Somogyi Néplap, 1988. február (44. évfolyam, 26-50. szám)
1988-02-01 / 26. szám
1988. február 1., hétfő Somogyi Néplap 5 Egyesület alakult Csurgón a szabadidőközpont építésére Az országban elsőként szabadidőközpontot építő egyesület alakult szombaton Csurgón. A szervezés hónapokkal ezelőtt kezdődött, az elképzelésekkel pedig hetek óta ismerkedhettek az érdeklődők, hiszen a művelődési központ folyosóin kiállították a csurgói szabadidő- központ terveit. Az előkészítést végzők levélben keresték meg azokat, akik ügyük pártolói lehetnek. Szombaton este zsúfolásig megtelt a színházterem. Bihariné Asbóth Emőke, qt művelődési központ igazgá- tónője az egyesület szervezésének kezdeményezője arról beszélt, hogy Csurgó kulturális életének fellendítését akadályozza: nincs megfelelő otthona a művelődésnek. Az elmúlt tíz évben több elképzelés született, de egyik sem valósult meg. 1986-ban megbízták az Országos Köz- művelődési Központ féjlesz- téssel foglalkozó vállalati gazdasági munkaközösségét egy szabadidőközpont tanulmánytervének elkészítésével. A funkcionális tervet készítő Varga A. Tamás és az építész Nagy Ervin javaslata' a víztorony szomszédságában levő terület beépítésére szól. Nagy Ervin az alakuló ülésen elmondta: a víztorony mellett sportpályákat, ligeteket alakítanának ki. A szabadidőközpont főépületét ragasztott faszerkezetekből képzelték el, mert ez olcsó. A főépület középső részében nagyterem, kávéház, kiállítócsarnok kap helyet. Bővítésével közösségi helyiségek alakíthatók ki és méltó helyre költözhet a zeneiskola és a könyvtár is. Felsorolni is sok, hogy mire lesz mód, ha elkészül a szabadidőközpont. Csurgón széles körű összefogás nélkül aligha épülhetHajnalcsillag című darabban. Ezt Az orvos dilemmájának főszerepe követte akkora sikerrel, hogy a 28 éves ifjú művész azonnal meghívást kapott a filmfővárosba. Kitűnő megjelenése — 1 méter 98 centiméter magas —, sportos alkata, tehetsége meghódította a nézők szívét. í-j Alfred Hitchcock, a neves rendező mondta egyszer róla, „ö az *az ember, akiről a legkevesebb legenda kering Hollywoodban.” A megállapítás helytálló, Gregory Peck valóban sohasem kereste a nyilvánosságot, nem kavarogtak körülötte botrányok, a magánéletét szigorúan magánügynek tekintette. „Nem érdekel, mit nyomtatnak ki rólam, csak helyesen írják a nevemet” — nyilatkozta egy alkalommal. 1962-ben Atticus Finch ügyvédet alakította a Ne bántsátok a feketerigót című filmben, és megkapta érte az Oscar^díjat. Egy ideig Angliában is forgatott, majd hazatérése után producerként is működött. A vietnami háború idején nemcsak fiát igyekezett megmenteni az abban való részvételtől, de 1972-ben ő volt az Életünk legszebb napja című — a cattonsville-i kilencek peréről szóló — film producere. A Gregory Peck filmjeit bemutató sorozat vetítése február 7-én kezdődik, amikor az 1-es programban 14 óra 40 perces kezdettel láthatjuk a Hemingway könyvéből készült. A Kilimandzsáró hava című produíkdót. Ezt nyolc másik Peck-film követi, szabálytalan időközökben, nagy műfaji változatosságban. Az őfelsége kapitánya 1954-ben készült. A bűbájos Római, vakációt, amelyben Audrey Hapburn partnere volt, nem is olyan régen láthattuk a tévében. A Moby Dick következik, amelyben élete nagyon kevés ellenszenves figurájának egyikét alakította, a gonosz Ahab kapitányt. Az Idegen a cowboyok között és a Mackenma aranya vadnyugati történet. Az Egymillió fontos bankjegy Mark Twain regénye nyomán készült. Az utolsó két film a tervek szerint a Fiúk Brazíliából és a Tengeri Farkasok. Közülük az előbbi érdemel néhány szót. Olvasni lehetett folytatásokban a Rakéta Regényújságban a brazíliai fiúk rendkívül izgalmas történetét. Tavaly 1642 csecsemőt anyakönyveztek Falusi színjátszók találkoztak A mernyeiek képviselik majd Somogyot ne meg a szabadidőközpont. Ezért vetődött fel az egyesület alapítása. A most elfogadott alapszabály szerint első feladatuk az építés feltételeinek megteremtése, majd a munkák támogatása. Mindenkitől tehetségének és lehetőségeinek megfelelő segítséget kérnek. Az egyesületnek bárki tagja lehet. A tagsági díjakat a körülményekhez mérten állapították meg. Várják a Csurgóról elszármazottak jelentkezését, a különböző intézmények és vállalatok támogatását is. Az egyesület tagjai a tervezők, és jelezte belépési szándékát Csurgói Máté Lajos festőművész is. A legnagyobb számban azonban az itt élők akarnak tenni azért, hogy elképzeléseik megvalósuljanak. Mindenekelőtt az anyagi feltételeket kell megteremteni. Ezért március 30- ára összehívják az első közgyűlési, ekkor egészítik ki 13 tagúra az elnökséget. A mostani alakuló ülésen tisztségviselőket választottak. A csurgói szabadidőközpontot építő egyesület elnöke: Bihariné Asbóth Emőke, alel- nöke id. Radnóti László, titkára pedig Felföldi Károly- né. Az egyesület a csurgói művelődési házban várja a jelentkezéseket. „Divatosak” a csendes esküvők Csipkeverők Kaposváron Hatodik éve rendezik már meg a falusi színjátszócsoportok találkozóját. Szombaton délután Mernyén, a művelődési központban volt a megyei találkozó. A hangulatos megnyitó után — ahol a mernyei női kar lépett közönség elé, Pintér József vezényletével elsőként a szentgáloskéri Béke tsz színjátszó csoportja mutatkozott be Fenákel Judit Tiszta üzlet című pódium- játékáVal. Szomenauer Zsuzsa, az együttes vezetője — a darab rendezője — elmondta: Jobbára az iskolásokat sikerül megnyerni a színjátszásnak. Rendszeresen szerepelnek a faluban, s a tavalyi területi szemlék egyikéről ezüst minősítéssel tértek haza. Másodikként a mernyei Kristály irodalmi színpad mutatta be műsorát. Vezetője Borsányi Erzsébet. — Régebben több tagot számlált együttesünk, ma tízen dolgozunk, rájuk mindig lehet számítani. Igaz, többségük lány, s ez a bemutatandó darab kiválasztásánál gyakran okoz gondot. Főleg Mernyén szerepelünk, társadalmi ünnepségeken és “saját rendezvényeinken. A mernyeiek Nagy Lajos Ha pénz van a zsebben című novelláját adták elő, és a közönség vastapssal jutalmazta a bemutatót. A falusi színjátszás megszokott építőelemeitől teljesen eltérő felfogású és rendezésű darabban szerepelt a Garabonciás színjátszó kör. Megyénk legfiatalabb csoportja szeptemberben alakult, tagjai { ! csurgói gimnazisták. A ti-1 zenegy tagú csoport a csurgói színjátszás hagyományaira támaszkodva elsősorban a falu szórakoztatását tűzte ki célul. Móka János rendezésében Élni ennyi címmel imjprovizációra épülő, feszültséggel teli bemutatót láttunk Pilinszky János, József Attila és Esterházy Péter műveiből. Produkciójuk inkább a kísérleti színjátszás körébe tartozik és érdekes színfoltja volt a találkozónak. A bemutatkozó együttesek sorát a bodrogi színjátszó csoport zárta, a Gilkossága Maxim utcában című komédiával. Munkájukat évek óta a lelkes patrióta, Sütő Ferenc irányítja. Erre a versenyre egy múlt században játszódó, kosztümös darabot állított színpadra. A szombati találkozó az áprilisban szombathelyen megrendezendő falusi színjátszók országos találkozójára való felkészülést szolgálta. Kár, hogy csak négy együttes élt a lehetőséggel. Szombathelyen a mernyeiek képviselik majd Somogy falusi színjátszóit. B. P F. Gregory Peck filmjei A tavalyi anyakönyvi bejegyzések szerint Kaposváron kevesebb újszülött látta meg a napvilágot, kevesebb házasságot kötöttek és emelkedett a válások száma. 1987-ben 1642 újszülött nevét jegyezték be az anyakönyvbe, ez alig fele az 1975- ben születetteknek. Továbbra is több a kislány, mint kisfiú. A névválasztás divatja is változott: néhány éve sokan kapták a Krisztián utónevet, ma egyre kevesebben választják ezt. Több viszont az idegenesen hangzó utónév, mint például a Leila •vagy a Mercédesz és manapság ritkának számító névvel is találkozunk: Dorottya. A szülők nemcsak a mintegy kétezer nevet tartalmazó Ladó-féle utónévtárból, hanem 'a nemzetiségek neveit tartalmazó jegyzékből is választhatnak. Ha külföldi az illető, akkor a saját hazájában elfogadott nevek közül választhat. Egy gha- nai állampolgár például a Djiba nevet adta kicsinyének. A tavaly elfogadott új családjogi törvény szerint férfiak és nők egyaránt csak a tizennyolcadik évük betöltése után köthetnek házasságot. A korábbi 30 napos várakozási idő pedig három Ismét egy világhírű művész filmjeiből válogatott sorozat vetítését kezdi meg a televízió. Az idén 72 esztendős Gregory Peck, a világszerte népszerű, nagyon sofcodalú színész életművéből kilencet választottak ki e sorozat számára. Gregory Peck, tanulmányainak befejezése és vidéki turnézás után 1942-ben debütált a Broadway n a hónapra emelkedett, így a bejelentéstől számított három hónapon belül lehet a házasságot megkötni. Ezzel alaposabb megfontolásra késztették a házasulandókat. Máris érezhető ennek a hatása: kevesebb a már bejelentett, de elmaradt esküvők száma. Tavaly 522 házasságot kötöttek, s egyre többen kérik, hogy minden ceremónia nélkül történjék a szertartás. Főleg az idősebb korosztály tagjai és*a másodszor, harmadszor házasulandók, igénylik ezt. Szembeötlő még, hogy egyre több a vőlegénynél 1—2 évvel idősebb menyasszony, de nem megy ritkaságszámba a 20—22 év korkülönbség sem. Az elmúlt évben kilenc olyan pár járult az anyakönyvvezető elé, amelynek egyik tagja külföldi volt. Ezek közül négy kubai volt, egy pedig algériai, lengyel, brit, NSZK-beli és NDK-beli állampolgár. Az elmúlt évben 155 válási lap érkezett a bíróságról az anyakönyvi hivatalba, ez a megkötött házasságoknak mintegy harminc százalékát teszik ki. Főként a nők kezdeményezik a válást és sokan élnek közülük azzal a lehetőséggel is, hogy ismét a leánykori nevüket vegyék Tizhetes csipkeverő tanfolyamot indított Kaposváron a szabadidő-központban a Somogy Megyei Művelődési Központ. Prigli Károlyné balatonendrédi csipkeverő asszony irányításával tizenkét felnőtt tanulja a csipkeverés tudományát. Az elkészült munkákat az év végén be is mutatják. (Gyertyás László képriportja)