Somogyi Néplap, 1988. április (44. évfolyam, 78-102. szám)
1988-04-02 / 79. szám
1988. április 2., szombat Somogyi Néplap KÖZELKÉPEK A NAGY BIZONYÍTÁS Két tizennyolc éves fiú otthagyta a kaposvári élelmiszeripari szakiközépiskolát. Jobban mondva az egyikért pedagógus anyja jött be, kisínt szemmel. A másik — egy mokány fekete srác — önmaga intézte saját ügyét: mindörökre behúzta maga után az intézmény ajtaját. Mindketten érettségi előtt álltak azzal a nagy reménynyel, hogy a szakközépiskolai Oktatás vívmányaként egyszerre kapják majd kézhez az érettségi bizonyítványt és ráadásul két szakmát is. A pletyka — amelynek az újságíró nem ülhet föl — úgy szólt: tulajdonképpen kicsapták őket. Néhány hónappal a Nagy bizonyítás előtt. Egyszerű okok miatt: a szalagavató bálon mindketten alaposan felöntöttek AZ OSZTÁLY a garatra, s ezzel mélyen megsértették az iskolai rendszabályokat. Közvetett oka is yolt a távozásuknak: a félévi bizonyítványban öt egyes szerepelt. Most a harmadik hónap után kevés jel mutatott arra, hogy javítottak. Valószínűleg egyiküket sem' bocsáthatta volna az iskola érettségire. Két felelőtlen kamasz, gondolná az ember. Hogy bánják majd évek múlva tettüket, amikor munka mellett keli kínkeservesen érettségire készülniük. Aztán még oda is kilyukadhatna az ember, milyenek ezek a mai fiatalok. Ez esetben azonban nem a levonható általánosítások érdekeltek, hanem az, hogyan jutott idáig ez a két fiú. Nehéz a felelet. Amikor jobban megismerkedhettem egy-egy arccal az osztályból, furcsa portrék bukkantak elő. Van itt több fiú is, aki már hosszabb idő óta együtt él nála idősebb lánnyal. Rendszeres szexuális kapcsolat 16-17 éves kortól? Nehéz erre igent vagy nemet mondani egy tanuló esetében. Van itt féltucatnyi srác, akinek az igazi háttere, a családja örökre széthullott. Vagy valóságosan is, vagy pedig a gyerek miatt maradtok csak együtt a szülők. Van köztük kimondottan agresszív viselkedésű, van magába temetkező. Az egyik fiúról azt hallottam: csúnyán megfenyegette pénzügyben a nagyapját, a másikról pedig azt: hazamegy, sarokba vágja a táskáját és ezzel befejezte a tanulást és a szüleivel való érintkezést is. Ezek a fiatalok nem tudják megoldani a társadalomból, a családi együttélésből a megkövesedett iskolai hierarchiából eredő, hozzájuk jutó nehézségeket. Válaszuk a közöny, a felelősség nem vállalása, az érdektelenség. Megint csak egy példával: az egyik fiúnak potyogtak az egyesek egy tantárgyból. Amikor a tanár számonkér- te, hogy miért nem tanul, még válaszolni sem volt hajlandó. Nem érdekel ez az egész, mondta később, nem készültem és kész. Egy másik fiú pedig tavaly „robbantott”, otthagyott csapot- papot, hogy ebben a szűklevegőjű közegben már nem tud élni... Aztán a kegyetlen csalódás: érettségi nélkül nem megy, most újra — igaz, magába fordultán — itt ül köztük. Somogyiak az országos döntőben Sok mindent tudnak a Szovjetunióról A DEMIZSON Van tehát egy osztály. Négy évvel ezelőtt indult harmincegynéhány tanulóval. A gyerekék közül kevés érkezik iskolai batyujában értékes tudással. Nem vették föl őket gimnáziumba, sőt volt, akiket egy divatos szakmába való lehetetlen bejutás küldött a középiskola padjaiba. Az osztályfőnök egy keménykezű magyartanárnő, akinek a nyugdíj előtt ők voltak az utolsó tanítványai. A tanárnő egyszerűen értetlenül áll a tények előtt. Ilyen osztályom még nem volt, mondta. Tíz bukott ki harmadikig, jelenleg az osztály fele áll bukásra. Mutatta az osztály- naplót. Egyes egyes hátán. Hát ez bizony szomorú látlelet. Szembesítem a gondjával: a sok egyes, olyan, mint amikor a bíró nem tudja kezében tartani á meccset és másodpercenként fütyül. Elszaladt mellette a játék. A tanárnő úgy látja, a gyerekek többségének teljesen vadidegen volt a szak- középiskola. Mintha a holdbán éltek volna. Nem érdekelte őket a tananyag, sem a hagyományos tantárgyak, sem a szakmaiak. Képtelenség volt velük az oktatóknak kijönniük. Egy adalék ehhez: a fiúk felének lyuk van a fülében, fülbevalót hordtak. A régivágású szakemberekből lett oktatók majd hanyattvágódtak a látványtól. Persze nemcsak az oktotók döbbentek meg. Az egyik fiú például mesélte: úgy nézett ki a gépészeti gyakorlat, hogy vigyázzban ülve kellett valami vacak rajzot lemásolni, amelyet a iMiért ilyen érdektelenek ezek a felnőtté válás küszöbén álló fiatalok? Miért ez a ' tanárellenesség, amely tanár fölrajzolt. Máskor meg éppen az össztanulói munka az volt, hogy összesöpörjék a műhelyt. Hogy még mélyebbre ereszkedjünk a tanulói zavarba: a nagyüzem, ahova a fiúk gyakorlatra jártak, néhány éve százmillió forinton felüli veszteséggel zárt. A középiskolások, akik előtt ez tabutéma volt, mégiscsak tudtak erről. Értetlenül áltok jövőjük előtt; egy süllyedő hajóhoz köti őket a szakmájuk... ? Próbáltam megfejteni — az osztályfőnöknő segítségével — miért volt például magyarból ilyen rettenetesen nagyarányú a bukás. A tanárnő két dolgozatfüzetet tett elém. A feladat Thomas Mann Mario és a varázsló című kisregényének elemzése. Nézem a füzeteket: befejezetlen mondatok, értetlen gondolatok, érződik a feladatból származó érdektelenség, unalmasság. Thomas Mann? Ki is ,ez az író. Mit keres ez egy 18 éves fiú fejében, akinek napi élete feladataihoz sincs megoldáskulcsa? Húsz éve ugyanaz a feladat, ugyanaz az adaptálás, ugyanaz az érdektelenség a téma iránt. Ezen is változtatni kellene, hiszen így nem jut előre az oktatás. Kötelező író! Ebből csak az származik, hogy sosem olvasott íróvá degradáljuk az irodalom legkitűnőbb mestereit. A tanárnő azt is elmondta, hogy igen nehéz osztály az övé, de a mostani harmadikban sem könnyebb. Ott is már hét bukás volt csak magyarból, félévkor. bennük van, s miért ez az egynyájhoz-tartozás, ez a szoros kapcsolat az iskolán kívül ? Az igazgató azt mondta: kisváros a miénk. Voltak bizonyos érzelmi okok, ami miatt nem akarták kicsapni a fiúkat. Régi ismeretség, családtisztelet. Ezzel a iink- séggel azonban úgysem végezték volna el az iskolát, ezt váltig állítja. Hiába volt akármilyen magyarázkodás, jószándék, tanulásra intés a részükről: mindez falrahányt borsó volt. A fiúk lógtak, kocsmáztok, diszkóztak. Ügy látszott, más nem is érdekli őket. A művelődési házban lejátszott italozási ügyet nem tartja olyannyira súlyosnak, hiszen tizennyolc éves gyerekekkel azért megesik az ilyesmi. Azt már jobban, hogy egy fiatal kollégájának is fegyelmit kellett adni, mert együtt ivott a srácokkal. Inkább attól dühös a direktor, hogy ő megállapodott a művelődési házzal, hogy nem lesz szesz, az ottani igazgató erre ígéretet is tett, közben kiderült, a büfés mindezt figyelmen kívül hagyva, mégiscsak kinyitott ... Amikor megkerestem az egyik kicsapott fiút, a további részletek is megvilágosodtok. Öt l’ter bort hoztak be, ebből még a felét, sem ihattok meg — legalább ötven srác belekortyolt — és már tanári kézen volt a bor. Iróniával mondja az elbocsátott fiú : ő este látta még a korsót — üresen. Abban maradtunk: bizonyára kiöntötték... Ö másképpen látja a történteket. Szerepel a változatában a saját linkségük, tehát hogy nem tanultok, de méginkább, hogy kettőjüket nem tudták „megrágni”, elviselni a középiskolában. Tudom róluk, hogy mindketten „menőnek” számítottak. O az iskolában a legtehetségesebb népi táncos volt, a város neves táncegyüttesének egyik meghatározó egyénisége, a barátja pedig az iskola egyik legjobb kosarasának számított néhány éve. A nekiszegezett kérdésre — érdekelt-e benneteket az iskola — profán a válasz: „ez a fajta suli nem. Itt minden feszült, a tanárok gyerekként kezelnek, hőmérőt dugnak a hónom alá, ha betegnek érzem magam ; megaláznak, elegem. volt ebből, jobb, hogy otthagytam ...” A fiú most csak a táncnak él. Kicsikkel foglalkozik, saját tonckarában próbál és föllép, és még vendégszereplést is vállalt. Ha nem kötné le valamivel a gondolatait, megőrülne — mondta. A jövőjéről csak halvány fogalmai vannak. De halvány fogalmaik vannak a jövőjükről az osztálytársaiknak is. Szakmunkásnak nem veszik föl őket, mert ahhoz kevés a gyakorlat, középvezetőnek tapasztalatlanok, az érettségivel nincs mit kezdeni, ha nem tanulnak tovább. Majd lesz valahogy, mondták. Két fiú elhagyta az iskolát érettségi előtt. Dolgozni fognak, mint néhány hónap múlva a többiek. Lehet, hogy ugyanazon a munkahelyen, ahol már egyszer elégett a hitük, s nem tartottak semmi jót erről a munkáról. Kipipált feladat, kétes eredmény: a család, az iskola és a gyár „szakmát” adott a kezükbe, most már ők következnek. Jöhet a Nagy bizonyítás. Békés József Hosszú évek után ismét van somogyi résztvevője a Ki tud többet a Szovjetunióról? vetélkedő országos döntőjének. A kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium egyik csapata — Horváth Istvánné, Gál Katalin, Marton Jenöné, Kovács Zsuzsanna — a székesfehérvári területi elődöntőn harmadik helyezést ért el, s így megszerezte a jogot, hogy április 19-én Budapesten az ország legjobb csapatai között bizonyítsa tudását. — Valamennyien osztálytársak vagyunk, s a levelező oktatás harmadik esztendejével birkózunk. Elsőtől kezdve indultunk ezen a versenyen, de ennyire komolyan még sosem vettük, egyszer sem értünk el ilyen jó eredményt. Az idén összeszedtük magunkat, s megnyertük az iskolai fordulót. Az első percben azonban inkább elkeseredtünk, mintsem örültünk neki. Rengeteg időt, energiát igényel a fölkészülés, és család mellett, ahol két gyerek nevelése is vár ránk, bizony, nem könnyű — mondja Horváthné. A többiek helyeselnek. Egy kivételével a csapat valamennyi tagja férjes, kétgyermekes családanya, akinek a házimunka, a tanulás, a gyermeknevelés mellett nem sok ideje marad. — Ha nem lenne ilyen jó ez a közösség, nem valószínű, hogy akár a megyei fordulóig is eljutottunk volna. Mi azonban elsőtől kezdve állandóan együtt vagyunk, ismerjük egymást, s ez sokat segített a tanulásban. Tudtuk, ki milyen témák után érdeklődik, mit tud a legkönnyebben megtanulni, s igyekeztünk azt rábízni. A Szovjetunió című újságokból készültünk föl, szinte már betéve tudtuk a cikkeket a verseny kezdetére. Délutánonként, amikor összejöttünk, kikérdeztük egymást, de még a jó feleletek sem győztek meg arról, hogy eséllyel indulhatunk a versenyen. A megyei forduló volt a legnehezebb. Senki sem számított ró, hogy a területi elődöntőkre is eljutunk — mondja Ko- ovács Zsuzsa. Zetz József, a fölkészítő tanár mosolyog: — Remek csapatot alkotnak ezek a lányok. Egyetlen hibájuk van csak: kevés az önbizalmuk. Szorgalmasan tanulnak, minden hozzáférhető anyagot elolvasnak, mégis úgy izgulnak a versenyen, mint egy kisdiák. Székesfehérváron ők voltak az egyetlen női csapat, s minden pártatlan néző nekik szurkolt. Zetz József most az országos versenyre készíti a lányokat. Az utolsó, a legnagyobb megméretésre még komolyabban készül a csapat. — Szeretnénk tisztességesen helytállni, de ez nem könnyű, hiszen a verseny idején lesznek az iskolai beszámoló vizsgák is. Az bizonyos, hogy a verseny során sok olyan ismeretet szereztünk, amelyet később, az érettségin is hasznosítani tudunk. Ha meghallunk egy évszámot, már mondjuk is, mi történt akkor. Csak a versenyig el ne felejtsük! — Csapatunknak három percben kellett Rjepin életét és munkásságát bemutatni. Hetekig bújtuk a könyvtárakat, hogy elég anyagot gyűjtsünk a festőről, s végül annyi jött össze, hogy nem tudtuk három percben összefoglalni. Fehérváron az első fordulóban veszítettünk néhány pontot. Később bárhogy is iparkodtunk, nem tudtuk behozni. De nem is ez a fontos — mondja Marton Jenőné. — Sok feladat vár még ránk, van még mit tanulnunk. Az a fontos, hogy az országos versenyen is bizonyítsunk. Horváth Éva NEM ÉRDEKEL, ÉRTI! Thanh Phongtól Kaposvárig Tran Van Honggal 1976- ban szállt le először Ferihegyen a repülőgép. A Thanh Phong nevű északvietnami faluból érkező fiú akkor még nem sejtette, hogy ez az ország lesz a második hazája. Tizenkét évvel ezelőtt, az érettségi után Budapestre — a Műszaki Egyetem Villamosmérnöki karára — jött tanulni. Diplomával és némi kerülővel érkezett Somogy székhelyére, s munkát találva, itt telepedett le családjával. — Az egyetemet 1982-ben fejeztem be; utána megnősültem. Magyar lányt vettem el, és mert a feleségem Pécsett dolgozott, én is oda költöztem. Csak 198543611 jöttünk Kaposvárira. Hongi — ahogy itteni munkatársai és barátai hívják — az IKV számítástechnikai csoportjánál programozó. Azt mondja, semmi szokatlan nincs abban, hogy egy villamosmérnök a számítástechnikánál köt ki. — Már az egyetemen is foglalkoztunk számítástechnikával, de csak keveset. Elsősorban a tudományos diákköri munkámhoz volt szükségem alaposabb ismeretekre. Egy TPA típusú személyi számítógépen a villamos szigetelések vlzsgálatát értékeltük; s akikor elhatároztam, hogy később is számítástechnikával foglalkozom. Három évvel ezelőtt az Ipari Vezetőképző Intézet számítógépes tanfolyamot szervezett Kaposváron a Sáévnál, ezen előadásokat tartottam. A vállalat vezetői kértek, hogy maradi jak itt. Maradtam. Tavaly viszont átjöttem dolgozni az IKV-hoz. Tran Van Hong Olivetti gépen a lakásokban mért hőmérsékleti adatok feldolgozásával, elemzésével foglalkozik. Az így nyert eredmények alapján végzik el később a vállalat szakemberei a fűtéssel kapcsolatos esetleges módosításokat. A 30 éves programozó elégedett a munkájával és a munkahelyével. Beilleszkedett, egyre több minden köti Magyarországhoz. A távoli otthonnal való kapcsolata a nagy távolság miatt szinte csak a levelekre szűkült. — Két éve jártam utoljára Vietnamban. Nagyon drága a repülőjegy. Arra nem is volt lehetőség, hogy a feleségem is velem jöjjön. Most, hogy a Malév bevezette az utazási pótlékot, még nehezebb lesz a családos utazás. Még vietnami állampolgár vagyok, a régi áron utazhatnék, de a többi jegy nagyon sokba kerül. Most pedig már négyen utaznánk, mert két gyermekünk is van. Hongi elsősorban azért nem vette föl a magyar állampolgárságot, mert a nehéz hazautazást ez még körülményesebbé tenné. Két évvel ezelőtt viszont édesapja látogatott el Kaposvárra. A vietnami tanító, aki eleinte nehezen törődött bele, hogy fia Magyarországon maradt, miután „világot látott”, teljesen megnyugodott. Megismerte fia családját, feleségét, aki a Fazekas Háziipari Szövetkezetnél dolgozik, és a nagyobbik gyermeket. ö most négy és féléves, s apja szerint ázsiai arcvonásokat örökölt. A kisebbik egy évvel a látogatás után született. A keresztnév, Hong, magyarul Vöröset jelent. Ha lány kapja ezt a nevet, Rózsának lehet fordítani. Vezetéknevének, a Trannak is van magyar megfelelője, de ez maradjon titok. Lehőcz Rudolf u la A i V
