Somogyi Néplap, 1988. február (44. évfolyam, 26-50. szám)
1988-02-27 / 49. szám
AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XLIV. évfolyam, 49. szám Ára: 2,20 Ft 1988. február 27., szombat Papírszövegek „Nem mindegy, hogy valakinek a feje van a partitúrában vagy a partitúra van a fejében.” E marxi el- mésség jutott eszembe minap. imrkor egy társaságban azon vitáztunk: vajon miért van az, hogy közéleti fórumokon az előadók zöme s gyakran a hozzászólók is papírból beszélnek. A vitában lényegében két nézőpont csapott össze. Az egyik, hogy az emberek többsége nem tud könnyedén, összefogot- tan beszélni nagyobb nyilvánosság előtt, ezért igenis szüksége van véleményének átgondolására. A másik álláspont szerint napjainkban már elfogadhatatlan, hogy emberek véleményüket felolvassák, „papírból vitatkozzanak”. 'Végül is azzal értettek egyet a legtöbben: ma az élő, a papírt csak a legfontosabb gondolatok nagyvonalú vázlatának tekintő előadásokra, hozzászólásokra van szükség. Az emberek igénylik a közvetlen emberi szót, a szilárd gondolati kapaszkodókat, a mondandó hitelét erősítő őszinteséget. Ezt a felolvasó jellegű előadásformával csak ritkán lehet elérni, mert a papírszövegből hiányzik laz ember. Hiszen milyen meggyőződés az, amelyet papírról kell felolvasni? A mozgalmi zsargon mormo- lása akkor okoz igazán visz- szatetszést, ha vélemény helyett politikai, ideológiai idézetek hangzanak el. Ilyenkor olyan érzete is támadhat a hallgatóságnak, hogy a beszélő úgy használja a jól bevált politikai kifejezéseket, hogy nem ismeri valóságos értelmüket. Ezzel már eljutottunk a közhelyig, amely olyan, mint egy gyermeknyomdai szókészlet; csak elő kell húzni a bevált szavakat, kifejezéseket, s máris készen vannak a szépen gördülő, hangzatos mondathalmazok. A közhelyek folytonos használata közéleti fórumainkon egyenes utat jelent a szellemi leépüléshez. Egy- egy gondolat attól válik közhellyé, hogy önmagában ugyan igaznak hat, de távol áll az élet sokszínűségétől. A szabad, kötetlen beszéd ezzel szemben merőben más indíttatású és hatású. A fejből való előadás nem akar a bölcsek könyvéből néhányat kegyesen átnyújtani a hallgatóságnak, hanem gondolkodtat, felvonultatja az ellentétes nézeteket is, meggyőződése mellett tényekkel érvelő, s ha kell, felpaprikázó stílusú. Nem beszél mindenről, hanem néhány témát megmarad, azokat kivesé- zi, szétszedi, majd a kellő megértést elősegítve újból összerakja. A papírt mellőző bezéd azzal válik emberközelivé, hogy lehetővé teszi a közvetlen érzelmi és értelmi kapcsolatot a hallgatósággal, segít megvilágítani a nem teljesen megemésztett gondolatokat. összefüggéseket. Az élő beszéd talán legnagyobb előnye, hogy a beszélő mondanivalóját átengedi egyénisége szűrőjén, saját logikával, szóhasználattal élhet, s ez a meggyőzés egyik legfontosabb kelléke. És nagyon fontos az egyéni hangvétel érdekessége, a váratlan fordulatok, a hétköznapi nyelv alkalmazása. Ne feledjük: gondoktól terhes hétköznapjainkban csakis a hétköznapi nyelv nem álmosít. A megújuláshoz pedig éppenséggel egyéniségekre van szükség. Botos Pál Andrej Gromiko látogatása a Videotonnál Közös közleményt adtak ki Fejér megyében folytatódott pénteken Andrej Gromiko magyarországi programja. Az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke - aki hivatalos, baráti látogatáson tartózkodik hazánkban — Székesfehérvárott megtekintette a Videoton Elektronikai Vállalat központját. A szovjet vezetőt a gyárlátogatásra elkísérte Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az Elnöki Tanács elnöke. Jelen volt Rajnai Sándor, hazánk moszkvai és Borisz Sztukalin, a Szovjetunió budapesti nagykövete. Andrej Gromiko pénteken a székesfehérvári Videoton gyárat kereste fel. A képen: ismerkedés a nagyvállalat munkájával (TELEFOTÔ—MTI : Soós Lajos—KS) A magas rangú szovjet politikust és kíséretének tagjait Berecz Frigyes ipari miniszter, Barts Oszkárné, az MSZMP Fejér megyei bizottságának első titkára, Sziklai Antal megyei tanácselnök, valamint a város és a Videoton vezetői fogadták a vállalat székházában. Barts Oszkárné meleg hangú köszöntő szavaihoz csatlakozott Kázsmér János vezérigazgató, aki a nagy- vállalat 20 ezres dolgozó kollektívája nevében üdvözölte Andrej Gromikót, majd átfogó képet adott a Videoton tevékenységéről, hazai és külhoni kapcsolatainak alakulásáról, Emlékeztetett arra, hogy a vállalat dinamikus fejlődése összekapcsolódott a magyar—szovjet együttműködéssel. Ennek alapját teremtette meg a két ország közötti barátsági együttműködési és kölcsönös segélynyújtási szerződéssel, amelynek a napokban ünnepeltük 40. évfordulóját. Az elmúlt évek során több terméknél világszínvonalú gyártási technológiát honosítottak meg, s ennek köszönhetően magas az export részaránya is. Termékeik 68 százaléka a világ több mint 40 országában talál vevőre. A Szovjetunióba irányuló kivitel — a szállítások és a szolgáltatások értéke — mintegy 400 millió rubelt tesz ki. A cég partnerkapcsolatainak bővítésében kiemelt jelentőségű a vállalatok közötti közvetlen együttműködés erősítése. A vezér- igazgató ezzel összefüggésben röviden ismertette a Videoton jövőbeli terveit. Andrej Gromiko a maga és kísérete nevében megköszönte azt a meleg, baráti fogadtatást, amelyben Fejér megye vezetői és a nagyvállalat irányítói részesítették. Ez újabb tanújele annak — emelte ki —, hogy a két országot a testvéri barátság el- téphetetlen szálai fűzik ösz- sze. Ez a szocializmust építő népeink nagy eredménye. A Videoton nagyvállalat és annak munkáskollektívája — fordult a vezérigazgatóhoz a szovjet politikus — jól ismert a Szovjetunióban is, tudnak eredményeikről. A jelenlegi helyzetben a legfontosabb feladat az, hogy az eddigi eredményekre építve kölcsönösen találják meg a kapcsolatok erősítésének lehetőségeit. Andrej Gromiko ezután egy, az Országgyűlés külügyi bizottságának csütörtöki összevont ülésén elhangzott gondolatát erősítette meg újólag: a józanul gondolkodó emberek a világ minden táján korunk legfontosabb kérdéseként tartják számon a béke megőrzését. Az emberiség millióinak akaratát kifejezve a Szovjetunió minden törekvése arra irányul, hogy kezdeményezéseivel hozzájáruljon a béke megszilárdításához, a nukleáris katasztrófa veszélyének elhárításához. Ennek érdekében a szovjet vezetők — a szocialista országok együttműködésére is támaszkodva — nagy türelemmel ülnek a tárgyalóasztalhoz nyugati partnereikkel. Végezetül kiemelte: magyarországi látogatásáról annak tudatában tér haza, hogy a Szovjetunió és Magyarország továbbra is szoros egységben halad előre a szocializmus építésének útján. A két ország kapcsolatai az élet minden területén tovább fejlődnek. Andrej Gromiko vidéki útja üzemlátogatással ért véget. A Legfelsőbb Tanács Elnökségének elnöke megtekintette a Videoton számítástechnikai gyárának vég- szereldéjét, ahol a számítás- technikai berendezésekhez készített korszerű perifériák — köztük sornyomtatók és magas technikai színvonalat képviselő Mátrix-nyomtatók — kerülnek le a szerelőszalagról. Különösen nagy érdeklődéssel szemlélte a vendég a gyáregységben készülő komplex számítástechnikai rendszereket, amelyek közül többet a Szovjetunió megrendelésére állítottak elő. A világszínvonalú számítástechnikai termékek a Szovjetunió kőolaj-, gázipari, energetikai és közlekedési ágazatának munkáját segítik. A látogatás emlékét Andrej Gromiiko bejegyzésével örökítette meg a Pascal brigád naplójában. Délután a magyar—szovjet együttműködés újabb eredményeit rögzítő dokumentumokat írtalc alá • az Országházban. A Legfelsőbb Tanács Elnöksége elnökének magyar- országi látogatásáról szóló közös iközleményt Németh Károly és Andrej Gromiko írta alá. (A közleményt a 2. oldalon közöljük.) Hóvihar — tomboló szóitól Tomboló széllel, hóviharral tört ránk ismét a tél. A gomolygó felhők tornyosultak, előbb havas eső és hó hullt — majd csalk a hó... Sűrű apró pelyhét szél kavarta, fehérré vált Somogy sok része. Tegnap estére az északi szél viharossá fokozódott, Hó örvénylett az utcán, utakon ... Munkába álltak ismét a hóeltakarítók. A közúti igazgatóság megyei ügyeletesétől megtudtuk: 18 órakor öt hóekés szórógép indult útnak a kaposvári üzemmérnökségtől : Szántódról három és három Marcali körzetében, hogy járhatóvá tegye a főközlekedési utakat. Nagyatádról Csurgó és Iharosberény térségébe kellett hótolót küldeni — ott irpár a kora esti órákban hófúvások keletkeztek. Az utak síkossá váltak mindenütt. Ezerötszáz-kétezer fogyasztó maradt áram nélkül a hirtelen jött hóvihar miatt Nagyatád, Dombóvár és Kaposváf térségében — jelentette a Dédász ügyelete. A hibaelhárítást azonnal megkezdték. A kaposvári autóbuszpályaudvarra a vidéki járatok kotra este még pontosan érkezték, a budapesti viszont késett. Nagyobb gondot okozott a helyi járatoknak Kaposváron « hirtelen hóesés. Az Erdősor utcában több személyautó árokba csúszott, emiatt késett a 4-es járat. Az Egyenes! úton a 3-as busz tegnap 19.20-kor indul utoljára, mivel az útviszonyok nem tették lehetővé a további közlekedést. Ugyancsak gond volt a helyi busz- közlekedéssel Toponár térségében. Lapzarta _A hó vastagsága lapzártakor már 5-6 centi volt. A szél este mérséklődött, de továbbra is havazott. Havannába utazott az MSZMP küldöttsége Szűrös Mátyás, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának titkára pénteken Havannába utazott, hogy részt vegyen a szocialista országok testvérpártjai külügyi kérdésekkel foglalkozó titkárainak tanácskozásán. Kíséretében van Tabajdi Csaba, az MSZMP KB Külügyi Osztályának helyettes vezetője. A küldöttség búcsúztatására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Faustino Manuel Beato Morejon, a Kubai Köztársaság budapesti nagykövete. TÖBB FIATALT A KÖZÉLETBE Ülésezett a megyei KISZ-bizottság Hat napirendet tárgyaltak meg a megyei KlSZ-bizott- ság tegnapi ülésén. Volt egy szó, amely csaknem valamennyi téma kapcsán elhangzott: a pénz. A KISZ ez évi megyei költségvetéséről szóló előterjesztés például akár azt a címet is kaphatta volna: Forintok patikamérlegen. A növekvő feladatokat a korábbiaknál viszonylag kevesebb pénzből kell megoldaniuk. Kétséges például, hogy az évek során elhasználódott balatonfeny- vesi KISZ-tábor megnyithaf- ja-e a kapuját május 6-án. Az ülésen elnöklő Mihalics Veronika, a megyei KISZ- bizottság első titkára a borúlátó vélemények ellenére arra hívta fel a figyelmet, hogy az összegek ésszerű fel- használásában van még tartalék. Elfogadhatatlannak ítélte azt a szokást, hogy például a felújításokhoz vagy fenntartáshoz szükséges pénzt a mozgalmi, politikai feladatokra szánt ösz- szegből csípik le. Jóval áttételesebbek a lakótelepi közösségi munka anyagi vonatkozásai. A lakótelepen élők közéleti, társadalmi aktivitásának gondjait ismerik; az elfogadott feladatterv az e területen élő fiatalokat szeretné mozgósítani a közéleti szereplésre. A nem titkolt cél, hogy a következő tanácsi választásokon több fiatal jelölt indulhasson eséllyel. Három éve a választópolgárok nagy része az élettapasztalat mellett voksolt, meglehet azonban, hogy legközelebb a fiatalos lendület és tenniakarás kerül előtérbe. Márpedig ez a lehetőség nem érheti felkészületlenül ezt a korosztályt és az ifjúsági szervezetet. Ezzel kapcsolatban fokozottabban akarják támogatni a spontán szerveződött lakótelepi közösségeket, például pályázatokat írnak ki és felkutatják a közösségi célokra is hasznosítható, üresen álló helyiségeket. Egyebek között a „Természetesen, egészségesen” hétvégék szervezésével a KISZ már eddig is kivette részét az egészségmegőrzés társadalmi programjából. A tegnap megvitatott javaslatsor alapján újabb kezdeményezések sorával igyekeznek hozzájárulni, hogy a fiatalok szélesebb körében váljon általánossá az egészséges életmód. Indokolja ezt, hogy a felmérések szerint a fiataloknak csak 10-15 százaléka mozog rendszeresen, ugyanakkor ismertek a káros szenvedélyek terjedésével vagy az egészségtelen táplálkozással összefüggő gondok. Ezeknek is következménye, hogy ma a korábbiaknál több a gyenge fizikumú és kis teherbíróképességű fiatal. A megoldás érdekében egyebek közt egy mindenkinek rendelkezésére álló egészségmérő állomást hoznak létre Kaposváron, s együtt kívánnak működni mindazokkal az intézményekkel és csoportokkal, amelyek az egészséges életmód elterjesztését tűzték célul. Két akciónapot is szerveznek az idén. A májusinak témája a káros szenvedélyek elleni küzdelem, az októberié a mozgás és a helyes táplál- Nkozás lesz. Szót érdemel, hogy a program a fiatalokkal foglalkozó minden szakember és vezető — így a KISZ- bizottság apparátusának tagjai — számára követelménnyé teszi a példamutatást, s kezdeményezi, hogy valamennyi KlSZ-megmoz- dulás és ifjúsági tábor programjában szerepeljen a mozgás. Üj konténerépülettel gazdagodott a Növényvédő Állomás talajlaboratóriuma. A bővítésre az új műszerek miatt volt szükség