Somogyi Néplap, 1988. április (44. évfolyam, 78-102. szám)
1988-04-11 / 85. szám
AZ MSZMP SOMOGY HEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XLIV. évfolyam, 85. szám Ara: 1,80 Ft 1988. április 11., hétfő Diákparlamentek után A héten a megyei diák- parlamenl újabb ülésével befejeződtek Somogybán a középiskolások fórumai. Ezeken áttekintették, hogy miként valósultak ímeg azok az intézkedések, amelyeket a négy éve megfogalmazót l határozatok alapján hoztak. A határozatok a tanulmányi munkának, az oktatás személyi és tárgyi feltételeinek a javítását és a szabadidő hasznos eltöltéséhez a lehetőségek további gazdagítását szorgalmazzák. A megválasztott megyei küldöttek most az országos diákparlamentre készülnek, tarsolyukban azokkal a tapasztalatokkal, amelyeket iskoláikban gyűjtöttek és azokkal a javaslatokkal, amelyéket diáktársaiktól — más iskolák hallgatóitól — kaptak. Mi foglalkoztatta és foglalkoztatja középiskolásainkat? Igaz, hogy a diákmozgalom új lehetőségeket adott az önkormányzat kibontakoztatására, ám — látnunk kell — még csak az útkeresés időszakát élik. A tantestületek és az iskolai párt- szervezetek számos feladatot kaptak az iskolai demokrácia építésében is az oktatási törvény adta lehetőségek folyamatos bevezetésével. Az eddigi tapasztalatok igazolják: az iskolai demokrácia és a diákmozgalom szorosan összefügg: egyik hat a másikra. A KlSZ-szervezetek- nék is ebbe a közös tevékenységbe kell bekapcsolódni. A megyei diákparlament néhány hozzászólójának véleményéből kitűnt az is, hogy helyenként formálisak volták ezek a fórumok. Csorbát szenvedett a köz- életiségre nevelés is ott, ahol nem kaptak elég tájékoztatást a diákok a település, az iskola életéről. Bátorságot az adott a megyei diákparlament küldötteinek, hogy szabadabban adhatták itt elő véleményüket, elképzeléseiket, mint saját intézményükben. Kérdést kérdés követett és világossá vált, hogy a feleletet a legtöbb felvetésre abban az iskolában kellett volna megadni, ahol tanul a felszólaló diák. Nemcsak magáról az iskolai munkáról és fejlesztési elképzelésekről, hanem a településpolitika egészéről is. Néhány hangosabb küldött a vita után megkérdezte „most baj lesz?” Mármint abból hogy véleményt mondtak', kérdeztek. Tudom, nem ez jellemző a somogyi középiskolások belső életére, de a jelenség figyelmeztet: az eddiginél jobban ügyelni kell a megyei oktatásügy irányítóinak azokra a szakmai és egyéb programúkra, amelyek megvalósításában a diákság szerepe sem hanyagolható el. Ügy vélem, fontos mérföldkő volt a megyei diákparlament a diákmozgalom kibontakozásában is! Nőtt a tanulók felelősségérzete, amit csak a folyamatos, közös munka erősíthet meg. így válhat zökkenőmentesebbé a fiatalok beilleszkedése a felnőtt társadalomba. Tudásuk megalapozása mellett az erre való felkészülés is fontos feladata az alma maternek. • Horányi Barna A jugoszláv kormányfő programja délután városnézéssel folytatódott. Branko Mikulics és kísérete Gémyi Kálmánnak, a Fővárosi Tanács elnökhelyettesének kalauzolásával megtekintette a Mátyás templomot és környékét. Ezután belvárosi séta következett. A magas rangú vendég ismerkedett a Váci utca idegenforgalmi látnivalóival, miközben a nagyváros múltjáról, mindennapi életéről, gondjairól is-silkot- hatott némi képet a tanácselnök-helyettes tájékoztatása alapján. A rövid városnéző program a Vörösmarty téren fejeződött be. Grósz Károly megbeszélése a jugoszláv kormányfővel Branko Mikulics hazánkba érkezeit Branko Mikulics, a Jugoszláv Szocialista nisztertanács elnökének meghívására vasárnap Szövetségi Köztársaság szövetségi végrehajtó a reggeli órákban hivatalos, baráti látoga- tanácsának elnöke Grósz Károlynak, a Mi- tásra hazánkba érkezett. HÉTVÉGE A FÖLDEKEN ESŐ ÁZTATTA A HATÁRT |A közéleti hírei Brit munkáspárti politikus látogatása Az MSZMP Központi Bizottságának meghívására április 5—10 között látogatást tett hazánkban Denzil Davies, a Brit Munkáspárt biztonságpolitikai szóvivője. Fejti György és Szűrös Mityas, a Központi Bizottság titkára fogadták a brit politikust, akivel találkozott és tárgyalt Kótai Géza, a KB párt- és tömegszerveze- tek osztályának vezetője, Pozsgay Imre, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára és Horn Gyula külügyminisztériumi államtitkár, a Központi Bizottság tagjai, valamint Geese Attila, a KB külügyi osztályának helyettes vezetője. A szívélyes légkörű megbeszéléseken véleményt cseréltek a nemzetközi élet fontosabb időszerű kérdéseiről és kölcsönös tájékoztatást adtak a két párt előtt álló feladatokról. Berecz Frigyes Pakisztánba utazott Berecz Frigyes ipari miniszter vasárnap delegáció élén hivatalos látogatásra a Pakisztáni Iszlám Köztársaságba utazott, ahol vendéglátóival tárgyalásokat folytat a két orszég ipari kapcsolatairól és továbbfejlesztésének lehetőségeiről. Váncsa Jenő látogatása Hollandiáhgn Váncsa Jenő mezőgazda- sági és élelmezésügyi miniszter vezetésével ápriljs 5: és 9. között agrárszakemberekből álló küldöttség tartózkodott Hollandiában. Váncsa Jenő tárgyalt meghívójával, Gerrit Braks holland mezőgazdasági és halászati miniszterrel a két ország közötti kapcsolatok bővítésének lehetőségeiről, az élelmiszeripari — húsipari, baromfiipari • és tejipari —, valamint a vetőmagtermesztési kapcsolatok kiszélesítéséről. Grósz Károly, a Minisztertanács elnöke köszönti Branko Mikulicsot, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság szövetségi végrehajtó tanácsának elnökét, aki hivatalos, baráti látogatásra április 10-én Budapestre érkezett A jugoszláv kormányfő kíséretében van Egon Padovan, a szövetségi kormány tagja, a Magyar—Jugoszláv Gazdasági Együttműködési Bizottság jugoszláv társelnöke, Trajko Trajkovszki külügyminiszter-helyettes és Rudolf Sova, a JSZSZK magyarországi nagykövete, aki Budapesten csatlakozott a kísérethez. A magas rangú vendéget és kíséretének tagjait Grósz Károly, Villányi Miklós pénzügyminiszter és őszt István külügyminiszter-helyettes fogadta a jugoszláv és magyar zászlókkal díszített Ferihegyi repülőtéren. A fogadtatáson jelen volt Györke Sándor, hazánk belgrádi nagykövete. A kölcsönös üdvözlések után a vendégek vendéglátóik kíséretében gépkocsiba ültek és a jugoszláv kormányfő szállására hajtattak. Branko Mikulics szállásán szűk körű megbeszélést tartottak a kormányfők. Grósz Károly és Branko Mikulics vezetésével magyar részről Őszi István és Györke Sándor; a jugoszláv tárgyaló- csoport részéről Egon Padovan, Trajko Trajkovszki és Rudolf Sova ült tárgyalóasztalhoz. A nyílt és szívélyes légkörű, kötetlen jellegű eszmecserén a tárgyalófelek kölcsönösen tájékoztatták egymást országaik belső fejlődésének kérdéseiről, gazdasági, társadalmi helyzetéről, a két ország előtt álló fő feladatokról. Befejeződött Somogybán a tavaszi árpa, a zab és a cukorrépa vetése. Legfontosabb ipari növényünkből az idén csaknem nyolc százalékkal többet vetettek el, mint tavaly, így 4419 hektár cukorrépa betakarítására készülhetnek az ősszel a gazdaságok. Elkezdődött a napraforgó vetése, a burgonya ültetése is. A kedvezőtlen időjárás miatt az idén kissé későn indultak el a gazdaságokban a munkákkal. Marcali és Böhönye térségében a héten éppencsak rá lehet menni a földekre. Ezért is lett volna fontos, hogy a hétvégén valamennyi termelőszövetkezetben és állami gazdaságban dolgozzanak. Szombaton délelőtt el is indultak a traktorok és vetőgépek, hogy befejezzék a talajelőkészítést, folytassák a vetést, a fej trágyázást és a vegyszeres gyomirtást, de délután eleredt az eső. Így ismét kényszerpihenőt kellett tartani. Félő, hogy a hét elején sem dolgozhatnak, mert nedves a föld. Pedig akadna sürgető feladat is: védekezni kellene a lisztharmat ellen, mert az enyhe tél miatt elszaporodtak a gombák. A megyei tanács mezőgazdasági osztályán a hétvégén elmondták, hogy a gondokat csak súlyosbítja, hogy sok helyen hiányoznak a lisztharmat elleni védekezéshez szükséges kén-készítmények. így, ha el is állna az eső, nem lenne mit kiszórni. Győztesek között Azt mondják Kaposvár legkiválóbb technikusai, lakatosai, szerszámkészítői, esztergályosai, autószerelői és közgazdasági fiataljai voltak ott szombaton az ifjúmunkás szakmai napokon. A házigazda ezúttal a Kaposvári Villamos- sági Gyár KISZ Bizottsága volt — színvonalas szórakozásról is gondoskodott. Délelőtt öt gyárában folyt az elméleti és gyakorlati verseny. A Csepel kaposvári gyárában esztergályosok dolgoztak és először egy menetes tengelyt kellett esztergálni. A szigorú zsűri nem csupán a minőséget, hanem az időt is figyelembe vette az értékelésnél. Negyvenöt perc alatt kellett a munkadarabot elkészíteni, a győztesnek azonban 25 perc is elég volt ehhez. Adámkovics Gábornak ennyi idő alatt még arra is jutott ideje, hogy hibátlanul készítse el a darabot. A Csepel fiatal dolgozója nem először indult versenyen. — Tavaly is részt vettem a szakmai napon, s akkor is nyertem. Sok régi arccal találkoztam a gépek mellett, érdekes volt megtudni, ki mennyit fejlődött tavaly óta. Persze azért van ebben valami szomorú is: mindig ugyanazokkal az emberekkel találkozunk a legkülönfélébb versenyeken. A legtöbb fiatalból mintha kihalt volna a versenykedv. A győzelem után gratulálnak, kicsit talán irigyelnek is, de az eszükbe sem jut, hogy ők is kipróbálhatnák tudásukat. Adámkovics Gábor a politikai totóra emlékszik visz- sza a legkeserübben. — A munkavédelmi ismereteket is hibátlanul oldottam meg, a politikai kérdések között azonban volt egykét fogósabb. Nem mindegyikre tudtam a helyes választ, de azért bíztam abban, hogy így is sikerül nyernem. Aki becsületesen felkészült, nem érhette meglepetés. A legnehezebb a kibiciklizés volt a gyárba. A többi már könnyen ment. Győr István az autószerelők versenyének első helyezettje. A Volán versenyzője elmondta: a gyakorlati feladat senkinek sem okozott problémát, hisz a mindennapi munkájuk során is hasonlókat kell megoldaniuk. — Első futóműjavítás és hibafelvételezés, valamint egy dízelmotor beszabályozása volt a feladat. Elsősorban a minőségre kellett figyelni, arra, hogy a legkorszerűbb javítási technológiával oldjuk meg a feladatot. Az idei versenyen a hangsúly a környezetvédelemre került, amely egyre nagyobb szerepet tölt be a mindennapokban is. Nehezek voltak a munkavédelmi kérdések, de aki autószerelőként dolgozik, az tudja, hogy ezek az ismeretek egy ilyen veszélyes munkahelyen igen fontosak. A kérdések a tavalyihoz hasonlóak voltak, bár egy kicsit talán nehezebbek. így a győzelmet is nehezebb voll megszerezni. Győr István értetlenül csóválja fejét: a versenyzők jelentős része nem ment el az eredményhirdetésre. A délutáni programokon is kevesebben vettek részt, mint azt a színvonal indokolta volna. A videó mellett számítógépes játékok várták az érdeklődőket a Villamossági Gyárban, s aki valami komolyabbra vágyott, az lzbéki Gábort, a Magyar Rádió gazdaságpolitikai osztályának munkatársát hallgathatta, majd a KISZ KB egy munkatársa tartott előadást Reformok a KISZ-ben címmel. Az ünnepélyes díjátadás után tánc- bemutató és hajnalig tarló diszkó volt. Az ifjúmunkás szakmai nap vándorserlegét — akár csak tavaly — a Csepel Művek Kaposvári Gyára nyerte el: ez az üzem indította a legtöbb, győztes versenyzőt. H. É.