Somogyi Néplap, 1988. január (44. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-16 / 13. szám
í)2o2 A mosonmagyaróvári uszoda és gyógyfürdő legnagyobb, 1100 négyzetméter alapterületű medencéjét különleges tetőszerkezettel fedték be. Az úgynevezett Spandome rendszerű sátortetős szerkezet amerikai licensz alapján készült. A tetszetős tetőszerkezet lényegesen kevesebbe — mintegy tízmillió forintba — került, mintha hagyományos módon készült volna (MTI Fotó: Matusz Károly—SIC) Az idei bérminimum 3000 forint Furcsa adatok Január elseje óta nincs felső határa a bértételeknek, pontosában csupán égy irányelv határozza meg ezt, az irányelv viszont nem kötelező erejű. Az alsó bérhatárt ezzel szemben kötelező érvénnyel 3000 forintban rögzíti a jogszabály. Arról próbáltunk megyei adatot szerezni: vajon hány embert érint a bérminimum ezer forintos emelése. A statisztikai hivatalnál akadt támpont egy hozzávetőleges számításhoz. Somogybán a megyei székhelyű munkáltatóknál, egymásfél éve végeztekífölmé- ríést a teljes munk?W5ben foglalkoztatottak fizetéséről. 89 949 embert érintett ez a vizsgálódás. Akkoriban 1208 dolgozó fizetése volt kevesebb 2500 forintnál, 2500 és 3000 forint közötti fizetést pedig 2043 ember kapott. A fizikai dolgozó nők helyzete volt a legroszabb: 22 314 nő közűd1 2145 keresett 3000 forintnál kevesebbet, ez az arány már jelentős; csaknem itízszázalékos. Ha figyelembe vesszük, hogy 1986 szeptembere óta bizonyára emelkedtek ezek a bérek, akkor is úgy becsülhető, hogy jó néhány száz ember fizetése lett több január eflseje ót.a azért, hogy elérjék az új bérminimumot. Érdekes — leginkább bosz- szantó — adalékot kaptunk a vizsgálódáskor a társadalombiztosítási igazgatóságtól, ahol a kisiparosok és kiskereskedők alkalmazottairól rögzítenek, ilyen adatokat. Ezek szerint Somogybán a maszekok által foglalkoztatott emberek húsz százaléka keresett kevesebbet háromezer forintnál — papíron. Több száz ember tehát önként dolgozott például a Balaton-parton szezonban, éhbérért. Ki hiszi ezt el? Sárdi Gyula, az igazgatóság helyettes vezetője mondta: — Mi hisszük el, hiszen nem áll módunkban bizonyítani a bejelentett adatok ellenkezőjét. Várhatóan az idén is sok százan fogják így a háromezer forintos bérminimumot megkapni. Somogyról írták Almási István: Az ügyes ember. Eredményes erőpróba Bárdi'bükkón. Riport Klie Csabával, a Bárdibükki ÁG igazgatójával. Népszabadság, 10. sz. január 10. 5. 1. (1 fotóval) Borbély Pál: A .művészek” még hangolnak Siófokon. Értesítő 1987 őszéről. A Siófoki Bányász labdarúgó-csapatáról. Népsport. 1988. 6. szám, január 9. 3. 1. (1 fotóval) Kapu László: Kisváros nagy sportélettel. Miről csurran-cseppen a sportra Csurgón? Vasárnapi Dunántúli Napló 1988. 9. szám, január 10. 7. 1. Lőrincz Sándor: Vár az ILCO. A Latinca Művelődési Központ Ilco-klubja. Családi lap. 1988. 1. szám. 15.1. Monostori Imre: A Fonyódi Helikonról. Kortárs 1988. 1. szám. 141—143. 1. A Világ Mezőgazdasága Somogy megyei melléklete. 1987. december 145 1. A HALFOGÁS ÚJ MÓDSZEREI Horgászklub nyílik Kaposváron az ifjúsági házban Egy sziget fertőtlenítése A második világháború idején a brit hadügyminisztérium biológiai fegyvert próbált ki a Gruinard nevű 200 hektárnyi skóciai szigeten. Az Qtt legelő juhokra egy daruról és repülőgépről olyan bombákat dobtak, amelyek a lépfenét okozó, évtizedekig hatóképes spórás baktériumokat tartalmaztak. A minisztérium politikai nyomásra most akarja meg- tisztíttatni a szigetet a több mint negyvenéves szennyeződéstől. A talajminták alapján úgy vélik, hogy a szigetnek csak bizonyos részei vannak megfertőzve, s azok sém egyformán. Ott ugyanis, ahová repülőgépről' dobták le a bombákat, azok béfúródtak a szigetet fedő tőzegbe, s csak azután robbantak fék E helyeken a talaj fertőzöttsége félméteres mélységben a grammonként! 3000 (spórát éri el. Míg ahol daruról ejtették le a ba kritériumot folyadékban tartalmazó bombákat, a tálát) minden grammjában 45 ezer spórát számláltak meg. Téli horgászklub nyílik a megyeszékhelyen. A Kaposvári Sporthorgász-egyesület és a Kilián művelődési központ szervezésében találkozhatnak itt Kaposvár horgászai. Az első öisszejövetelt — amelynek középpontjában a süllő horgászata áll — hétfőn délután hat órai kezdettel tartják. A kaposvári horgászok régi igényének tesz eleget ezzel a legnagyobb somogyi egyesület, tájékozódási lehetőséget teremtve e fórumon. Kozári Miklóst, a Kaposvári Sport- horgász-egyesület elnökét kérdeztük: — Mi a céljuk e klub létrehozásával? — A horgászokat közvetlenül is érintő kérdéseket állítjuk a középpontba: a halfogás lehetőségeit, új módszereit. E találkozók jó alkalmat teremtenek a sokakat érintő gondok megvitatására. Elősegíti ez az egyesületi élet rartalmasab- foá tételét, a horgásziismere- tsk bővítését is. — Milyen programot állítottak össze? — A kéthetente s mindig ugyanabban az időben sorra kerülő találkozók vendége lesz egy-egy neves horgász, a halfogás országosan ismert mestere — mondta Hivatal Nándor, a kiluíb vezetője. — Most hétfőn dr. Hunypdy Attila előadásával indítunk; a téma: a süllő, a csuka és a bahn horgászata. Február 1-jén a horgászai új módszerei kerülnek terítékre, illetve a horgászesz- közök téli karbantartása; Forgalomkorlátozás a somogyi utakon Sebességkorlátozás és útszűkület lassítja a forgalmat gázvezeték-építés miatt enying—nsiófóki út 9—12 kilométere között, nagybajom —lábodi úton, valamint kiskorpád—sörnyepusztai úton. A 68. sz. főközlekedési út bares—bal a to nszen tgyöirgy i részén OTP-s lakások építése miatt kell lassabban haladniuk a gépjárművezetőknek, a lengyeltóti—niklai úton pedig burkolatromlás miatt. A balatonendrédi bekötő úton közműépítés folyik. Sebességkorlátozás van érvényben a 68. sz. úton a 81,4—81,6 kilométer között postakábel-fiektetés miatt- és (Fonyódon) burkolatromlás miatt. február 15-én a pergetöhor- gászat. Ez utóbbiról örley Dénes tart beszámolót. Vitákat rendezünk, s alkalmanként, az egyes témákhoz kapcsolódva filmek színesítik a találkozót. Levetítjük a Somogy, Tolna, Baranya horgászvizeit bemutató filmet is. Lesz élménybeszámoló, márciusban pédig hor- gászeszköz-börze. S még egy, figyelmet ér- derrilő jó ötlet: a résztvevők mind az öt alkalommal ki- talthetnsk egy „Horgász- totó”-1. A helyesen tippelők között az utolsó klubnapon horgászeszközöket sorsolnak ki. K. í. Kép szöveg nélkül Jelentősen megnőtt a gyermekruházati cikkek forgalma a Bizományi Áruház kaposvári üzletében. A felvevőhöz nagy bőröndökkel hozzák a kinőtt, de még továbbadható ruhákat, cipőket, csizmákat Somogyi Néplap XLIV. évfolyam, 13. szám 1988. január 16., szombat Korbecslés négynyolcvanasból Csinos, szép és ifjú hölgy me%ett állok a kaposvári 323-as bolt csemegéspult- jánál. iEz már eleve nem kellemetlen alaphelyzet. Az események pedig szintén derűre adnak okot. ö ugyanis ilyeténképpen fordul az eladóhoz: — Kérek húsz deka . .. Húsz deka . . . Mit is? Hát olyan négynyolcvanast. — Micsodát? — kérdi teljesen elképedve a kereskedő. — Nem jut most eszembe a neve. Nem tudom. Olyan négynyolcvanast... Vagy mit. A pult mögött kezdenek néhányon ráérezni a dologra: — Vagy az olasz lesz az, vagy valami, hozzá hasonló. Hihi... Négynyolcvanas ... Az kérem tavaly is több mint nyolc forintos volt, most meg ... — Mindegy. Azt kérem — mondja a kellemes, szép és ifjú vevő, miközben vele együtt többen kacará- szunk, göcögünk, vihorá- szunk, viháncolunk: — Höhöhö, néhégynyolc- holcvanasss ... Hehehe ... Mikor volt az, ajjajaj ... Nézem a hölgyet, kisasszonyt, ifiasszonyt, leányt ... Állapotjárói nem tudok meg semmit. De korát egyből eltalálom. Persze nem mondom. Csak tudom: annyi mint én. Anyám sokszor küldött: — Eridj fiam, ha már megcsináltad a leckét. Eridj, hozz egy üveg (!) tejet, meg húsz deka négynyolcvanast. L. P. PÁRIZS ÚJ MÚZEUMA Párizsban nemrég nyílt meg a világ legnagyobb természettudományi és műszaki múzeuma. Az épület 270 m hosszú, 120 m széles, 47 m magas. Hozzá képest a chicagói vagy a müncheni technikai múzeumok csupán szerény ápületszárnyak. Fölépítésének ötlete 1977- ben született meg: maga a tervezés és az építkezés négy és fél évig tartott. Ellentétben a hasonló intézményekkel, a párizsi nem tudományágak, hanem ■nagyobb egységek szerint tagolódik. Négy állandó kiállítása: a Földtől a világmindenségig; Az élet kalandja; A nyelv és a kommunikáció. és Az ember munkája. A múzeum 650 millió dollárnak megfelelő összegből épült fel, ötször annyiból, mint eredetileg tervezték. Az üzemben tartása évi 90 millió dolárnak megfelelő összegbe kerül. Remélik azonban, hogy a kiadások 30 százaléka megtérül, részben azokból az eszközökből, amelyeket a múzeum dolgozói készítenek, szabadalmaztatnak és árusítanak. Tarka sorok Veszélyes bűnöző A veszélyes bűnöző egy kis texasi szállodában rejtőzködik. Két seriff indul elfogására. A bejáratnál az egyik ezt mondja a másiknak: — Te menj előre, John — én pedig majd bosszút állok! Félállás A vállalati értekezlet még éppen csak a felénél *tart, amikor Ödön hirtelen feláll és kimegy a teremből. — Nincs vége az értekezletnek, miért megy el? — kérdi a kapuban a portás. — Én itt csak félállásban vagyok alkalmazva — feleli öntudatosan Ödön. Horgászvirtus — Mi van a kezeddel? Miért van gipszben? — Szombaton horgásztam, és egy hatalmas csukát fogtam. — És akkor tört el a kezed, amikor kihúztad?. — Nem akkor. Hanem amikor megmutattam, hogy mekkora volt. Bolondos állattan Bandzsa csalogány — kancsalogány Lovas szárcsa — hu- szárcsa Bátyus mókus — cók- mókus Bundás kecske — bekecske Nevető haris — haha- ris Lefogyott elefánt — felefánt Buta bagoly — bam- bagoly Táborozó pingvin — kempingvin Kis bika — bébika Apró pincér — picin- cér Kerge sün — süsün Kövér párduc — párduci Dajka daru — dadaru Plédes róka — takaróka Búcsúzó páva — pápává Lépegető hangya — hangyalogos Éneklő pelikán — pelikántor öreg kócsag — kócsagg Kísérteties puli — puli dere Csökönyös kacsa — makacsa Földöntúli fóka — ufóka Félrelépő sikló — kisikló Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő : JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-h.: dr. Kercza Imre Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf. 31. 7401. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Telex: 13-360. Kiadja a Somogy Megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Telefon: 11-516. Postacím: Kaposvár, Pf. : 31. 7401 Felelős kiadó: Balajcza János Készült a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat üzemében Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: Mike Ferenc igazgató Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbe- sítő postahivatalnál, a hírlap- kézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapeliátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/a. 1900., közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési dij egy hónapra 43 Ft, negyedévre 129 Ft, félévre 258 Ff. ISSN 0133-0606