Somogyi Néplap, 1988. február (44. évfolyam, 26-50. szám)
1988-02-01 / 26. szám
Gyászjelentés Fájó szívvel tudatjuk, hogy FEHÉR GYULA életének 31. évében váratlanul elhunyt. Temetése február 3-án. szerdán 12.30 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Gyászoló édesanyja és testvére. * * * Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem. molnár Géza. a kaposvári áfész nyugdíjasa. Nyár u. 125. sz. alatti lakos, türelemmel viselt, súlyos betegségben január 24-én, 62 éves korában elhunyt. Temetése február 3-án du. fél 3 órakor lesz a Keleti temetőben. Gyászolják: felesége. leánya, veje. unokái és a kiterjedt rokonság. * * * Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal. akik ismerték és szerettek, hogy KERSAK JÓZSEF nyugdíjas hajóvezető január 24-én, 63 éves korában elhunyt. Temetése február 2-án 13 órakor lesz a balatonújhelyi temetőben. A gyászoló csalid. Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek és a TANÉP dolgozóinak, akik felejthetetlen édesapánk, ORSÓS FERENC volt zimányi lakos temetésén részt vettek. A gyászoló család. Hálás szívvel mondunk köszönetét a rokonoknak. ismerősöknek, a honvédségi állománynak s mindazoknak. akik KISS FERENC temetésén részt vettek, és virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. EXPRESSZ Kaposfön, a Kossuth utcában 6759 m2-es, beépíthető telek sürgősen eladó. Víz, gáz, villany van. Érdeklődni: Varga József, Kaposvár. Arany János tér 1. 17 óra után. (379877) Gazdálkodásra alkalmas. nagy családi ház reális áron eladó. Kapospula. Szabadság u. 21. Érdeklődni egész nap: Ka dós vár. F.gyenesi út 4. Molnár Ferenc. (379876) Belvárosban, a Dimitrov utcában 3 szobás családi ház eladó (a gáz a falig bevezetve), másfél szobás, téglaépíté- sü, gázos lakást beszámítok. Érdeklődni a 14-982-es telefonon. 17 óra után. Ugyanott President Grant típusú CB-rádiókészülék eladó. (379836) Elöl sérült, karambolozott. UC-s 1200-as Zsiguli eladó. Érdeklődni mindennap. 17 óra után: Kaposvár, Losonc/. köz 4. fszt. 9. (379819) TO-s 126-os Polski Fiat eladó. Kaposvár, Kanizsai u. 4. fszt. 2. 17 óra után. (379871) A Tó—40—07 rendszámú Trabant Combi 46 000 km-rel eladó. Molnár. Ba- latonberény, József A. u. 9. (123098) Lada 1600-as — nyolcéves — eladó. Berzence. Május 1. u. 18. (123095) 850-es, 4 lámpás Sport Cupé Fiat friss műszakival eladó. Kaposvár, He- gyi u. 15. (7146) SZTK-ügy intéző 15 éves gyakorlattal munkahelyet változtatna Kaposváron. Ajánlatokat a 379834. számra, a hirdetőbe kér. _______________(379834) A sztalossegédet azonnali belépéssel fölveszek. Tallér, Keszthely. Herman Ottó u . 4. (340279) E—l-i i's hasas üsző eladó. ugyanott 3,5 tonnás pótkocsi vizsga nélkül. Nagybajom. Pálmajor 80. l’app. (379776) 4 éves, sötét deres nehéz kanca ló eladó. Lábod. Deák u. 28. (123100) MTZ 50-re épített KCR 2000-es eladó. Érdeklődni : Nagyszak ácsi. Kossuth L. u. 23. (379875) Kaposvár belvárosában forgalmas helyen üzlethelyiseg beibe vehető. Ajánlatokat ..Sétalo 7186" jeligére, a kiadóba. (7186) Énekfelszerelés (komplett) eladó. Érdeklődni : Kaposvár. Brassó u. 19 a, 17 óra után. (7160) Eladó 50-es MTZ traktor jó állapotban. Érdeklődni szombat-vasárnap : Salamon László, Szenta, Vörös Hadsereg útja 12. _______________(123094) M TZ 50-es traktor eladó. Érdeklődni : Nagykorpád, Petőfi u. 53. (123092) INGATLAN A kaposméroi szőlőhegyen 950 n-öles terület — fele szőlő, fele gyümölcsös — új présházzal, melléképületekkel, teljes felszereléssel, építőanyaggal eladó. Érdeklődni : Kaposvár, Béke u. 61. II. em. 2. ajtó. (7196) Elcserélnem kaposvári, északnyugati városrészben levő, gázos, 1,5 szobás, III. emeleti, tanácsi lakásomat 1 vagy 1,5 szobás, szövetkezeti lakásra — értékegyeztetéssel. Az északnyugati városrész előnyben ! Jelentkezni a kaposvári 12-992-es telefonon vagy a 6933. számon a kiadóban lehet. (6933) Elcserélném Kaposvár környéki. 4 szobás, étkezős, összkomfortos lakásomat (igényesnek) kaposvári társasházi lakásra (70 m'2-esnél nagyobbra) vagy eladnám. Ajánlatot „Fortuna 6786 a" jeligére, a kiadóba. (6786 a) Eladó a Magyar- atád, Kossuth L. u. 12. sz. alatti három- szobás, fürdőszobás, gazdálkodásra alkalmas családi ház vagy kaposvári társasházi lakásra cserélhető. (6786) Vásárolnék" Kaposváron vagy a környékén jól megkö|- zelithető hétvégi telket. Ajánlatokat, ár. hely és nagyság megjelölésével a1 6932. szómra a kiadóba^ vagy a kaposvári 12-992-es telefonon kérek. (6932) Balalonmárián víz- parti nyaraló eladó. Érdeklődni: Zalaegerszeg, Fürst Sándor u. 21. 7 60. A Desedához közel. a toponóri szőlőhegyei 400 n-öles, üres zártkert eladó. Érdeklődni: Fazekas József, Kaposvár, Arany J. u. 6. IT. lph. ill. em. 1. (7009) Pusztakovácsiban kétszobás családi ház eladó a Fő u. 28. sz. alatt. (122971) (122980) Eladó háromszo- bás családi ház Nagyatád (Kivadár), Rózsadomb u. 8. sz. alatt. OTP-n keresztül is megvásárolható. Érdeklődni a helyszínen. __________________(6992) Háromszobás ház 403 n-ölön. mellék- épülettel eladó. Vezetékes gázfűtés van. Kaposfüred. Vörös Október u. 16 a. (6979) Különálló udvari házrész sürgősen eladó Kaposvár. Szigetvári utca 1. szám alatt. Érdeklődni ugyanott, Ma- kovecnénál a szomszédban és Polány, Kossuth L. u. 9. sz. alatt. Ar: megegye- zés szerint. (6S71) Kaposváron, a Vörös Hadsereg útja 178. sz. családi ház — garázzsal, kis kerttel — olcsón eladó. (6955) Kaposváron, Kinizsi-lakótelepi, kétszobás lakás eladó. Érdeklődni a ..Korái" eszpresszóban: Füredi u. 108. __________________(6956) Garzonlakást vásárolnék Kaposváron. Ajánlatokat a 6960. számra, a lapkiadóba kérek. (6960) 55 m-’ alapterületű, tehermentes szövetkezeti lakás eladó, esetleg garzont beszámítok. Érdeklődni este 18 óra után lehet: id. Szabó Sándorné, Kaposvár, Léva köz 6. III. lph. IV/1. (6962) Kisebb balatoni nyaralót vásárolnék. Ajánlatot a 3954. számra, a kiadóba kérek. __________________(6954) Háromszobás, hallos, étkezős, gázközponti fűtéses, összkomfortos családi ház garázzsal, plusz szoba-kony- hás melléképület eladó. Egy vagy másfél szobás, lakótelepi lakást vagy kétszobásat garázs- zsal beszámítok. Cím: Kaposvár, Ságvári E. u. 12. (6957) Zalakaroson, a fürdővel szemben ötszobás, szuteré- nos hétvégi ház + 50 m'2-es mellék- épület eladó. Cím : Nagykanizsa, Magyar út 80. (309985) Tabon, a Petőfi köz 1. sz. alatt 2 szoba-összkomfortos plusz szuteré- nos ház sürgősen eladó. Érdeklődni : mindennap 8-tól este 9-ig. Pusztai Miklósné. (379699) Kétszobás, komfortos családi ház — kerttel, garázzsal — ármegegyezéssel eladó. Kaposvár, Kis-Róma-hegyi út 27. (A Nyár utcából nyílik.) Érdeklődni: egész nap. (7060) Kaposváron, a Nyár u. 47. sz. alatt szoba-konyha- spájzos, kertes családi ház sürgősen eladó. Érdeklődni a helyszínen, egész nap. (6744) Fonyódligeten, a parttól 800 méterre ikernyaraló fele eladó. Ajánlatokat a 6748. számra, a ki- adóba. (6748) Kaposvárhoz 20 km-re levő, karbantartott lakóházamat — közmüvesítve — melléképületekkel, gazdálkodásra alkalmas telekkel eladnám vagy lakásért, .házrészért elcserélném. Minden megoldás érdekel. Ajánlatokat „Megegyezünk 7076" jeligére, a kiadóba. (7076) Somogysárdon, a Kossuth u. 64. sz. alatt 2400 n-öles építési telek — engedéllyel, vízzel és gázzal ellátva — kedvező áron eladó. Érdeklődni : Torma János, Újvárfalva, Kossuth u. 33. __________________(7068) Kaposváron, a Május 1. u. 72. sz. alatt kétszobás házrész felújított állapotban eladó. Érdeklődni a fenti címen, Budaiéknál. _________________(6948) E ladó Kaposváron egyszobás, komfortos családi házrész. Érdeklődni: Kaposvár, Vi- kár B. u. 50. A Balaton déli partján kisebb telket vennék, három- százezer forintig. Ajánlatokat a 379607. számra, a kaposvári hirdető- be kérek. (379607) Taszáron a község központjában házhely eladó. Érdeklődni: a tanácsnál. (101208) Gazdálkodásra, méhészetre alkalmas családi ház, dupla telekkel. mellék- épületekkel eladó. Bánya 5. sz. Érdeklődni mindennap. (6887) Elcserélném Kaposvárhoz 10 km-re levő 3 szobás, gáz központi fűtéses családi házamat garázzsal, melléképületekkel, 800 n-öles telekkel — hasonló kaposvári házra vagy lakásra — vagy eladnám. Ajánlatokat a 379614. számra, a kaposvári hirdetőbe kérek. (379614) Somogyváron, a Dózsa Gy. u. 78. sz. alatt házhely félig kész alappal + alápincézve eladó. Érdeklődni: Somogyjád. József A. u. 7. (6866) Töröcskei 200 nöles kertbaráttelek épülettel, gyümölcsössel eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Béke u. 67. Ra- kovszky. (6867) Egyszobás, kony- hás házrészt vásárolnék Kaposváron. Ajánlatokat a 6896. számra, a kiadóba kérek. (6896) Gálosfán> a Petőfi u. 15. sz. alatti kétszobás lakóház nagy telekkel eladó. Érdeklődni : Kaposvár. Füredi u. 18. IV 1. Sándor. 16 óra után. (6885) JÁRMŰ Új típusú Skoda 20 000 km-rel eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Blaha L. u. 2. (7171) UB-s Zsiguli Combi friss műszakival eladó. Zamárdi felső, Mókus u. 17. Török. (123015) FIAT UNO 60-as másféléves extrákkal eladó. Érdeklődni: Boglárlelle, Erzsébet u. 42. (123009) Eladó ZT-s Ford Escort, 350-es Jawa, házi építésű kis- traktor pótkocsival, motoros kapa. Siófok. Rózsa Ferenc u. 1. (122991) Jó állapotban levő 1500-as Polski Fiat — ZD-s — elfogadható áron eladó. Bálint József, Barcs, Somogyi B. u. 76. (123013) PI-s rendszámú, karambolozott 1200- as Lada olcsón eladó. Érdeklődni : Balatonszemes, Ma- dách u. 9. (122946) Cj típusú Trabanthoz új bal és jobb oldali féltengelyek, 2 db kerékagy, ’2 db rózsakerék eladók. Habony József, Marcali. Munkásör sétány 3. II. lph. fszt. 3. ________________(123002) KB-s Trabant Combi jó állapotban eladó. Érdeklődni : György Sándor, So- mogyfajsz, Kossuth L. u. 14. (123006) ZL-es Wartburg Combi eladó. Érdeklődni: Boglárlelle, Dózsa Gy. u. 77. (123003) Garázsban tartott, jó állapotban levő. PY-os Lada 1300-as szgk. garázzsal vagy anélkül eladó. Kaposvár, Németh I. fasor 17 a, H l. Tóth. (379767) EGYÉB Építők, figyelem! Bontásból tégla, faanyag, cserép, ajtó, ablak, betongerenda eladó. Kaposvár, Arany J. utca 59. Kovács Margit- szobrokat veszek. Parti, Szentendre, Péter-Pál u. 3. Telefon: 06-26—10-325. _________________(8201) 7 00 db bontott tatai cserép eladó. Kaposvár. Sziget- vári u, 95. (6970) Kaposvári vagy környéki idős személlyel eltartási szerződést kötnék. Ajánlatokat a 6978. számra, a kiadóba. __________________(6978) Kertészkedök ! 7000 liter óra teljesítményű komplett vízszivattyú eladó. Érdeklődni: Szertics, Boglárlelle. Vágóhíd u. 18. (123010) Figyelem! Műhelynek, raktárnak, irodának megfelelő, 80 m-’-es, gázfűtéses helyiséget + szociális helyiségeket cégnek vagy vállalkozónak bérbe adok. Érdeklődni: Boglárlelle, Csere-csárda. Telefon: Boglárlelle'. 51-290. (123011) Jó állapotban levő gyerekágy két fiókkal és autóülésre is fölszerelhető gyerekkocsi eladó. Érdeklődni : Kőröshegy. Kossuth u. 57. _______________(122992) H asznált pianinót vagy angol mecha- nikás zongorát vásárolnék. Puskás Jánosné, Szombathely, Hadnagy u. 25. ________________(66655) S iófokon háztartási munka és gyermekfelügyelet ellátására idősebb hölgyet keresek, egésznapos elfoglaltságra. Leveleket „Gyermekszerető" jeligére, a siófoki szerkesztőségbe. _______________(122998) E ladó jó állapotban levő cserépkályha: nagyméretű, mogyorószinü. Érdeklődni: Samu Mihály, Boglárlelle, Berzsenyi u. 22. Telefon : 51-791. (123007) Esküvőjére tetőtől talpig elegánsan felöltözhet a fonyó- di kölcsönzőből : Sándor u. 38. (123071) Yamaha PS 20 villanyorgona eladó. Érdeklődni a 26. számon a kiadó- ban, (26) Egyetemi és főiskolai felvételi előkészítőket indítunk levelező úton : magyar, történelem, matematika, fizika, biológia, kémia, földrajz, pszichológia, angol, német, orosz tárgyból. (Idegen nyelvekből államvizsga-előkészítőt is.) Sok teszt és feladat! Kérjen tájékoztatót! Címünk: PALLAS felvételi- előkészítő munka- közösség. 1364 Budapest 4. PL: 126. (4208) AZ EZERMESTER KAPOSVÁRI KERESKEDELMI LEANYVÁLLALATA főkönyvi könyvelésben jártas mérlegképes könyvelőt keres számviteli csoportvezetőnek. JELENTKEZÉS Kaposvár, Vár u. 13. sz. alatt, a munkaügyi vezetőnél. (101320. A SZENNAI ZSELICI TÄJ MGTSZ építőbrigádjának újjászervezéséhez felvételt hirdet 5 kőműves, 4 segéderő, 2 festő számára. Jelentkezés: a tsz-irodán, Vigh László építésvezetőnél. (101276) Mélyépítésben és ipari épületek építésében nagy gyakorlattal rendelkező generálművezetőt kőműves és ács szakmunkásokat segédmunkásokat magas kereseti lehetőséggel — azonnali belépéssel — FÖLVESZÜNK. Jelentkezés a Somogy Megyei Állami Építőipari Vállalat 21. sz. generálépítésvezetőségén (Kaposvár, Dimitrov u. 20—26. sz. alatt, a kórházépítkezésen). (101321) A CSIBI kisáruházból ajánljuk — gyermek-, kamasz- és bakfispulóverek — gyermek- és bakfis- szabadidőruhák — bébi-, gyermek- és kamaszí’armernadrágok Kaposvár. Május 1. u. 7. (101350) A NAGYBAJOMI NAGYKÖZSÉGI KÖZÖS TANÁCS pályázatot hirdet GAMESZ-vezetői munkakör betöltésére. PÁLYÁZATI FELTÉTELEK: építész-üzemmérnöki vagy építésztechnikusi végzettség. A pályázatok elbírálásakor a kivitelezői, beruházási és tanácsi gyakorlattal rendelkezők előnyben részesülnek. Bérezés a 21 1983. (XII. 7.) ÁBMH sz. rendelet szerint. A pályázatot — amelyhez önéletrajzot, erkölcsi bizonyítványt és a végzettséget igazoló oklevél másolatát kell csatolni — írásban vagy személyesen :> vb-titkár- hoz kérjük 1988. február 10-ig Nagybajom. Fő u. 40. sz. alá. (1012(17) Termelőszövetkezetünk forgácsológéppel rendelkezők részére jó kereseti lehetősséggel bedolgozói munkalehetőséget biztosít Jelentkezés: BALATON MGTSZ Fonyód-Ordacsehi, 8635 Ordacsehi, Fő u. 150., Horváth István ágazatvezetőnél Telefon: 84-50-499 ordac» 1101221) A HOTEL INTERPRESSZ NEMZETKÖZI ÜJSAGÍRÓ-ÜDÜLÖ — Sicfök-Balatonszéplak, Deák F. sétány 3. — FÖLVESZ 1!)88. május 12-től szeptember 30-ig szakácsokat, kézilányokat, felszolgálókat (szakképzetleneket is), mosogatókat, takarítókat, portásokat (őrös*, német nyelv ismeretével előnyben). Nyugdíjasok jelentkezését is várjuk ! Teljes ellátást és szállást biztosítunk. Jelentkezés: levélben, a fenti címen. (101174) Február 1-jétől új műsor a KAPOS BÄRBAN CSONKA ANNA és más, a vendégek által kedvelt művész szórakoztatja a vendégeket. Szünnap: februárban és márciusban szerda helyett szombaton. Várjuk kedves vendégeinket! Somogy Megyei Vendéglátó Vállalat az Áramszolgáltató VÁLLALAT értesíti Kaposvár lakosságát és közületeit. hogy 1988. február 1-jén 7 órától 18 óráig Kaposfüreden a Kaposfüradi úton az 1. számú ,láztól a 139.. illetve a 144. számig, a kaposfüredi KI3Z- lakótelepen. továbbá a Vörös Hadsereg uteáb m a sorompótól kifelé, valamint az abból nyíló összes mellékutcában, a Som-hegyen, a Vűi- hegyen, az Ivánfa-hegyen és a Hangyásmál-hegyen Áramszünet lesz. (101351)