Somogyi Néplap, 1988. február (44. évfolyam, 26-50. szám)
1988-02-13 / 37. szám
Somogyi Néplap 1988. február 13., szombat IRODALOM, MŰVÉSZET, KÖZMŰVELŐDÉS ElRNiÍ&lliMRIS FARSANG .,Emlékezzünk a farsangra, hogy ma van napja, Hogy többeket megérhessünk, a Jóisten adja!” (Kutas) Jasper Gyula FELÉD MOZDUL... Leváltam rólad mint járói a kéreg! Most -,úgy élek mint köbén a lélek: hangtalanul és keményen. Csak heverek, és gőzölgők mint eső után a földek. Napra várok, tócsában nézem |a2 eget. Nem felejtlek, mint tépő viharok nyomait a fák. Magamon hordlak, nem tudott szerelmem súlyától (megrakottan, s feléd mozdul a láb. Marafkó László Fegyvereim „Kuszori", feldíszített lófejek, farsangi áilatutánzó alakok. (Szcnycr, Lantos M. felvétele) — Primitívek — mondta nemes egyszerűséggel. — Hogyan lehetett ezt az utat ilyen meredekre építeni? Az nem is lepett meg, hogy elsőre rögtön letegezett, — elvégre én még csak egyetemre kezdtem járni, amikor ő már óvodába. Így esett a megismerkedésünk, amikor valamit kijavítani jött a házba. Ám mert régtől fegyvereim valának józanság és értelem, magyarázni kezdtem: ezt az utat a szomszédok a társasház elkészülte után akkor kezdték el építeni kézi erővel, amikor újdonsült lakástulajdonosként annak örültek, hogy egyáltalán fedél van a fejük felett. Autója még egyiküknek sem volt (ritkább volt az a hatvanas években), s egyébiránt az első őszön-télen derült ki, hogy a meredek kaptatónál ki pörög a kocsi kereke. A kocsié, amelyet ő — mint megtudtam — ajándékba kapott a szüleitől. „Levetett jószág", alig pár éves. De ha hozzáveszem, hogy a lakásukat még a feleség szülei vásárolták, akkor ők '— kettejük — életkora együtt volt negyven év — kétségtelenül simábban lódultak neki az életnek, mint ama meredek út a kertnek. Ennyi elég is volna az előítélethez. Vagy irigységhez? Mindegy, minek nevezzük, én legalább beismerem. De ha akartam volna, se feledhettem: kezdő diplomásként, tizenhét év tanulás után^llOO forint volt a fizetésem; a lakásvásárlásunkhoz barátoktól és rokonoktól kértünk kölcsön, kitől ezret, kitől tízezret. Az első, használt kocsinkhoz szintúgy. De mert fegyvereim Valának a türelem és értelem, lehettem-e elfogult valakivel csupán azért, mert szülei tehetősebbek, mint az enyémek voltak? (Apám már egyetemista éveimben nyugdíjasként élt.) Udvariasan leplezett fitymálással hallgatta fejtegetéseimet az út történetéről, én meg elhatároztam, hogy elfeledem a találkozásunkat. Aztán hónapokkal később, amikor egy idősebb emberrel együtt érkezett, megkérdez- . tem, történt-e valami az életében. — Hülyékkel nem dolgozom tovább — mondta. Addig egy nagyvállalatnál állt alkalmazásban, de otthagyta, s belépett egy magánkisiparoshoz. El kell ismerni, nem lehetett kényelmességgel vádolni: hajnalban .kelt, bizonytalan időben ért haza, nyilván, a munkától függően. Egy napon, akkor még - óvodáskorú fiam megkérdezte: — Papa, igaz, hogy a Trabant sz ... ? — Miből gondolod? — próbáltam időt nyerni a sommás ítélet hallatán, míg egy nagycsoportos szintjéhez igazítom a műszaki és erkölcsi értékelések kívánatos elegyét, mely egyként rávilágít a szocialista gépkocsiimport rejtelmeire, valamint az árképzés és egy értelmiségi átlagkereset viszonyára. Akkor megjelent könyvem honoráriumával meg sem kíséreltem összevetni egy új Trabant árát. — Gabi azt mondta, hogy nekik nem sz .. . Trabantjuk, hanem most Ladájuk lesz. Gabi ama maszekká _ lett szerelő kisfia volt. S mivel az ilyen emberkék — dicséretes őszinteségük ellenére — jobbára azért az otthon hallottakat szövik bele szavaikba, elképzelhettem, hogy az elhangzottakon kívül hányféle jelzővel illethették öreg Trabantunk műszaki állagát, valamint családunk társadalmi presztízsét. A Lada, s benne barátunk, csakhamar el is jőve — férfias fékezések jelezték érkezését, nemkülönben tulajdonosa lendületét. Amit később a koccanások sem mérsékeltek, amelynek nyomai rendre a kocsi elülső részén tünedeztek fel. — Siet a bácsi — próbáltuk dezinformálni értetlenkedő fiunkat, mert hát ugye első a felnőttek tekintélye. S nem csak az óvodástársi dicsekvések jelezték ismerősünk helyzetének módosulását. Egy külkerületben műhelyt nyitott, önálló lett, immár neki voltak bedolgozói, velük láttuk megjelenni, ha a környéken javítani való akadt. Aztán egy nap Gabi óvodai közléséből megtudtuk : kétszer akkorára cserélték szűknek bizonyuló lakásukat. Huszonhat évesen nem kis teljesítmény. Ettől kezdve immár iskolássá lett fiunktól értesültünk gyarapodásukról : Gabi néha videózni hívta volt óvodástársait. Az új környéken eléggé idegenül érezte magát, sok idős ember lakott. — Képzeld, apa — újságolta egy nap a fiam —, Gabiék eladták a hi-fi tornyot meg a Ladát is, és a nagymamához költöztek, a családi házat fogják kibővíteni majd. Mivel fegyvereim valának értélem és türelem, tehát logikus gondolkodás is, cseppet sem lepődtem meg, csak némi irigység lopózott belém, amint körülpillantottam szűk lakásunk amúgy otthonos Italain. Aztán jött a hír. hogy ősz- szel kezdődik az építkezés, de addig még — mély lélegzetvétel a nagy tortura előtt — jót nyaralnak a rokonoknál, az NSZK-ban. Szeptember közepén, ami- után az osztályfőnököt már nem hagyta nyugodni a tény. hogy Gabi nem jön iskolába, a többi gyereket nyomozásra bíztatta. Igv jutottak el a nagymamáihoz, aki sebtében, a kapuban közölte: Gabi nem megy többet abba az iskolába, és ha majd ír a nagy lehetőségek hazájából. Ausztráliából, ő a levelet elküldi a régi társaknak. Aztán gyorsan elfordult, nehogy meglássák a könnyeit. Nem kétlem, hogy boldogulni fognajc. S lesütöttem a szememet a fiam előtt, akire nem hagyományozhatok mást, mint a fegyvertáramat, amely türelem és értelem. „Gondoillyátok meg, mely éktelen dolog az Istennek hasonlatosságára teremtett orczátokat az ördögnek áb- rázattyára fordítani, chuío- kat, bolondokat ti magatokból chénálni!" — írta 1577- ben, farsangi prédikációjában TELEGDI Miklós. Egyáltalán nem biztos, hogy a falusi népre gondolt, amikor a farsangról mint valamely „öi'dögi kísértet”-ről így vélekedett. Hiszen a farsang a reneszánsz óta széles körben elterjedt úri-városi eredetű hagyomány, amely,* mivel időben beleesett, bekerült a falusi emberek téltemető szokáskörébe is. Velencében már a 13. században hivatalos ünneppé nyilvánította a doge a farsangot: húshagyókor masz- kos-alakoskodó felvonulást, pompás-pikáns játékokat rendeztek a Canale Grande partján. Ezek a húshagyón használt maszkok olyan művészi kivitelűek voltak, hogy az itáliai festőcéhekben külön maszkkészítő mesterék is dolgoztak. Megrendelőik közé koronás fők, fejedelmek tartoztak, akik Európa ural- kodőházainak is ajándékoztak húshagyói maszkokat: Mátyás udvarába 1489-ben hat csodás maszk érkezett Ferrarából a farsangi mulatozás színesítésére. A „vaschang” megjelölést 1238 óta ismerjük osztrákbajor vidékről mint a farsang megfelelőjét. A húshagyó keddet jelölte, szemben a szótárainkban ma is közhasznú ,,Fastnacht”-tal, amely az egész vízkereszttől hamvazószerdáig terjedő farsangot jelenti. Ugyancsak a német alapszóból ered a szlovákok „fasang"-ja is. De legalább ilyen régi volt nyelvünkben az időközben jelentését vesztett „menyeg- zős vasárnapok" kifejezés is, amellyel pedig valamikor a farsangi vasárnapokat jelölték. Figyelembe véve a gazdasági tennivalókat, az esztendő dologideit és tiltásait, ezt az időszakot tartották egyházaink a legalkalmasabbnak a házasodásiba: innen a menyegzős vasárnap elnevezés. A magyarországi falusi népesség nagyon hamar átvette ezt a fejedelmi-po.lgári eredetű szokást. A 15. században a Dunántúlon, így Somogybán is, általános volt a fálusi, hosszan tartó, mulatozással egybekötött farsangolás, a maskarázás, a .bolondozás és a duhaj táncolás. Bizonyság rá, hogy 1480-ból va'ló adat szerint a Kapos vidékén egy asszony férfi ruhába öltözködve több más asszonnyal együtt álarcos játékot űzött, s hogy ezért később elvitte az ördög s a Kapos mocsaraiba fullasztotta, az szinte természetes ... A legteljesebb egyetértésben igyekezett tiltani a duhaj, féktelen farsangolást a magyarországi egyházak mindegyike, félretéve a felekezeti háborút. A falusi farsang a téltemető népszokások sorába tartozik. Megelőzi a karácsonyi, s követi a húsvét előtti böjti időszak, ugyanakkor a mezőgazdasági évkezdéssel esik egybe. így érthető az a féktelenség, amely a két böjt közötti időben, a legfőbb dologidő előtt a farsangban öltött testet, ía- lun-városban egyformán. iFarsangban a régi magyar falvakban az óesztendőt az új, jobb év reményében, a telet a kikelet, a böjtöt pedig a viszonylagos bőség reményében temették alakos- kodó álarcos(ok) vagy éppen elásott, elégetett bábu formájában. A magyar nép ismert banyát, boszorkányt, kecske vagy medve formában megjelenített turkát, vililöt, kiszét és kiszit, kiszevi- cét, Brassó környékén kukát, azután busót, dögséget, öreg- -embert, s ezeket mind-mind eltemette, elégette. Erdélyben Cibere vajda és Konc (Csont) király harcoltak egymással mint a régi és az új megtestesítői. Gyergyóban az elégetett, bábu — ellentétben a magyar nyelvterületeken általánosabb női bábuval szemben — férfit ábrázolt, hasonlóképp a Székelyföldön is. Hóba ásták el. a húshagyó napi ételmaradékkal egyetemben. Nyitrában a villő nevű bábut égették el a délutáni villőzés (sétálási után a leányok, majd a bábu roncsait a folyóba vetették. Ugyancsak a téltemetés — jelentésváltozáson is átesett — szimbóluma a megyénkben is élt kakasnyaka- zás vagy a tyúkverés. Mint áldozat, párhuzama az Erdélyben, Csíkban húshagyó hajnalán zöld ágra tűzött sütemények kihordozása, kínálgatása is. Bizonyos, hogy a 17. században már vénlánycsúfoló szerepe is volt nálunk a farsangnak. Ebben a vonatkozásban visszakanyarodtunk a „menyegzős vasár- nap"-hoz: aki farsang idején pártában maradt bizony, az egész közösség kegyetlen nevetségének tárgya lett. A megszégyenítés formája a tuskózás, tőkehúzás, sokfelé a szűzgulya-fordítás volt. Elég, ha ezzel kapcsolatban Csokonai Dorottyájára gondolunk. A pártában maradott leányokat összegyűjtve egy rönkre ültették a legények, s az egész településen végigvonszolták őket, mindenki nevetségére. A kísérethez tartozott az elmaradhatatlan zajkeltés: ostorpal- togtatás, láncos botok cser- getése, kolompolás, pergetés. olvkor a lövöldözés is. De hogy már Csokonai korára .szelídült — legalábbis városon — valamicskét, jól tudjuk, hiszen ő maga is említést tesz a levélbe zárt, vénlánynak küldött szálkáról, háncs- vagy forgács- darabkáról. Ismerős volt ez a falusi nép körében is: például Somogybán is szokás volt a pártában maradt lányok ruhájába dugni egy- egv forgácsot, szilánkot. A farsangi alakoskodások legismertebb hazai példája a busók járása. Sok helyen megvolt a közelmúltig az álarcos alakoskodás, amelyet századunkra itt-ott (pl. Ör- tilosban fejre kötözött harisnya, rongy vagy egyszerűen az arc bekormozása helyettesített. • Kutason a mai napig bolondok napjának titulálják az öregek húshagyó keddet. De mára már csak a gyermekek öltenek mindenféle, boltokban vásárolt műanyag álarcokat, rongyokat vesznek magukra, s meglátogatják a lányos házakat, ahol vidámság közepette játszanak, énekelnek, táncolnak, tréfálkoznak — bolondoznak. Valamikor a legények is részt vettek ebben a mulatozásban, és az egyházi tiltások sokasága a bizonyosság rá, hogy még csintalankodtak is. Ma már persze nem esik meg olyasmi, mint a Fertő-tó partján, jó 300 esztendeje, hogy a falusi plébános asszonynak, a sza- kácsnéja pedig férfinak öltözködve ment népe közé farsangolni (amiért később fel is jelentették). Egykori asszonytársa ng- jainknak ma már csak az emlékezete él. Ahol egyáltalán fölveszik még az álarcot, ott is csak gyermekek teszik, akik tán kevésbé szégyellik magukat miatta. Pedig micsoda mondókák járták a vidám mulatozáshoz, farsangi fánkhoz, disznótoros vacsorákhoz! Kutasról való, amit emlékezetünkbe idézek, búcsúzóul: László Levente: Téli part. (Olajfestmény) ..Emlékezzünk a farsangra, hogy ma van a napja! Hogy többeket megérhessünk, a jóisten adja! Ide figyelmezzenek, tanulságot tegyenek! Mert sokat mondunk, dicséretet kapjunk. Mink. is azért farsangolunk, hogy valamit kapjunk! Elmúlik a hosszi farsang, hiába sirassunk, sirassák a lányok az itthon maradásuk! Kiknek az a méregzésük: ráncos a szoknyájuk. Hegyes-begyes disznóláb. hegyes-hegyes szarkaláb. Ku-ku-ruku-kú! Itt is adtak, ott is adtak, a jámbor házánál. Kelj fel, gazda! Kelj fel! Vetett asztalodra, teli (poharadra. Haj, regő, rajta! Bokrétás a kalapom, mire hazaértem, azt is elvesztettem! Csúsztam-buktam a jégen, koszorút kötöttem. Adjon az Isten ennek a gazdának nyolc kis ökröt, két kis bérest, aranyekét a földjére, aranyostort a kezébe! Szálljon erre a házra az Isten áldása, benne lakóját indítsa vígságra! Hipp-hopp, farsang, lézert farsang! Akkora a szalonna, mint a mestergerenda: de jó volna, ha volna! A nyársam is üres, a hasam is üres: aki bánja szalonnáját, az is legyen éhes!" Winkler Ferenc D. Németh István Európa elrablása A hófehér kőgalambra támaszkodtam, mely ott imbolygóit hősünk sírhelyén, Imessze kívántam menekülni. Feledve népek és nemzetek küzdőterét. Villanófényben láttam a várost, lámpák rajzolták fel a tus tengerére. Védtelen volt. Hagytam, hogy csillaghomokjával az ég engem is behintsen.
