Somogyi Néplap, 1988. április (44. évfolyam, 78-102. szám)
1988-04-02 / 79. szám
Somogyi Néplap 1988. április 2., szombat MBHIHIiÏ Iw«; IRODALOM, MŰVÉSZET, KÖZMŰVELŐDÉS Dobozy Imre A fegyverek beszéltek A regény alcíme: Szerencsés Ferenc naplója. A történetet az ö nevében meséli el egyes szám első személyben az iró. Szerencsés Ferenc a II. világháború idején ellenálló, majd amikor ^megérkezik a Vörös Hadsereg, a helyi parancsnok, Golovkin őrnagy, falujának rendőrparancsnokává nevezi ki. A visszatérő németekkel folytatott harcban megsebesül. S a történet itt folytatódik. (Részlet a regényből.) Szentendrei táj. Fényes Adolf festménye SZÉPEN MAGYARUL, SZÉPEN EMBERÜL Reklám és ellenreklám (1945. április 4.) Két napja vettem át újra a parancsnokságot. Bubikék olyan takarítást csaptak, hogy lakodalom előtt se szoktak nagyobbat. Kimeszeltették az egész épületet, felsúroltatták a padlót, sárga kavicssal szórták be az udvart. És mikor beléptem a kapun, Bubik Janir akarom mondani Bubik őrmester elvtárs harsány hangon vezényelte a cölöpmere- ven álló sornak: fegyverrel tisztelegj! Egészen jól sikerült a tisztelgés, csak a vége ütött ki másként, mint ahogyan azt Bubik barátom elgondolta. Embereim vállra kapták puskájukat, és körülvettek, öleltek, kezemet szorongatták ... Délelőtt tízre be kellett mennem a községházára. Meghívót kaptam, hogy mint a nemzeti bizottság tagja, vegyek részt az aznapi ülésen. Nemzeti bizottság? Ülések?... Ezt még mind meg kell ‘tanulnom, bizony, kissé kipottyantam az idők sodrából... Molnár Zsiga is csak annyit mondott az ülés előtt, hogy a nemzeti bizottságon belül a kommunista csoportban vagyok, és a kommunisták álláspontjára szavazzak. A községházán majdhogy le nem fordultam a székről. Nem mintha ihüvösen fogadtak volna. Ellenkezőleg, a bizottsági tagok kedvesen faggattak, hogy vagyok, rneggyógyultam-e és így tovább ... Hanem mikor leültem, akkor láttam, hogy éppen a Ruska Mihály terpeszkedik velem szemben. Ejha, a Ruska ... Hát ez mit keres itt? A tízpengős lisztjével, a kétszáz holdjával, a verekedésével... Még szót is kért, valami pártközi megegyezést emlegetve, hogy a rendőrlegénység között egyformán legyenek mindenféle pártbeliek... No nézd csak! Hát hol volt ez a Ruska, mikor még golyóval kellett arányosítani? És Molnár Zsiga nagy nyugalommal felel neki, hogy helyes, majd megvizsgálják az arányt. Megbolondult ez a Zsiga. Miket beszél? Nem is hallottam semmi mást az ülésből, csak evett a méreg. Alig vártam, hogy magunkra maradjunk. — Mit akarsz te megvizsgálni? — támadtam rá. — És mi köze van Ruskának a rendőrséghez? Molnár rám nézett, elmosolyodott. — Ne mérgelődj. Ni csak, majd bekap ... Elvtárs, te most sok mindenről nem tudsz. Majd megtanulod ! Hogy ... hogy a front már eltakarodott, de azért a harc folytatódik. Másként, és más eszközökkel... és most nem mindig látjuk szemtől szembe, ki az ellenség . . . — De micsoda játék ez? — lázongtam. — Elölről kezdjük? Molnár a fejét rázta. — Nem kezdjük elölről. Miért? A háború elvonult. A náci uralomnak vége. Szabad a magyar! Varjason már dolgozik a kommunista párt- szervezet ... és a fegygver kinél van? No látod ... Nem kezdünk elölről semmit... Csak folytatjuk, amit már megkezdtünk. Karon fogott. — Gyere, odaadom a párttagsági könyvedet. A bélyegek is benne vannak, január óta ... Aztán kimegyünk Rózsamajorba. Jó? Az új gazdák közt ma osztjuk szét a birtokleveleket... Podolák kocsiján mentünk ki a majorba. Bubik is jött. Tóth Pista is, Kozma Jóska is, aki ugyan szabadnapos volt, de a majoriak öröméről nem akart elmaradni. Rigó Mátyás már szántott, sietve, az alsódűlői táblán. Még nem volt egészen bizonyos, hogy éppen az a darab jut néki, de az öreg már nem várhatott, hogy már úgyis megkésett a kukoricával, hát beleakasztotta az ekét a földbe, s lépkedett szaporán a barázdában, tőle aztán oszthatták a papírt. A majoriak a kertészlakás előtt gyülekeztek. Molnár Zsiga éppen felhágott egy székre, s beszélni kezdett, mikor kicsiny terepjáró gépkocsi fordult be a majorudvarra. Nem hittem a szememnek. Golovkin őrnagy ugrott le a kocsiról, aztán Misenyka! Egy pillanat múlva egymás nyakába borultunk. — Fjodor Vasziljevics! Misenyka ! — Oh, nacsalnyik! Az idegen tolmács, akit még sose láttam, mosolyogva nézett bennünket. — örülj — mondta Golovkin, és nagy barna szeme ragyogott — és örüljetek ti mindnyájan. Magyarországon nincs ellenség! A Vörös Hadsereg átlépte az osztrák határt ... Kezét nyújtotta. — A faluban kerestelek. Sajnos, nincs időm ... mennem kell. — De hová? — Hová? — mosolygott csodálkozva. — Hát Berlinbe! És csak most ért a szívemig a gondolat, hogy ők, a Vörös Hadsereg katonái még a mi felszabadult határunkon túl is folytatják a harcot, hogy nékik még nem jött el a béke, amit nékünk már megadtak. És elszégyelltem magam, hogy délelőtt azon a bizottsági ülésen mérgelődtem ... Arcomon éreztem Golovkin kis bajuszát. — Fjodor Vasziljevics, drága Fjodor Vasziljevics —■ mondtam —, vigyázz magadra ... És mi folytatjuk, amit elkezdtünk. Folytatjuk, a végső győzelemig ... Sokáig integetett. A majoriak zsebkendőjüket, sapkájukat lobogtatták. Molnár Zsiga meg a susogó, zizegő birtoklevelekkel integetett vissza ... Nagyszombat délutánján mindnyájan együtt ültünk a terített asztalnál, és vártuk Apát. Apa még reggel elment, hogy vegyen egy bárányt a húsvéti asztalra. Estefelé érkezett meg egy szörnyen borostás illető társaságában. Mindketten igen furcsán viselkedtek. — Nem kaptam bárányt — mondta Apa. — De ne búsuljatok, gyerekek! Ez az úr azt állítja, hogy Báránynak hívják. Egy vendéglőben ismerkedtünk össze, és beleegyezett, hogy az asztal közepére ültessük. Anya azt mondta, hogy ezt sohasem fogja megengedni. Erre Apa: — Hogy lehetsz ennyire szívtelen a saját gyerekeiddel? Azt akarod, hogy a hagyományok ismerete nélkül nőjenek föl? Elvégre le is veheti a cipőjét! Bárány úr oldalvást állt, és udvariasan bólintott. Apa végül is azt mondta, nem hagyja megrövidíteni a gyerekeit, és leültettük a vendéget. De nem az asztal közepére, mert a Mama nem engedte, hanem a kredencre a torta mellé. A Nagymama elkezdett jajveszékelni, hogy megfertőzi a tortát, de Apa biztosította, hogy a vendég már alaposan fertőtlenítve van. — Bárány úr — mondta Apa. — Üldögéljen itt egy órácskát vagy kettőt, de az isten szerelmére, ne lóbálja a lábát, mert lejön a poli-r túr! Néhány zsályalevelet viszont magára szórunk díszítésképpen. Hadd ünnepelje— A reklámok korában élünk — szoktuk mondogatni. De mi is az a reklám? A fogyasztók tájékoztatása, figyelmüknek bizonyos árucikkekre, szolgáltatásokra való felhívása, illetve népszerűsítése. Ez történhet reklámmondatokkal, úgynevezett szlogenekkel is. A megfogalmazás pillanatában nem mindig dől el véglegesen, hogy az állítás mennyire volt sikeres és célravezető. Egyes régi reklámmondataink szinte szólásokká váltak (Békés István Napjaink szállóigéi című könyvében olvashatunk róluk.) À múltban is kedvelték, napjainkban is kedvelik a rímes, szójátékos szlogeneket. Tallózgassunk egy keveset az utóbbi évek termésében! Ezek nem azért kopnak (kopnék a gyerekek a hagyomány szerint! Végre asztalhoz ültünk, és sok bologságot kívántunk egymásnak, ahogy ez már húsvétkor illik. Bárány úr egy ideig nyugodtan üldögélt. később azonban elkezdett forgolódni, és leverte a tortát. — Ne mozogjon! — figyelmeztette Apa. — Ki látott már olyat, hogy a húsvéti bárány leveri a süteményt?! Bárány úr odahívta Apát, és súgott valamit a fülébe: — Ki van zárva! — háborodott föl Apa. — Vodkát nem kap. Elvégre ez családi ünnep. — Akkor leszállók! — fenyegetőzött Bárány úr. — Jaj, de nehéz! — mondta Apa. — Hiába, az apai szív! — és egy üveg meggypálinkát tett a kredencre. Bárány úr még kétszer fenyegetőzött azzal, hogy leszáll, de Apa minden alkalommal új üveget állított melléje. Harmadszorra már kérlelni kezdte: — Báránykám, üldögéljen még egy kicsit! Az apróságoknak boldog gyermekkorra van szükségük. Nincs több pálinkánk. — Nincs? — mondta Bárány úr. — Akkor leszállók ... Itt a személyi igazolványom. Nem is vagyok Bárány! És leszállt a kredencről. Apa most garázdaságért ül. Jövő húsvétkor fogják kiengedni. Lengyelből fordította: Adamecz Kálmán tak) el, mert gyakran hal- lottuk-olrvastuk őket, hanem azért, mert unalmassá vagy humorossá váltak. így bízvást kijelenthetjük, hogy a reklám halála az unalom vagy a nevetségesség. Kezdjük egy olyan reklámmondattal, amely nem elégszik meg egy hibával! A múlt év utolsó negyedének előfizetéses lottószelvényein ezt olvashattuk: „Aláhúzzuk, hogy csütörtökön húzzuk!” Az egyik hiba az írásjel (kijelentő mondat után nem felkiáltójel következik), a má- síik: az alanyi ragozás felcserélése a tárgyassal: (azaz: húzunk; mivel a szlogenből éppen a lényeget vonták el: a nyerőszámokat). A szállóigék felhasználása helyes lehet. Pár évszázada mondta Descartes: „Gondolkodom, tehát vagyok". Ezt egy biztosító társaság így módosította: „Gondoskodunk, tehát vagyunk”. Ez nemcsak nyelvileg, hanem a logika szabályai szerint is nagy bukfenc (ti. azért gondoskodnak, mert ez a feladatuk — vannak —, és nem fordítva. (Meg kell jegyeznünk, hogy a szlogen megfogalmazója nagyon szerencsétlen kézzel nyúlt ehhez a szállóigéhez. Descartes-ot már egyik kartársa is kigúnyolta. Sétálgatott a szobában, majd kijelentette: „Sétálok, tehát séta vagyok." A reklám felhasználja az állandó szókapcsolatokat is. Sokszor elegendő egy-egy betű betoldása, illetve fölcserélése egy másikkal. A „Szállunk rendelkezésére” mondat legföljebb a budapestiek számára jelenthet valamit, nekik sem sokat. Mondva szellemeskedésnek hat, írva inkább így: „(sz)ál- lunk rendelkezésére". ' A Malév másik reklámmondata már szerencsésebb: „A Malév az ön légi jó barátja”. Ez némi nosztalgiát is sugall, közelebb áll hozzánk. Ám amikor reggel ezt halljuk a rádióban: „Jó napot kínálunk!” — aligha mozdul meg a pénztárcánk. Az Ági márkanevű italt aligha tette népszerűvé a következő asz- faltvirág : „Csókolom; Ági van?”, avagy a Gyöngy ital- családot a reklámszöveg végén éktelenkedő helyesírási hiba: „Ez jól esett!” (így, különírva.) Reklámokat láthatunk a tévében, hallhatunk a rádióban, olvashatunk az újságokban. Mindnyájan jól tudjuk, kereskedelmi céljuk van. Ám néha nem ártana a nyelvi kínálat szabályait is figyelembe venni. Bényi László rajza Mizser Lajos Gutái Magda UTÓ IRAT Nincs több tragédia. Nincs bocsánat. Szekrénybe kerül a nagykabát. Elfoglalják újra a saját eredeti helyüket a tárgyak. Itt nem segít a töredelmes bánat. Hiába titkolóznak a megtört hómezők. A szétvert vekkerórák újra járnak. Hóvirág ketyeg idebent és pokolgép. Pontosan mérik a lejárt időt. Nekem már régen semmi örömöm nem volt e kapcsolatból. De a fájdalom tartósította, utóbb meg a közöny. Pörög a múlt, mint az imamalom. A cigarettafüst a szállingózó hópihékkel elkeveredik. Az ágyneműt is belepte a hó. Föl-alá járkálok reggelig. Rendet kell itt rakni. A gépfegyverekre szárnyat ragasztok. Szálljanak, mint a varjak a hómezők felé. Mert béke lesz ezentúl országomban. Csak meg ne haljak. Tank helyett majd tavaszi virágok nyomulnak szobámba: felmentő sereg. Múltam roncsait eltakarítják. És hatalmas hátitáskával, tornazsákkal belép az ajtón egy kisgyerek. SI.W.-Í, ^paj szjv
