Somogyi Néplap, 1988. július (44. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-05 / 159. szám
2 Somogyi Néplap 1988. július 5., kedd Huszár István a HHF új főtitkára Perzsa(Arab)-öböli incidens Nem adtak magyarázatot (Folytatás az 1. oldalról.) toli’kus Püspöki Kar elnökét, a népfront országos tanácsának tagját az országos elnökségbe választották. Tóth Károlyt, a Magyarországi Református Egyház Zsinata, nak leLkészi elnökét és Nagy Gyulát, az Evangélikus Egyház püspökelnökét megválasztották az országos tanács és az országos elnökség tagjává. Az országos pártértekezlet utáni népfrontfeladatokat taglaló vitaindítójában Pozs- gay Imre hangsúlyozta: időszerű lenne, ha a népfront a maga saját kezdeményezésére áttekintené az elmúlt évek mozgalmi tapasztalatait, az önállóságból és a politikai reformból következő feladatait. Célszerű, hogy ennek a feladatnak az elMagyar jószolgálati küldöttség látogatása Közép-Amerikábaa Nagy Gábor külügyminiszter-helyettes június 17. és július 3. között jószolgálati küldöttség élén látogatást tett Hondurasban, Nicaraguában, Costa Ricában és Venezuelában. Mexikón átutazóban külügyi konzultációkat folytatott partnerével. A magyar külügyminisz- ter-ihelyettes tárgyalt a meglátogatott országok parlamentjeinek tisztségviselőivel, külügyminisztereivel, találkozott a gazdasági élet képviselőivel. Továbbította az Elnöki Tanács üzenetét dr. Oscar Arias Sancheznek, Costa Rica Köztársaság Nobel-béke- díjas elnökének. Partnereivel véleményt cserélt a közép-amerikai helyzetről, konfliktus tárgyalások útján történő megoldásának lehetőségeiről. A meglátogatott országok mindegyikében élénk érdek- " Jődés és rökonszenv nyilvánult meg a magyar reform- politika hazai és nemzetközi törekvései, illetve a kétoldalú politikai kapcsolatok fejlesztése iránt. végzésére munkabizottságot kérjenek fel. Javasolta: az országos tanács Huszár István főtitkárt bízza meg ‘ a munkabizottság vezetésével. Ez a munka — mondotta a továbbiakban — alapvető politikai kérdéseket érint. Ezek közül az első, hogy a népfrontnak az eddiginél nagyobb nyilvánosságra, nyíltságra van szüksége, ameny- nyiben társadalmi elfogadtatásán túlmenően a társadalom aktivitásának, tevékenységének színtere és intézménye akar maradni. Ez az egyik fontos követelmény, amelynek eleget kell tenni ahhoz, hogy a nép- fron.tmozgalom ne csak megőrizhesse, hanem erősíthesse tekintélyét a társadalomban. Utolsó napirendi pontként a HNF OT egy 13 tagú bizottságot választott, amely kidolgozza az Országos Tanács feladattervét a következő kongresszusig terjedő időszakra. A bizottság Huszár István vezetésével végzi munkáját. Végezetül az Országos Tanács egyetértett a magyar Országgyűlés július 1-jei állásfoglalásával, amely tiltakozik a romániai falupusztító tervek ellen, és jószándékú tárgyalásokat javasol a két nemzetet és Európát terhelő feszültségek feloldására. Érthetetlennek tartják a megszólaltatott szakértők azt, hogy az Egyesült Államok haditengerészetének legkorszerűbb célfelderítő berendezései nem tudták megkülönböztetni az iráni légitársaság utasszállító repülőgépét egy harci repülőgéptől. Az amerikai televíziós hálózatok hétfő reggeli híradóikban több szakértő véleményét is kikérték, s közülük csupán egy jelentette ki, hogy „bizonyos körülmények között” a rádarképernyökon látható jel a két' gép esetében hasonló lehet. A szakértők szerin-t az Aegis-beren- dezésnek 15 másodperc alatt egyértelmű jelzést kell adnia, s kizárt dolog, hogy kevés idő maradt a pontos döntés meghozatalára. Irán- ENSZ- nagyikövete televíziós nyilatkozatában ennek nyomán tudatosan megfontolt, előre elhatározott véres tömeggyilkosságnak nevezte a 290 emberélet kioltását és kijelentette, hogy országa fenntartja magának a jogot a megfelelő válaszra. Mohammad Mahallati nagykövet tagadta, hogy az iráni utasszállító gép kilépett volna a polgári légiforgalom számára kijelölt légifolyosóból és azt is valótlan állításnak nevezte, hogy az amerikai hadihajó, a Vincennes automatikusan azonosítást kért a géptől. Szerinte erre Iránnak megfelelő bizonyítékai vannak. Irán az ENSZ állásfoglalását kérte az ügyben és kérte azt ' is, hogy a világszervezet vegyen részt a vizsgálatban. Az amerikai katonai szakértők egy része szerint számos esetben már előfordult, hogy a repülőgép automatikus azonosító berendezése nem adott azonnali választ az azonosítást kérő jelzésekre. Washingtonban nem számítanak arra, hogy a súlyos incidens nyomán megváltoztatják a Perzsa (Arab)-öbölben állomásozó amerikai flottaegységeknek adott utasításokat, sőt arra sem, hogy az ügynek bármiféle következménye lenne az érintett, parancsnokokra nézve. Az amerikai tömegtájékoztatási eszközök hatalmas terjedelemben számolnak be az iráni polgári gép letevéséről. A The Washington Post az esetet tragikusnak minősíti, leszögezve, hogy „az Irán és az Egyesült Államok közötti politikai nézeteltérésektől függetlenül' az amerikaiaknak kifejezésre kell juttatniuk együttérzésüket”. Várkonyi Péter külügyminiszter a csehszlovákiai Komáromban, baráti munkalátogatáson találkozott Bohuslav Chnoupek külügyminiszterrel À háború előestéién A Sztálinnal való kultikus egyetértésből eredt a háború egész menetére, különösen kezdetére kiható ballépések sora. Véleményünk szerint súlyos politikai hiba volt az 1939. szeptember 28- án a Szovjetunió és Németország között kötött német- szovjet barátsági és határ- szerződés. A megnemtámadási szerződés egy hónappal korábban történt aláírása, mint nyilvánvalóan kényszerű lépés után meg kellett volna állni. A Komintern határozatai, a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártja XVIII. kongresszusának határozatai, a párt útmutatása, melyet a szovjet embereknek adott, ezt tartalmazta: a fasizmus a nemzetközi imperializmus legveszélyesebb osztaga, a terrorista diktatúra és militarizmus rendszere. A szovjet emberek világnézetében a fasizmus sűrített formában testesítette meg az osztályeJile- nességet. És egyszerre: „barátság” a fasizmussal?! Nehéz; megmagyarázni, miért Vállalkozott Sztálin és Moloitov a fasizmus fehérre festésére. Érthető, hogy a megnemtámadási egyezményt kereskedelmi megállapodásokkal, gazdasági együttműködési kapcsolatokkal akarták megerősíteni. De gyakorlatilag megtagadni minden korábbi antifasiszta ideológiai nézetet — ez már túlzás volt. A Ribbentroppal folytatott tárgyalásokon személyesen jelenlevő Sztálin igyekezett mellőzni a Németország annexiós terveihez való viszonyunk kifejezését. Molotov egész sor kijelentése pedig egyszerűen zavart Okozott a szovjet emberek és külföldön élő barátaink tudatában. Például hogyan lehetett voLna értékelni Molotov következő kijelentését, melyet Sztálin szentesített: ....... Nemcsak értelmetlen, h anem bűnös is olyan háborút folytatni, mint amilyen a háború a ,hitlarizmus megsemmisítéséért’, melyet a , demokráciáért’ való harc hamis zászlaja álcáz ...” Ez a hibás politikai és ideológiai átorientálódás megzavarta az embereket, eltorzította az osztálynézeteket a társadalmi és egyéni tudatban. A Kominternben sok eLvtárs nem értette ennek a gyors ideológiai evolúciónak az okait. A kritika nyilainak éle ismét nem a fasizmusra, hanem a szociáldemokratákra, mint a „mili- tarizmus szekértolóira” irányult. Berlin sok lépése nem keltette fel a rendkívül gyanakvó természetű Sztálin figyelmét. A németek például megtagadták az úgynevezett „gazdasági egyezmény” hosz- szú határidőre történő aláírását, az 1942-es évben szabva meg lejáratát (holott 1941 januárjában írták alá!). Sztálinnak jelentették, hogy a szovjet—német határról szóló szerződés megkötésének előestéjén német hivatalos személyek szívesen kompromisszumot kötöttek, nem vitatkoztak minden apróságon. Moszkvában örömmel jegyezték meg (ahelyett, hogy gyanút fogtak volna), hogy a „határról szóló szerződést a nemzetközi gyakorlatban példátlanul rövid idő alatt dolgozták ki”. Sztálinban és más hivatalos személyekben fel kellett volna ötlenie a gondolatnak, hogy a németek azért nem tulajdonítanak figyelmet a határnak, mert a határokat ideigleneseknek tekintik. Sztálinban nem volt meg a kellő állami bölcsesség az ilyen tények megfelelő értékeléséhez. Ö már foglya lett a támadás időpontjára vonatkozó hibás számításainak. Sztálin és Molotov tévedése nyilvánvaló. Érthető törekvésüket, hogy bármi áron elkerüljék a háború poklát, olyan alapvető ideológiai engedmény kísérte, mely nemcsak külföldön élő barátaink tudatát zavarta meg. Ma már nehéz eldönteni, kitől származik a kezdeményezés, hogy a német—szovjet szerződésbe „szerkesszék bele” a „barátság” fogalmat. Ha a szovjet fél műve volt — a legjobb esetben is mélységes politikai ostobaságot árui el. A német félé — ügyesen kiszámított fel-forgatás egy egész nép társadalmi tudatában. Sztálin sem az egyik, sem a másik esetben nem állt a helyzet magaslatán. A készülő tervek nem fordítottak kellő figyeLmet a stratégiai védelmi hadműveletre. Helyzeteit és paramétereit nem határozták meg. Gyakorlatilag kizárták a lehetőséget, hogy az ellenség nagy erői nagy mélységben az országba hatolnak. Amikor egy stratégiai játék alkalmával kipróbálták ezt a változatot, Sztálin mérgesen megjegyezte: — Minek visszavonulási hangulatokat táplálni? Csak nem visszavonulást terveznek? A tervek a csapatok egyenletes elosztását irányozták elő: az első lépcsőfokban •— 57, a másodikban — 52, a tartalékban 62 hadosztályt. A háború kezdetén ez oda vezetett, hogy a kötelékek sorjábap bocsátkozták ütközetbe, így az ellenségnek lehetősége nyílt arra, hogy csapatonként semmisítse meg őket. Sztálin kívánságait teljes mértékben figyelembe vették, és ez a fegyveres erők alapvető erőfeszítéseinek gyökeres átorientálódását jelentette. A német hadsereg főcsapásának fő irányát a tervnek megfelelően délnyugati irányban várták. Itt körülbelül száz hadosztály felfejilődését tervezték. Mfflt a további események mutatták, ez hibás döntés volt. Sztálin, miközben széles körű információkkal rendelkezett, melyek különböző osatornákon jutottak el hozzá, távolról sem mindig közölte azokat még a vezér, karral sem. Churchillnek azokat a táviratait például, melyek a Szovjetunió elleni német támadás előkészítéséről szóltak, Sztálin úgy minősítette, mint kísérleteket arra, hogy minél hamarabb összeugrasszák Hitlerrel, és az értesülés nem jutott el a vezérkar főnökének asztalára. Miközben nyugtalanító, és min kiderült, lényegében valós jelzéseket és értesüléseket kapott, nem szánta el Űj kezdet a francia politikában Franciaországban véget ért a féléves permanens választási időszak. Két elnök- választási, majd két parlamenti választási forduló után megalakult Michel Rocard kormánya. Ezzel lezajlott az erőviszonyok nagy átrendeződése és a Rocard-kormány új szakaszt nyit a politikai életben. A De Gaulie-i ötödik köztársaság 30 éve alatt először olyan kiegyenlített erőviszony alakult ki a parlamentben, hogy egyik nagy formáció sem birtokolja az abszolút többséget. Mitterrand elnök ebben a helyzetben a kisebbségi kormányzás mellett döntött, ami szintén nem fordult még elő az ötödik köztársaságban. . Az elnököt kétségkívül meglepte, hogy május 8-i fényes győzelmét, az 54 százalékot nem tudta nemzetgyűlési többségre is váltani. Bennfentesek szerint mégis azt mondta, hogy ha előre látta volna ezt az eredményt, a Szocialista Párt viszonylagos többségét, akkor is feloszlatta volna a régi nemzetgyűlést. Ez a parlamenti képlet ugyanis jól kezelve talán még kedvezőbb terepet nyújthat nagy vállalkozásához, egy tartós balközép kormánytöbbség kikovácsolásához és a hagyományos jobboldal felmorzsolásához. Ennek a középre nyitási stratégiának a kulcsa, hogy a polgári centrum kiváljon hagyományos szövetségéből és együttműködésre lépjen a Szocialista Párttal. „Az nevet igazán, aki utoljára nevet” — mondta vészjósló arccal Raymond Barre volt miniszterelnök, amikor az elnökválasztás első fordulójában kis különbséggel alulmaradt Chirac-kal szemben s így nem ő mérkőzhetett meg a második fordulóban Mitterranddal. Kevesen sejtették még akkor e figyelmeztetés értelmét. Barre sokáig bizonyosra vette, hogy a jobboldali jelöltek vetélkedéséből ő kerül ki győztesen és vereségét nagyrészt annak tulajdonította, hogy a mögötte felsorakozó liberális és középpártok csak lanyhán támogatták és közben Chirac felé kacsingattak. magát az operatív-stratégiai terveknek megfelelő, katonai jellegű rendkívüli intézkedésekre. Ha energikusan és idejében meghozták volna a szükséges operatív és mozgósítási intézkedése, két, a háború kezdete másként alakulhatott volna. Vajon feltételezte volna bárki is, hogy egy héttel a háború kezdete után a németek Minszkben lesznek? Azt hiszem, A. M. Vaszil- jevszkij, a Szovjetunió mar- saűlja igen pontosan értékelte Sztálin cselekedeteit ebben az időszakban: „Sztálin kemény irányvonalát, hogy ne engedjen meg semmit, amit Németország ürügyként használhatna fel a háború kirobbantására, a szocialista haza történelmi érdekei igazolták. De az a bűne, hogy nem látta meg, nem érzékelte azt a határt, melyen túl ez a politika nemcsak szükségtelenné, de veszedelmessé is vált. Ezt a határt ügyetsen át kellett volna lépni, a fegyveres erőket a lehető leggyorsabban teljes harci készültségbe kellett volna helyezni, végre kellett volna hajtani a mozgósítást, az országot katonai táborrá kellett volna változtatni.. Ezzel a véleménnyel nehéz nem egyetérteni, de... bárcsak ne 1978-ban mondták volna ki! Sajnos, a politikai és katonai környezetben senki nem akadt, aki azoknak az igazságoknak, melyeket Vasziljevszkij oly bölcsen, de későn kifejtett, legalább a töredékéről mag. próbálta volna győzni Sztálint ! (Folytatjuk.) Mitterrand fölényes győzelme utái\ nyomban megindult a helyezkedés a vesztes jobboldal vezéri posztjáért. A súlyos vereséget szenvedett Chirac háttérbe szorult és eljött a régi centrista vezérek ideje. Giscard d’Estaing volt elnök megpróbálta mindenáron visszatartani Mitter- rand-t a parlament feloszlatásától és „konstruktív ellenzékiséget” ígért az új szocialista kormánnyal szemben. Amikor Mitterrand mégis kiírta a választásokat, de a Szocialista Párt csak viszonylagos többséget szerzett, Giscard újra kézbe akarta venni a kezdeményezést. Azt javasolta az elnöknek, hogy a szocialisták hozzanak létre nagykoalíciót egyenlő alapon a jobboldali pártokkal. Barre azonban keresztülhúzta a számítását; ösztönzésére kivált a jobboldal kebeléből egy 40 feletti parlamenti csoport, a Szociális Demokraták Centruma, hogy az új helyzetet kihasználva önálló politikai erőként léphessen fel. Mitterrand-t és kormányát nem aggasztja a kisebbségi helyzet, ugyanis kettős biztonságban érzik magukat. Ami nem tetszik terveikből a centralistáknak, azt megszavazzák majd a kommunisták, vélik, ami pedig nem tetszik a kommunistáknak, azt megszavazzák velük a centralisták. Ez a lavirozgatás de Gaulle óta ismeretlen volt a francia politikai életben; a baloldal nem is lelkesedik érte. A szocialista párti szavazóknak nem tetszettek a választáson pártjuk színeiben benevezett különböző pártonkívüliek és centralisták — veszni is hagyták őkét. A jobboldalt mélyen meg. rázta a kettős választási vereség és a centralisták kiválása. Az RPR-ben senki sem vonja még kétségbe Chirac vezetését, de megindult a harc a gaulie-ista párt megújításáért. Az első menetében a régi gárda győ. zött Bemard Pons parlamenti frakcióvezérré választásával. A második menetben a fiatal, liberális nemzedék visszavágott Alain Juppe főtitkárrá választásával. Giscard átvetté az UFD elnöki tisztségét és megpróbálja átszervezéssel új életre kelteni a centralista és liberális pár.tocskák szövetségét. A jobboldalom tehát bomlás és széthúzás; Barre pedig valóban utoljára nevet, legalábbis eddig. Nyereméaybetét- könyv sorsolás Az Országos Takarékpénztár 1988. július 4-én Szegeden rendezte meg a nyereménybetétkönyvek 1988. második negyedévi sorsolását. Mindazok az 1988. június 29-ig váltott és a sorsolás napján forgalomban volt nyereménybetétkönyvek, amelyek sorszámának utolsó három számjegye (számvégzödésc) megegyezik az alább felsorolt számokkal, az 1988. második negyedévi átlagbetétjüknek a -számok mellett feltüntetett százalékát nyerték. Számvégz. Nyeremé 051 25 062 25 065 50 152 25 217 25 272 25 293 100 302 250 314 25 327 50 399 25 467 25 476 25 484 25 516 50 499 25 534 25 535 25 685 100 691 50 704 50 732 25 737 25 744 25 746 25 890 25 891 25 937 25 A nyereményösszeget a betétkönyvet kiállító takarékpénztári fiók, postahivatal vagy takarék- szövetkezet 1988. július 20-ától fizeti ki.
