Somogyi Néplap, 1988. február (44. évfolyam, 26-50. szám)

1988-02-20 / 43. szám

Somogyi Néplap 1988. február 20.. szombat ^ aW$ÊÊÊÊÈÈ& i&Mg - $Mg| "v ••/-hm?. ■>%.*v-w/*$&' IRODALOM, MŰVÉSZET, KÖZMŰVELŐDÉS SZÉPEN MAGYARUL, SZÉPEM EMBERÜL „Szidta fel- és lemenő ági rokonságomat" Nagyon gyakran halljuk ismerőseink, barátaink kö­rében ezt a mondatot. Per­sze, van benne jókora adag túlzás, hiszen a lemenő ági rokonságnevek, a szitko- zódásokban nem fordulnak elő. Annál többször kerül be ezekbe az apa, az anya, az öreganya (és sohasem nagy­anya) szó és egy oldalági rokonságra utaló szó az ángy ritkábban a felmenő ági ro­konságot összefoglaló ősök szó. Alapjában véve a leg­tiszteletreméltóbb fogalmak nevei, és csak rangosán vagy más szitoktípusokból átvett szavakkal együtt vál­nak káromkodásokká. Régebbi irodalmunkban alig-alig találunk példát a a nyelvi durvaságoknak erre a típusára. Olyan kifejezé­sek voltak ugyanis, amelye­kért akkoriban büntetés járt. A mindennapi nyelvhaszná­lat azonban akkor sem ri­adt vissza ezek használatá­tól, amint a korabeli tör­vényhatósági jegyzőkönyvek mutatják. Ma e formák jelentését és stílushatását a nyelvi meg­formálás, a beszédhelyzet és a hangsúly szabja meg. Alanyesetben birtokos személyraggal, sőt harmadik személyű raggal még tárgy­esetben is kifejezhetnek cso­dálkozást, megdöbbenést, tehát indulatszó értékűek. Ilyenkor senkit sem sérte­nek. Az anyja! Az anyját! Az apja! Az apját! szavak közül az első kettő a gyako­ri. Még birtokos jelzői sze­repben birtokszóval együtt is állhatnak ilyen jelentésben. Az anyja mindenét! Az ap­ja mindenségét! — hallhat­juk nagyon gyakran olyan ember szájából, aki valamin nagyon elcsodálkozik, vagy valami nagyon megdöbbenti. Ezek a kifejezések azonban a beszédhelyzettől és a hang­súlytól függően már lehet­nek szitkozódó fenyegetések: Az anyja mindenét neki! Az apja mindenségét annak, aki ezt tette! Más birtokszóval pedig az elutasító tagadószó, a „nem” jelentésében állhat­nak: Az anyád kínját! Az anyja keservét! Ugyanebben Festő virágokkal —1959 csíny összegeket kell érteni.) El kell még jönnie annak a kornak, amikor egy műke­reskedelmi érdekektől, nosz­talgikus emlékektől vagy kultúrpolitikai megfontolá­soktól független kutató ki­mondja: Chagall 1907 és 1947 között — főként az el­ső évtizedben — a század festészetét meghatározó mesterek egyike, viszont amit később festett, és ez csak­nem ennyi időt ölel fel, az a kellemes díszítőművészet területére tartozik. Némelyik mű meg egyenesen „bildus- ka” — amolyan kulturált faldísz — az igazi Chagal- lokhoz képest. S ha majd lesz egy ilyen kutató, azt fogják rá monda­ni: támadja Chagallt. Pedig az ilyet szétválasztás épp­hogy védi a mestert — si­keres önmagától. Sajnos, a művészek akkor izzadják ki igazgyöngyszemeiket, ami­kor küzdenek, nyomorog­nak ... A siker rossz tanács­adó. Székely András A sárga szamár — 1979 Szállnak a szerelmesek lean Cassou esszéje Chagallról rend nélkül kerültek egymás mellé a képek, és lehetetlen nem észrevenni, hogy az ifjú és az idős művész munkás­sága más súlycsoportba tar­tozik. Hogy az 1960 utáni színpompás képeken jól be­vált ötletek kerülnek igazi, mély összefüggés nélkül egy­más mellé, ha úgy tetszik, aprópénzre váltva a véres verítékkel kiküzdött, egy­ségbe forrt chagalli világot. (Az aprópénzen itt nem ki­Az álom — 1927 A mindig lassúnak becs­mérelt magyar könyvkiadás most kitett magáért. Chagall születésének századik évfor­dulójára megjelentetett egy francia könyvet a zsidóból orosszá, oroszból franciává lett mesterről, s e könyv eredetileg 1982-ben látott napvilágot Párizsban, öt év pedig elég rövid „átfutási idő”. A szerző, akinek mag­vas és nagy szókincsű szöve­gét Balabán Péter fordította könnyed és fordulatos ma­gyarra, a francia esszé egyik •klasszikusa. Mondhatni, minden együtt van ahhoz, hogy tökéletes Chagall-könyvet tartsunk a kezünkben, abból a könyvtí­pusból, amelynek lényege : feleslegessé teszi polcunkon a téma egyéb feldolgozásait. Hiszen benne van ebben Chagall híres gyermekkora, a háztetőre mászó és répát rágcsáló nagypapával, aki később hegedűssé alakult, hogy karrierjét egy népszerű musical címadójaként fe­jezze be. Megtudjuk, hogy amit Chagall fest, az mese, meg pszichoanalitikusan ér­telmezhető látomás is, ami nem mond ellent egymás­nak. Részletesen értesülünk Mózes átveszi a törvénytáblát 1950—52 az első párizsi időszakról, aztán a forradalom Oroszor­szágában töltött évekről, ku- bizmusra emlékeztető kí­sérletekről, valamint arról, hogyan lett a mester az első szürrealista. Cassou időrend­ben követi végig a festő éle­tét, kellő teret szentelve a fontos megbízásoknak, fres­kóknak, üvegablakoknak, könyvterveknek. A képek minősége — a Kner Nyomda munkáját ért­ve ezen — jóval egyenlete­sebb, szebb a „magyar átlag­nál”. Chagall annak idején fenntartotta magának a ké­peiről készült nyomatok imprimálásának a jogát, megmutattatta magának a tipografált terveket, mert nem tűrte el, hogy gyenge minőségű reprodukció, csú­nya könyv jelenjék meg ró­la. A könyvben időrendi sor- Kék váza — 1977 Rózsa Endre Térmértan Fény fűrésze harapdál tákolt borda-sötétet. Mint ia gigantikus őskori állatok, állnak a gépek. Fénylő bőrük alatt vad mozdulatok hada ül meg. Észre se térni, aludni! Ma ezzel tüntet az ünnep. Műhelyek ablaka szűri sugár-teltté a nyugalmat. Tócsa-olaj terebélye fényszirom-árnyakat altat. Patkány nesz menekül, ha az ajtó nyögve kinyílik, éjjeli őr dobog át, most ért el a régi fahídig. I Üszkösödő kacatok közt hajnali szél kotorászgat. Ráng az ecétfa a kőmellvéden: szállna világnak! Mentik a menthetőt Műemlékvédőié m társadalmi összefogással Az előregyártott panelek, a szürke betonrengetegek ko­rában visszavágyunk az „emberszabású” építkezések korába. Nem véletlen, hogy a családi házak építészeti megoldásaiban szaporodnak a boltívek, hogy a formák gyakorta emlékeztetnek a paraszti építkezésre. Ez a vágy hajthat bennünket, hogy felfedezve a még jelen­levő, ám romos állapotú ré­giségeinket, tegyünk valamit. Manapság már nem csupán az a ház érdemel védelmet, amelyikre rátették a táblát. Minden fontos, ami a múl­tat tárgyi mivoltában mene­kíti át a jövőnek. Az elmúlt esztendőkben a Hazafias Népfront égisze alatt sokszor hallottuk a biztatást: őrizzük emlékein­ket! Megalakult az Országos Honismereti Bizottságon be­lül a műemlékvédelmi albi­zottság. Egyre többször hallunk a bizottságról. Ám azt is tud­juk: meglehetősen kevés anyagiakkal rendelkeznek. Pedig ez a tevékenység csak nyeli a forintokat. Mégis, miben bíznak? — ezzel a kérdéssel fordultunk Vecsei Józsefhez, az Országos Hon­ismereti Bizottság titkárá­hoz. — Meglehetősen nehéz ilyen körülmények között eredményeket elérni. Min­denesetre sajátos eszközök­kel szeretnénk a figyelmet felhívni a műemlékek védé­sére — addig, amíg nem késő. A műemlékvédelemmel nagyon sokan foglalkoznak. Az egyik feladatunk, hogy a könyvtárosoktól, az építé­szektől, a pedagógusoktól, a levéltárosokig — munkacso­portokat szervezzünk. A különféle információkat ösz- szegyűjtjük, s ezek birtoká­ban kezdhetjük a konkrét szervezést. — Egyre-másra szaporod­tak a különféle körök, egye­sületek, mind azzal a céllal, hogy legalább a környeze­tünkben mentsék, ami ment­hető. Milyen kapcsolatot ala­kítottak ki ezekkel a csopor­tokkal ? — Se szeri, se száma ezek­nek a csoportoknak. Több­nyire a Hazafias Népfront égisze alatt jöttek létre. De ha nem, akkor is igyekszünk információkkal ellátni őket. Itt vannak például a várba­rát körök. Az Országos Mű­emléki Felügyelőség irányí­tásával, ám helyi munkával tataroznak várakat. Például a siklósi várbarát kör elnö­ke, Perics Péter állandóan ott található a várnál, szer­vezi az idegenvezetést, a felügyeletet, a karbantartást. Egymás után hozták helyre — helyi segítséggel — a műemlék jellegű épületeket. Megmentették a régi iskola napóráját. Ma könyvtár és idősek napközi otthona van a szerepben állnak az ángy szót tartalmazó kifejezések is: Az ángyod térdét! Az ángyod térdkalácsát! Dur­vaságuk mértékét megszab­ja a beszédhelyzet, komo­lyan vagy tréfásan használ­juk őket, és az is, kire vo­natkoztatjuk. Nagyon trágár kifejezései elutasító tagadás­nak, ha a rokonságnevek után testrésznevek állnak, de nem kevésbé durvák ezek határozóragos alakjai a küld, ver és megy igék mellett. Az apa, anya, öreganya második személyű birtokos raggal és tárgyraggal ellátott alakjai is .durvaságok: Az anyád! Az apádat! Az öreg­anyádat! Közönyös, szinte senkit sem tisztelő korunkban a legtöbb embernek még kedves az anyja, az apja, ezért a szitkozódásnak ezt a típusát tudják a legkevésbé elviselni. Rachat László ott, ahol nemzedékek nőttek fel egykoron. — S az egy üzem, egy is­kola mozgalom? — Székesfehérváron az Ikarus kezdeményezte. Elő­ször a királykert felújítását vállalták, majd folytatták egy teljes utcasor rekonst­rukciójával. Somogy megyé­ből jónéhány termelőszövet­kezet újított fel régi kas­télyt. Így például somogyi Szentbalázson éppen a téesz elnöke, Branyó Károly kezde­ményezett. Ott elsősorban a mezőgazdasági jellegű ipari emlékeket gyűjtötték össze. — Miként segíthetik a vállalkozókat? — A legutóbbi albizottsá- gi ülésen erről esett szó. Javasoltuk, hogy azok a gazdálkodó szervek, magán- személyek, akik műemléke­ket hoznak helyre, vagy műemlék jellegű épületeket újítanak fel, valamimképpen mentesüljenek az adózás alól, vagy levonhassák a költségeket az adóalapból. Ez még kidolgozásra vár. Két esztendeje indítottuk meg azt a fotózási akciót, amelynek eredménye : leg­alább a levéltárakban őriz­zük az emlékeket. Ennek gazdája Gödöllő, ahol a helytörténészek valóban so­kat tettek. Említhetném azt is, hogy a csepeli adótor­nyot nem engedhetjük le­bontani: a HNF-nek kellett közbelépni. Ez a munka na­gyon sokszínű, sajnos lassú. Legalább tízezer jelölt, s ugyanennyi jelöletlen műem­lék található országunkban. Manapság a lényeg: mente­ni a menthetőt, s nem kér­dezik, milyen céllal: - lehet belőle üdülő, szálloda, iroda­ház, ki tudja még mi min­den. Tapasztalható egyfajta pezsgés. — Ilyen körülmények kö­zepette könnyebb, avagy nehezebb a műemlékvéde­lem? A kérdésre dr. Román András, az Országos Műem­léki Felügyelőség osztályve­zetője ad választ: — Tömören azt mondhat­nám: is-is. Könnyebb, mert az utóbbi években megnőtt a társadalmi érdeklődés, a felelősségtudat. Egyre töb­ben ismerik fel: ha most nem cselekszenek, holnap már késő. Nehezebb: min­denki tudja, hogy egyre ke­vesebb jut a kulturális te­vékenységre. S pénz nélkül bizony a legjobb akarat is kevés. Hozzánk néhány év­tizeddel ezelőtt is érkeztek levelek, amelyben arra pa­naszkodtak : mennyi lakást lehetne építeni a műemlé­kekre fordított összegekből. Most a levelek azért „fenye­getőznek”, mert nem véd­jük eléggé emlékeinket. — Talán éppen ez az oka annak is, hogy keresik a partnereket, a segítőtársa­kat. — Azzal, hogy a Hazafias Népfrontnál külön bizottság jött létre, a kapcsolatunk erősödött. Ugyanilyen fon­tos a kapcsolattartás a Vá­rosvédő Egyesületek Szövet­ségével. A műemlékvédelem­nél a puszta állagvédelem is gondot okoz. A legkritiku­sabb példák között említ­hetném a gödöllői kastélyt, ötletpályázatot írtak ki a hasznosítására, de annyira leromlott az állapota, hogy egyelőre fogalmunk sincs, mi lesz vele. A visegrádi vár rekonstrukciója meglehető­sen lassan halad. Ott végül- is felismerte a Pilisi Park­erdő Gazdaság, hogy a hasz­nosításra kiírt pályázat ir­reális. így — jobb híján — maguk láttak hozzá az ál­lagmegóváshoz. Szerencsére egyre több a helyi kezdeményezés. S ta­lán ebbep bízhatunk legin­kább: ha helyi összefogással mentik a menthetőt. Erdösi Katalin

Next

/
Thumbnails
Contents