Somogyi Néplap, 1988. június (44. évfolyam, 130-155. szám)

1988-06-23 / 149. szám

Tisztelt Szerkesztőség ! Sánta József, Somogygeszti, Vörös A. u. 60. sz. alatti lakos június 7-én megjelent panaszára a következő tá­jékoztatást adom. Megállapítottam, hogy a panasz nem jogos. A ter- . melőszövetkezetnek nem kötelessége, hogy kívülállók (vagyis nem tagok és nem tsz-alkálmazottak) földjét megmunkálja. Erre csak akkor kerülhet sor, ha van sza­bad kapacitás, a munkát szabályszerűen megrendelik és nem tartoznak a szövetkezetnek. A munka hivatalos meg­rendelése nem történt meg, ' ezenkívül a panaszos tarto­zásának igazolását késedelmesen tette meg. Akkor már a szövetkezet gépeinek visszarendelésére nem volt lehető­ség. Megjegyzem, hogy a községben számos lófogatú mun­kaeszközzel rendelkező munkavállaló van, aki 200—300 forintért elvégezte volna a munkát. Feltételezem, a panaszt az motiválta, hogy Sánta Jó­zsef termelőszövetkezeti munkaviszonya — fegyelmi el­bocsátásnak minősülő kilépés folytán — 1987 októberé­ben megszűnt. Tisztelettel: Takács Dezső tsz-elnök Tisztelt Szerkesztőség! Gondolom, nem egyedi probléma, amelyben a segít­ségüket kérem. Somogysárdról 5.40 órakor indult a csuklós autóbusz, amely helyett.most egy kisebb befogadóképességű jármű indul: Ez az autóbusz már Jutában alig tudja fölvenni az utasokat. Az illetékesek arra hivatkoztak, hogy a ta­nulók az iskolai szünetben nem járnak Kaposvárra, ezért ez az ,autóbusz is megfelel. A szünet valóban itt van, de ezzel a járattal soha ,em jöttek diákok, ez kimodot- tan a munkába igyekvőket szállította. Kérem a segítségüket utastársaim nevében is. Tisztelettel: Marosi Sándor Mezőcsokonya, Latinca S. u. 16. Cikkek a kibontakozásról MEGJELENT AZ ÚTKÖZBEN Tartalmában megújulva jelent meg az Útközben idei első száma. Űj rovata, • a Fókuszban azt állította a középpontba, hogy mi tör­tént, történik a kibontakozás megyei programja jegyében. Többek között olvashatunk a közhangulatról az infor­máció tükrében. Ebben a ro­vatban jelent meg dr. Gye- nesei István felszólalása, amely a csurgói Zrínyi tsz zárszámadó közgyűlésén hangzott el. A megyei ta­nácselnök leszögezte, hogy „a gazdaság reformfolyamatá­ból a mezőgazdasági terme­lésnek is ki kell vennie ' a részét. Vállalnunk kell az irányítás és az érdekképvi­selet valamennyi szintjén a feladatokat”. Dr. Novák Fe­renc megyei népfronttitkár a somogyi népfrontbizottsá­gok tevékenységét elemzi, dr. Kercza Imre pedig Boros Józseffel, a kaposvári Mező­gép Vállalat vezérigazgató­jával készített interjút az exportról, a műszaki fej­lesztésről. A Somogyi Tükör rovat­ban jelent meg dr. Paál László II. díjas pályamun­kájának részlete a pártmun­ka mozgalmi jellegéről. Hosszabb tanulmányt ad közre e rovat arról, mit adott az esti egyetem a hall­gatóknak, a dr. Gregor György—Weisz András szer­zőpáros tollából. A Napirenden rovatban a * megyei párt-vb értékelése alapján kapunk képet arról, hogy milyen a pártszervek és szervezetek önállósága és öntevékenysége, a párttag­ság politikai aktivitása. A Figyelő rovatban jelent meg Losonczi Pálnak, az Elnöki Tanács nyugalmazott elnö­kének beszéde, amelyet a mezőgazdasági könyvhónap országos megnyitóján mon­dott Barcson. Az Útközben melléklete az idei gazdasági feladatokat adja közre. Ha áll, akkor többet fizet... Úthasználati díj Japánban fél dollár) kell fizessen. A parkolóházban ennek a két­szerese általában a díj, te­hát ha valaki 10 óra hosszat csak áll, az ugyanannyiba kerül neki, mintha teletöltöt- te volna a benzintankját. Somogyi Néplap XLIV. évfolyam, 149. szám 1988. június 23., csütörtök Nemzetközi tanácskozás a vagyon elleni bűncselekményekről A vagyon elleni bűncselek­mények alakulásának hazai és külföldi tapasztalatait, illetve az ezzel kapcsolatos bűnüldözési feladatokat ösz- szegző nemzetközi tanácsko­zás nyílt meg tegnap Buda­pesten a Rendőrtiszti Főis­kolán. A tanintézmény fenn­állásának 40. évfordulós megemlékezéseihez kapcso­lódó eszmecserén a hazai szakemberek, illetve a tár­sadalmi szervezetek képvise­lői mellett Ausztria, Cseh­szlovákia, Jugoszlávia és a Szovjetunió bűnfelderítési, bűnüldözési szerveinek ve­zető képviselői vesznek részt. A háromnapos tanácsko­zást megnyitó beszédében- II- esik Sándor belügyminisz­ter-helyettes a vendégeket köszöntve mindenekelőtt azt hangsúlyozta: mind a hazai, mind a nemzetközi statisz­tikák tanúsága szerint nö­vekszik a bűnözés, ezen be­lül különösen a vagyon el­leni bűncselekmények sza­porodtak. További kedvezőt­len jelenség, hogy növeke­dett a bűncselekmények kár­értéke, s új, veszélyesebb el­követési módszereket alkal­maznak a bűnözők. Az ebből adódó bűnüldözési feladatok — emelte ki — szorosabb nemzetközi összefogást igé­nyelnek, függetlenül az együttműködő államok tár­sadalmi berendezkedésétől. A mostani tanácskozás is egymás tevékenységének, el­méleti és gyakorlati bűnül­dözési módszereinek megis­merését szolgálja. Siklósi György rendőr ve­zérőrnagy, az Országos Rend­őr-főkapitányság vezetőhe­lyettesé vitaindító előadásá­ban rövid áttekintést. adott a hazai bűnüldözés és a ma­gyar rendőrtisztképzés el­múlt 40 évéről, majd a va­Motoros- balosotok Figyelmetlenül vezete se­géd-motorkerékpárját kedden reggel Kaposvár és Kapos- füred között Tóth László 42 éves kaposvári szerelő, és egy villanyoszlopnak ütkö­zött. Súlyosan megsérült. Ugyancsak motorkerékpá­ros-baleset történt Fonó és Büssü között. Horváth Ró­bert, 15 éves göllei tanuló segéd-motorkerékpárjával — szabálytalanul — utast is szállított, s amikor egy útke­reszteződésben nem adott el­sőbbséget egy szabályosan érkező személygépkocsinak, összeütköztek. A szabályta­lankodó motoros és utasa, az ugyancsak göllei 14 éves Kar­dos Balázs súlyosan megsé­rült. gyón elleni bűnözés jelenle­gi helyzetét értékelte. El­mondta azt is, hogy hazánk nagyarányú idegenforgal­mának háttereként erőtelje­sebbé váltak a bűnözés nem­zetközi vonásai is. Így példá­ul a Magyarországra beuta­zó külföldi bűnözők nálunk eddig ismeretlen betörési módszereket „honosítottak meg”. Az elhangzottakat össze­gezve az ORFK vezetőhe­lyettese leszögezte: a kedve­zőtlen jelenségek ellenére . A benzinkutak biztonsága érdekében különböző típusú riasztóberendezéseket sze­relnek föl az ország számos Áfor-benzinkútjánál. A So- rtiogy—Tolna megyei üzem- igazgatóság kaposvári Füredi úti töltőállomásán a Kapós­Sürgős operációhoz kértek kedden vért a kaposvári kórház véradóállomásának dolgozói. Az IKV vezetői azonnal megszervezték ezt, és 35 dolgozójuk így össze­sen 12 liter vérrel járult hozzá a műtét sikeréhez. A hírhez háttérként hozzá tar­tozik: a munkidőalap védel­mét szolgáló szigorú szabá­lyok lehetővé, de nem köte­lezővé teszik, hogy a mun­kahelyi vezetők az önkén­Magyarország közrendje, közbiztonsága alapvetően ki­egyensúlyozott. Ennek meg­őrzése azonban a Belügymi­nisztérium szervei mellett a jövőben fokozottabb erőfe­szítést, összefogást igényel a társadalom széles rétegeitől is. A nemzetközi tanácskozás résztvevői az elméleti elő­adások kiegészítéseként a gyakorlatban is megismer­kednek a magyar bűnüldöző szervek tevékenységével. ték föl. Tegnap, az üzembe helyezés alkalmából, a to­vábbfejlesztés menetrendjét is megbeszélték az Áfor, a Kaposvill, a rendőrség és az Állami Biztosító szakembe­rei. tes véradást követően négy óra pihenőidőt adjanak a véradóknak. Az IKV vezetői fontosnak tartották, hogy azok tevékenységét elismer­jék, akik az emberi élet megmentéséért ennyit tettek. Példa értékű a jelentkezők döntése is, hiszen egyre ke­vesebben vannak, akik ön­ként, térítésmentesen vál­lalják ezt. A vérre az ered­ményes gyógyítómunkához van szükség. Biztonságosabb benzinkutak vili riasztószerkezetét szerel­-------«­S egítettek a véradók Méregdrága Japánban az autótartás. Ennek elsődleges oka nem a gépkocsi ára, még csak nem is az üzem­anyag költsége, hanem az úthasználati és parkolási díj. Ez a két tétel a közlekedés napi adójának tekinthető. A távol-keleti ország fő­városában egy gyorsforgalmi magasúthálózat hivatott eny­híteni a közlekedés elké­pesztő zsúfoltságán. A fővá­rosban ugyanis 3 millió gép­jármű közlekedik. A tarifa a városon belül egységes : a személygépkocsi és mini busz esetén 600, a nagyobb jár­műnél 1200 jen (4,7, illetve 9,4 dollár). Ez független a tá­volságtól. Ha valaki elhagyja a vá­rost, az autópályára csak a fizetőkapun át juthat. A To­kiótól 60 kilométerre fekvő naritai repülőtérig például 1400 jen (11 dollár) a tarifa, a fővárostól 500 kilométerre levő Kioótig viszont úthasz­nálati díjra többet kell köl­teni, mint az üzemanyag- költség kétszerese: körülbe­lül 12 ezer jent, azaz majd­nem 100 dollárt. Akinek sze­rencséje van, és az út men­tén parkolóóránál időzhet, körzettől függően egy óráért 200—300 jent (másfél-két és SZÓVÁ TESSZÜK Csakugyan jól olvasható: PARKÍROZNI TILOS! Kár! A hatalmas gaz helyett szemet gyönyörködtetőbb lenne, mondjuk, valamilyen színes virág a Dorottya szálló mö­gött. A táblára meg nyugodtan kiírhatnák, hogy PARKOL­NI TILOS! Az ugyanis egészen mást jelent... Pánikot keltő robbanás Gyermekeket tapostak el a menekülök Tömegkatasztrófát okozó • robbanás, majd tűzvész volt a felső-egyiptomi Al-Mohar- rak kopt monostornál, ahol az egyházi ünnepségek miatt sok ezer ember tartózkodott. Félszáz ember — többsége kisgyermek — halt meg. Nem lehetetlen, hogy az áldoza­tok száma ennél jóval több... Az első vizsgálati adatok szerint a felállított hatalmas sátrak között egy gázpalack robbant föl, s a tovaterjedő tűz hatalmas pánikot keltett. Az áldozatok többségét a menekülők taposták halálra. Az Aszjut tartományban, Kairótól 320 kilométerre dél­re levő kopt monostor — amelynek alapjait az időszá­mításunk szerinti első évszá­zadban rakták le — minden évben ez idő tájt látogatók tömegeit fogadja a Szűz­anyának szentelt egyhetes ünnepségeken. Már két nap­ja tartott a megemlékezés­sorozat, amikor bekövetke­zett a katasztrófa. . A kopt ortodox egyház ta­nítása szerint a dombtetőn levő Al-Moharrak monostor helyén pihent meg a szent család egyiptomi utazása ide­jén. Egyiptomban a legnépe­sebb keresztény közösséget az e földön húsz évszázada honos kopt ortodoxok kép­viselik. Tarka sorok Vendégszeretet — Voltaképpen semmi kedvem sincs elmenni Tohonyaiékhoz. — Nekem sincs, de gondolj csak arra, meny­nyire örülnének, ha nem mennénk el hozzájuk. — Igazad van: gye­rünk! Biztonság Az új fogoly megkér­di a börtönőrtől: — Miért van itt rács az ablakon? — Biztonsági okok miatt. — Micsoda ostobaság — feleli a fogoly. — Ugyan ki akarna be­törni ide? Kioktatás A személyzeti osztály vezetője kioktatja az új dolgozót: — A mi vállalatunk­nál nem kedveljük, ha a dolgozók sokat beszél­nek ... — Értem — Ttiondja az új dolgozó. — Nem kell félnie, főnök úr, a bíróságon egy árva szót sem fognak kiszedni be­lőlem! Csók — Hagyj csak békén! — utasítja vissza a férj a felesége kedveskedé­sét. — Te csak akkor szoktál megcsókolni, amikor pénzre van szük­séged ... — S talán nem elég sűrűn csókollak meg? Legboldogabb ...?! Hölgyek beszélgetnek. — A legboldogabb az a riő — • vélekedik az egyik —, aki megkapja azt a férfit, akit' akart. — Tévedsz, drágám! — szól közbe a másik. — A legboldogabb az a nő, aki megkapja azt a férfit, akit egy másik akart. Unalom Elegáns úr utazik a vonaton, s időnként unot­tan legyint egyet a ke­zével. Végül is megkér­di az egyik úti társa: —i- Kérem szépen, mi­ért legyintget? — Nagyon unatkozom — hangzik a felelet —, ezért vicceket mesélek magamnak... A végén azonban rájövök, hogy jól ismerem mindegyi­ket, Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő : JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-h.: dr. Kercza Imre Szerkésztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf. 31. 7401. Telefon; 11-510, 11-511, 11-512. Telex: 13-360. Kiadja a Somogy Megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Telefon: 11-516. Postacím: Kaposvár, Pf.: 31. 7401 Felelős kiadó: Balajcza János Készült a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat üzemében Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: Mike Ferenc igazgató Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hirlapkézbe- sitő postahivatalnál, a hírlap- kézbesítőknél, a posta hírlap­üzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. Í0/a. 1900., közvetlenül vagy; postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43 Ft, negyedévre . ji 29 Ft, félévre 258 Ft. ISSN 0133-0608

Next

/
Thumbnails
Contents