbjai Lars Axelsson és Breznicar Éva voltak. A pontversenyt a PMSC csapata nyerte. Berzeviczy Zsolt kesítéséből. Az amerikai NBC-hálózat ebből egyedül 302 millió dollárt fizetett, s még további 200 milliót ígér, ha a saját bevételei a rek­lámdíjakból meg fogják ha­ladni a 638 millió dollárt. A többi is szépen visszacsor­dogálhat majd, ha sikerül értékesíteni az olimpiai ér­méket, bélyegeket, emléktár­gyamat, ha növekszik a már. hatodik hete tartó olimpiai lottó népszerűsége, és be­folynak az olimpiai küldött­ségek szállásköltségei is. A sportolók és kísérőik na­ponta fejenként 42 dollárért lakhatnak Szöulban. Ez a díj Los Angelesben csak 35 dollár volt. Vállalatok reklámozásai­ból már 140 millió dollárra lehet számítani, ez a rész­összeg meghaladja a Los Angéles-it, ott ebből 122,5 millió dollárt vágott zsebre a szervező bizottság. A hir­detők között van már a Ci­ca Cola, a Philips, a Kodak. Hazafias, de Japánban élő koreaiak a maguk részéről 38 millió dollár ingyenes adományt is küldtek az olimpia céljaira. A kormány 120 ezer kato­nát és rendőrt vezényel az olimpiai falu és a sportléte- sítményék, a játékok védel­mére szeptember 17. és ok­tóber 2. között. Az ő fize­tésüket ugyancsak a kor­mány fedezi, ezt a költsé­get sem veszik tehát figye­lembe, amikor azt számol­ják majd, sikeres volt-e pénzügyi szempontból a szöuli olimpia. Szöulban item lesz pénzeső

Next

/
Thumbnails
Contents