Somogyi Néplap, 1988. június (44. évfolyam, 130-155. szám)

1988-06-25 / 151. szám

1988. június 25., szombat

Somogyi Néplap

F

KÖZELKÉPEK

Tojásrúd vagy rolltojás

Demény Rezső gépészmérnök a nyughatatlan emberek közé tartozik. Mindig töri a fejét valamin, újabb és újabb ötleteket valósit meg, mint mondja, sajnos több-kevesebb sikerrel. Ilyen volt például az anyatejfejő készülék, amely mielőtt elindult volna hódító útjára, évekig pihent valamelyik asztalfiókban. Végül a Novi- ki innovációs iroda kaposvári körzeti kirendeltsége karolta föl az ügyet, s ma már sikerrel hasznosítják a találmányt a kaposvári kórházban és a pécsi klinikán.

Mint ahogyan sikeres lett a Ceres-G 'oltóviasz is, amelyben társszerzőként szerepelt Demény Rezső. Most pedig ismét újabb ötlettel rukkolt elő.

— Vadászaton voltam, s a magaslesen várakozva jutott eszembe a gondolat, hogyan lehetne a főtt tojásból olyan terméket előállítani, amely könnyen szeletelhető s mindenhol egyformán van benne sárgája. Nem hagyott békén az ötlet, fantáziát láttam benne, s azon morfondíroztam, milyen műszaki megoldással lehetne megvalósítani. Végül is sikerült, a technológia pedig nagyon egyszerű.

Mint ahogyan ez szokásos, a feltaláló csak részben ismertette a műszaki megoldást. Ügy kezdődik, mint egy ételrecept: végy három tojást, üsd föl, két külön tálba válaszd szét a fehérjét, meg a sárgáját... Innen kezdve azonban egyelőre titok a folytatás. Egy, a feltaláló által szerkesztett főzőedénybe kerül a tojás fehérje és sárgája, s tíz perc elteltével rúd formájában vehető ki az edényből.

— Három tojásból tízcentiméteres rúdtojást készíthetünk — mondja Demény Rezső. — Tetszés szerint játszhatunk, hogy kívülre kerüljön a sárgája, s belülre a fehérje vagy fordítva. Sőt: a belső rúd helyére kolbásztöltelék vagy más ízes étel is kerülhet. Mód nyílik, hogy ■beállítsuk a koleszterinszintet is, megfelelően adagolva a sárgáját, így azok is fogyaszthatják a terméket,

akik egyébként a tojás magas koleszterintartalma miatt eddig nem élhettek vele.

A rúdtojás szépen, ízlésesen szeletelhető. Várhatóan érdeklődnek majd a vendéglátóiparban is az új termék iránt, hiszen könnyen felhasználhatják hidegtálak készítéséhez.

A találmány azonban csak akkor hoz felhőtlen boldogságot feltalálójának, ha majd hasznosítják is. A Noviki fantáziát látott az új termék gyártásában, s partnert keresett hozzá. Sikerrel. A ka- posfői közös községi tanács elnöke, Bátorfi József hajlandónak mutatkozott a kísérleti gyártás megkezdésére. Saját költségén kialakítja a megfelelő üzemi hátteret, a Noviki pedig a műszaki berendezések anyagi fedezetére vállalkozott. A rúdtojást tehát hamarosan kisüzemi

szinten elkezdik gyártani.

Ezután következhet csak a piac fölmérés és az i<tA””ek

összesítése.

— Reméljük, se lödnek majd az i iránt — mondja bi a feltaláló. — Késé megfelelő az érdeklődet, ..eg az sem lehetetlen, hogy a háztartásokba is kerülhet

olyan főzőkészülék, amellyel a háziasszony könnyedén elkészítheti a rolltojást.

Klie Ágnes

Nyakló nélkül

Mintha mindig árral szemben úszott volna — egész életében — Kovács Kálmán.

— Azért mostanra kibékültem az árral — teszi hozzá az igali téesz szíjgyártója a sorsába belenyugvóan, mégis szellemesen. — Most is éppen az említett szerszám segítségével tudom orvosolni kocsisunk bánatát. Elszakadt ugyanis a nyakló, anélkül pedig nem fogat a fogat.

A termelőszövetkezet szárítójának udvarán apró kis épület a szíjgyártóé. A szögön a javításra váró lószerszámok. Elszakadt húzók, megtört kantárok, elöregedett kápák.

— Ezért a nyaklóért holnap jönnek — mondja önmagát is sürgetve.

— Mint kiderül, egész életére jellemző ez a pillanat. Valami mindig sürgős volt valamiért. Hamar meg is kapta érte a jussát; fiatalemberként megfázott, s azóta sem tudott meggyógyulni. Nem engedelmeskednek akaratának a lábizmai. Olyan szakmát kellett választania, amihez egyesegyedül kézügyességre van szükség, semmi másra.

— Herdó Mihály jó gazdám volt. Megtanított a cipészmesterség minden apró fogására. A háború alatt ez nagyon megbecsült szakma volt. Nem cseréltem volna el hét megye lelkészeinek a tudásáért sem. Már csak azért sem, mert Herdó Mihály mindig mondta: „ Parasztgyereknek a szerszámok dolgait köll tudni”.

Kazsokban akkor nyakló nélkül vitték a cipészhez az elvásott, elszakadt lábbeliket. A borravalóból jutott az inasnak is. Később az elhordott csizmák, bakancsok, tu- tyik és mamuszok a tűzre és nem az aprók lábára kerültek. Megjelentek az olcsó

cipők, később már felnőtt méretben is. Munka nélkül maradt a kazsoki suszter.

1975-ben kapott az alkalmon, mikor szíjgyártónak hívták az igali termelőszövetkezetbe. Amikor a harminc igás állatból tizenkettő nyakló nélkül maradt, úgy döntött az elnök, hogy olyan embert keres, aki orvosolja a fogatosok gondjait. így lett a cipészből szíjgyártó.

— Rokon szakma — mondja Kovács Kálmán. — Bőrmunka mindegyik. A lószerszámokhoz azonban vastagabb fonál kell.

A közszár hoz, hajtószárhoz vékonyabb bőr kell. Tizenhárom éve csak marhabőrt használ. Akkor keres csak más kültakarót, ha a traktorok üléshuzatát kell megjavítani.

Vihar után jött az üzenet: lehajolt a ló, fölkapta a fejét, s rálépett a hajtószárra ...

Kovács Kálmának másnap sebesebben halad majd a Hycomatja. Erre gondoltam Igáitól Kaposvárig.

B. A.

Az utca ünnepei

— 1983-ban kezdtünk el építkezni. Űj utcát nyitottunk. Egyszerre több család is dolgozott. Tudnál segíteni? — kerestük egymást. Úgy el tudja hagyni magát egy beton áthidaló. A másiknak nem volt szerszáma. Így kezdődött.

Kaposváron a Beszédes József utcában azóta fölépültek a családi házak. Névnapra szólt a meghívás. Baráti, ám a fortyogó kon- dér mellett a vendég is hamarosan otthon érezhette magát.

ötvenkét ház épült föl a kaposvári csillagdától keletre kiparcellázott telkeken. Fiatal házasok költöztek ide három-négy gyerekkel.

A házigazda azon az estén Pál Sándor és családja volt. Itt gyűltek össze az utca lakói a Margitokat ünnepelni.

— És az asszonyok? Az ünnepeltek? — faggatództam a csupa férfinépség láttán.

— Az ünnepeltek ilyenkor távol maradnak a tűzhelytől — avattak be a bogrács körül összegyűlt szorgos férfiak a szertartás különös rítusába.

— Emlékeznek még arra, hogy ki főzött először? Netán arra is, hogy mit?

— Az újévet ünnepeltük először együtt. Az egész utca. Korhelyleves volt. A Fekete család készítette.

— Es most mi fő a kon- dérban ?

A kondér körül Takács Sándor tüsténkedett, meg is kóstoltatta az ízeket, hogy legyen fogalmam, mi készül

Margit-napra. A borjúpaprikás finom volt...

— Névnapra készülnek. Az utca együtt ünnepli a Margi- tokat. Milyen ajándékokról gondoskodtak?

Hetzer István az utca lakója: — A legszerényebbről. Megállapodtunk abban, hogy hetven forintnál drágább ajándékot nem vásárolunk egymásnak.

A névnapot ünneplő utca lakóitól még sok mindent megtudtam.

— Augusztusban búcsút rendezünk. Tárgyalunk a nagybajomi körhintásokkal, hogy jöjjenek el. A gyerekekre is gondolunk. Jövőre június első vasárnapján őket ünnepli majd az utca — mondta Hetzer István.

Mást is terveznek:

— Székelykaput állítunk

Farkasék ötéves terve

Egy szép ház története Botéban

Farkas Józsefék Batéban, ha az idén ősszel vagy jövő tavasszal megtartják a ház- szentelőt, ezt mondhatják majd a pezsgőpukkantás után: „Ez a ház egy ötéves terv, öt évi kemény munka eredménye.” Hogy megéri-e ennyit küzdeni, vállalni, lemondani — erről a feleséget kérdeztük. (A kőműves kisiparos férjet hiába is kerestük volna; dolgozik, csak az este veti haza.)

— A család régi álma volt már a saját otthonunk megépítése. Készültünk rá,

terveztük, álmodoztunk róla, de anyagiak híján eddig nem jött össze. Hogy menynyit kellett rá várni, arra elég egy adat: a nagyobbik lányom már 18 éves.

— Kezdetben is ilyen formás, ritkán látott építészeti megoldású házat szerettek volna ?

— Nem akartunk egy olyan semmilyen házat építeni, de nem akartunk nagy- zolni sem. Emberi arcú, a család életét szolgáló otthont terveztünk. Évek alatt persze sokat változott az elképzelésünk, ahogy az újabb és újabb házépítészeti stílusok jöttek. A végső elhatározást mégsem mi adtuk meg, hanem egy kitűnő tervező, Borbás Gábor, akinek a férjem már építette a házát. Ot kerestük föl, neki mondtuk el az elképzeléseinket.

— Mi volt az?

— Sokféle és mégis kevés. Vettünk egy régi tömésházat telekkel, a mostani ház helyén. A tervező ide jött ki, és itt beszéltünk a dologról. Olyan igényünk volt, hogy tágas legyen a lakás, legyen panorámája, hiszen innen a Baté környéki csodaszép dombokra látni. Ne legyen túl nagy, és ha lehet, a földszint egy tér legyen. Vagyis ezeket is inkább ő találta ki abból, amit elmondtunk neki. Hamarosan jelentkezett egy makettal. Eddig ilyet sem láttunk, hogy egy mérnök keménypapírból elhozza a ház kicsinyített mását. Rögtön megtetszett. Ez kell nekünk, mondtuk.

S elkezdődött a munka. Farkas József „hosszúműsza- kozott”. Dolgozott valahol, este pedig itt folytatta. Sokszor éjjel is; villanynál készült a ház. Nem állt le a munka télen sem, amit lehetett tenni, azt csinálták.

— Sokat kellett küzdeni ezért a házért. Én is itthon maradtam, mert ha minden napra culágert fogadtunk volna, azt nem lehetett volna győzni pénzzel. Emellett feketeepret, uborkát is termeltem, hogy legyen pénzünk. Segített a rokonság, a gyérekek, a legtöbbet a zi- mányi bátyám.

— Mutassa be a házat!

— Három hálófülke épült az emeleten, lent az egész tér egyben van, csak szinteltolások választják el egymástól a teret. A ház alapterülete nem túl nagy, de beosztása rendkívül jó, s ezért nagyobbnak tetszik.

„Csodájára járnak” a hatéi háznak. Kéredzkedett már be nyugatnémet család, hogy hadd nézzék meg; fényképezték ismeretlen átutazók, cikk jelent meg róla az egyik újságban. Farkasék nem szeretik ezt a népszerűséget, mert ahogy az asszonyka mondja, néhányan a faluban félreértik, azt tartják erről, hogy ők hivalkodnak a házukkal.

Amikor az anyagiakról kérdeztem, a találgatásokat eloszlató frappáns választ kaptam :

— Csinálja valaki végig, megtudja, mi az, amit forintban lehet számolni, mi az, amit közdésben, munkában, fáradtságban.

Kikísérve bennünket visz- szamosolyog az épületre. Éppen úgy, ahogy máskor is, örömmel, hiszen a megálmodott családi fészek vált valóra.

Békés József

az utcában. Minden kellék megvan már hozzá; a harangot is fölajánlották.

A hangulat emelkedőben volt. Fölelevenedtek az új utca anekdotái. Disznót is vágnak itt. A nevük ne álljon itt a szereplőknek, de a történet érdemes a följegyzésre! Néhányan összebeszéltek, hogy mire a gazda a garázsból kés alá vezeti az állatot, a többiek gondoskodnak róla, hogy a küszöb előtt leterítve várja a kivérzett disznó. Ám az állat gondosan el volt rejtve, így kalákában történt a nevezetes disznóvágás.

Azt hiszem, egyedülálló utca ez a városban.

Maci kutya is előkerült idő közben, hátán egy kisgyerekkel.

— Rajta tanulnak lovagolt ni — nevettek Pál Sándor udvarán a gyülekező népek.

Takács Sándorné az udvaron hatalmas edényben salátát mosott, ö nem ünnepéit, tehát tehette. A Margitokat későbbre várták.

— Nem érünk rá bemenni a városba, hogy szórakozzunk. Meg itt jobban is érezzük magunkat — mondta.

— Emlékszik rá, ki találta ki, hogy együtt ünnepeljen az utca szilveszterkor, névnapon?

— Nem a férfiak — vágta rá. — Mindenki akarta — mondta gyorsan, a minden szavára figyelők megbékélte- tésére.

Esteledett. Néhány gyerek játszott már csak az utcán.

— A felügyeletükről mindig gondoskodunk. Hiába látni őket az utcán, nem utcagyerekek. Valaki közülünk figyel rájuk. A gyerekőrzés nálunk vendégség a szomszédban.

Mi is vendégek voltunk. Es otthon éreztük magunkat a Beszédes utcában, ahol Hetzer Istvánná, Pál Sándorné és Takács Sándorné névnapját ünnepelték — hajnalig.

Horányi Barna