Somogyi Néplap, 1988. május (44. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-14 / 114. szám

1988. május 14., szombat Somogyi Néplap KÖZELKÉPEK Fütöházj beszélgetések Az utolsó gőzmozdony tíz éve gördült ki a csarnok ka­puján, az itt dolgozók azon­ban máig is fűtőháznak mondják a MÁV Kaposvári Vontatási Főnökségét. Való­jában egyik elnevezés sem fejezi ki feladataik sokféle­ségét. 300 ember munkahe­lye ez. A Gyékényes, Ta­polca, Lepsény háromszög­ben ők szállítják az utasokat és az árut, végzik a vona­lak villamos berendezései­nek karbantartását, a moz­donyok és vagonok javítá­sát . . . Tucatnyi szakma kép­viselői dolgoznak együtt a „fűtőházban", és többségük sohasem szagolt mozdony­füstöt. (119-en 30 éven alu­liak.) Milyennek látják a vasúti munka vonzerejét és rangját? Milyen tényezők formálják ennek megítélé­sét? Egyebek közt ezekről beszélgettünk egy fiatal és egy már a törzsgárdához tartozó dolgozóval. Gyura István Pécsen ta­nulta a dízelmozdony-szere­lői szakmát, s 1971-ben ke­rült a fűtőházba. — Apám is vasutas volt, s ez nemcsak a pályavá­lasztásomat befolyásolta, ha­nem a lehetőségeimet is ja­vította. 1968-ban még úgy kellett bekerülni a MÁV szakmunkásképzőjébe. s előnyt élveztek a vasutasok gyerekei. Nagyobb volt e pálya vonzereje, s egyben a vasút rangja is. A későbbi években a vontatási főnök­ség' is „átjáróház” lett, s bizony, nem a jól képzett emberek adták egymásnak a kilincset. Akkoriban jelen­tek meg a tv-ben a toborzó- reklámok: „Hív a vasút, vár a MÁV !". . . Az utóbbi egy­két évben ismét kedvező változást tapasztalok. Nem­csak azért, mert javultak a munkakörülmények és a bérek. (Az utóbbival az itt dolgozók most sem elége­dettek.) Fontosabb, hogy egy szakmával rendelkező fiatal számára az itteni munka kenyeret jelent. Ha úgy tet­szik, nyugdíjas állást. Ez ismét fontos szempont. Mind többen ismerik föl, hogy vi­gyázni kell a kalapácsra is. Nyilvánvaló, hogy vasútra mindig szükség lesz; ez a „vállalat” nem mehet csőd­be. Azt hiszem, hamarosan már nem lesz szükség dol­gozókat csalogató reklámok­ra, mert a máshol felszaba­duló munkaerő magától is jön majd. — Szívesen venné-e, ha saját három gyereke közül Melyik fiú ne álmodozna g.vermekíejjel: kamionos lesz, hatalmas, gépeket vezet szerte a világban. Az évek múlásával azonban megfa­kulnak az álmok, s a fel­nőtt emberek nem irigylik már a nemzetközi áruszállí­tókat, akik gyakran hetekig róják az utakat, távol a családtól. A munka szép, ám egy csöppet sem köny- nyű. A Kapos Volánnál mégis több mint száz pilóta dolgozik a nemzetközi osz­tályon. Közülük Hortobágyi Gyula elsőként kapta meg a vállalat történetében a nem­zetközi árufuvarozás leg­magasabb kitüntetését, az IRV-arany jelvényt. — 1963 óta dolgozom a Volánnál, s 67-ben jártam először külföldi országúton. Azóta Európa 19 országát valamelyik a vasutaspályát választaná ? — Igen. bár azt nagyon szeretném.ha e területen be­lül tovább tanulnának. Ere­detileg én is vasútgépészet! technikumba jelentkeztem, de a család nem bírta anya­gilag. Gyura István a szerelő- műhely szakszervezeti főbi­zalmija; — E minőségében mivel fordulnak önhöz munkatár­sai ? — Elsősorban bérpana­szokkal. A korábbi teljesít­ményprémiumot a bruttósí­tást megelőzően béresítet- ték. Ez aránytalanságokhoz is vezetett, például ha vala­ki a vizsgált időszakban többet volt szabadságon. A nagyobb gond: miközben több lett a bér, csökkent a húzóereje. Azelőtt minden­ki hajtott, hogy több legyen. Most akkor is ugyanannyit kapunk, ha nincs időszaki javításra behozott gép. ha kevesebb a munka. Szeren­csére jó a gárda, s ha a fel­adat úgy hozza, késő estig is maradnak; mégis meg kell találnunk az új bérezé­sen belül is az érdekeltség- növelő lehetőségeket. — Mint tapasztalt, jól fölkészült ember nyilván könnyen kerülhetne maga­sabb beosztásba . .. — Ez csak irodai munkát jelenthetne, arra pedig nem vágyom. Egyszer eltörött a bokám, s akkor egy napig irodában dolgoztam. Ta­pasztaltam: nem tudnék meglenni a gépek nélkül. Ács Ferenc mozdonyveze­tő, 28 éves. — 1979-ben végeztem az akkori gépipari technikum­ban, s egy felhívás nyomán jöttem a vasúthoz. Űgv gon­doltam, ez kötetlenebb és változatosabb lesz a gyári munkánál. Ketten néztük ezeket az előnyöket, a töb­biek csak a hátrányokat látták. Azt, hogy éjjel-nap­pal, sőt ünnepnapokon is menni kell. Utólag is úgy érzem, jól döntöttem, megle­het azonban, hogy változik majd a véleményem, ha megnősülök és családot ala­pítok. — Korábban közismert fo­galom volt a „vasutasszív”, s mindenki azt tartotta, hogy a MÁV külön világ ... — A fiatalok fülében ez talán fellengzősnek hangzik, s azt mondanák, úgy jö­vünk ide dolgozni, mint bármely más munkahelyre. Valójában idővel a vasút bejártam, s nemigen van olyan hely e kontinensen, ahová ne utaztam volna. Minden útról élményekkel gazdagon térek haza; sosem szabad azonban elfelejteni, hogy ezeken az utakon a munka a legfontosabb. Gyakran néhány óránk van csak étkezés után, s már in­dulunk is, máskor több időt töltünk egy-egy országban. Fontos a pihenés, hiszen a balesetmentes vezetés meg­kívánja, hogy frissen üljünk a volán mellé. Vannak országok, mint például az NSZK, ahol a határt nem engedik átlépni 11 órás pihenés nélkül. — A szabályzat napi két­szer négyórás vezetést ír elő, 11 órás pihenéssel, vagy 250 kilométerenként kell mégis a maga képére for­málja az embereket. Ki­kényszeríti a pontosságot, a fegyelmet, a felelősségválla­lást. Az anyagi felelősség például itt korántsem csak elv. Tőlem egy bentfelejtett kézifék miatt most kezdenek levonni ötezer forintot. Azt is nagyon komolyan veszik, hogy KlSZ-taggyülést, vágy- más rendezvényt csak pihe­nőidőben tarthatunk. KISZ- titkárként sem könnyű így a dolgom, nehéz összehozni a tagságot. Van, aki szolgá­latban van, másoknak a kö­vetkező 1 indulásig épphogy alvásra jut idejük, a sza­badnaposok zöme pedig a pénzt hajtja. Nem vethetem szemükre az anyagiasságot, hiszen magam is tapaszta­lom: a nagyobb anyagi ter­heket csak több munkával lehet ellensúlyozni. — Azt mondták. hogy mozdonyvezetők esetében ez utóbbi csak egy pontig igaz. — Valóban. Számolnak az emberek. Például 40—50-nél több túlóra esetén már aránytalanul kevés az elér­hető többletjövedelem, ug­rik az adó. A mozdonyveze­tők évi munkaideje 2190 óra, s emellett 400 kötelező túlóra. Akinek mindez meg­van, külön szerződés alap­ján vállalhat pluszmunkát. Január óta sokan lemondták ezt. — Maga miért nem? — Mert a többől mégis­csak több marad, s mert le­gényemberként még szaba­don gazdálkodom a szabad­időmmel. Ács Ferenc a pécsi vasút- igazgatóség delegáltjaként részt vett a vasutasfiatalok nemrég Budapesten megren­dezett. országos parlament­jén. — Többek között egy jog­szabály módosítására tet­tem javaslatot. Vannak olyan nyugdíjas vasutasok, akik már csak egyedül vagy másodmagukkal élnek nagy szolgálati lakásban, s olyan fiatal családosok is, akik­nek viszont szűkös a másfél szoba. Ésszerű és talán köl­csönösen előnyös volna, ha cserélhetnének .. . — A vontatási főnökség készül a villamosításra, s már megkezdődött 14 moz­donyvezető átképzése. Köz­tük van-e? — Szebb a villany moz­dony, de én már megszok­tam az olajszagot, s egyelő­re maradok a dízelnél. Bíró Ferenc szünetet tartani. De úgyis tudja mindenki, hol a ha­tár. mikor kell leállítani a gépet. Az autópályákon min­dig nagy a forgalom, így szükség van az állandó fi­gyelemre. A vezetés a hozzá nem értő emberek számára az ezredik kilométer táján igencsak unalmasnak lát­szik. Komáromi József azon­ban túl az egymilliomodik kilométeren is talál benne örömet. — Aki egyszer megízlelte a kamionosok munkáját, többé nem tud szabadulni a varázsától. Minden kilomé­ternél változik a táj, a forga­lom; sosem lehet ezt meg­unni. Ami kényelmetlenebb: a szállás és az étkezés. Min­den úthoz kapunk a foga­dóországnak megfelelő va­lutát, hogy élelmet, szállást vásárolhassunk. Ez azonban a drágább és gyakran a ké­nyelmetlenebb megoldást jelenti. Megizleltem én már Európa szinte minden kony­háját, de nekem a magyar ízek a legjobbak. A szállás­sal is úgy van az ember, hogy a sajátját szereti a leg­jobban. Minden kocsiban van hálófülke, a legtöbbször ott hajtjuk álomra a fejün­ket. Ezt már megszoktuk, s az sem elhanyagolható, hogy ez a legolcsóbb. Csak télen kényelmetlen, nagy hideg­ben. mert bizony, a skandi­Csákány — üdülőfalu A falusi turizmust propa­gáló kiadványokban egyelő­re hiába keressük a Bala­tontól pár kilométerre fek­vő Csákányt. A szervezett programokra még várni kell. Ám annyi bizonyos, máris üdülőfalu jelleget öltött a kis település, amelynek la­kossága az utóbbi évtize­dekben eléggé elöregedett: a lélekszám négyszázharminc­ra zsugorodott. Csákányi lakos a közös, községi tanács vb-titkára, Kocsis Mária is; hivatalá­ban, Somogysámsonban ke­restük föl. — Tizenkét portát vásá­roltak meg eddig Csákány­ban. Többnyire idős embe­rek, nyugdíjasok, akik föl­hagytak a fővárosi életmód­dal és gazdálkodni szeretné­nek. Mások nem vártak idá­ig, van még néhány mun­kás évük, de már gondos­kodtak róla, hogy itt tele­pedhessenek le véglegesen. Néhány fiatal a Balaton kö­zelsége miatt választotta a falut. Olcsón jutottak telek­hez, házhoz, s rendbe tet­ték. Itt töltik a hétvégéket. Mikorra csaknem elnépte­lenedett a falu, elérkezett a vezetékes víz is Csákányba. Komfortos üdülőfalu lehet belőle. Kocsis Máriától tudtuk meg, hogy a faluban panzió épül. Téglás István jártas a vendéglátószakmában, a vál­lalkozás azonban őt is próbára tette. Bankkölcsön náv országok nem a legba­rátságosabbak télvíz idején. Utaztunk mi már mínusz negyven fokban, tíz méter magas hófalak közt, de olyan vidéken is, ahol úgy álltak az út szélén az érett gyümölccsel teli narancsfák, mint nálunk a szilvák. Ked­velt országom Ausztria és Olaszország, oda mindig szí­vesen utazom. Egyik sincs messze, jók az utak, s ba­rátságosak a külképviseleti szervek. Sokféle engedély kell, hogy valaki átlépje az országhatárt, s nem mind­egy, milyenek a vámosok, mennyi időt kell várakozás­sal töltenünk. A menetrend szigorú, órára meg van ha­tározva, mikor kell a szál­lítás helyére érkeznünk. A legtöbbször visszafele fuvart is hozunk, hiszen így a leg­gazdaságosabb az utazás. Kisiván Istvánná, a Kapos Volán nemzetközi osztályá­nak vezetője elmondta: ta­valyi bevételük majdnem kétszerese volt az előző évi­nek. A jó eredményt első­sorban a pilótáknak köszön­heti a cég: pontosan, gyor­san, megbízhatóan végzik munkájukat. Az áruszállítóknak tavaly óta egy tanfolyamon is részt kell venniük, ott a nemzet­közi fuvarozás legfontosabb tudnivalóival ismertetik meg őket. — Hogy ki milyen útra nélkül aligha foghatott vol­na hozzá tervei megvalósítá­sához. A panzió építésének befejezése előtt az érvényes kölcsönszerződéssel kilin­csel az Agrobanknál Pesten, hogy megkaphassa az utolsó részletet. Az egykori urasá­gi épületre rá sem lehet is­merni. Legutóbb tsz-raktár- ként szolgált. — A szomszéd portát is­merőseim vásárolták meg. Náluk voltunk vendégség­ben, amikor föltűnt nekem ez a hatalmas ház. Elő­megy, az elsősorban a ve­zetési gyakorlatától, s a ko­csija állapotától függ. A Mercedesek, amelyek a leg­korszerűbb technikát képvi­selik, a távoli utakra is bát­ran elküldhetők. Bármilyen típusú is azon­ban a kocsi, szigorú műsza­ki ellenőrzés után hagyhat­ja csak el a telepet. — Eddig még nem volt nagy gond a kocsival, a ki­sebb javításokat pedig az úton is el tudtam végezni. A kamionosok közt nagy az összetartás, segítjük egymást a bajban — mondja Horto­bágyi Gyula. Azt is megtu­dom tőle, hogy ehhez a munkához elengedhetetlen az idegen nyelvek tudása. — Minden nyelvet beszé­lünk, és egyet sem. A szak­nyelvet, ha boldogulni akar az ember, minden ország­ban meg kell tanulnia. Az egyszerűbb ügyintézés, a könnyebb megélhetés miatt a helyi szokásokkal is tisz­tában kell lennie. Sok min­den kell ehhez a munkához, de leginkább harmonikus családi háttér; az, hogy tud­ja az ember, bármilyen hosszú útról tér haza, vár­ja otthon valaki. A mi munkánk nem könnyű, de a feleségünket sem lehet iri­gyelni. Köszönet érte, hogy megértéssel fogadják mun­kánkat. Horváth Éva szőr arra gondoltunk, hogy három lakást alakítunk ki benne, mivel együtt élünk a gyerekekkel. Húsvét va­sárnapján múlott egy éve, hogy hozzáfogtunk. Azóta itt lakunk a felvonulási épü­letben. Szerencsés telünk volt... — jegyezte meg Téglás István. — Az is a szándékunkban állott, hogy gazdálkodni fogunk, hiszen a terület óriási. Családi vál­lalkozásunk annyiban módo­sult, hogy eleget kívánunk tenni annak az ajánlatnak, amit az Ibusz zalakarosi ki- rendeltségének közvetítésé­vel kaptunk: legyünk az ide­genforgalom, a falusi turiz­mus szolgálatára. Pecsétes levél, kiránduló- és száilóvendég-„fedezete'' van. — Szálkái Sándor film­rendezővel megállapodtam, hogy a panzió udvarán fa­lusi lakodalmast rendezünk. Erre van igénye az Ibusz- nak. Éttermet, borospincét rendezünk be, a látványos­ságra az udvaron kerülhet sor. Hat vendégszobánk lesz. Az ország legfiatalabb panziótulajdonosai: Téglás Tamás és Hegyi Zsolt. Ígéretük szerint július 1- jén avatják a panziót. Az udvaron is érdemes volt körülnéznünk. Egy ha­talmas épületben négyezer tojót tartanak bábolnai mód­szerrel. Egy másik tágas épületet raktárnak szánnak — bérbe. Nemcsak Csákányban szá­mít jelentős vállalkozásnak a Téglás család szándéka. Ám abban bizonyosak lehe­tünk, hogy a falu is hasz­nát látja a falusi turizmus­nak. Szabó Gézával a faluból kivezető utcában találkoz­tunk. Egyéni gazdálkodó. Csákányban született, né­hány éve települt haza. Az öreg házat lebontja: még lakják ugyan, de már rak­ják az új alapra a falakat. A szülőház mellett épül az új otthon. A kapuval szem­ben tűzcsap jelzi, hogy meg­érkezett a vezetékes víz is... Horányi Barna Országutak vándorai

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents