Somogyi Néplap, 1988. július (44. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-21 / 173. szám
2 Somogyi Néplap 1988. július 21., csütörtök Grósz Károly Chicagóban (Folytatás az 1. oldalról.) Felmerült az eszmecsere közben az a lehetőség is, hogy a miskolci Nehézipari Műszaki Egyeterrí és Illinois állam műegyeteme között megállapodást köthetnek végzett szakemberek továbbképzéséről. Grósz Károly szerdán folytatta megbeszéléseit az Egye' sült Államok harmadik legnagyobb városában. Kíséretének tagjaival együtt több találkozót, megbeszélést folytatott az üzleti körök képviselőivel. A McDonald's-nál Az első programpont a McDonald’s International vállalat vezetőivel megtartott találkozó volt. Az immár Magyarországon is ismert önkiszolgáló éttermi hálózatnak ez a vállalat a nemzetközi irányító szerve. A McDonald’s — egyesült államokbeli kiterjedt hálózata mellett — 45 országban csaknem kilenc és félezer éttermet irányít. ’A méreteikre jellemző, hoigy ezekben az éttermeikben naponta 19 millió vendéget szolgálnak ki, tavalyi forgalmuk mintegy 13 milliárd dollár volt. A McDonald’s Magyar- országon a bábolnai mezőgazdasági kombináttal alapított közös vállalatot — egyelőire öt étterem üzemeltetésére, s ezek közül az első már megnyílt Budapesten. Bábolna a McDonald’s által rendelkezésre bocsátott technológiával üzemeket létesített az éttermek ellátására, a vállalat által rendkívül szigorúan megszabott normák szerint készülő alapanyagok és félkésztermékek előállítására. A magyar küldöttség szállásán megtartott megbeszélésén Jim Cantalupo, a McDonald’s International elnöke adott tájékoztatást a vállalatról, annak Magyarországgal kapcsolatos terveiről. Az elképzelések között szerepel, hogy a vállaltat élelmiszeripari termékeket vásáréi Magyarországról. A munkareggeli keretében megtartott megbeszélésen részt vettek a vállalat más vezetői i,s. A vállalat elnöke elmondotta, hogy a Budapesten megnyílt első étterem az egyik leglátogatottabb a világon : naponta mintegy hétezer embert szolgál ki, mintegy 200 munkalehetőséget teremt. Emellett a vállalat az alapanyagokhoz szükséges termékek előállításában is érdekelt. Magyar uborkát és paradicsompürét vásároltak például az európai hálózat üzleteinek részleges ellátásához és lehetőség nyílik más alapanyagok, továbbá más termékek, így éttermi bútorok, csomagolóanyagok szállítására is. Nem titkolta azonban, hogy az együttműködés nem mentes a gondoktól. Egyebek között a szakemberképzés okoz problémákat és a jövőbeni vendéglők megnyitásához i- szükség van bizonyos intézkedésekre, bár a hosszú távú együttműködésre kitűnő lehetőség kínálkozik. Felvetette, hogy a vállalat közép- európai fejlesztési terveiben Magyarországot bázisként használják fel, egyebek között a Szovjetunióban tervezett húsz új üzlet ellátásához. A Bábolnai Állami Gazdasággal kialakított együttműködés kitűnő alapot adhat ehhez, — hiszen például az európai McDonald’s üzletek évente 46 ezer tonna hasábburgonyát, 35 ezer tonna darált marhahúst, és sok más — Magyarországon előállítható — terméket használtnak fel. Ugyanakkor a vállalat élelmiszer-feldolgozó technológiája jól hasznosítható más országokban, a közvetlen ellátási feladatokon túlmenően is- „Bizonyosak vagyunk abban, hogy Magyarország számos export-lehetőséget talál majd a McDonald’s keretein beiül” — mondotta. Emlékeztetett arra is, hogy a vállalat jelentős jótékony célú tevékenységet végez, folytatta: jelenleg például négy, fehérvérűségben szenvedő magyar .gyermek kap kezelést az Egyesült Államokban, a vállalat külön e célra létrehozott telepén. Grósz Károly elmondta: a vállalatok együttműködése sikeresnek mondható. Rámutatott: a magyar kormány kedvező feltételeket kíván fteremteni a gazdasági együttműködéshez és megteremti az ahhoz szükséges lehetőségeket. Az árutőzsdén Ezt követően Grósz Károly kíséretének tagjaival a chicagói árutőzsdére, a Chicago Roard of Trade-re (CBOT) látogatott. Az intézmény 1840-től áll fenn, s ma a világ legjelentősebb mezőgazdasági árutőzsdéje, ahol elsősorban á búza, a kukorica, a zab, a szója és a rizs forgalmát jegyzik, ezekkel a termékekkel kereskednek. A Chicagóban kialakult árak jelentik a világ gabonakereskedelmében az árak alapját. Mivel a gabonakereskedelemben hazánk is jelentős mértékben érdekelt, az Ag- rimpex külkereskedelmi vállalat immár a hetvenes évek közepe óta aktívan kereskedik a chicagói árutőzsdén. A magyar kormányfőt és kíséretét a tőzsdén a CBOT igazgatótanácsának elnöke, Patrick H. Arbor, az igazgatótanács két tagja, Donald G. Andrew és Irwin N. Smith köszöntötte, A látogatás érdekes pontja volt, hogy a tőzsde működését egy neves ügynökség, a mezőgazdasági cikkek kereskedelmével foglalkozó Drexel Burnham Lambert Inc. magyar elnök- helyettese, Morvái Gábor ismertette meg a küldöttség tagjaival. Morvái Gábor az Agrimpex olytályvezetője- ként dolgozott, jól ismerte a chicagói tőzsde munkáját s ennek alapján kapott meghívást az amerikai vállalattól, ahol most magyar munka- vállalási engedéllyel dolgozik. A magyar tőzsdeszakember rámutatott: számos lehetőség áll magyar vállalatok előtt arra, hogy részint hasznosítsák tőzsdei lehetőségeiket, részint ezen keresztül építsék ki üzleti kapcsolataikat. A magyar gazdaság iránt érdeklődés van és megfelelő tőzsdei politikával ez köny- nyen hasznosíthatóvá válik. A tőzsde szakértői válaszoltak a miniszterelnök kíséretében levő gazdasági szakemberek kérdéseire — egyebek között a nemzetközi pénzpiac alakulásáról, a dollár árfolyamának változásáról, a kamatlábak várható alakulásáról. ’ \ Grósz Károly a felvilágosításokat megköszönve - elmondotta : Magyarországon foglalkoznak a tőzsdei kultúra kialakításával, fejlesztésével, annál is inkább, mert a pénzügyi mechanizmus korszerűsítése, a gazdasági élet fejlesztése megköveteli azt. A tőzsdén Grósz Károlyt és kíséretét barátságosan üdvözölték — de a szakértők tréfásan figyelmeztették: ne integessen, mert a karfelemelés az eladás jele a „filoor”-on s az alkuszok netán a magyar gabona értékesítési szándékának jeleként veszik azt. Magyar—amerikai köiös vállalat A délelőtti program harmadik állomásaként a magyar kormányfő részt vett egy új magyar—amerikai vállalat létrejöttéről szóló szerződés aláírásán. A Guardian Industries, amely a világ síküvegtermelésének egymaga mintegy hat százalékát állítja elő amerikai és külföldi üzemeiben, az üvegipari vállalattal kötött szerződést az orosházi üveggyár korszerűsítéséről, alkalmassá tételéről úsztatott üveg előállítására. A Hungard közös vállalat alapításáról szóló okmány aláírásánál a magyar küldöttség tagjai mellett jelen volt Somogyi László építésügyi miniszter is. Az aláírást a szerződés előkészítésében részt vett neves chicagói ügyvédi iroda, a Baker and McKenzie hivatalában rendezték. Magyar részről Czina Sándor, az üvegipari művek vezérigazgatója, amerikai részről William Davidson, a Guardian Industries elnöke írta alá a szerződést. Davidson tájékoztatta à magyar kormányfőt a Guardian Industries tevékenységéről, dr. Schmidt Lajos, a Baker and McKenzie iroda társtulajdonosa pedig a jelentős kereskedelmi üzletkötésekkel foglalkozó iroda működéséről. szovjet katonai szakértők Nagy-Britanniaban. J. Lebegyev, a 20 tagú, szovjet katonai szakértőkből álló csoport vezetője beszél a repülőtéren. A csoport a közepes és a rövidebb hatótávolságú nukleáris rakéták megsemmisítéséről kötött szovjet—amerikai szerződés keretében végez ellenőrző tevékenységet Bagdad ötpontos béketerve Javier. Pérez de Cuellar ENSZ-fötitkár tegnap New Yorkban bejelentette, hogy haladéktalanul katonai és politikai szaikértőket küld Bagdadba és Teheránba. Ezek feladata a tűzszünet „technikai feltételeinek” felderítése lesz. A szakértők, akiknek vezetője Martin Vadset norvég tábornok, a közel-keleti. ENSZ-erőket felügyelő szervezet vezetője lesz, nyolc napon belül visszatérnek New Yorkba. Pérez de Cuellar nyomban javaslatot tesz a háborúzó feleknek arra, mikor lépjen életbe köztük a teljes tűzOsztrák tiltakozás A román áruk bojkottját követelte az Osztrák Néppárt ifjúsági szervezete a romániai magyar és német nemzeti kisebbség védelmében. Othmar Karas, a szervezet elnöke, parlamenti képviselő szerdán Kismartonban (Eisenstadt) tartott sajtóértekezleten kijelentette, hogy a román vezetés „az elszenvedett kudarcokat primitív nacionalizmussal szeretné ellensúlyozni”. „Románia teljes egészében európai ország, lakói európaiak, egyedülálló falukultúrája az összeurópai kultúra szerves része. Nem szabad ölhetett kézzel szemLélni, hogy e kultúra egy csődbejutott diktatúra áldozatává váljék” — mondotta. Az ifjúsági szervezet jelezte, hogy a lakosságot röpcédulákon fogja felszólítani a' romániai áruk bojkottjára, és a mozgalom támogatására aláírási akciókat szervez. szünet. A fegyvernyugvást és a szembenálló erőknek a nemzetközi határra való visz- szavonását azután ENSZ- megfigyelők ellenőriznék. A Reuter brit hírügynökség szerdán, közép-európai idő szerint este már olyan értesülést tett közzé, mely szerint mind Irak, mind Irán elfogadta volna a tűzszünetet. A hír később tévesnek bizonyult és a Reuter vissza is vonta. Közben az INA iraki hír- ügynökség arról számolt be, hogy Bagdad ötpontos béketervet terjesztett elő. Az indítványt üzenet tartalmazza, amelyet Tárik Aziz iraki külügyminiszter ' intézett Pérez de Cuellar ENSZ-főtit- kárhoz. A bagdadi elképzelés szerint a háborúzó feleknek a lehető leghamarabb közvetlen, hivatalos tárgyalásokat kellene kezdeniük egymássál. Londonban tegnap bejelentették, hogy az öbölben állomásozó brit flottaegységeket egyelőre nem vonják vissza. Olaszország ezzel szemben közölte, hogy az öbölben állomásozó hat hadihajója közül egy elhagyja a térséget. Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára július 20-án fogadta Nguyen Van Linh-t, a Vietnami Kommunista Párt főtitkárát Parujr Ajrikjánt megfosztották szovjet állampolgárságától Ma utaznak haza a jugoszláv buszbaleset könnyebb sérültjei A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége határozatot hozott Parujr Ajrik- ján ügyében, amely kimondja: aiz örmény nemzetiségű Ajirikjápt felfhantiik büntetőjogi felelőssége lalól, ugyanakkor a törvények értelmében államelllenes felforgató tevékenysége miatt megfosztják állampolgárságától, és kiutasítják a Szovjetunióból. A határozatot tegnap hozták nyilvánosságra Moszkvában. A tavasz óta a Ka rab ah autonóm terület körül Örményországban és Azerbajdzsánban kialakult hangulatot kihasználva, Afrikján elsősorban a szélsőséges nacionalista nézetekét valló elemeket — mindenekelőtt a fiatalokat — gyűjtötte maga köré, és kinevezte magáikét szervezet, a politikai foglyok védelmére . alakult örmény bizottság és a nemzeti önrendelkezési egyesülés vezetőjévé. A jr lkján a Szovjetunió nemzetiségi-közigazgatási határainak módosítására irányuló következetes harcra szólított fel. „Ingázott” Moszkva és Jereván között, és a nyugati hírközlő szerveket rendszeresen „tájékoztatta” a jereváni és a karabahi helyzetről. Tevékenységéhez a nemzetiségi ellentétek szításában érdekelt nyugati köröktől is támogatást kapott. Pairujir Ajrikjánt március végén vették őrizetbe a jereváni hatóságok. A jugoszláviai Bácska— Topolya közelében kedden történt magyar autóbusz-baleset két legsúlyosabb sérültje — Kotlár Jolán és Pacher Judit — kielégítő állapotban van — így tájékoztatták az MTI tudósítóját tegnap az újvidéki kórház illetékesei. A szabadkai kórház ügyeletes orvosa is arról számolt be, hogy a náluk ápolt kilenc felnőtt és két gyermek állapota javul, várhatóan még ma elhagyhatják a kórházat, és visszautazhatnak Magyarországra, további gyógykezelésre. Ma utaznak haza a kórházi ápolásra nem szoruló, könnyebben megsérült utasok is. A jugoszláv rendőrség illetékesei fölvették a kapcsolatot magyar kollégáikkal, s SZEGEDI VOLÁN rendelkezésükre bocsátják majd az eddigi nyomozati anyagot is. A busz vezetője és több utas is azt vallotta, hogy a buszvezető egy vele szemben haladó, meggondolatlanul előző autó miatt rántotta félre a kormányt. Az üggyel foglalkozó vizsgálóbíró szerint azonban ez egyelőre nem tekinthető bizonyítottnak. Holytxíni •llwiőrzés Az Egyesült Államok kérésére szerdán a prágai kormány engedélyezte, hogy — a közepes és rövidebb hatótávolságú rakétákról kötött szovjet—amerikai megállapodás alapján — amerikai szakértők helyszíni ellenőrzést végezhessenek egy volt csehszlovákiai rakétatá- miaszponton. A szakértők ma indulnak majd Csehszlovákiába, hogy megvizsgálhassák azt az észak-morvaországi — Hra- nice na Morave közelében levő — bázist, ahol a Szovjetunió korábban hadműveleti-harcászati rakétákat ál- lomásoztatott. Ezeket a Pershing—2 rakéták és a manőverező robotrepülőgépek nyugat-európai telepítése utári helyezték el itt, de azóta már kivonták őket Csehszlovákiából.