Somogyi Néplap, 1988. május (44. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-16 / 115. szám

2 Somogyi Néplap 1988. május 16., hétfő Szovjet—afgán közös nyilatkozat II. János Pál pápa dél-amerikai körútja során május 15-én Peruba érkezett. A limai székesegyházban a papság egy cso­portja köszönti a katolikus egyházfőt Mcgkexdődőit a szovjet csapatok kivonása Afganisztánból A véres sakkjátszma borítékolt lépései Libanonban A Pravda vasárnapi szá­mában megjelent a követ­kező szovjet—afgán közös nyilatkozat: . 1988. május 15-én, amikor hatályba lépnek az afga­nisztáni kérdés külső té­nyezőinek politikai rende­zésére vonatkozó genfi meg­állapodások, a Szovjetunió és Afganisztán szükséges­nek látja kijelenteni a kö­vetkezőket. A szovjet és az afgán nép, s az egész világ megelége­déssel és reménykedéssel fogadta a Genfben aláírt megállapodásokat. A meg­állapodásokat aláíró vala­mennyi félnek mindent meg kell tennie azon célok el­éréséért, amelyek miatt hat hosszú éven át munkálkod­ni kellett a genfi dokumen­tumok tézisein. Az Afganisztán körüli helyzet rendezésének alap­vető kérdése továbbra is az afgánok belügveibe való külső beavatkozás beszün­tetése. A megállapodások­ban erre vonatkozó kötele­zettségek teljesen konkré­tak és egyértelműek: a be­avatkozást meg kell szün­tetni, fel kell számolni a beavatkozás anyagi bázisát is. Állandóan figyelemmel kell kísérni, hogyan való­sulnak meg a megállapodá­soknak az Afganisztáni Köztársaság és a Pakisztáni Iszlám Köztársaság közötti kölcsönös kapcsolatok alap­elveire, ezen belül a be nem avatkozásra és az in térvencióról való lemondás­ra vonatkozó fontos tételei. A ' genfi dokumentumok­kal összhangban ma meg­kezdődik a korlátozott lét­számú szovjet csapatkon­tingens kivonása Afganisz­tánból. Ahogy ezt a megál­lapodás vonatkozó része meghatározza, a csapatki­vonás 9 hónap alatt törté­nik meg, s ezen belül a kontingens felét az első há­rom hónapban, azaz 1988. augusztus 15-ig vonják ki. A szovjet csapatok Afga­nisztán törvényes kormánya kérésére, becsületes és ne­mes célokkal vonultak be az országba. A Szovjetunió mindig feltétel nélkül tisz­teletben tartotta és jelenleg is tiszteletben tartja déli szomszédja szuverenitását, s ez a tisztelet az alapja a két ország közötti több év­tizedes jószomszédi és együttműködési kapcsola­toknak is. Afganisztán a maga részéről mindig olyan országnak ismerte a Szov­jetuniót, amely a jószom­szédság elveitől vezéreltetve nem egyszer segítségére sietett a nehéz időkben. Most, amikor a szovjet csapatok hazatérnek, ismét látható, mennyire képtele­nek azok az állítások, ame­lyek Moszkva „expanzionis- ta céljairól'’ szólnak, s ar­ról, hogy Afganisztánt a „meleg tengerekre" való ki­jutásra akarja felhasználni. Ha a genfi megállapodások korában megszülettek volna — sa Szovjetunió és Afga­nisztán éppen erre töreke­dett —, akkor korábban kezdődött volna el a szov­jet csapatok kivonása is. Ma, azon a napon, ami­kor a szovjet csapatok ki­vonása megkezdődik, a Szovjetunió és az Afganisz­táni Köztársaság szükséges­nek látja hangsúlyozni a két ország közötti hagyo­mányos, történelmi barát­ság fontosságát és jelentő­ségét. Ez a barátság jelen­tősen megszilárdult és meg­edződött az Afganisztán számára nehéz években — megerősítette az afgán ha­zafiaknak és a szovjet in­ternacionalista harcosoknak az ország boldogabb jövő­jéért közösen kiontott vére. A Szovjetunió és Afga­nisztán szilárd meggyőződé­se, hogy a genfi megálla­podások aláírása és hatály­ba lépése megkönnyítheti és meg is kell, hogy köny- nyítse az afgán probléma belső tényezőinek rendezé­sét is. Az afganisztáni nem­zeti megbékélési politika már megteremtette az ese­mények ilyen alakulásához szükséges feltételket. A mai Afganisztánban a társada­lom valamenyi rétege, min­den nemzetiség egyenlő po­litikai, gazdasági és társa­dalmi jogokkal bír, minden afgán előtt azonos lehetősé­gek állnak, hogy hazája ja­vára dolgozzon, részt ve­gyen a többpárt-rendszeren alapuló politikai életében. Az állam tiszteletben tartja és elismeri az iszlám val­lást, annak hagyományait és szokásait. Az egész or­szágban koalíciós hatalmi szervek alakulnak. Az af­gán vezetés kijelenti, hogy továbbra is készen áll e fo­lyamat minden oldalú tá­mogatására, a legszélesebb alapokon álló koalíciós kor­mány létrehozására. A genfi megállapodások hatályba lépése napján az Afganisztáni Köztársaság megismétli az ellenzéki erőkhöz intézett felhívást, hogy szüntessék be a har­cot, a testvérgyilkos hábo­rút, a vérontást, üljenek tárgyalóasztalhoz, közösen építsenek békés és virágzó államot. Kifejezi meggyőző­dését, hogy ebbe az építési folyamatba aktívan bekap­csolódnak az afgán mene­kültek is, akiknek teljes jo­gú állampolgárként történő visszatéréséhez minden fel­tételt megteremtenek. A szovjet fél úgy véli : ez a politika lehetővé teszi, hogy az afgánok önmaguk megoldják az afgán kérdést. A szovjet fél tovább fej­leszti gazdasági együttmű­ködését Afganisztánnal, bő­víti a kereskedelmet, előse- területek és városok, vala- gíti a szovjet köztársaságok, mint az afganisztáni tarto­mányok és városok között a közvetlen kapcsolatok fej­lődését. erősíti szándékát, hogy to­vábbra is segítséget nyújt Afganisztánnak a Pakisz­tánból és Iránból hazatérő afgán menekültek életének rendezéséhez. A Szovjetunió és az Af­ganisztáni Köztársaság fel­szólít minden államot, hogy kétoldalú alapokon és sok­oldalú segélyprogramok ke­retében, ezen belül az ENSZ szervezetei útján is járuljanak hozzá a háború­ban szétzúzott afgán gazda­ság helyreállításához, az Af­ganisztáni Köztársaság gaz­dasági és szociális fejlesz­téséhez. A Szovjetunió kész megfelelő módon résztvenni ilyen jellegű nemzetközi programokban. A szovjet és az afgán fél nagyra értékeli azt a mun­kát, amelyet a genfi meg­állapodások végrehajtásá­nak megfigyeléséhez szük­séges ENSZ ellenőrző me­chanizmus létrehozása ér­dekében végeztek. Kifejezik reményüket, hogy az ENSZ- megfigvelők tevékenysége hatékonyan elősegíti majd a genfi folyamat megvalósu­lását. A Szovjetunió és az Afganisztáni Köztársaság meggyőződése, hogy ha va­lamennyi fél teljes mérték­ben és lelkiismeretesen vég­rehajtja a genfi megálla­podásokban vállalt kötele­zettségeit, az lehetővé teszi az afgán probléma külső tényezőinek mielőbbi meg­oldását, ez pedig fontos ösztönzést ad a teljes és át­fogó afgán rendezésnek. Ugyancsak meggyőződésük, hogy a genfi tapasztalatok ösztönözni fogják más re­gionális konfliktusok meg­oldásának kutatását is, azok minden sajátságos nehézsé­gének és sajátosságának fi­gyelembevételével. (Folytaiás az í. oldalról) BMP—2-es lövészpáncéloso­kat, a lánctalpasok vontatta ágyúkat, a csapaszállító te­herautókat, a terepszínű híradó- és hadtápkocsikat rövid időn belül virágcsok­rok borították, az út porá­tól piszkos, de mosolygó szovjet katonák nyakába virágfüzéreket akasztottak az afgán emberek. Hétfő reggel ünnepélyes keretek között búcsúztatják őket. A szovjet katonai erők 1979. decemberének utolsó napjaiban vonultak be Af­ganisztánba a két ország kormányának egyezménye alapján. Távozásukkal lezá­rul egy történelmi szakasz a közép-ázsiai ország életé­ben, helyet adva az újnak, hiszen a genfi megállapo­dás teljesülése egyben azt jelenti: az afgán nép kizá­rólag saját kezébe ve§zi sorsa irányítását, bármi is legyen döntése jövőjéről. Az MTI tudósítójának ér­tesülése szerint az első zászlóalj békés körülmények között tette meg a Dzsalá- lábád és a Kabul közötti százegvnéhány kilométeres utat. A fogadás emelkedett hangulatát sem zavarták meg incidensek, bár a meg­előző napokban a kormány- ellenes erők rakétatáma­dással és pokolgépes rob­bantásai megzavarták Ka­Pierré Maüroy egykori francia hnlniszterelhököt vá­lasztották szombaton a Francia Szocialista Fárt el­ső titkárává. Mauroy-t a párt igazgató bizottsága egyhangúlag sza­vazta meg, miután a másik bul életét. Szombaton is ti­zenegy rakéta csapódott be a főváros területére, két helyen pedig pokolgépes merénylet történt. A szovjet csapatkivonás­ról az április tizennegyedi­kén aláírt genfi egyezmény intézkedik. Kilenc hónapon belül az utolsó szovjet ka­tona is elhagyja Afganisz­tánt, az első három hónap­ban a kontinegns fele tér haza hazájába. A l'crzsa-Arab-öbülbcn má­jus 14-én iraki harci repülő­gépek támadást intéztek négy tartályhajó ellen. Közöttük volt a képen látható libériái felségjelű Seawise Giant is. a világ legnagyobb olajszál­lító tankhajója jelölt Laurent Fabius visz- szalépett a jelöléstől. Fabius a testület többségi, mittei-- rahdista szárnya által ko­rábban megtartott szavazá­son 68:54 arányban maradt alul Mauroy-val szemben. Ismét öldökölnek Liba­nonban a máshoz már rég­óta nem is értő, hiva­tásos fiatal harcosok. Most síiták lőnek síitákra: a szél­sőségesen vallásos iszlám Hezbollah-szervezet harco­sai az utóbbi napokban el­foglalták a síiták polgári szárnyát tömörítő AMAL szervezettől a 300 ezer, fő­ként dél-libanoni menekül­tekből verbuválódott Dél- Bejrút legnagyobb részét. A Nyugat-Bejrútban állo­másozó szíriai csapatok vár­nak, a harcokba nem avat­koztak be. Ezt megsínylette az AMAL ereje: fő anyagi és fegyverellátó támogatója ugyanis Szíria. Szíria a liba­noni egyensúly érdekében — tíz éve alkalmazott taktiká­ja szerint — általában az éppen folyó harcban veze­tésre álló fél mellett avat­kozik be. Ám ez egyszersmind libanoni politikájának há­tulütője is. Az elmúlt évek tapasztalata ugyanis azt mu­tatja, hogy Szíria libanoni szövetségesei gyengébbek, mint a rájuk támadók. A mostani bejrúti esemé­nyek is, mint a polgárhábo­rú összes eddigi mozzanata, nagyobb játszma részei, öt év után először néhány hét­tel ezelőtt Jasszer Arafat, a PFSZ elnöke Damaszkusz- ban járt. hogy kibéküljön Hafez Asszad szír elnökkel. A szíriai vezetés Arafat sze­mére veti. hogy különutakon, Szíriát cserben hagyva igyek­szik megoldást találni a pa­lesztin problémára. Ezért is utasították őt ki 1983-ban Szíriából, ezért is támogat­ták a PFSZ-en belül az Ara- fat-ellenes lázadást. Csak­hogy az Arafat-ellenes erők azóta sem tudtak túlsúlyra vergődni a palesztin szerve­zetben. Az Izrael által meg­szállt területek lázadása pe­dig szükségessé tette az Ara­fat—Asszad kibékülést. Ám az együttműködés feltételei szíriai részről arra kötelez­ték a PFSZ vezetését, hogy ítéljen el minden olyan pró­bálkozást — például az ame­rikai rendezési elképzelése­ket —, amelyeket Szíria nem támogat. Ezért Damaszkusz- ban úgy ítélhetik meg. hogy még szükség van Arafat „megregulázására". Az utóbbi években (1985- től) az AMAL szervezet fegy­veresei hadakoztak a PFSZ Arafathoz hű libanoni erői­vel. Fz az idén januárban abbamaradt, az AMAL nem vállalta tovább a harcot az Izrael által megszállt terü­letek iránti szolidaritásból. Az. AMAL érdeke viszont, hogy biztosítsa vezető szere­pét a libanoni muzulmán­baloldali táborban, amelyet az utóbbi időben az Irán- barát Hezbollah kezdett ki a legjobban. S történetesen a Hezbollah egy ideje az Ara- íat-hívek legfőbb szövetsé­gese Libanonban. Arafat damaszkuszi láto­gatása után áprilisban elő­ször az izraeli hadsereg csa­pott le Dél-Libanonban a Hezbollah ottani erőire, hogy meggyengítse a palesztin el­lenállás bázisait. Utána az AMAL rántott kardot a Hezbollahra a déli végeken. Erre következett a Hezbol­lah — egyelőre győztes — fővárosi, dél-bejrúti ellen­támadása. A szír—PFSZ ellentét ré­gi keletű, és nemcsak Szí­riának van oka u gyanak­vásra. Amikor a libanoni polgárháborúban 1976-ban Szíria a PFSZ ellenfeleinek oldalán avatkozott be, ezt annak az amerikai ígéretnek birtokában tette, hogy ha megfékezi a Washingtonban „terroristának" bélyegzett palesztinokat, akor Damasz­kusz „bekerülhet a képbe’’, az akkori amerikai rende­zési elképzelésekbe. Hasonló ígéretek és megfontolások is közrejátszottak abban, hogy a szíriai hadsereg többé-ke- vésbé tétlenül szemlélte 1982-ben, mint zúzza szét az izraeli hadsereg a PFSZ li­banoni hadállásait. Más kér­dés, hogy Szíriának mind­annyiszor csalódnia kellett az amerikai hitegetésben. Az utóbbi években Szíria már keményen elutasítja az ame­rikai próbálkozásokat, és az Izraellel szembeni erőegyen­súly megteremtését szorgal­mazza. Ennyiben persze még mindig zavarják a PFSZ esetleges különutas próbál­kozásai. Az Arafat—Asszad kibé­külés útját a Szovjetunió is egyengette, de Damaszkusz- ban nem nézték jó szemmel, hogy Moszkvában Gorbacsov pártfőtitkár is Izrael elisme­résére biztatta Arafatot a rendezés megkönnyítése ér­dekében. A Szovjetunió már 1982-ben az Izrael-ellenes arab összefogás libanoni ku­darca után kinyilvánította, hogy a közel-keleti rende­zésben nem követel semmi­vel többet, mint amennyi­ben legalább az arabok meg tudnak egyezni. A szovjet rugalmasság azóta csak nőtt, különösen most, amikor az Egyesült Államokkal javuló viszony közepette — Afga­nisztán is példázza — lehe­tőség látszik a regionális konfliktusok hathatósabb ke­zelésére. Ebben a helyzetben borí­tékolni lehet a következő lé­péseket: Szíria törekvését annak kinyilvánítására, hogy a rendezés kulcsa Damasz- kuszban van, s e törekvés következményeit: a libanoni belharcok folytatódását. Mészáros György Sajtónyilvánosság Kínában Riport helyett verés Négy kínai újságíró és egy fotóriporter azzal a nemes szándékkal indult vidéki útra Kína Fucsien tartományában, hogy er­dőgazdasági riportot ké­szít a tartomány illetéke­seinek megbízásából. A riportból semmi sem lett. Ezzel szemben egy falu közelében alaposan elver­ték őket. A testileg és lelkileg összetört újságírók Zsen- min Zsipaóban közölt be­számolójuk szerint a tar­tomány Poli nevű faluja közelében megrökönyödve tapasztalták, hogy gépko­csijuk első kereke egy­szerűn levált és tovább gurult az úton. Rögvest megállították a kocsit, és egyikük utána eredt az elszabadult keréknek. Mi­előtt azonban elérte vol­na, megragadta a várat­lan zsákmányt egy falusi fiatal. Mi több, sem ké­résre, sem követelésre nem volt hajlandó átadni a kocsikereket az újság­írónak. Mire a három másik újságíró is a hely­színre sietett, hogy egye­sült erővel szerezzék visz- sza az elorzott kereket. Igen ám, de a keréktol­vajnak is segítsége akadt két másik falusi fiatal személyében. Pillanatok alatt verekedés tört ki, aminek az lett a sajnála­tos eredménye, hogy a kapval és lapáttal felsze­relt falusi ifjoncok alapo­san ellátták az újságírók baját. Miközben javában dúlt a közelharc a gumikerék birtoklásáért, egy újságíró elszaladt a falusi rendőr­őrszobára és lélekszakad­va jelentette az esett. Mi­vel nem tudott hivatalos igazolást felmutatni arról, hogy valóban újságíró, a rendőrség emberei nem waltak hajlandók a vere­kedés színhelyére kimen­ni vele. Végül is sikerült rábeszélnie a rend őreit, hogy avatkozzanak be. Ekkorra azonban már há­rom újságíró megsérült,, egyiküket a fején találta el eyg lapát, másikuk és harmadikuk kisebb zúzó- dást és csonttörést szen­vedett a lábán. De leg­alább kezdetét vette — na nem az izgága falusi­ak, hanem — az újság­írók akkurátus kihallgatá­sa. A fotóriporter, hogy megörökítse a furcsa helyzetet, elkezdte fény­képezni a rendőröket. Er­re azután azok is dühö­sek lettek és elkobozták a filmet, mondván, hogy a fotós megzavarta őket hi­vatalos tevékenységükben. Az alaposan megvert újságírók jelenleg is kór­házban orvosi kezelés alatt állnak. S a Zsenmin Zsipao szerint az sem vi­gasz számukra, hogy az eset szemtanúja, egy idős falusi néni közölte ve­lük:. „Rá se hederítsenek, ez ilyen falu, megverték . itt már a megye vezető­jét is. A rendőrség akkor sem tett semmit. Maguk meg kedveskéim alaposan gondolják meg, hogy mi­kor jönnek ismét erre­felé ...” Éliás Béla Mauroy-t megválasztották a Francia Szocialista Párt első titkárává

Next

/
Thumbnails
Contents