Somogyi Néplap, 1987. november (43. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-09 / 264. szám
1987. november 9., hétfő Somogyi Néplap 5 — Megszerettem a tanácsi munkát. Sohasem akartam más lenni: nem is pályáztam sehová. A kaposvári járásnál dolgoztam, amikor gazdasági munkával akartak megbízni: nem vállaltam. Így kerültem a megyei párt- bizottságra az adminisztratív osztályra. Sokszor kellett megújulni, másképp csinálni. Eddig talán sikerült. — Az ötvenes évek sok ellentmondásának van számomra egy fontos tapasztalata: szoros kapcsolat szükséges a lakossággal. Ma is örömmel veszek részt olyan falugyűlésen, ahol az emberek vitatkoznak. — Mit jelent tanácselnökhelyettesnek lenni? — A jogszabály szerint a tanácselnök munkáját hivatott segíteni. A tanácselnökhelyettes dolga, hogy a testületi döntések megvalósuljanak. Ebben közvetlen feladatuk van a szakigazgatási szerveknek. Nagyon tontos a döntések előkészítése, de a végrehajtás ellenőrzése is. — Mikor boldog egy tanácselnök-helyettese — Amikor azt látja, hogy érdemes dolgozni. — Az eredményekben hol találja munkája gyümölcsét? — Azt hiszem, ezt mindenki a maga lelkiismerete szerint rendezi el önmagában. A családról kérdezem: így felel: — A mi családunkban mindenki politikus alkat, éppen ezért otthon is sokat beszélgetünk a közélet dolgairól. Az egyik fiam a Legfőbb Ügyészség ügyésze, a másik hivatásos katona. A feleségemmel rengeteget vitatkozunk a pedagógiáról. Kaposváron iskolaigazgató. Vele együtt tettük meg azt az utat, ami idáig vezetett. Együtt is tanultunk. Sajátos kontrollja a tanácsi munkának az ő véleménye. Sokszor hallottam tőle: már megint a kapkodás. * — Es amikor kikapcsolódik a tanácselnök-helyettes? — Nincs hobbim. A szokásosnál egy kicsit talán ott- honülőbb vagyok. Szeretek olvasni. Kellemes időtöltés a két unokával való foglalkozás. Van egy kis kertünk, a feleségem kedveltetie meg velem. Sokszor elhatároztam, hogy nem viszek haza munkát. De minek? Otthon is rákényszerülök, hogy még dolgozzam. — Egészségügy, oktatásügy, közművelődés, művészeti élet. egyházügyi hivatal; sorolni is sok, mi mindennel kell foglalkozni. Melyik területet szereti a legjobbain? — A szükségtől függ. melyikkel kell többet foglalkozni. A beszélgetés mozaikképeit dr. Balassa Tibor életútja hitelesíti. Mégpedig úgy. ahogy őt barátai, munkatársai — közvetett módon a megye lakossága — megismerték. Szavaiból kicsendült: a tanácsi munkát nemcsak megszerette, hanem hűséggel meg is pecsételte. H. B. KALINYINI BARÁTSÁGI NAPOK Hétmérföldes csizmák Mekkora egy hétmérföldes csizma? Akkora, amekkorát a képzelet szán neki. Sokat vártak első külföldi útjuk- tól a kalinyini művészegyüttes tagjai, akik a nagy októberi szocialista forradalom 70. évfordulója alkalmából megyénkbe látogattak. Sok élménnyel gazdagodtak. Nemcsak a tudásukról adtak számot a szombat esti gálán, hanem majdnem egyhetes itt-tartózkodásuk örömeit is eltáncolták, elénekelték a színpadon. A kalinyini barátsági napok befejezéseként szombaton este Kaposváron a Kilián György Városi Művelődési Központban a Somogy Táncegyüttessel együtt mutatkozott be a vendég együttes, amely ezenkívül három alkalommal lépett föl Somogybán. A negyventagú művészeti együttes két csoportból áll. A város egykori nevét őrzi a tánckar, a Tvericsinye, amelynek gazdája az építők művelődési otthona. Csaknem negyed százada alakult az együttes, vezetője ismert koreográfus a Szovjetunióban: Jevgenyij Komarov. Haritonova Ludmilla Nyikolajeva, a Kali- nyin Területi Kulturális Hivatal képviselője elmondta az előadás szünetében, hogy az együttes megalakulása óta a helyi hagyományok felkutatását és megőrzését vállalta. A megyei sajátosságokat táncaikban föllelhetjük —& erről győződtünk meg nagy sikerű műsoruk láttán. Kali- nyin területe erdőkben, tavakban, folyókban gazdag vidék, ősi foglalkozásnak számít a halászat, vadászat, de jellegzetes az aratók tánca éppúgy, mint a kereskedőké. A családi és naptári ünnepek hagyományai elevenedtek meg a kalinyini művészeti együttes előadásában. A hétmérföldes csizmák viselői nemcsak az akrobatikus elemeket sajátították el magas fokon, hanem a ba150 éves a magyar óvóképzés A Kaposvári Tanítóképző Főiskola szekszárdi kihelyezett tagozatán ma és holnap ünnepük az óvóképzés máslel évszázados jubileumát. * Ünnepi megemlékezésekre, tudományos ülésszakra, óvó- és képzéstörténeti bemutatóra, képzőművészeti kiállításra, pályázati eredményhirdetésre kerül sor e két nap alatt. Külföldön a XIX. század első éveiben jöttek létre az első, kisgyermekek számára létesített óvóintézetek. 1802- ben Detmoldban alapították meg a nevelési feladatokat ellátó óvóintézetet. Figyelembe vették a szülők mező- gazdasági elfoglaltságát. Já- nosnnaptól, június 12-től október végéig működött az óvoda, hogy a nagy mező- gazdasági munkák idején mentesítse a szülőket a gyermekgondozás tennivalóitól. A gondozónők fiatal lányok — az úgynevezett „keresőiskola” tanulói — voltak, akik reggel 6-tól este 8 óráig gondoskodtak a gyerekekről. Speciális felkészültségük nem volt. Amerikában 1815-ben, Franciaországban 1825-ben, Svájcban 1827-ben alapítottak gyermekmegőrző intézeteket. Az első kisdedóvók olyan nagy pedagógusok tanításaira épültek, mint Pestalozzi, Owen, Wildersprint. Magyarországon 1828-ban Brunszvik Teréz édesanyja budapesti házában — Európa több nagy országát megelőzve — nyitotta meg, saját költségén, „Angyalkert” néven az első óvodát. Intézete vezetését a Würzburgból meghívott Kern Máté tanítóra bízta. Ezt követően egymás után alakultak az országban az „alapiskolák”; itt foglalkoztak a gyerekek testi nevelésével, munkára szoktatásával, értelmük fejlesztésével. valláserkölcsi felkészítésükkel. Brunszvik Teréz több óvodát is alapított, s megszervezte intézményei társadalmi ellenőrzését. A korabeli írásból idézünk: „Az ügyelő vagy helybeli felvigyázó asszonyok, az Igazgató Tanácstól választva s bevezettetve, kötelesek felváltva minden oskolában egy óráig jelen lenni. Tartoznak a látogatókat üdvezelni, a kisded-gyermekeket szorgal- matosságra s engedelmességre, kiváltképpen pedig tisztaságra s rendre felbuzdítani. Mindazonáltal a tanítót módszerében háborítani nekiek nem szabad." Már az első óvodák alapításakor fölmerült az „óvoda- pedagógusok” speciális képzésének igénye. Brunszvik Teréz 1829-ben intézkedett, hogy a „tanítónők” minden vasárnap és ünnepnap kétórás előadáson vegyenek részt. A működő tanítók (óvónők és óvók) továbbképzését maga irányította, hetente értekezletet tartott számukra. 1828-tól 1836-ig tizenkét óvodát alapítottak az országban. 1836-ban megalakult a Kisdedóvó Intézeteket Magyarországon Terjesztő Egyesület, melynek olyan politikai nagyságok voltak aktív tagjai, mint Kossuth Lajos, Wesselényi Miklós. Munkásságuk nyomán tömegével jöttek létre óvodák az országban. 1837-ben elengedhetetlenné vált az óvóképző felállítása; ez ez év őszén Tolnán — Wargha István igazgató irányításával — kezdte meg munkáját. Az első időszakban csak férfiakat képeztek óvópedagógussá. Négy középiskolai osztályt elvégzett férfiakat vettek föl elsősorban az óvóképzőbe, de gyakran eltekintettek e megkötöttségtől. Wargha István széles látókörű, nagy műveltségű egyéniség volt. Vezetése alatt a tolnai óvóképző megteremtette a képzés elméleti és gyakorlati alapjait. Olyan pedagógiai központ alakult ki, amely felgyorsította az óvodák fejlődését. Az 1843- ig Tolnáin, majd Pesten működő óvóképző intézet képesített nevelőkkel látta el az ország óvodáit. Az óvóképzők 150. évfordulója kapcsán érdemes megemlíteni, hogy megyei és intézményi összefogással az idén megindult a Kaposvári Tanítóképző Főiskolán a főiskolai szintű, 3 éves óvónőképzés, s ez lehetővé teszi az óvodai és az alsó tagozatos inevelőmuoka összekapcsolását. Kezdetben együtt, később külön-külön folyik az óvónők és a tanítók fölkészítése. A hároméves főiskola elvégzése után egyéves képzés keretében az óvónők tanítói képesítést is szerezhetnek. Somogy e tagozat létesítésével méltóképpen ünnepli az óvóképzés százötvenedik évfordulóját. Dr. Bóra Ferenc lettét is. Virtus és könnyedség, tomboló vidámság és lírai érzelmek tolmácsolói- ként ismertük meg a kalinyini táncosokat. Koreográfusuk az eredeti táncokat úgy stilizálja, hogy azok színpadi hatása kifejező legyen. Az együttes tagjai fiatalok. Tisztelik a hagyományokat, ám nem idegen tőlük a groteszk sem, ki-ki- forgatják, görbe tükör elé állítják a meggyökeresedett hagyományokat, hogy aztán visszatérjenek a tradíciókhoz. . A tizenhét tagú népzenei együttes vezetője Alekszandr Nyekraszov, akinek ősei között hiába keressük a híres költőt — tréfálkoztak hangszeres társai —, csupán névrokonok. A művészeti együttes fontos pillére a népzenei csoport, amely rendszeresen végez gyűjtőmunkát vidéken ugyanúgy, mint a táncok koreográfusa. A népdalok újkeletű megszólaltatására is a hatékony stilizálás a jellemző. 1981-ben alakult a csoport, tehát - jóval később, mint a tánckar, de máris együvé érett. A Him- volokno termelővállalat kultúrpalotájában találhatjuk meg őket próbáikon, a vállalat támogatja a népzenei együttest, amelynek két kitűnő szólóénekese a kalinyini konzervatórium növendéke: Marina Matyukin és Oleg Grigorasenko. A kalinyini körtánc any- nyiban hasonlatos a miénkhez, hogy a fiúk és lányok barátkozása, a széptevés fogalmazódik meg a tánc nyelvén. Talán több a humoros elem a kalinyini táncokban, a líraiságot pedig egykönnyen fölváltja a virtus. Hangulatos jelenetté formálódott a kereskedő tánca vagy az újabb formanyelven előadott sapkás tánc. A népviselet is őrzi a kalinyini tradíciókat. A táncosok és a' zenei együttes igényesen stilizált öltözete hozzá tartozik a hangulatosan megkomponált előadáshoz. A zenekar számos olyan hangszert szólaltat meg, amely kevésbé ismert. A hagyományt ily módon is őrzik. A Somogy Táncegyüttes erre az alkalomra elsősorban a fiúkat vonta be a műsorba, épp ezért tűnhetett úgy, hogy a vendég együttesben talán a lányok jeleskednek inkább, míg nálunk a férfiak. Mosóczi István koreográfiái, amelyek egyre elismertebbek a hazai színpadokon, jellé redukált táncformák. Eredetük visszavezethető a magyar tánchagyományokra. A koreográfus belátta: a folklór mai lehetősége szerint érdemes földolgozni a táncokat, nem esik abba a hibába, hogy műfolklórt hoz létre. A szombat esti gálán két ország tánchagyományaival találkoztunk, s a stilizálás két útja bizonyította: széles lehetőség van arra, hogy megőrizzük és továbbadjuk a következő nemzedéknek féltett kincsünket, a folklórt. Horányi Barna A hűség pecsétje Az édesapa községi kovács. Előbb Jutón, Siófok mellett, majd egy módosabb településen, Balatonszaba- diban. A községi kovácsnak rangja van. Mire vitte a három gyerek? A legidősebb, dr Balassa Tibor a Somogy Megyei Tanács elnökhelyettese. 1974- től tölti be ezt a tisztet, öccse a siófoki városi párt- bizottság első titkára. Húga gondnokként ment nyugdíjba. — Az volt a szülők szándéka, hogy többre vigyük, mint ők. Tisztességben, megbecsültén, de mégiscsak elég nagy szegénységben éltek. Emlékszem, volt, amikor fél liter petróleumért és negyed kiló sóért küldtek el a boltba. A négy polgári után 1942- ben a körjegyzőségre került a faluban, öccse az apja mellett tanulta ki a kovácsmesterséget, de mielőtt Balassa Tibor bement a hivatalba, egy-két órát dolgozott a műhelyben. Segédírnok volt, és végigjárta a közigazgatási munka minden lépcsőfokát. A tanácsok megalakulásától négy évig Siófokon dolgozott, majd a kaposvári járásba került. Begyűjtési előadó, később hivatalvezető lett. — Nehéz korszak volt, de utána engem senki sem keresett meg, hogy van elszá- molnivalója velem ... A közgazdasági technikumba járt először, 1960-tól pedig a jogtudományi kar hallgatója volt. 1957-től a pénzügyi osztályt vezette a kaposvári járásban, majd ugyanitt elnökhelyettes lett. A Politikai Főiskola elvégzése után két évig dolgozott a megyei pártbizottság köz- igazgatási és adminisztratív osztályán. Tizenhárom éve a megyei tanács elnökhelyettese. — Törekedett-e arra, hogy ilyen pályát járjon be vagy mások „ döntöttek mindig ezekben a kérdésekben? Egészségügyi KISZ-titkárok tanácskoztak TAPASZTALATSZERZÉS, VÉLEMÉNYCSERE Több mint másfélszáz, egészségügyben dolgozó KISZ-titkár érkezett a hétvégén Siófokra az OKGT- üdülőbe, ahol a KISZ KB rendezte meg az idei országos tanácskozást. Siófok már hetedik alkalommal házigazdája e hagyományos rendezvénysorozatnak, ahol az ifjú szakemberek szakmai, politikai előadásokat hallgatnak, kerekasztal-beszél- getéseken és szekcióüléseken vitatják meg az őket — s közvetve a bennünket — érintő legfontosabb kérdéseket. E tanácskozások nem titkolt célja a tapasztalat- szerzés. Hogy a fiatalok megismerjék egymás véleményét, örömeit, gondjait, s megvitassák, hogy a KISZ miként kapcsolódhat be az egészségügy feladatainak végrehajtásába. — A három napon számos érdekes előadást hallgattak meg a résztvevők. Dr. Hutás Imre egészségügyi államtitkár, dr. Illés Béla miniszterhelyettes, az egészségügyi ifjúsági bizottság elnöke, valamint dr. Medve László egészségügyi miniszter nemcsak a szakembereket érdeklő gondokat boncolgatta előadásában. Az illetékes pénzügyi szakemberek kerekasztal-beszélge- tés formájában találkoztak szombaton, amikoris az egészségügy pénzügyi kérdéseiről és az ehhez kapcsolódó társadalombiztosítási rendszerről mindták el véleményüket. Az idei tanácskozáson a szekcióülések egyik legérdekesebb témaköre az egészségügyi intézmények lehetőségeit, feladatait igyekezett megvilágítani. Napjainkban különösen fontos az egészségügy társadalmasítása, hogy minden eszközt megragadjunk az egészséges életmód kialakítására, az évtizedek során beidegző- dött rossz, ártalmas szokások leküzdésére. A tanácskozás természetesen nem hagyta figyelmen kívül az ifjú egészségügyi dolgozók pályakezdésével kapcsolatos élet- és munka- feltételeket, a folyamatos továbbképzések szükségességét, valamint a KISZ érdekvédelmi feladatait, a munkahelyi demokrácia kérdéseit. Gönczi János, a KISZ KB titkár az ifjúsági szövetség előtt álló feladatokról, a mozgalom aktualitásairól tartott előadást, ezzel is jelezve, hogy az évenkénti tanácskozásokon a szakmai jellegű feladatok megbeszélése, megvitatása mellett a politikai továbblépésre, az előbbrejutásra is gondolni kell.