Somogyi Néplap, 1988. június (44. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-25 / 151. szám
V 6 Somogyi Néplap 1988. június 25., szombat GYERMEKEKNEK Nyári olvasmányok Május végi kirándulás Andris hallgatta, hogy egy kollégámmal a zselici erdők fafaj összetételéről beszélgettünk. A térképen megjelöltük azokat a helyeket, ahol fényképfelvételeket kell készítenem egy szak- dolgozathoz. A másnapi indulásnál Andris elém állt: — Már kilombosodtak a fák, szeretem nézni — mondta. — A lombtalan fákat sajnálom, mert azt hiszem, hogy elszáradtak. — Rendiben van, eljöhetsz Andriskám, de sokat kell gyalogolni, mert ahol fényképezni akarok, oda nem lehet autóval bemenni. — Nem baj, szeretek én gyalogolni! — felelte, — különösen az erdőben, szívesen járok, mert szamócát és gombát is lehet találni. — Szamóca és gomba még nincs — jegyeztem meg. — Szennán tetszettek Andrisnak a májusfák. Azon csodálkozott, hogyan tudták a szalagokat és az üvegeket olyan magasra fölvinni azokon a vékony fáikon. — A földön kötötték rájuk — magyaráztam neki — és utána állították föl a fákat. Ezen újra csodálkozott, közben megérkeztünk az egyik erdőrészhez, ahol néhány felvételt készítettünk. Kardosfán a Berci bácsi vérebjéhez szólt néhány szót Andris, melyre a kutya vakkantással felelt. Így szoktak ők egymással beszélgetni, ha Kardosfán já. runk. Ropoly mellett a bükkösben, Lencsésnél az ezüsthársastölgyesben fényképeztünk, aztán fölültünk egy magaslesre, melyet a dombtetőre állítottak. Az előttünk elterülő domboldalon jól látszott a fák lombjának egymástól elütő színe. Egy ideig még felhős volt az ég, amikor már a magaslesen ültünk. Föl kellett sorolnom az előttünk elterülő erdő- rész fafajtáit, a lombjuk színe szerint: — A világoszöld színűek a tölgyek, a sötétebb zöld színű levelek az ezüsthár- sak lombját alkotják, mondtam, közben ragyogó napsütés lett. Az erdő közé benyúló réten kettő darab vöröses színű, pöttyös állatot láttunk meg. Szinte egyszerre emeltük szemeink elé a messze- látót. Az egyiknek a fején szőrös agancsképződés mutatkozott. — Ezek szerint a Zselic- ben is megjélentek a dá- mok, mert telepítésről nem hallottam. Amíg én a réten legelő pöttyös állatokat néztem, Andris az erdőben furcsa változást fedezett föl, amit szóvá is tett; — Papi, az előbb a fák lombjának színe — mutatott a domboldal felé — még zöld volt, most meg ezüstüs színű lett. — Igen, Andriskám, erős napfényben az ezüsthárs levelei megfordulnak és így visszaverik a nap sugarait. Ilyenkor olyan a lombja ezeknek a fáknak, mintha ezüstös levelei lennének, ezért díszfáknak is ültetik. Az értékes fa törzsének, vagy rönkjének sokoldalú felhasználásán felül, ennek a fának a virágja kitűnő gyógytea, kedvező időjárás esetén nektárt tartalmaz, melyből igen finom mézet készítenek a méhek. A Zsebe ezüsthársas állományaira büszkék lehetünk, mert jelentősen növelik az erdő fáinak minőségi értékét. — Hű, de melegem van — szólalt meg Andris kis idő múlva, mert a lest, melyen ültünk, akadály nélkül sütötte a nap. — Papi, izzadok, levetem az ingem. — Jól van, vessed — szóltam halkan, mert a közelünkben az erdő sarkánál egy muflon jerke jött ki. Kicsit később két bárány követte. Az erdő árnyékában maradtak, így nem lehetett lefényképezni őket. — Papi, még mindig izzadok — panaszkodott Andris. — Meleg van, Andriskám, a bőröd pólusain keresztül tested nedvességet választ ki, ezért izzadsz, mely elpárologva lehűti tested felületét. A növények is párologtatást végeznek, amikor a leveleik légzőnyílásain keresztül vízpárát bocsátanak ki a levegőbe. Legtöbbet a fák párologtatnak. Egy hektárnyi bülkikerdő pl. egy év alatt, azaz a lombo- sodás ideje alatt, 2000—2500 köbméter, azaz két és félmillió liter vizet párologtat. Ezt a mennyiséget ha literes üvegekbe töltenénk, több mint kétszáz kilométer hosszú lenne az üvegek sora. Az előttünk elterülő erdőrész fölött kígyászölyv keringett, aztán leereszkedett az erdő közé benyúló rétre. Néhány perc múlva a karmai között tekergő kígyóval emelkedett a fák fölé és elrepült a kecskeháti erdőrész felé. A rétről a dómok, az erdő széléről a muflonok bementek az erdőbe, mert a birkanyáj legelészve elérte az erdő szélét. Készítettem róluk egy felvételt. Aztán lelépkedtünk a létrán és hazajöttünk. Tóth Ferenc Bimbi tábornok A Csend szigetének lakói paradicsomi állapotban élnek. Boldogságukat egyszer azonban az zavarja meg, hogy a primitív törzsközösségben élő feketebőrű nép, a két varázsló csendes ellenségeskedése miatt két részre szakad. Már-már majdnem kitör közöttük a háború, amikor is fém-szitakötőn érkező idegenek lepik el a partot. Csakhamar kiderül, hogy katonai támaszponttá akarják átalakítani. Egyszeriben tűzbe borítják a pálmaerdőt. A két varázsló azt fontolgatja, hogy népével együtt elhagyja a szigetet. Csak a tízéves félvér kisfiú nem ijed meg. Barátaival együtt gyönyörű virághoz hasonló bobotüskékre akad, amelyeknek a legcsekélyebb szúrása is félelmetes daganatokat okoz. Ezeknek csupán a kókusztej az ellenszere. De honnan tudhatnák meg ezt a katonákkal jövő tudós orvosok? A történet végét viszont te megtudhatod Fodor Sándor Bimbi tábornok című kalandos regényéből, amelyet a 10—14 éves gyeGyőri László: LÁNYOK, FIŰK Mintha egy csokor gombostű szaladna szét, x úgy nevet a fényes kedvű lánykauép. Mintha egy csomó rozsdás szög potyogna szét, úgy morognak a rossz kölykök rekeknek jelentetett meg a Magvető Könyvkiadó. Ki volt a rablólovag? Tálónak nevezik azt a Tisza menti nagy földárkot, amelynek a keletkezését ma már csak a nép mondavilága őrzi. Ugyanilyen a Királyszéke nevű helység is, amelyet egy Mátyásmondában őrzött meg a nép. Ugyancsak a mondákból ismerjük a Boldogkővár közeli Kincses-tetőt és a török kori Magyarország hírhedt rablólovagját, Móré Lászlót. Nagyon gazdag a mi népünk mondavilága. Közülük sokat megörökített Arany János, Móra Ferenc és Benedek Elek. De még mindig akadnak az öregek emlékezetében élő mondák, amelyeket érdemes feleveníteni a feledés homályából. Ezt tette Balogh Béni is, aki A rablólovag aranyai című gyűjteményében huszonkilenc többé-kevésbé is. meretlen mondát jelentetett meg a Móra Könyvkiadó gondozásában. Szemmérték A kilenc különböző mintájú kis rajzból kettő teljesen azonos. Igaz, más helyzetben láthatók. Melyik ez a kettő? (A választ ellenőrizhetitek a 15. oldalon.) A nagy mocsár lakója Látszólag csendes a terület, a Nagy Mocsár Birodalma, amelynek egyik szelíd lakója Béla, a teknős. Egy alkalommal a birodalom kíméletlen uralkodója, a Nagy Szürkegém durva erőszakkal megtámadja Bélát. A kis teknős gyengének érzi magát a kegyetlen harcra, éppen ezért a szembefordulás különleges módját választja. Fölkeresi az Állat- formáló Állomást, ahol Kaméleon professzor vezetésével csodák történnek. A kísérleti műtőlaboratóriumban megismerkedik Tudonc adjunktussal, majd Főróka úr segítségével eljut az emberek közé. Hogy ott aztán miféle kalandokon megy keresztül, és hogyan válik belőle acélossá edzett, bátor jellemű teknőc, megtudhatod, ha elolvasod Berkes Péter Teknős Béla nem lesz béka című meseregényét, amelyet a 8—10 éves olvasóknak ajánl a Móra Könyvkiadó. Napfényben a szökőkútnál mindenért. Szirmay Endre : Ringató Ring a,ring a fűzfaág készülődik a világ selyemben ringó rügyek éledező friss tüzek ring a,ring a tócsavíz hátán varázstükröt visz visszaknesint a Napnak sárarany sugaraknak ring a,ring a szél dala duruzsoló ballada ringó vágyak és remény tauaszhozó költemény. Bemutatkozik a kedvenc állatom LEPKEBALBAN Aprómanó ebéd után szundikálni szokott, és persze álmodni is, mert az álmoknak kulcsuk van a behunyt szemekhez. Úgy ám! Es csak akkor tiálnak láthatóvá, amikor már behúzhatják maguk után az ajtót. Mert ugyebár, akkor már akármi is megeshet... Mint egyszer is például, amikor Aprómanó Napsugárországban járt, és egyik ámulatból a másikba esett, mert olyan különös volt minden... Térdig járt a mohában, és még a frissen nyírt pázsit js az áliáig ért, mégsem volt árnyéka semminek! De a legkülönösebb mégiscsak az volt, hagy az állatok beszélni is tudtak. Bizonyf Az a katicabogár is például, amelyik egy lila harangvirág szárát szorongatta a fehér- kesztyűs tenyerében, és amikor megtudta, hogy Aprómanó egyenesen a cincérfalvi óvodából érkezett, örömében harangozni kezdett. — Bim-bam — mondta a virág, és a harangjából szivárványszínű lepkék libRajz: Csima Brigitta kaposvári óvodás bentek elő. Körültáncolták Aprómanót, és olyan szépen énekeltek, amilyen szépen csak a tündérek képesek énekelni. A kezükben csengő, rózsaszínű meg halványkék jácintokból pedig még náluk is csodálatosabb lepkék röppentek fel. Pici kezükben gyöngyvirág csilingelt, amiből pindurka pillangók surrantak ki, és fontak tarka láncot a többiek köré ... Ki tudja, meddig állt volna Aprómanó körül a lepkebál, ha közben fel nem ébredt volna. De bizony felébredt! Még verdesett előtte néhány lepkeszárny, ám amikor meg akarta simogatni őket, úgy eltűntek, mint ahogy a szalmaszplla- kó buborékok szoktak hirtelen láthatatlanná válni a szeles március végi délutánokon. És persze, a beszélő katicabogár sem volt már sehol. De a tündércsengety- tyűk még másnap is elkísérték Aprómanót az óvodába, és amikor lerajzolta, hogy mit álmodott, a pajtásai közül többen is hallották a csilingelést. Vallató Géza Háziállat vagyok, aranyhörcsög, és szeretek aludni. Egy kis akvárium a házam. Három iciri-piciri és egy nagy szobám van. A hálószoba egy kis mélyedés a meleg, puha forgács közt. Testemet nem szurkálja össze az éles fémhulladék. Raktáramban sokféle étel van. Nem eszem máshol, csak azon a helyen. Kérem szépen, én egy szobatiszta állatka vágyóik. Illemhelyem egyik sarokban található. Ott végzem egy s más dolgaimat. Nagy szobámban ugrándozni szoktam. Van egy óriási kerekem, amiben fölösleges grammjaimat lehajtom. Szeretem a rendet. Barna bundám melegíti testemet, így nem érzem, ha hideg van. Van egy mini, rózsaszín farkam. Az orrocskám is rózsaszínű, nagyon érzékeny minden finom illatra, bajuszkám izgatottan mozog, amikor szimatolok. Szemem fekete, okos. Pofazacs'kóimban sok eledel fér el. Egy kislány az én gazdi- kám. Hosszú, szőkésbarna hajú. Kék szemei úgy csil- lognak-villognak, mint a csillagok. Szeret engem birizgálni. Mikor alszom, úgy megijeszt, .hogy ijedtemben körbeszaladom a házamat. Sokszor nem hagy aludni. Ilyenkor ezt mondom magamban: — Na, gazdi! Hagyj pihenni ! Bezzeg mikor ki szeretnék mászni egy kis sétára, akkor élmegy mellettem. — Vegyél ki! Gazdi! — toporzékolok, ágaskodók az üvegfal mellett. Azért szeretem őt, mert amikor kitakarít, akkor vastag forgácsréteggel béleli ki lakájomat, bezzeg más sajnálja tőlem. Tőle két marok ennivalót is kapok egyszerre. Azért szeretem, mert ha kivesz a házamból, izgalmas felfedezések várnak rám a nagyvilágban. Bernât Viktória 4. o. tanuló, Kaposvár
