Somogyi Néplap, 1988. február (44. évfolyam, 26-50. szám)
1988-02-20 / 43. szám
Somogyi Néplap 1988. február 20.. szombat ^ aW$ÊÊÊÊÈÈ& i&Mg - $Mg| "v ••/-hm?. ■>%.*v-w/*$&' IRODALOM, MŰVÉSZET, KÖZMŰVELŐDÉS SZÉPEN MAGYARUL, SZÉPEM EMBERÜL „Szidta fel- és lemenő ági rokonságomat" Nagyon gyakran halljuk ismerőseink, barátaink körében ezt a mondatot. Persze, van benne jókora adag túlzás, hiszen a lemenő ági rokonságnevek, a szitko- zódásokban nem fordulnak elő. Annál többször kerül be ezekbe az apa, az anya, az öreganya (és sohasem nagyanya) szó és egy oldalági rokonságra utaló szó az ángy ritkábban a felmenő ági rokonságot összefoglaló ősök szó. Alapjában véve a legtiszteletreméltóbb fogalmak nevei, és csak rangosán vagy más szitoktípusokból átvett szavakkal együtt válnak káromkodásokká. Régebbi irodalmunkban alig-alig találunk példát a a nyelvi durvaságoknak erre a típusára. Olyan kifejezések voltak ugyanis, amelyekért akkoriban büntetés járt. A mindennapi nyelvhasználat azonban akkor sem riadt vissza ezek használatától, amint a korabeli törvényhatósági jegyzőkönyvek mutatják. Ma e formák jelentését és stílushatását a nyelvi megformálás, a beszédhelyzet és a hangsúly szabja meg. Alanyesetben birtokos személyraggal, sőt harmadik személyű raggal még tárgyesetben is kifejezhetnek csodálkozást, megdöbbenést, tehát indulatszó értékűek. Ilyenkor senkit sem sértenek. Az anyja! Az anyját! Az apja! Az apját! szavak közül az első kettő a gyakori. Még birtokos jelzői szerepben birtokszóval együtt is állhatnak ilyen jelentésben. Az anyja mindenét! Az apja mindenségét! — hallhatjuk nagyon gyakran olyan ember szájából, aki valamin nagyon elcsodálkozik, vagy valami nagyon megdöbbenti. Ezek a kifejezések azonban a beszédhelyzettől és a hangsúlytól függően már lehetnek szitkozódó fenyegetések: Az anyja mindenét neki! Az apja mindenségét annak, aki ezt tette! Más birtokszóval pedig az elutasító tagadószó, a „nem” jelentésében állhatnak: Az anyád kínját! Az anyja keservét! Ugyanebben Festő virágokkal —1959 csíny összegeket kell érteni.) El kell még jönnie annak a kornak, amikor egy műkereskedelmi érdekektől, nosztalgikus emlékektől vagy kultúrpolitikai megfontolásoktól független kutató kimondja: Chagall 1907 és 1947 között — főként az első évtizedben — a század festészetét meghatározó mesterek egyike, viszont amit később festett, és ez csaknem ennyi időt ölel fel, az a kellemes díszítőművészet területére tartozik. Némelyik mű meg egyenesen „bildus- ka” — amolyan kulturált faldísz — az igazi Chagal- lokhoz képest. S ha majd lesz egy ilyen kutató, azt fogják rá mondani: támadja Chagallt. Pedig az ilyet szétválasztás épphogy védi a mestert — sikeres önmagától. Sajnos, a művészek akkor izzadják ki igazgyöngyszemeiket, amikor küzdenek, nyomorognak ... A siker rossz tanácsadó. Székely András A sárga szamár — 1979 Szállnak a szerelmesek lean Cassou esszéje Chagallról rend nélkül kerültek egymás mellé a képek, és lehetetlen nem észrevenni, hogy az ifjú és az idős művész munkássága más súlycsoportba tartozik. Hogy az 1960 utáni színpompás képeken jól bevált ötletek kerülnek igazi, mély összefüggés nélkül egymás mellé, ha úgy tetszik, aprópénzre váltva a véres verítékkel kiküzdött, egységbe forrt chagalli világot. (Az aprópénzen itt nem kiAz álom — 1927 A mindig lassúnak becsmérelt magyar könyvkiadás most kitett magáért. Chagall születésének századik évfordulójára megjelentetett egy francia könyvet a zsidóból orosszá, oroszból franciává lett mesterről, s e könyv eredetileg 1982-ben látott napvilágot Párizsban, öt év pedig elég rövid „átfutási idő”. A szerző, akinek magvas és nagy szókincsű szövegét Balabán Péter fordította könnyed és fordulatos magyarra, a francia esszé egyik •klasszikusa. Mondhatni, minden együtt van ahhoz, hogy tökéletes Chagall-könyvet tartsunk a kezünkben, abból a könyvtípusból, amelynek lényege : feleslegessé teszi polcunkon a téma egyéb feldolgozásait. Hiszen benne van ebben Chagall híres gyermekkora, a háztetőre mászó és répát rágcsáló nagypapával, aki később hegedűssé alakult, hogy karrierjét egy népszerű musical címadójaként fejezze be. Megtudjuk, hogy amit Chagall fest, az mese, meg pszichoanalitikusan értelmezhető látomás is, ami nem mond ellent egymásnak. Részletesen értesülünk Mózes átveszi a törvénytáblát 1950—52 az első párizsi időszakról, aztán a forradalom Oroszországában töltött évekről, ku- bizmusra emlékeztető kísérletekről, valamint arról, hogyan lett a mester az első szürrealista. Cassou időrendben követi végig a festő életét, kellő teret szentelve a fontos megbízásoknak, freskóknak, üvegablakoknak, könyvterveknek. A képek minősége — a Kner Nyomda munkáját értve ezen — jóval egyenletesebb, szebb a „magyar átlagnál”. Chagall annak idején fenntartotta magának a képeiről készült nyomatok imprimálásának a jogát, megmutattatta magának a tipografált terveket, mert nem tűrte el, hogy gyenge minőségű reprodukció, csúnya könyv jelenjék meg róla. A könyvben időrendi sor- Kék váza — 1977 Rózsa Endre Térmértan Fény fűrésze harapdál tákolt borda-sötétet. Mint ia gigantikus őskori állatok, állnak a gépek. Fénylő bőrük alatt vad mozdulatok hada ül meg. Észre se térni, aludni! Ma ezzel tüntet az ünnep. Műhelyek ablaka szűri sugár-teltté a nyugalmat. Tócsa-olaj terebélye fényszirom-árnyakat altat. Patkány nesz menekül, ha az ajtó nyögve kinyílik, éjjeli őr dobog át, most ért el a régi fahídig. I Üszkösödő kacatok közt hajnali szél kotorászgat. Ráng az ecétfa a kőmellvéden: szállna világnak! Mentik a menthetőt Műemlékvédőié m társadalmi összefogással Az előregyártott panelek, a szürke betonrengetegek korában visszavágyunk az „emberszabású” építkezések korába. Nem véletlen, hogy a családi házak építészeti megoldásaiban szaporodnak a boltívek, hogy a formák gyakorta emlékeztetnek a paraszti építkezésre. Ez a vágy hajthat bennünket, hogy felfedezve a még jelenlevő, ám romos állapotú régiségeinket, tegyünk valamit. Manapság már nem csupán az a ház érdemel védelmet, amelyikre rátették a táblát. Minden fontos, ami a múltat tárgyi mivoltában menekíti át a jövőnek. Az elmúlt esztendőkben a Hazafias Népfront égisze alatt sokszor hallottuk a biztatást: őrizzük emlékeinket! Megalakult az Országos Honismereti Bizottságon belül a műemlékvédelmi albizottság. Egyre többször hallunk a bizottságról. Ám azt is tudjuk: meglehetősen kevés anyagiakkal rendelkeznek. Pedig ez a tevékenység csak nyeli a forintokat. Mégis, miben bíznak? — ezzel a kérdéssel fordultunk Vecsei Józsefhez, az Országos Honismereti Bizottság titkárához. — Meglehetősen nehéz ilyen körülmények között eredményeket elérni. Mindenesetre sajátos eszközökkel szeretnénk a figyelmet felhívni a műemlékek védésére — addig, amíg nem késő. A műemlékvédelemmel nagyon sokan foglalkoznak. Az egyik feladatunk, hogy a könyvtárosoktól, az építészektől, a pedagógusoktól, a levéltárosokig — munkacsoportokat szervezzünk. A különféle információkat ösz- szegyűjtjük, s ezek birtokában kezdhetjük a konkrét szervezést. — Egyre-másra szaporodtak a különféle körök, egyesületek, mind azzal a céllal, hogy legalább a környezetünkben mentsék, ami menthető. Milyen kapcsolatot alakítottak ki ezekkel a csoportokkal ? — Se szeri, se száma ezeknek a csoportoknak. Többnyire a Hazafias Népfront égisze alatt jöttek létre. De ha nem, akkor is igyekszünk információkkal ellátni őket. Itt vannak például a várbarát körök. Az Országos Műemléki Felügyelőség irányításával, ám helyi munkával tataroznak várakat. Például a siklósi várbarát kör elnöke, Perics Péter állandóan ott található a várnál, szervezi az idegenvezetést, a felügyeletet, a karbantartást. Egymás után hozták helyre — helyi segítséggel — a műemlék jellegű épületeket. Megmentették a régi iskola napóráját. Ma könyvtár és idősek napközi otthona van a szerepben állnak az ángy szót tartalmazó kifejezések is: Az ángyod térdét! Az ángyod térdkalácsát! Durvaságuk mértékét megszabja a beszédhelyzet, komolyan vagy tréfásan használjuk őket, és az is, kire vonatkoztatjuk. Nagyon trágár kifejezései elutasító tagadásnak, ha a rokonságnevek után testrésznevek állnak, de nem kevésbé durvák ezek határozóragos alakjai a küld, ver és megy igék mellett. Az apa, anya, öreganya második személyű birtokos raggal és tárgyraggal ellátott alakjai is .durvaságok: Az anyád! Az apádat! Az öreganyádat! Közönyös, szinte senkit sem tisztelő korunkban a legtöbb embernek még kedves az anyja, az apja, ezért a szitkozódásnak ezt a típusát tudják a legkevésbé elviselni. Rachat László ott, ahol nemzedékek nőttek fel egykoron. — S az egy üzem, egy iskola mozgalom? — Székesfehérváron az Ikarus kezdeményezte. Először a királykert felújítását vállalták, majd folytatták egy teljes utcasor rekonstrukciójával. Somogy megyéből jónéhány termelőszövetkezet újított fel régi kastélyt. Így például somogyi Szentbalázson éppen a téesz elnöke, Branyó Károly kezdeményezett. Ott elsősorban a mezőgazdasági jellegű ipari emlékeket gyűjtötték össze. — Miként segíthetik a vállalkozókat? — A legutóbbi albizottsá- gi ülésen erről esett szó. Javasoltuk, hogy azok a gazdálkodó szervek, magán- személyek, akik műemlékeket hoznak helyre, vagy műemlék jellegű épületeket újítanak fel, valamimképpen mentesüljenek az adózás alól, vagy levonhassák a költségeket az adóalapból. Ez még kidolgozásra vár. Két esztendeje indítottuk meg azt a fotózási akciót, amelynek eredménye : legalább a levéltárakban őrizzük az emlékeket. Ennek gazdája Gödöllő, ahol a helytörténészek valóban sokat tettek. Említhetném azt is, hogy a csepeli adótornyot nem engedhetjük lebontani: a HNF-nek kellett közbelépni. Ez a munka nagyon sokszínű, sajnos lassú. Legalább tízezer jelölt, s ugyanennyi jelöletlen műemlék található országunkban. Manapság a lényeg: menteni a menthetőt, s nem kérdezik, milyen céllal: - lehet belőle üdülő, szálloda, irodaház, ki tudja még mi minden. Tapasztalható egyfajta pezsgés. — Ilyen körülmények közepette könnyebb, avagy nehezebb a műemlékvédelem? A kérdésre dr. Román András, az Országos Műemléki Felügyelőség osztályvezetője ad választ: — Tömören azt mondhatnám: is-is. Könnyebb, mert az utóbbi években megnőtt a társadalmi érdeklődés, a felelősségtudat. Egyre többen ismerik fel: ha most nem cselekszenek, holnap már késő. Nehezebb: mindenki tudja, hogy egyre kevesebb jut a kulturális tevékenységre. S pénz nélkül bizony a legjobb akarat is kevés. Hozzánk néhány évtizeddel ezelőtt is érkeztek levelek, amelyben arra panaszkodtak : mennyi lakást lehetne építeni a műemlékekre fordított összegekből. Most a levelek azért „fenyegetőznek”, mert nem védjük eléggé emlékeinket. — Talán éppen ez az oka annak is, hogy keresik a partnereket, a segítőtársakat. — Azzal, hogy a Hazafias Népfrontnál külön bizottság jött létre, a kapcsolatunk erősödött. Ugyanilyen fontos a kapcsolattartás a Városvédő Egyesületek Szövetségével. A műemlékvédelemnél a puszta állagvédelem is gondot okoz. A legkritikusabb példák között említhetném a gödöllői kastélyt, ötletpályázatot írtak ki a hasznosítására, de annyira leromlott az állapota, hogy egyelőre fogalmunk sincs, mi lesz vele. A visegrádi vár rekonstrukciója meglehetősen lassan halad. Ott végül- is felismerte a Pilisi Parkerdő Gazdaság, hogy a hasznosításra kiírt pályázat irreális. így — jobb híján — maguk láttak hozzá az állagmegóváshoz. Szerencsére egyre több a helyi kezdeményezés. S talán ebbep bízhatunk leginkább: ha helyi összefogással mentik a menthetőt. Erdösi Katalin
