Somogyi Néplap, 1988. március (44. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-21 / 68. szám
Szerkesztőség ! Napjainkban •egyre itöbb szó esik a környezet védelméről, illetve szennyezéséről. Egy, véleményem szerint már ja jelenlegi állapotában is súlyos környezetszennyezésre szeretném felhívni \az illetékesek figyelmét. A kaposfői szeméttelepről van szó. Ez a kijelölt szemétlerakóhely á kaposfői szőlőhegyre vezető út mellett van, a Kapos patak medrétől mindössze1300 méterre! Már az is felelőtlenség, hogy egy élővízhez ilyen közel jelölnek ki szeméttelepet, de az már felháborító, hogy ugyanitt ürítik ki tartalmukat |a szippantókocsik. (Lehet, hogy ez is legális?) A szeméthegy mellett már egész fekáliató van. Legutóbb március 14-én 10 óra 45 perckor láttam az YA-n-24-es rendszámú szippantókocsit a szeméttelephez befordulni, ugyanez ja kocsi 12 órakor újabb fordulót tett a szeméttelephez. Kérem az illetékeseket, hogy azonnal szüntessék meg ezt a tarthatatlan állapotot és vonják felelősségre az elkövetőket. Tisztelettel: Vuncs György Kaposvár, Kinizsi-lakótelep 14. Tisztelt Szerkesztőség ! A Somogyi Néplap március 15-i számában a Készül az új somogyi telefonkönyv című cikkben olvastam, hogy a Somogy Megyei Távközlési Üzem minden telefonelőfizetőnek kérdőívet küldött, de ezt ezren nem küldték vissza. En is közéjük tartozom, mivel nem is kaptam kérdőívet. Elmentem kérni a helyi postára, de kiderült, hogy tőlem hallottak róla először. Lehet, hogy a mi falunk nem is kapott? A magam részére kérek egy 4arabot. ■ Tisztelettel: Juhos László ny. Igazgató Adánd, Árpád u. 79. Erősödő baráti és szakmai kapcsolatok A Dél-so- . mogyi Me- A zőgázdasági Kombinátnak jó néhány csehszlovák mezőgazdasági nagyüzemmel van kapcsolata. Az első 1976-ban jött létre, a nyitrai Hidro Melioráció Vállalattal. Azóta rendszeresek köztük a szakmai tapasztalatcserék. A baráti kapcsolatokat is ápolják: cseréüdültetésben évente mintegy száz dolgozó vesz részt a Tátrában. A másik partnerkapcsolatukat 1979-ben vették föl két állami gazdasággal, a sastin-strazeri, illetve a vel- ké'-levárenivel. Rajtuk keresztül 14 mezőgazdasági nagyüzemmel alakított ki együttműködést a somogyi burgonyatermelési rendszer. E gazdaságok dolgozóival minden évben baráti találkozókat, sportvetélkedőket is tartanak. Most folynak a tárgyalások a kapcsolatok további bővítésének lehetőségeiről. A kombinát szeretné, ha a csehszlovák partnergazdaságok növelnék búré gonyatermő területüket. A dél-somogyi kombinát 1982-ben létesített kapcsolatot a jugoszláviai pitamacsai és kaproncai faüzemmel. A tapasztalatcsere jellegű üzemlátogatásokon kívül baráti találkozókat, sportrendezvényeket is tartottak Nagyatádon, illetve a jugoszláviai településeken. A közelmúltban bővítették kapcsolatrendszerüket, a „Riviera Porec” szállodavállalattal. Csökkent a bűnözés Kaposváron A megyeszékhely és a környező községek önkéntes rendőreinek csoportvezetői tartottak értekezletet szombaton, s értékelték a múlt évi munkát. Márkus László főhadnagy, a városi kapitányság KMB- alosztályának vezetője elmondta, Ihogy a (területen a korábbi évek folyamatos növekedésével szemben 1987- ben csökkent az ismertté vált bűnoselekmények, valamint az ismeretlen tettesek ellen elrendelt nyomozások száma. Az 1986. évi 2508-cal szemben 1987-ben 2089 vált ismertté. Míg 1986Jban 1741 ügyben rendeltek el nyomozást ismeretlen tettessel szemben, addig 1987-re ez több mint húsz százalékkal csökkent, 1391-re. (Elhangzott, hogy közrendünket a lakosság a tényleges helyzetnél rosszabbnak ítéli meg. Elsősorban a személy-, kisebb részben a társadalmi tulajdon ellen elkövetett cselekmények sokszor felszínes ismerete miatt, valamint az erőszakos, garázda bűncselekményekkel kapcsolatos tapasztalatok alapján. Csökkent a közlekedési bűncselekmények száma is. Az előző évi 284-gyel szemben 1987-ben 238 volt. Az ittas vezetések száma is húsz százalékkal volt tavaly kevesebb, mint 1986-ban. Az eredmények elérésében nagy részük volt az önkéntes rendőröknek. Közülük a bűnügyi osztály akciócsoportja által irányított CB-s különítmény elnyerte a városi tanács alapította vándorzászlót. Ezt Papp János tanácselnök adta át Horváth István csoportvezetőnek. A községekben tevékenykedő önkéntes rendőri csoportok részére rendszeresített vándorzászlót — már harmadszor — a somogyjá- diak nyerték. Ezt Androvics Lajos csoportvezető vette át Horváth Ferencnétől, a helyi községi tanács elnökétől. Somogyi Néplap XLIV. évfolyam, 68. szám 1988. március 21., hétfő CSERÉLIK A TELEFONOKAT Két postai brigád dolgozott tegnap Kaposváron sorra jálrva a lakásokat. A régi, elavult telefonkészülékeket cserélték ki újra. Az egyik zöld postásautóban több mint száz új készülék volt. A postások egyike, Csizmadia Károly elmondta: — Hétvégén dolgozunk, mert hétköznap az öreg központ és a városi hálózat annyi munkát ad, hogy nincs másra időnk. Így azoknak is jobb, akiknél cserélünk, hiszen nem munkaidőben háborgatjuk őket, nem kell ezért otthon maradniuk. — Hogyan fogadják önöket? — A legtöbben meglepődnek s örülnek, hogy a csere ingyenes. Néhány idős ember azonban sajnálja megszokott öreg. telefonját. De hát műszaki okok miatt a csere elkerülhetetlen. Amikor megmondjuk, hogy miért érkeztünk, szívesen fogadnak; még sehol sem csaptak be előttünk az ajtót. Két brigádban kilenc ember járta tegnap a várost. Néhányan motorra ültek, de nekik is az autó volt a „bázisuk", a megbeszélt helyeken találkoztak és vitték az új készülékeket — pirosakat vagy zöldeket — az öreg feketék helyett. L. P. Gazdag program, sok látogató az Utazás kiállításon Több mint húszezren keresték föl szombaton a kőbányai vásárvárost, ahol az Utazás ’88 kiállítás kínéit egésznapos, változatos szórakozási lehetőséget. A veterán autók bemutatójára 76 járműmatuzsálem érkezett Ausztriából, Csehszlovákiából, az NDK-ból és az NSZK-ból, valamint a hazai tulajdonosoktól. A legöregebb autóval, egy 1904-es Maurer Unionnal Kisapáti István mutatkozott be. Az újjávarázsolt matuzsálemek közül nem egynek híres személyiség volt valaha a gazdája; például a bemutató egyik látványossága volt az NSZK egykori kancellárjának, Adenauernek a Mercedesé. A régi autók látványos felvonulását is megrendezték a főváros utcáin. Az A pavilonban, az utazási börze színhelyén rengeteg ötlettel, kedvcsináló mutatványokkal csalogatták az idegenforgalmi cégek az érdeklődőket,' A legnagyobb tömeg a Danubius Szálloda- és Gyógyüdülő Vállalat standján állt. A kiállításon a gyerekeket is színes programok, játékok, zenés műsorok várják. Tanulmányi kirándulás az NDK-ba (Tudósítónktól) Lázasan készülődnek ezekben a napokban a bogiári általános iskolában. Német nyelvi tanulmányai befejeztével 35 végzős tanuló indul tanulmányútra a Német Demokratikus Köztársaságba. Az iskolában a fakultatív német nyelvi oktatást hét éve alapozták meg; ma már minden ötödik tanuló ^ismerkedik a nyelvvel. Ennek a Balaton partján — tekintettel az egyre bővülő idegenforgalomra — egyre nagyobb a jelentősége. Az iskolai tananyag részletezi a kultúrtörténeti szempontból legkiemelkedőbb német városok történelmét, a személyes ismerkedés azonban érzelmileg sokkal többet nyújthat. A háborús romok alól előbúvó gyönyörű barokk város, Drezda mellett a népek csatájának városa, Lipcse a társművészetek teljes európai együttesben való bemutatására ad kiváló keretet. S ha még Meissen csillogása és a Goethe, Schiller, Liszt művészetének foglalatot adó Weimar .történelmi fénye is hozzájárul ehhez, könnyű dolga lesz a szemléltetésre oly sokat adó nyelvtanárnak. A vendéglátók a dürr- weitzscheni gyümölcskombinátban — élükön Gerd Kalbitz osztályvezetővel — felkészülten várják a csoport érkezését Leisnig családias hangulatú kisvárosában. A magyar ellátásról a tavalyi (tapasztalatok alapján a legjobbakat mondták a hazájukba visszatérő német diákok, akik a dunántúli városok közül Keszthely, Tihany, Boglárlelle, Kaposvár és Pécs nevezetességeivel ismerkedtek meg. A Balatonboglári Mezőgazdasági Kombinát „BB” feliratú buszát kedvezményesen bocsátja az utazó csoportok rendelkezésére, s ezzel nagyon megkönnyíti a rendezők dolgát. Szombaton hajnalban újabb kis magyar csoport indul a vendégváró szászországi és (thüringiai tájra, hogy hírt vigyen kultúránkról és újabb ablakot nyisson a gyermekeknek a világra. A Hcrkulesfürdői emlék című zői sorozatában — ma este 20. a Televízió filmet — Sándor Pál rendelő órai kezdettel mutatja be Művészeti szemle Boglárlellén A boglárlellei Vikár Béla Művelődési Házban szombaton délelőtt tartották a somogyi művészeti szemle körzeti bemutatóját. A rendezvény egyben az idei Ki mit tud? vetélkedő válogató versenye is volt. A gazdag hagyományok őrzőinek száma évek óta a legnagyobb: tíz műsorszámból hét népdal előadása, hangszeres bemutató volt. A minősítés után a buzsáki népi együttes és citeraszó- listája arany-, a látrányi népdalkórus és citerazene- kar ugyancsak aranyoklevél birtokosa lett. A fonyódi gimnázium kórusa és a ba- latonkeresztúri kórus, a boglárlellei diákszínpad, a Lelte Táncegyüttes és egyik párosuk produkciója ugyancsak arany minősítést kapott. A leilei nyugdíjasklu'o énekkarát ezüstoklevéllel jutalmazta a zsűri. Galambász-,, arany eső ’ Jugoszláviában A Belgrádban megrendezett nemzetközi galambkiállításon somogyi tenyésztők is részt vettek. Az „óriások csatájának” nevezett nagyszabású rendezvényen a Magyar Galambtenyésztők Szövetsége 200 galambbal állt ki. Egy ilyen nemzetközi versenyre azokat a tenyésztőket jelöli ki a szövetség, akik mind hazai, mind nemzetközi viszonylatban ismertek. Somogy megye tenyésztői eddig is az élvonalat képviselték, de a belgrádi siker, ami két nemzetközi Champion-díjat és két nemzeti Champion-díjat hozott, a legnagyobb reményeket is meghaladta. Ezen a kiállításon az európai (tenyésztők legjobbjai vettek részt: az NSZK, Ausztria és a Szovjetunió, ahol az utóbbi időben rohamléptekkel zárkóznak föl a világszínvonalhoz. Somogy tenyésztői a következő díjakat hozták el: Inter Champion-díjat nyert Havasi János kaposmérői tenyésztő, aki szakcikkeivel is ismert a galambászvilág- ban. Ugyanezt a díjat nyerte el Szekeres Ferenc kaposvári tenyésztő. Nemzeti Champion-díjat kapott Györ- fy Gyula kaposvári és Lebó László fonyódi tenyésztő. Ajándék — Mondd, miért veszel már tíz év óta mindig egyforma ajándékot a születésnapomra? — Mert te már tíz év óta mindig a harmincadik születésnapodat ünnepied ... özvegy — Ha nem tudtam volna idejében felugrani a járdára — mondja a férj —, te özvegy lennél. — Hidd el, nem sokáig — így a feleség. Szépség — Erre a temérdek szépségre szavakat sem találok — írja Párizsból az asszony a férjének—, ezért inkább számokat írok... Aforizmák A szerénység tőkéje mindenkor jól kamatozik. ' (Montesquieu) Aki másokat akar irányítani, ne hajtsa őket imaga előtt, hanem érje el azt, hogy kövessék őt. (Montesquieu) A legijesztőbb dolog a hétköznapiság — ez elől senki sem 'rejtőzhet el. (Csehov) Semmilyen feddés sem aláz meg annyira, mint a sekélyes ítélet. (Csehov) A reménység : a szerencsétlen ember másik lelke. (Goethe) A humor a zseni egyik jellemző vonása, de amikor túlsúlyba kerül, már csupán annak a pótléka, a hanyatló művészet kísérőjelensége, amely megrontja és végül elpusztítja azt. (Goethe) Ostobaság akkor beszélni, ha tudjuk, hogy tanácsunkat úgysem hallgatják meg. (Kínai közmondás) Együtt érezni sokan tudnak, együtt örülni azonban csak kevesen. (Hebbel) Minden csodára magyarázatot kell .találni, mert különben elviselhetetlen. (Capek) Magam sem tudom, hogy mi a borzalmasabb: őrültet látni vagy olyan embert, aki intelligensen és fürgén iparkodik megindókolni azt. ami abszurdum. (Hebbel) Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő : , JÁVORI BÉLA Főszeftesztő-h. : dr. Kercza Imre Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf. 31. 7401. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Telez: 13-340. Kiadja a Somogy Megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Telefon: 11-516. Postacím: Kaposvár, Pf.: 31. 7401 Felelős kiadó: Balajcza János Készült a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat üzemében Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: Miké Ferenc igazgató Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10 a. 1900., közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43 Ft, negyedévre 129 Ft, félévre 258 Ft. ISSN 0133-0608