Somogyi Néplap, 1988. február (44. évfolyam, 26-50. szám)
1988-02-04 / 29. szám
1988. február 4., csütörtök Somogyi Néplap 3 A kibontakozáshoz vezető utak Országos vita folyik a pártszervezetekben azokról a tézisekről, amelyeket egy munka- bizottság készített el az MSZMP Központi Bizottságának megbízása alapján. A tézisek a párt vezető szerepének érvényesüléséről és a politikai intézményrendszer továbbfejlesztésének kérdéseiről szólnak. Egyszóval arról, hogy a politikai színtéren milyen utak vezetnek a társadalmi-gazdasági kibontakozás programjának megvalósításához. A vitában sokféle nézet hangzik el, és akik szót kérnek, sokféle nézőpontból közelítik meg azt. Mai összeállításunkban somogyi pártmunkások, gazdasági vezetők fejtik ki véleményüket és elmondják az álláspontjukat kialakító tapasztalataikat is. Hasonló megállapítások bizonyára másutt is elhangzanak majd. Megújulást minden szinten — Milyen a befolyása az intézményrendszernek a vállalat működésére? Ne tekintélyi alapon... — Hogyan képzeli el az alapszervezetek önállóságának fokozását; annak az alap- követelménynek a teljesítését, hogy működési területük valódi gazdáivá váljanak? DR. GRÜBL LÄSZL0, a Marcali Városi Pártbizottság első titkára: — Szerintem az alapszervezetek egy része ma is felelős gazdája a területének. Az, hogy betölitik-e hivatásukat, javarészt attól függ: milyen a vezetőség felkészültsége, problémaérzékenysége ; fölisimerik-e a jelenségek mögött a tartalmat, és képesek-e erre gyorsan, hozzáértően reagálni. Fontos, hogy az adott gazdasági szervezet, intézmény vezetőivel kialakul-e az együttműködési készség, az „érted haragszom, nem ellened” felfogás gyakorlata. A párt jelenlegi helyzetét figyelembe véve mind a három szinten csökkentenünk kell a túlszabályozottságot, s érzékenyebbeknek kell lennünk arra, hogy az embereket érdeklő-érintő kérdések mindig a taggyűlés, a döntésre hivatott szervek elé kerüljenek. A kép meglehetősen vegyes. A termelő és intézményi területeken működő párt- szervezetek csaknem kétharmada eddig is felelős gazda volt. Működésük hatékonyságát azonban csökkentette, hogy sok volt a kötelezően előírt napirendi pont, s a politikai munkában kevés idejük maradt saját döntéseik végrehajtásának megszervezésére. ellenőrzésére; a kommunista vezetők beszámoltatására. Sok helyen már ez utóbbi kísérletet is terhesnek tartották, nem értették meg, hogy ez a vezetők munkáját is segíti. Ha jól mentek a dolgok, gyakran elfelejtették, hogy hol a párt, de ha gondjuk volt, rögtön a pártszervezethez fordultak. Az alapszervezeti munka továbbfejlesztésének döntő tényezője az. hogy tudnak-e időben és érzékenyen reagálni a konfliktusokra. Ugyanakkor a kommunistáknak is tudniuk kell: vannak, lesznek olyan összeütközések életünkben. amelyeket rövid távon a párt sem tud feloldani. A tézisek között egyébként lényeges kérdésnek tartom az alapszervezetek jelzési rendszerének tökéletesítését. Biztosítani kell, hogy az általuk fontosnak tartott kérdéseket vitára bocsássák, s hogy a felsőbb pártszervekben ez ügyben is jobb legyen a fogadókészség. Csak példaként említem: a kommunisták máig sem kaptak megnyugtató választ arra, hogy milyen alapon jelölték ki a hátrányos térségeket. A vita — többek között — ebben a témában is indokolt lett volna. S akkor — belső meggyőződés alapján — elfogadtatása sem okozott volna nehézséget. A továbbiakban sokkal pontosabban kellene szabályozni például a döntési, felelősségi rendszert, azt, hogy miben van szükség központi és miben területi . döntésre. Ha ez megvalósul, könnyebben elérhető, hogy a közösségi döntés mögött ne sikkadjon el az egyéni felelősség! Ezzel összefüggésben is rendkívül fontosnak tartom a politikai műveltség fejlesztését, az ütközések vállalását, s azt, hogy ott válaszoljanak, ott oldják meg a különböző kérdéseket, ahol azok felmerülnek. Az apparátusoknak és a testületi tagoknak arra kell felkészíteniük az alapszervezeteket — és nem mankót adni a hónuk alá! —, hogy képesek legyenek határozni, s előtte kivárni: ott, a helyszínen érlelődjenek meg a döntések. Az utóbbi években túlszabályozott volt a politikai mechanizmus, a kommunisták emiatt sem bontakoztathatták ki alkotó képességüket. De sok korlátot látok még a gondolkodásban, a megszokott módszerekhez való ragaszkodásban is. S ha hozzátehetem : ne Budapesten mondják meg, hogy hol, milyen érdekeltségi rendszert kell kialakítani, hanem ott, ahol legjobban ismerik a viszonyokat, akkor már eljutottunk a politikai önállóság és felelősség gondolatköréhez. Mindezek ellenére sok kérdőjel v^n még bennem. Tudom, hogy a végrehajtásban gyors, látványos eredményeket nem lehet elérni — főként a beidegződött reflexek és a megrekedt gondolkodásmód miatt. Mégis megnyugtató, hogy a párttagság érzi már a politika őszinte szándékát és fejlesztő készségét. Végül a politikai kultúra fejlesztése is hozzátartozik e témakörhöz. Hozzá kell Szoknunk, hogy tiszteletben tartsuk mások véleményét is, s ezekkel az álláspontokkal ne tekintélyt alapon, hanem érvek — és meggyőző érvek! — sokaságával vitatkozzunk, ha kell. Ma még szélsőségekre hajlamos az alapszervezetek hangja. A farizeusmagatartás, a .,feszítsd meg" magatartás fölött azonban eljárt az idő. Fontos, hogy a különböző testületekbe választott kommunista tisztség- viselők sokkal több — és hiteles! — információt kapjanak az alapszervezetekről, s hogy — mint említettem — általában nagyobb rangot kapjon a kölcsönös tájékoztatás, a beszámoltatás. Ez a különböző fórumok demokratikus jellegét épp úgy fejlesztené, mint a pártellenör- zés hatékonyságát. Nagyobb szerepet a politika alakításában — Mit kellene tenni az aktivitás fokozásáért, azért, hogy tartalmasabb vitában szülessen döntés az alapszervezetekben? DR- HALMOS LÁSZLÓ, a Siófoki Kőolajvezeték-építő Vállalat pártbizottságának titkára: — A társadalmi és gazdasági életben bekövetkezett jelentős változások indokolják és szükségessé teszik a pártalapszervezetekben is az önállóság növelését, és lehetővé, hogy a helyi politika alakításában aktívabban és céltudatosabban vegyenek részt. Ezt a bevezetett és a korábbi időszakban bevált formákhoz való indokolatlan ragaszkodás gátolja. Véleményem szerint ez az egyik — ha nem a legfőbb — oka a formalizmusnak. Kialakultak azok a marxista „szertartások”, amelyektől nem „illett” eltérni, s amelyek az alapszervezetek munkájában gyakran akadályozták, de semmiképp sem segítették az intenzív, célratörő vitát. Ilyennek tartom például a taggyűlések levezetésének módszerét, a „jólfésült” és előre megtervezett hozzászólásokat, amelyek, valószínű, azért születtek, mert az alapszervezetek vezetőségei féltek attól, hogy nem lesz elég aktív a taggyűlés. Ezek az előkészített hozzászólások azután fékezték az aktivitást. A taggyűlések egy része így inkább volt a politikai véleménycsere fóruma, mint az érdemi vitáké. A vitakészség fejlesztésében alapvető szerepe van az alapszervezetek vezetőségének. Ehhez azonban több segítségre volna szükség, amelyet joggal reméltek a felsőbb pártszervektől. Helyette azonban egyre több kötelező napirendi pontot kaptak. A felsőbb pártszervektől érkező segítség módjainak a kidolgozása még hátra van: a jelenlegi állapot ugyanis inkább a végrehajtásban, mint a politika alakításában való részvételt fokozta. A politika alakításában való részvételnek kiemel kedően fontos előfeltétele a kádermunka javítása. Az alapszervezetekben meglehetősen erős a kontraszelekció. Esetenként a maradékelv érvényesül: az tölt be pártfunkciót, aki vállalja a megbízatással kapcsolatos többletmunkát. Nagyon fontosnak tartom az irányelveknek azt az állásfoglalását, amely szerint az adott terület alapszervezetei közvetlenül választhatják majd meg a felsőbb pártszerv tagjainak egy részét. Ez a felelősségüket is növelné. Azok részéről, akik megválasztják, és azok részéről is, akiket megválasztanak. BOROS JÓZSEF, a kaposvári Mezőgép Vállalat vezérigazgatója : — A gazdálkodás szempontjába egyáltalán nem közömbe», hogy milyen az ország intézményi rendszere, a pártirányítás módja. A gazdasági életben most elég nagy átalakulást tapasztalunk. A folyamat kezdete előtt alapos helyzetértékelés volt. A tényeket összegezve, a kialakult helyzetből kiindulva határozta meg az ország vezetése a közeljövő tennivalóit. Fő vonásaiban megrajzolta azt is, hogy milyennek képzeli el a távolabbi jövőt. Tudjuk tehát, hogy melyek azok a célok, amelyeket megváltozott munkával, új munkastílussal elérhetünk. Arról azonban nem lehet • megfeledkezni, hogy a mi gazdasági életünkben rendkívül jelentős az irányító és az ellenőrző munka szerepe. Ettől is függ, hogy a gazdasági feladatokat milyen hatékonysággal oldjuk meg. Ha egyszer megállapítottuk, hogy az eddigi módszerek, amelyekkel a gazdaságban és a társadalom más területein dolgoztunk ott, ahol a gazdasági teljesítményeket befolyásolni lehet, azok nem elégségesek, akkor szükség van arra.-'hogy változtassunk a módszereken, és az intézményrendszerben is következzenek be olyan módosítások, amelyek kedvezően segítik elő a gazdasági célok elérését. Gazdasági gondjaink forrását nem szabad csak a gazdaság területén keresni. Igaz ugyan, hogy az életkörülmények kedvező alakításához, a társadalom előrehaladásához feltétlenül szükség van a gazdaság jobb eredményeire, de ahhoz, hogy ezek létrejöjjenek, megújhodásra van szükség. Ez pedig nem megy anélkül, hogy a társadalom Decentralizált működési formát! — Miként látja hivatalából az intézményrendszer korszerűsítésének lehetőségét? HORN PÉTER akadémikus, egyetemi tanár, a kaposvári állattenyésztési kar dékánja: — A korábbi egyetemi struktúrákban a rektor a legkisebb ügyekben is operatív jogosítványokkal rendelkezett. Nyilvánvaló, hogy minél nagyobb az egyetem, annál nehezebben képes a rektor ezeket ellátni, mert azon a vezetési szinten már sok mindent nem lehet világosan látni. Ezért, amikor a kaposvári főiskola harmadik karként az agrártudományi egyetemhez csatlakozott, a dékán mint a kar vezetője vállalta a korábban rektori hatáskörben levő feladatok döntő részét. Az indoka ennek az, hogy ami egy kart érdemben érint, azt ott tudják a legjobban eldönteni. Mi Kaposváron továbbmentünk ennél: a kar különböző intézeteinek igazgatói gyakorlatilag teljes egészében felelnek saját intézetük dolgaiért. Ez a felfogás és szervezeti rendszer érdekes helyzethez vezetett: drasztikusan csökkent az értekezletek száma és időtartama. Az ügyek 70 százaléka — amelyek korábban mindig a legfelsőbb testület elé kerültek döntés végett —, már elintéződik az alsó szinteken. Meggyőződésem, hogy sokkal jobban! Két nagyon kedvező hatása van ennek: az egyik sokkal alkalmasabb módszer ez arra, hogy a vezetők utánpótlásának bázisa legyen, hiszen a vezetői jogokat és felelősséget több ember vállalja a saját területére vonatkozóan. Az utánpótlás igy sokkal inkább kinevelődik, megnő a felelősségérzet, a központi vezetés terhei pedig csökkennek. Mind többet foglalkozhat a stratégiával, több ideje jut a távlati célok megfogalmazására. A tapasztalat, amit ezzel a megoldással nyertünk — és nyilván sok új tapasztalatot is fogunk még szerezni —, valószínű sok más területre is érvényes. Meggyőződésem, hogy a magyar társadalom vezető körei — éá itt elég sok vezetőről van szó — túlterheltek, mert a döntési hatáskörök még nem kerültek arra a szintre, ahova valók. Emiatt több olyan témával is a vezetőnek kell foglalkoznia, amit nem föltétlenül ő tud csak megoldani. Ha változtatnánk ezen, több alkotó energia szabadulna fel arra, hogy a távlatokkal és a stratégiai kérdésekkel foglalkozzanak. A decentralizált működési forma egyúttal a demokratizmusnak is nagyon jó eszköze, gyakorlását is nagyban elősegíti. Egy másik érdekes tapasztalat, hogy a hiányolt tulajdonosi szemlélet a decentralizált szervezetben jobban kibontakozhat: idővel mindenki rájön: igazán gazdaként kell kezelnie azt, amit rábíztak, inert ha valamit elront, akkor az személy szerint őt is hátrányosan érinti. Ez a megállapítás a fizikai területekre éppen úgy vonatkozik, mint a felsőbb területekre. Ma Magyarországon általános betegség, hogy mindenki az első számú vezetővel akarja megbeszélni a dolgokat. Ha van például egy értekezlet, akkor azt várja mindenki, hogy az első számú vezető vegyen azon részt. Ha a decentralizálást komolyan vesszük, akkor ennek a következménye az is, hogy egy adott intézményi mindig az képvisel a felsőbb testületek ülésein vagy a mellérendelt intézmények döntést elősegítő tanácskozásain, aki a legjobban ért ahhoz a témához. Ez segíti a leginkább annak a munkáját, aki ezeket összehívja. Egyúttal segíti a vezetők tehermentesítését is. A pártszervezeteknek — ezt olvasom ki az állásfoglalásból — nem szükséges feltétlenül az apró, operatív dolgokkal foglalkozni. Ha a pártszervezet bizalmát is élvezi az állami vezető, akkor nyilvánvalóan az operatív döntései is bizalmat élveznek. A pártszervezet szerepét azoknak a kérdéseknek az eldöntésében látom, amelyek hosszabb távú előrehaladásunkat segítik. Azokat döntsük el teljes egyetértéssel. Az állami vezető kapjon szabad kezet az operatív feladatokban. A pártszervezet pedig — ha egyetért a célokkal — adjon teljes erkölcsi és politikai támogatást. gazdaságon kívüli területein is alkalmazzuk az eddiginél korszerűbb módszereket. A gazdasági megújhodáson azt értem, hogy nem több, hanem sokkal hatékonyabb munkát kell végezni. • Arra van szükség, hogy gondolkodásunk középpontjába a végeredmény kerüljön az élet minden területén, és ennek a végeredménynek sokkal jobbnak kell lennie, mint eddig volt. Mi most sem dolgozunk keveset, de munkánk hatékonysága sok kívánnivalót hagy maga után. A megújhodásnak azt kell szolgálnia, hogy rövid távon is növekedjék a munka hatékonysága, javuljon eredményessége és kellő alapot szolgáltasson ahhoz, hogy fölzárkózhassunk a nálunk jobbakhoz. Ennek vannak vállalaton belüli és azon kívüli föltételei. A vállalaton belül a legdöntőbbnek a vezetői munka minőségét tartom. A szellemi teljesítőképesség szerintem óriási mértékben felértékelődött, és létrejöttek a korszerű vezetési, tervezési és irányítási tevékenység feltételei. Ehhez megvannak a technikai eszközök is. Ez a mennyiségi fejlődés magában hordozza a minőségi változás lehetőségét, új vezetői morál kialakítását a vezérigazgatótól a csoportvezetőkig bezárólag. Ez a stílus nyitott az új módszerek iránt, képes befogadni azokat, és alapvetőnek tartja a versenyt, hiszen versenyzés közben lehet csak kialakítani olyan állapotokat, amelyek napról napra biztosítják a megújulást, a műszaki forradalomban való részvételt. Ha az irányító munka készsége megvan a korszerű módszerek befogadására, akkor viszonylag köny- nyen mennek a dolgok. A külső feltételeket nem akarom abszolutizálni, mert az a véleményem, hogy akármilyen a külső helyzet, a vállalat vezetésének mindig szüksége van annyi rugalmasságra és alkotókészségre, hogy mostohább körülmények között is megkíséreljen alkalmazkodni a feltételekhez. Ezzel együtt is igaz: hátrányos helyzetet jelent, ha a szabályozás nem kedvez a vállalatnak, ha a vállalatnál maradó forrás nem teszi lehetővé a technikai fejlesztést, az elhasználódott eszközök újra, modernebbre való kicserélését. Folytatni lehet a sort: ha az ipar szerkezete nem teszi lehetővé, hogy egy gépgyártó vállalat szükségletének megfelelően a háttéripartól vagy a kereskedelemtől vehesse meg mondjuk a gépépítőelemeket. Arról már nem is érdemes szólni, hogy mi lenne akkor, ha egy gépgyártó vállalat megpróbálná versenyeztetni a szállítóit. Akár alapanyagról, akár részegységről van szó. Nekünk fordított a helyzetünk. Mi megyünk a szállítóhoz és várjuk, hogy mikor fogad bennünket. Egy nyugati partner például megszabja, hogy melyik napon hajlandó tárgyalni az alkatrészt, az alapanyagot és a részegységet szállítókkal. A mostani állapoton parancsra nem lehet változtatni. Lényeges, hogy a piaci viszonyok jobban érvényesüljenek, és kialakuljon a gazdaságban az egymással versenyző vállalatok között az esélyegyenlőség. Az legyen az érvényesülés föltétele, hogy ki tud a piaci követelményekhez jobban igazodni. Meggyőződésem, hogy ezt csak megfelelő piaci szabályzással, a versenyhelyzet megteremtésével lehet a helyére tenni.
