Somogyi Néplap, 1987. december (43. évfolyam, 283-308. szám)

1987-12-30 / 307. szám

2 Somogyi Néplap 1987. december 30., szerda Biztonsági stratégia BETLEHEMI KARÁCSONY Amikor elindul a Iául na... S/aud-Arábia figyelmez­tette Iránt, hogy megfelelő lépéseket fog tenni, amenv- nviben Teherán nem fogadja ei az ENSZ BT július 20-i, az iraki—iráni háború be­fejezését előirányzó határo­zatát. A testület hétfőn éj­jel elfogadta közös bizton­sági stratégiáját, amelynek célja, hogy elejét vegyék az iraki—iráni háború kiszéle­sedésének. Az Öböl Menti Együttmű­ködési Tanács (GCC) csúcs- értekezletének tagjai a biz­tonsági együttműködés tág kereteit fogadták el. Ebbe beletartozik a hírszerzési információk cseréje, a rendőri és katonai erők kö­zös kiképzése, valamint a kommunikációs rendszerek és parancsnoki struktúrák összhangba hozása. Az 1981-ben létrehozott GCC tagállamainak — Bah­rein, az Egyesült Arab Emír­ségek, Katar, Kuvait, Omán és Szaúd-Arábia — külügy­miniszterei hétfőn éjjel ki­dolgozták a csúcstalálkozóról várhatóan kedden kiadásra kerülő közös nyilatkozat szö­vegét. A szaúdi hírügynökség je­lentése szerint a közös nyi­latkozatban a tagországok A Perzsa (Arab)-öbölben to­vábbra sem biztonságos a hajózás, ezért az Egyesült Államok lobogójával ellátott kuvaiti tartályhajó előtt amerikai aknaszedők halad­nak várhatóan sürgetni fogják Iránt az ENSZ BT határo­zatának elfogadására, de egyben az ENSZ Biztonsági Tanácsát is kérni fogják ar­ra, hogy valósítsál meg az 598. számú határozatában foglaltakat. (Ez abban az esetben, ha valamelyik há­borúzó fél nem fogadná'el a határozatot, kényszerítő lé­pések meghozatalát irányoz­za elő. Fahd szaúdi uralkodó a csúcstalálkozón kijelentet­te, hogy az iraki—iráni há­ború elhúzódása arra kész­tetheti a GCC tagállamait, hogy (az Irán fenyegetésével szembeni) védelem céljából külső támogatást kérjenek. Hírek szerint az értekezlet résztvevői megvitatták azt, vajon kérjék-e Egyiptom, az arab világ legnagyobb kato­nai hatalmának segítségét. Az Öböl Menti Együttmű­ködési Tanács négynapos csúcstalálkozója tegnap vé­get ért. Betlehemben az egész éven át készülődnek kará­csonyra. Az ünnepek a vá­roska életének és a fő bevé­teli forrásnak számító ide­genforgalomnak nagy nap­jait jelentik. Ilyenkor zarán­dokok és turisták tízezrei ke­resik fel a Születés Templo­mát, s az előtte látható hí­res Meghajtó Fát, amely ugyan wem fenyő, de a Szent­földön a Mindenki Kará­csonyfájának szerepét tölti be. Az idén azonban minden másképpen volt. Az éjféli misére sor került, igaz pá­ratlan katonai felvonulás és biztonsági intézkedések kö­zepette, de a Betlehembe ér­kezők száma erősen meg­csappant, s a polgármester lemondta a hagyományos ka­rácsonyi fogadást is. Pedig Eliasz Freidzs, a város pa­lesztin elöljárója nem tarto­zik a PFSZ harcos hívei kö­zé, sőt egyike azoknak, akik az amerikaiak és az izraeliek elképzelései szerint egy arab vagy jordániai küldöttségben a palesztinokat képviselhet­nék. A megszállt arab terü­leteken immár hetek óta tar­tó feszültség azonban r.iem hagyhatta érintetlenül Betle­hemet sem ... ENSZ-HATÁROZAT Amikor zúdul a lavina, ál­talában nehéz tettenérni azt a követ, amely elindította. Így van ez a jelenlegi vál­ságszakasszal, amikor vissza­pergetik az eseményeket. No­vember 29-én egy évforduló­ra emlékezett a világ, negy­ven esztendővel ezelőtt ezen a napon fogadták el az ENSZ közgyűlés alaphatározatát a Palesztinái arab mandátum- terület jövőjéről, vagyis Iz­rael állam, Arab-Palesztina, s a Jeruzsálem körüli sem­leges övezet kialakításáról. Ez nem valósult meg, sőt az idén volt húsz esztendeje an­nak, hogy 1967 júniusában, a harmadik háború következ­ményeként az Arab-Palesz- tinának, s a semleges zóná­nak kijelölt terület teljes egészében izraeli megszállás alá került. A politikai feszültséget to­vább fokozta, hogy ugyaneb­ben az időben egy motoros sáskányrepülő szerkezetet igénybe vevő palesztin geril­Gary Hart kampánya Egymillió dollárhoz jut az államkasszából Gary Hart, az elnökjelöltségért ismét csatába lépett volt szenátor. Az amerikai törvények ér­telmében bizonyos feltételek mellett a bejegyzett jelöltek választási hadjáratát általá­ban akkora összeggel támo­gatják meg, mint amennyit magánerőből összegyűjtöttek. Amikor a szenátor most bejelentette, hogy mégis ver­senyezni kíván a Demokrata Párt elnökjelöltségéért, kö­zölte, hogy egyelőre sem pénze, sem megfelelő politikai és propaganda-szer­vezete nincs. Mivel a botrá­nyos szünet egyelőre a többi elnökjelölt táborába kerget­te a volt szenátor támogató­it, most csak nehezen tudja helyreállítani választási ap­parátusát — ehhez nyújt se­gítséget az állami támogatás. , Hartnak már a legköze­lebbi napokban százezer dol­lárt ad a kincstár a kam­pány folytatásához, az egy­millió fennmaradó részét fo­lyamatosan fizetik ki szá­mára. T in l rí kontókat :tóiit:iU közi pénzvilágban. A próbál üzletet kötni dollar arlplyainesesi- a nemzet a képen: a párizsi tőzsdén egy ügynök A Nidal-c söpört halálos ítéletei Az Abu Nidal vezette szélsőséges palesztin csoport bejelentette: kivégzett öt olyan személyt, köztük egy nőt, akik a csoport ellen irányuló „titkos akcióban” vettek részt. A Nyugat-Bej - rútban működő nyugati hír- ügynökségi irodáknak eljut­tatott nyilatkozatban azt ál­lították, hogy az öt személy a jordán és az izraeli tit­kosszolgálatok számára dol­gozott. Abu Nidalt körözik az Egyesült Államok és több európai ország hatóságai is. Az állítások szerint Líbia támogatását élvező csoportot számos véres akció végre­hajtásával vádolják, köztük az 1985 'karácsonyán a római és bécsi repülőtereken elkö­vetett vérengzésekkel, me­lyeknek összesen 17 halálos áldozata volt. A csoport még a hetvenes évek elején elszakadt a Palesztinái Fel- szabadítási Szervezet (PFSZ) fő szárnyától, az el-Fatah- tól, de az egész PFSZ-től is. Abu Nida'lt a PFSZ vezetése akkor halálra ítélte. Palc-ztin av-zonyok kérlelik az izraeli katonákat, hogy en­gedjék szabadon az utóbbi napok tiltakozó akciói során le­tartóztatott tüntetőket. (Gázai övezet) la Dél-Libanonból „átrepült” Észak-Izraelbe, ott öngyilkos akcióval megtámadott egy tábort, s hat katonát megölt. Ennek nyomán megtorló ak­ciókat hirdettek, izraeli erők nyomultak be Libanon terü­letére, bombáztak paleszti- nok-lakta körzeteket, s a megszállt területeken is, el­sősorban a gazai övezetben kitapinthatóan fokozódott a feszültség. (Az Egyiptom és Izrael között a Földközi-ten­ger partjánál elhelyezkedő sáv ötvenszer nyolc kilomé­ter kiterjedésű, és 650 ezer lakosával egyike a legsűrűb­ben benépesült körzeteknek. A fiatalság rendkívül nehéz helyzetben tengődik, egyet­len gyakorlati lehetősége, hogy a legpiszkosabb és leg­rosszabbul fizetett munkát — szemetes, utcatisztító, kőmű­ves segédmunkás — vállal­ja Izraelben.) GÁZAI ÖSSZETŰZÉSEK December elején megsza­porodtak a kisebb tünteté­sek, mozgolódások, összeszó- lalkozások, s december 9-én az izraeli telepesek lelőttek egy tizenhét éves palesztin diákot. Az általános hely­zetképhez az is hozzátarto­zik, hogy az elmúlt eszten­dőkben tizennyolc izraeli te­lepülést szerveztek, mintegy 2200 résztvevővel, s ezek el­foglalták a gazai terület egy- harmadát. A következő na­pon egy izraeli katonát meg­késeltek Gaza város központ­jában. Ezután rejtélyes köz­lekedési baleset következett. Egy izraeli kamion valóság­gal szétmorzsolt két, palesz­tin munkásokat szállító kis­teherautót, négyen életüket vesztették közülük, tizenné­gyen megsebesültek. A ka­tonai parancsnokság rutin­szerű, sajnálatos balesetet említett, a palesztinok bosz- szúról beszéltek. Az ördögi körben újabb merénylet kö­vetkezett egy izraeli katona ellen, majd rendszeres „ha­dijelentések” érkeztek. Az egyik oldaton könnygáz, a házak bulldózerrel történő módszeres lerombolása, sor- tüzek — a másikon kövek, vasdorongok, benzines palac­kok. Az összeütközések, külön­böző erővel, azóta is tarta­nak, átterjedtek a Jordán nyugati partjára, és Jeruzsá­lem óvárosára is. A halálos áldozatok számát a hivatalos izraeli közlések húsz körüli­re, a palesztin források en­nek mintegy háromszorosára teszik; sok száz embert letar­tóztattak. A londoni Econo­mist szerint „ez még nem felkelés, de mutatja, hogy egy felkelés sem elképzelhe­tetlen”. A figyelmeztető je­lek láttán heves vita bonta­kozott ki magában Izraelben, a kormánykoalíció két szár­nya között különbségek mu­tatkoztak, s ezeket csak éle­zi az 1988-as választások kö­Izraeli katonák kíséretében rázza csengőjét a Télapó a hagyományos éjféli mise előtt, amelyen az izraeli hadsereg rendkívüli bizton­sági intézkedései közepette zarándokok ezrei vettek részt. (Betlehem) zeledte. Egy „magánügynek” tűnő lakásszentelő különös­képpen olajat öntött a tűzre: Sáron ipari és kereskedelem­ügyi miniszter (aki ezidáig sem számított hajléktalan­nak), politikai provokáció­ként Jeruzsálem arab szek­torában alakított ki magának egy újabb lakást. Az avatá­son megjelent Samir, több Likud-párti miniszter, s a szélsőjobboldal számos kép­viselője, köztük a Tehija- párti Geula Cohen. Távol­maradtak viszont a munkás­párti miniszterek, s vissza­utasította a meghívást Teddy Kollek, a város polgármes­tere. A tüntetések azóta is tartanak Sáron különös köl­tözése ellen. A MEGOLDÁS? A válsággal öt alkalom­mal foglalkozott a Biztonsá­gi Tanács, majd a konzultá­ciók nyomán határozatban ítélte el a megszállt, terüle­ten alkalmazott katonai erő­szakot. Az Egyesült Államok nem élt vétójogával s ezzel tizennégy szavazattal, egy tartózkodással érvényes dön­tés születhetett. Igaz, wa­shingtoni szóvivők igyekez­tek „semlegességet” tanúsí­tani, s mindkét felet az erő­szakos cselekményekről való lemondásra bírni, ám izraeli részről így is nehezményez­ték az amerikai állásfogla­lást. Az igazi és tartós megol­dást természetesen egy kö­zel-keleti békekonferencia jelentené, ahol a problémák gyökeréhez nyúlnának, a megszállás megszüntetésé­hez, a palesztin nemzeti ön- rendelkezés biztosításához, az ENSZ határozatok végre­hajtásához. Szó volt erről a washingtoni csúcson, más fórumokon is, de a rendezés aligha látszik közelinek. Pe­dig más mód nincs, hogyne újuljon fel újra és újra a feszültség a bibliai tájakon. Réti Ervin Hallgat a családirtó ámokfutó Két embert megölt és né­gyet megsebesített, majd egy túszt foglyul ejtve elbariká- dozta magát egy amerikai kisvárosban egy 47 éves férfi, Gene Simmons, akit a hatóságok előbb „egyszerű” ámokfutónak tartottak. A Russelville-i rendőrfőnök nem is sejtette, hogy az ügy távolról sem ért véget a va­dul lövöldöző férfi lefegy­verzésével és túszának ki­szabadításával. A letartózta­tás után az ámokfutó házá­ban ugyanis további öt holt­testet találtak: felnőtt lá­nyát és fiát, s azok házas- társait, akiket fejbe lőtt, valamint egy unokát, akit valószínűleg megfojtott egy egyelőre ismeretlennek tar­tott tettes — minden való­színűség szerint maga Sim­mons. A rendőrség nem tartja kizártnak, hogy az ügy még ennél is gyászosabb, mivel egyszerűen nem tud­ják, hol lehet Simmons fe­lesége, három tizenéves gyer­meke és egy unokája. Ámokfutásának története a következő: hétfő délelőtt az egyik Russelville-i ügy­védi irodában először lelőtt egy 24 éves titkárnőt, majd egy olajtársaságnál egy fér­fivel végzett, egyet pedi| megsebesített, további kettő egy boltban talált el piszto­lyának lövedéke, s végű egyet megsebesített egy szál lítóüzemnél, ahol régebbel dolgozott. Itt egy nőt is tú szül ejtett, majd bevetti magát a számítógépterem be, ahol végül a rendőrfő nők rábeszélésére adta me; magát. A véres ámokfutá nem tartott tovább fél őrá nál. A családgyilkosság kö rülményeiről és indítékaira semmit sem lehet tudni, mi vei a férfi egy szót sem haj landó beszélni letartóztatás; óta.

Next

/
Thumbnails
Contents