Somogyi Néplap, 1988. július (44. évfolyam, 156-181. szám)

1988-07-28 / 179. szám

■tâ AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAP3Á XLIV. évfolyam, 179. szám Ára: 1,80 Ft 1988. július 28., csütörtök Grósz Károly és Ronald Reagan találkozója a Fehér Házban Nemietltözi matematikaoktatási koagremus Kétezer matematikatanár tanácskozik Budapesten Ronald Reagan elnökkel találkozott szerdán Grósz Károly, az MSZMP főtitká­ra, a Minisztertanács elnöke. A magyar kormányfő kedden érkezett Washingtonba, ahol megkezdte tárgyalásait az amerikai kormány tagjaival, a törvényhozás két háza kül­ügyi bizottságának tagjaival, a Washingtonban székelő nemzetközi pénzügyi szerve­zetek vezetőivel. Grósz Károly kedden dél­után nyilatkozatot adott a CNN amerikai televíziós há­lózatnak. Ezt követően a Nemzetközi Valutaalap alel- nökével, és az alap más tisztségviselőivel folytatott megbeszélést, majd Barber Conable, a Világbank elnö­ke volt a miniszterelnök tár­gyaló partnere. Mindkét ta­lálkozón részt vett Bartha Ferenc államtitkár, a Ma­gyar Nemzeti Bank elnöke és a küldöttség több más tagja is. A megbeszéléseken a két nemzetközi pénzügyi szerve­zet és hazánk együttműkö­désének gyakorlati kérdé­seiről volt szó. Grósz Károly méltatta a kialakult kapcso­latokat és tájékoztatást adott arról, hogyan kívánják megvalósítani a kormány gazdasági programját. A nap utolsó találkozójára a kereskedelmi minisztérium épületében került sor: a ma­gyar kormányfő William Ve­rity kereskedelmi miniszter­rel találkozott., A miniszter, aki a közelmúltban tett láto­gatást Magyarországon, tájé­koztatást adott az akkor na­pirenden szerepelt kérdések­ben bekövetkezett újabb fej­leményekről, a gazdasági együttműködés fejlesztésé­vel kapcsolatos amerikai kormányzati elképzelésekről, álláspontokról. Grósz Károly rámutatott, hogy a két or­szág gazdasági és kereske­delmi együttműködésében újabb lehetőségek mutatkoz­nak és amerikai körútja so­rán erről konkrét tapasztala­tokat is szerzett. Az ameri­kai miniszter ezután vacso­rát adott Grósz Károly és kíséretének tagjai tiszteleté­re, s ezen részt vett a mi­nisztérium számos vezető munkatársa is. Szerdán elsőnek James Baker amerikai pénzügymi­niszter kereste fel a ma­gyar miniszterelnököt szál­láshelyén. Ezután indult Grósz Károly a találkozóra. A magyar kormányfőt ün­nepélyesen fogadták a Fehér Házban, az úgynevezett nyu­gati szárnyba West Wing bejáratánál. Az amerikai fő­városban kialakult szokás szerint már az oda vezető útvonalon, a Pennsylvania Avenuen a két ország zász- laival díszítették fel a lám­paoszlopokat. A kaputól a bejáratig vezető út mentén a fegyveres erők díszalaku­lata sorakozott fel, az ötven amerikai állam zászlajával, a bejáratnál a két ország zászlaját emelték magasba a katonák. Az épület bejáratá­nál George Shultz külügy­(Folytatás a 2. oldalon.) Grósz Károly levélben köszöntötte a résztvevőket A matematika-oktatás új módszereiről kezdődött szer­dán Budapesten nyolcnapos nemzetközi kongresszus. A tanácskozásra — amelyet el­ső alkalommal rendeznek szocialista országban — 74 országból több mint kétezer matematikatanár, valamint kutató érkezett. A Budapest Kongresszusi Központban tartott megnyitón Császár Ákos, a Bolyai János Mate­matikai Társulat elnöke üd­vözölte a résztvevőket, majd felolvasta Grósz Károly le­velét, amelyben az MSZMP főtitkára, a kormány elnöke a Minisztertanács nevében köszöntötte a kongresszus résztvevőit. — Nagy öröm és megtisz­teltetés számunkra, hogy a Nemzetközi Matématikaok- tatási Bizottság hazánkat választotta a most sorra ke­rülő kongresszus színhelyé­ül — mutatott rá levelében Grósz Károly. Jólesik ez a bizalom, mert állhatatos bé­kepolitikánk elismerését lát­juk benne, és minden fóru­mot értéknek tekintünk, ami közvetlenül vagy közvetve a világbéke megőrzésének ügyét, a népek testvériségé­nek eszméjét szolgálja. — A választásban kifeje­ződni látjuk azt a nemzetkö­zi megbecsülést, amelyet ha­zai és külföldi munkássá­gukkal a matematikatudo­mány kiemelkedő magyar személyiségei világszerte ki­vívtak. Ügy gondoljuk, hogy elismerése ez azoknak az eredményeknek is, amelyeket pedagógusaink a matemati­katanítás területén elértek. — Rendkívül időszerűek és rokonszenvesek számunkra az önök céljai és törekvései, hiszen arra irányulnak, hogy a matematika, ez a szép, s egyre növekvő jelentőségű tudomány minél szélesebb körben váljon az emberek személyes kincsévé, minden­napi segítőjévé. Figyelemmel vannak arra, hogy a külön­leges tehetségek kiemelkedő teljesítményeket érjenek el, egyidejűleg a matematikata­nítás általános színvonala is növekedjen. — Népünk most, nem könnyű gazdasági helyzet­ben, olyan jövőt formáló nemzeti vállalkozás részese, amelyben a szellemi felké­szültségnek, a tudománynak, ehhez kapcsolódóan a mate­matika tanításának kitünte­tett szerepe van. Meggyőző­désem, hogy a most kezdő­dő kongresszustól ehhez is segítséget kapunk — hang­zik a levél. Végezetül a Miniszterta­nács elnöke sok sikert kí­vánt a kongresszus résztve­vőinek. Ezt követően Jean-Pierre Kahane, a Nemzetközi Mate­matikai Unió oktatási bizott­ságának elnöke megnyitotta a tanácskozást. Csehák Judit Borsodban ÜLÉST TARTOTT A TOT ELNÖKSÉGE A jövő évben várható változásokról Magyar—amerikai tudományos megbeszélések A TOT elnöksége tegnap Budapesten Szabó István el­nökletével ülést tartott.“ ^ A testület tájékoztató jelentést vitatott meg a jövő évben várható adó-, támogatási- és árrendszer változásokról, majd a vitára bocsátott anyagot elemezte. Az elnökségi vita kérdés- csoportok köré összpontosult. A vállalkozási adó egysége­sítéséről többen kifejtették, hogy ugyan a normativitás alapjában véve az ország gazdasági életében indokolt­nak látszik, ám rövid távú és merev bevezetése a tsz- ek jelentős részét újabb hát­rányokkal sújtaná. Az ada­tok szerint ugyanis a közös gazdaságok vagyonarányos nyeresége az ipar átlagánál mintegy 40 százalékkal ala­csonyabb, ennél fogva az azonos elbírálás — mégha utólagos kiegyenlítéssel is kecsegtetnék a tsz-eket — nem látszik járható útnak. A termelőszövetkezeti kör romló jövedelmezőségi viszo­nyok között tevékenykedik. Az idén érvényes szabályo­zás során is olyan méltány­talanságokat volt kénytelen elviselni, hogy azok, illetve az újabb szigorítások mel­lett az érdekvédelmi szerve­zet nem mehet el szó nél­kül. A tsz-eknek mind na­gyobb része került a veszte­séges üzemek közé és az élenjárók fejlődése is lelas­sult. Az elnökségi vita egy másik lényeges pontja az volt, hogy nem vált valóra az a kormányzati döntés, amely szerint az idén a me­zőgazdaság által fölhasznált anyagok, eszközök árai to­vább nem nőnek, sőt, csök­kennek. A számítások en­nek ellenkezőjét igazolják; ezek a többletkiadások az idén várhatóan többmilliárd forint nagyságrendűek lesz­nek. Ez újabb terheket rótt erre a gazdálkodói körre és nagy kérdés, hogy ezt a ked­vezőtlen hatást miként tud­ják belső erőforrásaik át­csoportosításával, vagy külső beavatkozással mérsékelni. Az agrárolló további nyílása immár egy olyan fejlemény, ami az érdekvédelmi testü­letnek újabb teendőket, fel­adatokat ad. A vitában, amelyben részt- vett a Pénzügyminisztérium, illetve a MÉM képviselője is, az árak mozgását több ol­dalról elemezték. Az elmon­dottakból kitűnt: bár a tsz- ek áruinak 4-5 százalékos termelői áremelkedését prog­nosztizálták az első félévre a minisztériumok szakembe­rei, ám ez nem következett be — ennél szerényebb mér­tékű volt a felfutás —, így a gazdálkodók viselték a felhasznált anyagok, eszkö­zök áremelkedésének több­letterheit. Áthárításukra le­hetőségük nem volt, hiszen a bel- és külkereskedelmi értékesítés lehetőségei körül­határoltak. Az elnökségi ülésen egyes vélemények sze­rint a jövőben a felhasznált anyagok árának emelkedé­sével párhuzamosan nyom­ban termelői árkiigazítást kell végrehajtani. A MTESZ meghívására július 24. és 27. között láto­gatást tett hazánkban Tho­mas Ratchford, az Amerikai Tudományfejlesztő Szövet­ség (AAAS) ügyvezető igaz­gatója. Tóth Jánossal, a MTESZ főtitkárával áttekintették a MTESZ és a AAAS kapcso­latainak alakulását. A két szervezet vezetője tájékoz­tatta egymást kormányaik műszaki-tudamányos fej­lesztési tevékenységéről, és arról, hogy a tudománnyal összefüggő feladatokat ho­gyan segítik megvalósítani. Megállapodtak, hogy el­mélyítik az együttműködést a biotechnológia és az elekt­ronika eredményeinek nép­szerűsítésében, és kiszélesí­tik a műszaki-tudományos tagegyesületeik közötti ta­pasztalatcserét is. Medgyessy Péter, a Minisztertanács el­nökhelyettese fogadta Tho­mas Ratchfordot. Csehák Judit, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, szociális és egészségügyi miniszter szerdán Borsod- Abaúj-Zemplén megyébe látogatott. Miskolcon, a me­gyei pártbizottság székházá­ban Dudla József első titkár és Ladányi József, a megyei tanács elnöke fogadta. Cse­hák Judit ezután Kazincbar­cikára utazott, s felavatta a város új, korszerű szakren­delőket magában foglaló egészségügyi kisközpontját. Az ünnepség után a Borsodi Vegyi Kombinátot kereste fel. A látogatás következő állomása a Miskolcon mű­ködő Borsod megyei kórház volt. Borsod megyei látoga­tásának befejezéseként a Muhi község mellett létre­hozott rehabilitációs üdülő­parkot tekintette meg Cse­hák Judit. Építőtáborok félidőben Félidejükhöz érkeztek az építőtáborok, amelyekben a nyár közepéig mintegy 25 ezer középiskolás diák vett részt. Legtöbben a mezőgaz­dasági munkálatokat segí­tették, enyhítve a termelő- szövetkezetek és az állami gazdaságok munkaerőgond­jait. A kukoricacímerező tábo­rok már befejeződtek és vé­géhez közelednek a munkák a gyümölcsszedő táborokban is. Továbbra is népesek vi­szont a környezet- és vízvé­delmi, illetve a kereskedel­mi, vendéglátóipari építőtá­borok. Az építőtábori hote­lek a nyár második szaka­szában ugyancsak fogadják a látogatókat. Ezekben, KISZ által bérbe vett, az építőtáborozók üzemeltette kollégiumokban országszer­te a legolcsóbb szálláshelye­ket találhatják a turisták. Egész nyáron sok fiatal dolgozik a konzervgyárak táboraiban is. Ezek egyikébe — Nagykőrösre — Hámori Csaba, az MSZMP PB tagja, a KISZ KB első titkára is ellátogatott a héten. Építik a kisgáti lakótelep vízvezetékét a megyeszékhelyen. Az Arany János téren a Dél- vlép munkásai dolgoznak. Várhatóan a hónap végére befejezik a munkát

Next

/
Thumbnails
Contents