Somogyi Néplap, 1988. február (44. évfolyam, 26-50. szám)
1988-02-01 / 26. szám
2 Somogyi Néplap 1988. február 1., hétf Nevada! látogatás Szombaton befejezte a ne- vadai nukleáris kísérleti telepen tett látogatását a Szovjetunióból érkezett szakértői csoport. A küldöttség öt napot töltött Névadóban. Korábban amerikai szakértők jártak a szovjet nuk- leáiros kísérletek színhelyén, Szemipalatyinszkban. A szovjet és amerikai delegáció vezetői szombaton Las Vegasban sajtóértekezletet tartottak. Elmondották, hogy a látogatások mindkét fél számára közelebb hozták a kísérleti robbantások tervezett közös ellenőrzésével kapcsolatos gyakorlati problémák megértését. A látogatás befejeztével kiadott közös nyilatkozat szerint a felek megállapodtak abban, hogy a két országban közösen figyelnék meg legalább egy-egy kísérleti robbantást. A Szovjetunió és az Egyesült Államok képviselői novemberben kezdtek tárgyalásokat a nukleáris kísérletek korlátozásáról és végleges beszüntetéséről. ELNÖKVÁLASZTÁS FINNORSZÁGBAN Öt az egyhez A világsajtó egyik központi témája jmmár hetek óta a közel-keleti helyzet. Vasárnap jár le az ENSZ dél-libanoni erőinek hathónapos mandátuma, s hétfőn kezdődik az újabb féléves megbízatás. jelezve, hogy közel sincs még béke ezen a tájon. A sok nemzetiségű erők hét katonája halt meg az elmúlt időszakban — távol hazájuktól — egy olyan konfliktus miatt, amelyhez tulajdonképpen nem sok közük volt. Az áldozatok száma persze jóval több. mint hét. A megszállt terüléteken folytatódó tiltakozási kampány sorár. már több tucat palesztin fiatalt sebeztek halálra a brutálisan fellépő katonák, s ha a közel-keleti válság egész történetét nézzük, több tízezer a halottak, milliók a közvetlenül érintettek száma. A mai világ egyik legsúlyosabb válsággóca körül azonban — éppen a palesztin tüntetéssorozat miatt is — megváltozott a légkör. Az utóbbi hetekben aktivizálódott a korábbi kudarcok miatt kedvét vesztett diplomácia. s egyszerre több csatornán is beindult a kiútkeresés. Hoszni Mubarak egyiptomi elnök egyenesen Washingtonba látogatott, tudván, milyen komoly adukat tart a .kezében az Egyesült Államok a közel-keleti játszmában. Az arab világba mind jobban visszafogadott politikus ötpontos rendezési terv; végső soron kompromisszumot tartalmaz: kétoldalú tárgyalásokat ajánl Izraelnek, cserébe az erőszak visszafogásáért és a nemzetközi békekonferencia alapgondolatának elfogadásáért. Mubarak még azt is hozzátette, hogy a palesztin népet a PFSZ-nek kellene képviselnie ezen a fórumon. Az Egyesült Államok, amelynek komoly érdekei fűződnek a térséghez, egyelőre még nem lépett túl az izraeli pozíciók szinte feltétel nélküli támogatásán. jóllehet az ENSZ- ben nem vétózott meg néhány Izraelt elítélő határozattervezetet. Tel Aviv szerint csakis a kétoldalú tárgyalások vezethetnek eredményre. Mubarak egyelőre csak annyit ért el, hogy ötpontos javaslatát „figyelemre méltónak" minősítették a Fehér Házban. Az első menetben azonban csak egyetlen ponthoz kapta meg a támogatást: az erőszak visszaszorításáról szólóhoz. Egyesek még azt hiszik, hogy a konfliktust rendezni lehet alap- problémáinak megoldása nélkül is. Erre azonban a legutóbbi események fényében kevés a remény. Nincs rá több esély, mint öt az egyhez. H. G. Fülsértő vitáktól mentes, visszafogott választási kampány után, enyhe télies időben kezdődött meg tegnap Finnországban az elnökválasztás. Az öt elnökjelölt három és fél órás, csütörtök esti televíziós vitája után már csak Mauno Koivisto, a hivatalban lévő köztársasági elnök, és Paavo Váyrynen, a tavalyi parlamenti választás óta ellenzékben lévő Centrum Párt elnöke tartott választási beszédet szombaton. A nyugodt légkör magyarázata az évi négy százalékos ipari növekedés megalapozta kiegyensúlyozottságban rejlik, amely az északi ország belpolitikájára és külpolitikai szerepére egyaránt jellemző. A külpolitika fő kérdéseiben általában nincsenek társadalmi ütközőpontok. A televíziós vitában az európatanácsi tagság kérdése és a nyugat-európai integrációhoz való közeledés körül bontakozott ki élén- kebb eszmecsere. Egyetértés volt az ellenfelek között abban, hogy a nemzetközi kapcsolatokban a leszerelés kérdése mellett egvre nagyobb jelentőségűvé válik a környezetvédelem problémája. A nyugat-európai integrációhoz való közeledés Finnország jelenlegi fejlettségi szintjén gazdasági kényszer, mindazonáltal a teljes csatlakozást nem tartják elképzelhetőnek, hiszen az a nemzeti szuverenitás alárendelését jelentené a nemzetek feletti i ntézményrends zernek. Ezért a jobb pozíciók elérését az EFTA erősítésétől várják. Az egyéb — köztük szocialista piacokkal — való kapcsolatok. viszonylagos szűkülését a technológiai színvonalak különbözőségével magyarázzák. Ami a belpolitikai kérdéseket illeti, ezek közül a kétszázezres munkanélküliség, a struktúraváltás, a létminimum. a nyugdíjasok, illetve a fiatalok társadalmi aktivizálásának problémája keltett élénkséget az elnökválasztásra készülő közvéleményben. A legutolsó felmérések változatlanul azt jelzik, hogy Koivisto az élső fordulóban győz, s 1994-ig ő marad a legfőbb közjogi méltóság birtokosa. Az első nem hivatalos végeredmények a kedd hajnali órákban várhatók. Kiengedték Mao özvegyét a börtönből? Mao Ce-tung özvegyét, Csiang Csinget szabadon engedték a börtönből. Jelenleg Peking egy külvárosi villájában él és egészségileg igen gyenge állapotban van. Lehetséges. hogy rövidesen szabadlábra helyezik a négyek bandájának többi tagját is — közölte a szenzációs hírt legújabb számában a Far Eastern Economic Review című hongkongi hetilap. A lap emlékeztet rá, hogy Csiaing Csing asszonyt és a ..kulturális forradalomban" vezető szerepet játszott négyek bandájának többi tagját — Jao Ven-jüant, Vang Hung-vent és Csang Csung- csiaot — röviddel Mao Ce- tung halála után, 1976-ban tartóztatták le, 1980 novemberében állították bíróság elé és 1981 januárjában ítélték el. Csiang Csinget halálra ítélték, de az ítélet végrehajtását két évre felfüggesztették. A halálos ítéletet 1983- ban életfogytig tartó börtön- büntetésre változtatták. A kínai igazságügyminisztérium szóvivője külföldi újságírók érdeklődésére válaszolva kijelentette, hogy nem áll módjában kommentálni a hongkongi lap hírét. | Hozzáértők már évtizedek óta figyelik a Földön antennákkal, nem érkeznek-e jelek értelmes lényektől a világűr valamelyik sarkából. Az amerikai űrhajózási hivatal, a NASA nemzetközi együttműködéssel megkezdett új kísérletének szervezői az elektronika legújabb vívmányait ís bevetik, és azt ígérik, hogy ha az űr- lénvek „beszédesek”, akkor most biztosan meghalljuk őket. A terv 1985-ben kezdődött. A világ legnagyobb rádióteleszkópjai közül néhányat olyan vevőkészülékekkel szereltek fel, amelyek egyszerre 8 millió rádióhullámhossz vételére alkalmasak. Rendkívül gyors számítógépek igyekeznek eligazodni az így keletkező iszonyatos hangzavarban, kiszűrni a földi eredetű zajokat és a világűrből érkező természetes rádiósugárzásokat. megkülönböztetni sok- száz millió fényév távolságból, azt a várhatóan legföl- I jebb egy-két jelet, amelyRepublikánus riválisok A szenátus befolyásos vezetője. Köbért Dole Mennyire tud érvényesülni a jelenleg hatalmon levő elnök „kisugárzása" ? Előnyt vagy hátrányt jelent-e közvetlen munkatársa számára a Fehér Házban eltöltött jó- néhány esztendő? Vagy — ha mégis megbicsaklana George Bush remélt siker- sorozata az amerikai elnökjelöltségért folytatott versengésben — melyik vetély- társa lesz képes őt lekörözni? Mennyire használhatja ki a „Nagy öreg Párt" (GOP — Great Old Party, ahogy a konzervatívokat nevezni szokták) a demokraták soraiban jelentkező szétzilált- ságot, a Gary Hart visszatérésével méginkább megerősödött zűrzavart? Féltucatnyi jelölt Ez a néhány kérdés nyilvánvalóan távolról sem tükrözi teljesen azt a bizonytalanságot, amely mostanában a Republikánus Párt hatalmon maradási esélyei körül fennáll. De érzékelteti talán azt a közhangulatot, az egymással nemegyszer ellentétes tényezők sokaságát, amely a konzervatív (ön) jelöltek további sikerét vagy kudarcát befolyásolhatja. Hiába letisztultabb a kép ugyanis valamivel a republikánusok táborában, a féltucatnyi elnök-aspiráns heves csatározása így is épp eléggé kusza helyzetet teremt. Más kérdés, hogy a startvonalhoz felsorakozott hat politikus közül aligha jósolható komoly esély valameny- nyinek. Ügy tűnik, elég alárendelt szerepet fog játszani például Pierre du Pont (a neves mágnáscsalád sarja korábban Delaware állam kormányzói tisztét töltötte be), vagy Pat Robertson tisztele- tes, aki úgynevezett televan- gelistaként. vagyis a televíziós egyházi műsorok egyik ismert alakjaként szerzett — bizonyos körökben — népszerűséget. Ugyancsak nehéz lenne felmérni, terem-e babér Jack Kemp (New York-i képviselő) vagy Alexander Haig egykori külügyminiszter számára. Ök inkább jobbra állnak a politikai centrumtól, sőt Kemp meglehetősen szélsőséges irányvonalat képvisel. Márpedig régi tanulság — persze nemcsak az amerikai közegben —, hogy igazi diadalra csak az a jelölt számíthat, aki minél több szavazói rétegből hódíthat el szavazókat, vagyis minél közelebb helyezkedik el az „arany középúthoz". Kettős versenyfutás Legnagyobb eséllyel a hat induló között tehát a jelek szerint egyelőre Bush elnök., illetve fő ellenfele, Robert Dole kansasi szenátor rendelkezik. aki egyben a szenátus republikánus csoportjának igen befolyásos vezetője. Kettejük versenyfutása könnyen elhúzódhat egész nyári elnökjelölő konven cióig, miközben a többié; esetleg fokozatosan lesza kadnak, vagy felsorakozna! egyik vagy másik sikeresebi aspiráns mellett. Furcsamód az eddigi tele víziós viták során nem any nyira a jelöltek eltérő kül vagy belpolitikai programj; került reflektorfénybe (gu nyoros sajtóvélemények sze rint sokszor nem is igen fe dezhető fel érdemi különb ség), hanem inkább személy támadások és botrányszagi esetek kiteregetése dominált Bushnak például azt vetet ték szemére — s ez vélhe tőleg sűrűn megismétlőd'! még —, hogy szerepe ko rántsem tisztázott az Irangat« botrányban. Mit tudott é: mit nem az alelnök a lehe ráni fegyverszállítási ügy, il letve a kontrák törvényte.ei támogatása kulisszatitkai ról? — a vádak és kereszt kérdések alighanem kényei metlenül érik a Reagan mel lett hetedik éve „várakozó' Busht, Más kritikák épp posztjával kapcsolatban érik. Nerr tudott önálló arculatot kialakítani a Fehér Házban — szegezik neki ellenlábasai némileg igaztalanul persze hiszen az alelnöki megbízatás már csak hivatali kötelezettségeikből, teendőiből eredően is, soha nem volt igazán alkalmas arra, hogy betöltője túlzottan elhatárolhassa magát a mindenkori elnöktől. Így volt ez Bushsal is. akinek ráadásul arra is vigyázni kellett, hogy ne ide- genítse el teljesen a konzervatív vonalhoz ragaszkodó pártcsoportokat. gazdasági és ideológiai vezetőket. Tevékenysége, megnyilatkozásai tehát nemegyszer egyfajta óvatos kötéltáncra hasonlítottak. (Az alelnök viszont Dole és ex-miniszter felesége pénzügyi manőverei kapcsán indított támadást.) Republikánus-mérleg A republikánus riválisok között tehát egy Bush—Dole párharc tűnik a legvalószínűbbnek. Az esélyek, az erőviszonyok természetesen még jócskán változhatnak, hiszen az előválasztások egymásutánja, egy favorit lemaradása vagy egy korábban háttérbe szorult jelölt (az amerikai politikai nyelvezet szerint a „szürke ló") kiugrása alaposan felboríthatja a papírformát. A leglényegesebb azonban nem is ez a személyek Kö zötti viadal.- Sokkal jelentősebb. hogyan ítéli meg az amerikai lakosság a gazda sági helyzet alakulását, va lamint hogy a némileg env- hültebb nemzetközi légkör, a, tavaly decemberi és a most kora nyárra tervezett újabb Reagan—Gorbacsov csúcs- találkozó eseményei miként érintik az egész republikánus adminisztráció mérlegét. Abból a szempontból, hogy Reagan után ki foglalja el helyét a híres Ovális irodában. talán ez a fő kérdés. Szegő Gábor Bush alelnök egyfajta „kötéltáneos" politikát folytatott Halló, halló, földönkívüliek...? nek „értelmes” eredete gyanítható. A tudósok már 25 éve „hallgatóznak”, de a hatvanas években még egyszerre csak egy hullámhosszt voltak képesek ellenőrizni és a megfigyelés időtartama is korlátozott volt. Most már azonban lehetőség van arra, hogy egyszerre vizsgálják szinte „nagyítóval” a 3 centiméter és 30 centiméter közötti összes frekvenciát. Ez az a sáv ugyanis, amelyen belül a legmesszebb terjednek a rádióhullá'mok a világűrben. Ezen belül az elképzelhető jelek lehetséges frekvenciasávja természetesen nagyon-nagyon keskeny. Nem biztos persze, hogy a „földönkívüliek" a földi logikát követik, valójában ezer milliárd hullámhossz között választhatnak. Az egyszerre 8 millió hullámhossz folyamatos vétele tehát még mindig csepp csak a lehetségesek tengerében, de mindenesetre milliószorta nagyobb csepp, mint korábban. Neve csak alig különbözik a Földön ismert első földönkívüli — „ET" — nevétől: Mega-SE- TI (Search for Extraterrestrial Intelligence — kutatás íöldönkivüli értelem után) a .nemzetközi program elnevezése. A NASA egyelőre évi 2 millió dollárt szán e programra, s ez egyelőre 74 ezer csatornás vevők működtetésére elegendő. A 8 millió csatornás vevőket 1990-re várják. Először a Földhöz közeli csillagok környezetét vizsgálják meg a Tejútrendszerben. 800 olyan csillag van a közelben, amelynek a Naprendszerhez hasonló bolygói lehetnek. Ezeket egyenként „hallgatják ki” a lehetséges hullámhosszokon. Egyelőre a NASA rádióteleszkópjai fordulnak e csillagok felé, valamint egy Puerto Ricó-i rádióteleszkóp, de már folynak a tárgyalások, hogy megfelelő vevővel szerelik fel a franciaországi Nancay közelében lévő 0.7 hektáros rádió- teleszkópot is.