Somogyi Néplap, 1988. március (44. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-16 / 64. szám
A Somogyi Néplap február 20-i számában Jogilag rendben? címmel megjelent íráshoz szeretnék hozzászólni. Bóna Zoltán, a temetkezési vállalat igazgatója már többször elmondta, hogy nincs hely a temetőben, csak azt felejtette el elmondani, hogy egy üres parcellát szeméttelepnek használ a temetkezési vállalat. A szeméttelep a 61-es út felőli kerítés és a 27—29-es parcella mellett van. Minden évben ide hordják a temető összes falevelét és az összetört sírköveket. Ha ezt a részt kitisztítanák, egyelőre nem kellene a régebbi sírokat bolygatni azért, hogy legyen hova temetni. Tisztelettel: Nagy Lajosné Kaposvár A fenti észrevételre a következőket válaszolom: Vállalatunk több éve szorgalmazta a városi tanács illetékeseinél a szemét elhordását. Sajnos eddig eredménytelenül. 1988-ban megállapodás született a tanács illetékes hatóságával vállalatunk kezdeményezésére, hogy legkésőbb 1988 májusában — tanácsi költségen — elhor- datják és megszüntetik a szeméttelepet, majd tereprendezés után vállalatunk rendelkezésére bocsátják. Előzetes fölméréseink szerint ez körülbelül 200 temetkezési helyet biztosit majd. Tisztelettel: Bóna Zoltán a Somogy Megyei Temetkezési Vállalat igazgatója Tisztelt Szerkesztőség ! Hazai gyártókat keresnek ___________________________________________; .................— V evők vagyunk kiállítás nyílt Vevők vagyunk címmel kiállítás nyílt kedden Budapesten, a Rákóczi úti Ipari Bemutatóházban. A Termeltetők Tanácsa 1979-től rendezi meg rendszeresen azoknak a termékeknek a bemutatóját, amelyekre hazai gyártókat keresnek. A csaknem 10 esztendő alatt 11 milliárd forint értékű többletáru került e kiállítások révén a bolthálózatba. A Termeltetők Tanácsába tömörült vállalatok elsősorban arra törekednek, hogy csökkentsék a hiánycikkek számát, s ez az eredmények tanúsága szerint több esetben sikerült is. Emellett ma már nemcsak egyszerűbb termékeket, hanem költségesebb felszerszámozást igénylő gyártmányokat is termeltetnek az iparvállalatokkal és a szövetkezetekkel. Andrikó Miklós kereskedelmi államtitkár a kiállítás megnyitóján elmondta, hogy tavaly a vas, műszaki, jármű- és kultúrcikk-kereskeOrszágos bemutatóra készülnek delmi szakmában csaknem 800 millió forint értékű többletárualapot szereztek be a kereskedelmi vállalatok a Vevők vagyunk kiállítás révén. Számos olyan árucikkre is szert tettek, amely korábbi importot pótol. A Vevők vagyunk akció a határokat is átlépte: Bulgáriában, Csehszlovákiában, Lengyel- országban, Jugoszláviában és Romániában is sikerrel rendeztek kiállításokat, s ezek eredményeként az országba eddig több mint egymillió rubel értékű olyan áru érkezett, amely az árucsereforgalmi megállapodásokban nem szerepelt. A kiállítás célja ezúttal is a hiánycikkek számának további csökkentése, az importhelyettesítés, valamint a hazai áruválaszték bővítése — hangsúlyozta az államtitkár. A most megnyílt kiállítás alkalmából is megjelentették a katalógust, amely több mint 700 gyártásra váró cikk leírását tartalmazza. A kiadványt már előzetesen csaknem ezer iparvállalatnak és szövetkezetnek elküldték. A kiállítás 17-éig tekinthető meg 10 órától 16 óráig. Ez alatt az idő alatt a kiállító vállalatok képviselői a kereskedelem igényeiről tájékoztatják az érdeklődő gyártókat. Somogyi Néplap XLIV. évfolyam, 64. szám 1988. március 16., szefda Paródiák a pódiumon Nagysikerű előadást tartott hétfőn este Kaposváron a városi művelődési központban a Voga—Turnovszky-duó. A könnyűzenei paródiáiról ismert kettős a régebbi dalain kívül a nagylemezükön is hallható számokkal lépett a közönség elé A jobb a utób uszközlekedésért Előkészítik az új menetrendet A Kapos Volán megkezdte Kaposvár helyi autóbusz járatainak negyedik negyedévre tervezett menetrend változtatásával kapcsolatos előkészítő munkát. Ennek során széles körű fölmérést és közvéleménykutatást végeznek. Javaslatot kértek a város 50 nagyobb, helyi autóbusszal megközelíthető vállalatától és intézményétől. Az utasok igényeinek megfelelő menetrend elkészítéséhez a társadalmi szervek közreműködésére is számítanak. Így például a Hazafias Népfront városi titkárát felkérték, hogy segítsen a lakosság tömegközlekedéssel kapcsolatos véleményének az összegyűjtésében. Ugyanakkor közvetlenül az utasoktól is várják az észrevételeiket, javaslataikat, amelyet április 15.-éig a vállalat személy- szállítási és kereskedelmi osztályára lehet eljuttatni. A menetrendváltozást az ideiglenes helyi autóbusz állomás II. ütemének az átadása és a donneri vasúti felüljáró forgalomba helyezése indokolja. Ugyanakkor az utazási igények is megváltoztak. Ezzel egyidőben a megyei tanács közlekedési osztályának a megbízásából a Közlekedéstudományi Intézet tanulmányt készít a város tömegközlekedésének fejlesztési lehetőségeiről. A tanulmány javaslatot ad majd a Moszkva—Krím 5 óra A Moszkvát a Krím félszigeten és a Kaukázusban levő üdülőhelyekkel összekötő új vasútvonalon 350 kilovonalhálózat fejlesztésére. A vállalatok lépcsőzetes munkarendjéhez igazodó autó- buszközlekedés további korszerűsítésével is részletesen foglalkozik. A Volán a beérkezett javaslatok és a Közlekedéstudományi Intézet tanulmánya alapján készíti el az új menetrend tervezetét. Ezt egy egész napos utasszámlálás előzi meg. Szupergyors vonatok a Szovjetunióban (Tudósítónktól.) Az idén másodszor rendezik meg Nagyatádon az országos faszobrászati trien- nálét. Az első kiállításra,— amelynek sikere várakozáson felüli volt —, 1985-ben került sor a városi művelődési központban. A tárlat iránti érdeklődés arra ösztönzött, hogy háromévenként megrendezzék a kisplasztikát készítők számára e jeles eseményt. A városi tanács a napokban adta postára felhívását a művészekhez, amelyben arra kéri őket, hogy újabb alkotásaikkal vegyenek részt a kiállításon, amelyre fából készített alkotásokkal lehet nevezni, de fém vagy más anyagok társítása is megengedett. A művekből katalógus készül, s ebben minden résztvevő egy reprodukcióval és életrajzával szerepel. A tárlaton a művészeti alap, a képzőművészek és iparművészek szövetsége és a fiatal képzőművészek stúdiója tagjai vehetnek részt. A rendező szervek nyolcvanezer forint pályadíjat ajánlottak fel a legjobb alkotások elismerésére. Petőfiak címmel diáklapot jelentetett meg a kaposvári Petőfi Általános iskola. A százegy éves intézet diáklapjának első számában 1848 örökségéről olvashatunk. A tanulók élményeikről számobiak be. A gyerekek névadójukra emlékeztek a Latinra Sándor Művelődési Központban tartott ünnepségen, melyen megelevenítették a költő életét, a forradalom és a szabadságharc emlékezetes eseményeit. A művészeti műsorban tánccal, énekkel, szavalatokkal és jelenetekkel mutatkoztak be. méteres sebességgel száguldhatnak majd a szerelvények. Már elkészültek az első olyan szovjet vasúti pályának a műszaki-gazdasági tervei, amelyen szuper-expresz- szek fognak közlekedni — közölte Jevgenyij Szotnyikov főkonstruktőr. A kétezer kilométeres új vasútvonalat a meglevő Központ—Dél sínpályával párhuzamosan fektetik le, attól 30—40 kilométeres távolságban. A szuperexpresszek a szovjet főváros Kurszki pályaudvaráról indulnak majd az ország déli része felé tartó más szerelvényekhez hasonlóan. A különbség csak az lesz, hogy a régi vonalon megtett 50 kilométer után a szuperexpresszek áttérnek az új pályára, amelyen a lehető legnagyobb eebésségükkel haladhatnak. Valamely nagy» város közelébe érve az ex- presszek lelassítanak és újra visszatérnek a régi vágányokra, hogy a pályaudvaron utasokat vehessenek fel. Ezt követően ismét az új sínpályán haladnak tovább. Ez a forgalmi rend lehetővé teszi, hogy a menetidő lényegesen csökkenjen. Például Szimperopolba (Krím) az utasok mindössze 5, Szocsi- ba (Kaukázus) pedig 8 óra alatt juthatnak majd el. Tarka sorok Megviccelte A szerető felhívja az asszonyt, de a férj éppen otthon van. Az asz- szony cselhez folyamodik. Befogja a kagylót és a férjéhez fordul: — Te! Egy ismeretlen hapsi randevúzni akar velem. — Tudod, mit? —így a férj. — Vicceld meg! — Rendben van — szól most már a telefonba a nő. — ötkor a szokott helyen. Munkaügy — Mi a foglalkozása? — kérdik az asszonyt a vállalat munkaügyi osztályán. — Tíz gyermek anyja vagyok. — A szakmáját kérdeztem — vágja rá ingerülten a tisztviselő. — Nem azt, hogy mivel tölti a szabadidejét. A hét vicce A bíró kihallgatja a tanút, és felteszi a kérdést: — önnek tehát az a véleménye, hogy a vádlott alkoholista? — Ezt nem merném egészen határozottan állítani, bíró úr, de ha én egy üveg vodka volnék, nem érezném magam mellette biztonságban. Éjjeliőr — Hallgasson meg végre, Mancika! Egész éjszaka le sem tudom hunyni a szemem, annyira imádom! — Sajnos, nem hallgathatom meg Ödön, de esetleg próbálkozzon az apámmal, ugyanis éppen éjjeliőrt keres ... Felvilágosítás — Nos, Marci, ma mit tanultál a szexuális felvilágosítás órán? — Először a hittantanár elmagyarázta, hogy nem szabad csinálni. Azután az iskolaorvos megmagyarázta, hogyan nem szabad csinálni. Végül az igazgató közölte, hogy hol nem szabad csinálni ! Szakmai szempont — Doktor úr ! Az öcsém megbolondult. Kacsának képzeli magát... — Uram, ez esetben be kell szállítani egy elmegyógyintézetbe ! — De doktor úr! Nekem kínai vendéglőm van. Nem mondhatok le a kacsatojásról! Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő : JÁVORI BÉLA Főszerfcesztő-h. : dr. Kercza Imre Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf. 31. 7401. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Telex: 13-360. Kiadja a Somogy Megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Telefon: 11-516. Postacím: Kaposvár, Pf.: 31. 7401 Felelős kiadó: Balajcza János Készült a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat üzemében Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető : Mike Ferenc igazgató Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/a. 1900., közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43 Ft, negyedévre 129 Ft, félévre 258 Ft. ISSN 0133-0608