Somogyi Néplap, 1987. november (43. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-09 / 264. szám
Gyászjelentés I Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TÓTH FERENC volt magyaratádi lakos, életének 55. évében hirtelen elhunyt. Temetése november ló-én du. 13 órakor lesz a magyaratádi temetőben. A gyászoló család. Köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk köszönetét a rokonoknak, ismerősöknek, munkatársaknak, akik felejthetetlen halottunk. GUTH JÖZSEFNÉ temetésén részit vettek, virágaikkal, koszorúikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Hálás szívvel mondunk köszönetét a rokonoknak, barátoknak, szomszédoknak, lakótársainknak, az OTP Somogy Megyei Igazgatóság, a Barcsi Unitech Szövetkezet dolgozóinak, akik felejthetetlen halottunk, DOKTOR JÓZSEF temetésén részt vettek, virágaikkal, távirataikkal, részvétükkel fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család. EXPRESSZ Elveszett Barcson október 30-án egy 10 hónapos zsemleszínű, magyar vizsla szuka. A nyomravezetőnek magas jutalom. Barcs, Pi- szár A. u. 33. Tele- ton : 199. (122390) Biedermeyer kanapé eladó. Boglár- letle. Dobó K. u. 7. ______________(122368) K eresek olyan idősebb hölgyet, aki lakásomért gondozna. 50 éves rokkantnyugdíjas vagyok. Tompa József. 7258 Baté, Le- nin u, 5, (Ú2367) Marcaliban a Lenin—Tanácsköztársaság utca sarkán lévő üzlethelyiség bármilyen célra eladó. Hideg-meleg víz biztosítva. Érdeklődni Ságvári u. 11. (122382) Téli hónapokra garázs kiadó. Kaposvár, Kisgát u. 13. Parrag János. (SJáü Használt hűtőszekrény olcsón eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Füredi u. 41. III 9, (6142) Garázst bérelnék magas áron Kaposváron hosszabb időre. Ajánlatokat a 6113. számra, a ki- adóba. (6113) Eladó 2-es Zetor eke. Horvátkút, Vi- rág u, 29. (122377) Hathónapos dober- mann kölykök eladók. Siófok, Reviczky Gyula u. 13— 15 4. Sáfrán. ______________(122387) K D-s rendszámú Trabant eladó. Ér- dek'ődni Lulla. Kossuth u. 29. Kleiber. (122871) Extrákkal felszerelt felújított állapotban, P-s 1600-as Lada új gumikkal eladó. Érdeklődni Kaposvár, Honvéd u. 28. TRANS-COOP gmk. Telefon 13- 877, _____________(6155) O rciban a Kossuth L. U. 26. SZ. alatt lévő háromszobás családi ház reális áron eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Toponári út 171. sz, (6083) A Toponári szőlőhegyen eladó 1200 n-öles megosztható földterület (szőlő-í- szántóföld). Érdeklődni Kaposvár, Toponári út 171. sz. (6083/a) UI-s Fiat 127-es felújított állapotban eladó. Marcali, Széchenyi u. 18. fszt. 3. _______(122379) I P-s 1200-as Zsiguli jó állapotban friss műszakival eladó. Kaposvár, Köl--- cseyth7L___(6126^ Siófoktól 8 km-re Ságváron 2 szobás családi ház 800 n- öles telekkel haláleset miatt sürgősen eladó. Érdeklődni Ságvár, Újtelep I. u. 16. (122375) Balatonszárszón a Szóládi u. 11. sz. alatti családi ház 314 n-öles összköz- művesitett telekkel eladó. Érdeklődni Tóth Endre Tüskevár. Rákóczi u 9. (81461 Barcs, Munkásőr- sor u. 1-ben másfélszobás, összkomfortos, tehermentes, 43 m3 alapterületű, földszinti lakás eladó. Érdek lődni Barcs, Baj- csy-Zsillnszky u. 133. sz. alatt. (122409) Siófok-Killtiben a Templom u. 12. sz. ház 160 n öles telken, ugyanott 180 n-öles telek eladó. Érdeklődni lehet Siófok-Kiliti, Vörös Hadsereg útja 128. (122394) Jutában tatarozásra szoruló ház 600 n-öles telekkel eladó. Érdeklődni Juta, Rákóczi u. 32. ________________(6114) N agybajom, Mező u. 119. sz. alatt nagy családi ház, nagy melléképületekkel eladó. Gazdálkodásra, állattartásra alkalmas. Érdeklődni a helyszínen egész nap. ________________(6111) K aposváron lakótelepi, műhelynek, irodának stb. alkalmas 13 m2-es gázos földszinti helyiség eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Honvéd u. 29. II/l. Telefon: 12-851 17 óra után. (353619) Sürgősen eladó háromszobás, gázfűtéses, melléképületes alápincézett családi ház Csurgón a Kert u. 8. sz. alatt. Érdeklődni a helyszínen naponta 16 órától, szombat-vasárnap egész nap. ________________(6067) E ladó kétszobás összkomfortos — OTP-s öröklakás kp-ért Kaposváron a Kinizsi-lakótelepen,, tavaszi kiköltözéssel. Ajánlatokat a 6066. számra, a kiadóba. (6066) 2,5 szobás erké- lyes, 4. emeleti lakás készpénzért + OTP-átvállalással eladó. Cím: Kaposvár, Búzavirág u. 10. 4. emelet 13. Fehér István. (6074) Eladnám vagy elcserélném kaposvári háromszobás, kertes családi házamat hasonló nagyságú lakótelepi lakásra OTP-átvállalással. Ajánlatokat a 6073. számra a kiadóba. (6073) Kaposváron a Baj- csy-Zsilinszky u. 46. sz. alatti egyszobás 51 m2-es lakrész eladó. Érdeklődni: telefonon Pécs 13-296. (100705) Taszár központjában közművesített nagy telek sok építőanyaggal sürgősen eladó. Ko- vácsné, Kaposvár, Tóth Lajos ú. 3. (6099) Eladó 2,5 szobás, erkélyes OTP-s szövetkezeti lakás. Kaposvár, Füredi u. 57, m/3, (353644) Háromszobás 71 m2-es OTP-s öröklakás eladó. Érdeklődni Kaposvár, Ki- nizsi-ltp. 30. fszt. 3. Márton. (6117) ZF-es S 100-as Skoda lejárt műszakival eladó. Érdeklődni 17 óra után vagy szombat-vasárnap egész nap. Baumgartner József Kaposvár, Szigetvári út 114. (6057) A Losonc közben, a régi garázasorban villannyal ellátott garázs eladó. Érdeklődni : Kaposvár, Nyár u. 71. fszt. 18 óra után. Hel- man. (6107) Eladó 4 éves sárga kancacsikó Ramszesz apától, ugyanott ZL 1500-as, ZV 1200-as Lada személygépkocsi. Érdeklődni Dombóvár, Grill büfé. (6068) Garázs kiadó Kaposvár, Temesvár u. U. alatt. Érdeklődni egész nap. (6065) Egyedülálló idős nénit keresek, aki háztartási munkáért szobát biztosítana. Megbízható do'gozó nő vagyok. Csak kaposváriak Írjanak. Ajánlatokat a 6064. számra, a kiadóba kérek. (9064) JVC videomagnó és egy KI-s Lada 1300-as sürgősen eladó. Érdeklődni 18 óra után Marcali, Széchenyi u. 28. II/9. (122354) Bécsi páncéltőkés zongora és japán sztereórádió-magnó eladó. Barcs, Gárdonyi Géza ú. 20. (122358) INGATLAN Bala tonf enyvesen a Fenyvesi u. 122. sz. alatt levő 700 n- öles telken (melynek fale kordon szőlő és gyümölcsös) 2 és fél szobás komfortos lakás + 8x8 m-es gará- zsos melléképülettel családi okok miatt sürgősen eladó. Érdeklődni Nlklainénál a helyszínen. (123126) * 1 Böhönyén családi ház eladó. Érdeklődni Kiss, Lengyeltóti, Ifjúság u. 1. sz. Telefon: 72. (122079) Balatonhoz közel épülő üdülőfaluban, Lullán 400 n-öles szőlő-gyümölcsös pincével, présházzal eladó. Érdeklődni Tab, Videoton telex: 20-01 l/37-es mellék Schmidt Ró- bertné munkanapokon 6-tól 14 óráig. Cím: Tab, Virág u. B épület. (122195) Eladó Kaposváron a Kölcsey u. 17/a szám alatti kertes, 2 részből álló családi ház. Érdeklődni : Április 4. u. 8. szám alatt Gazdáné. (5839) Boglárlelle és Lát- rány között a 67-es út mellett 1 kát. hold. föld eladó, megosztva is. Lát- rányban 800 n-öles föld házhelynek, víz. villany a föld mellett van. Érdeklődni: Boglárlelle, Kossuth út 22. (353118) Régi típusú kis falusi ház mellék- épületekkel együtt sürgősen eladó. Mernye, Dózsa Gy. u. 51. Érdeklődni 16 óra után lehet. (5685) Boglártól 5 km-re 2 szobás családi ház, gazdálkodásra is alkalmas telekkel eladó. Érdeklődni : Szőlőskislak, Bogiári út 25. Ba- ráth. Egész nap. (122061) Bogláron négyszobás, két konyhás, kettő fürdőszobás (társalgóval, garázzsal, központi fűtéssel) családi ház eladó. Balatontól 100 m-re. Érdeklődni Boglár, Fiumei u. 9. (121938) Somogysárdon a Kossuth L. u. 64. sz. alatt 2575 m2 telek építési engedéllyel, vízzel és gázzal ellátva sürgősen eladó. Érdeklődni: Torma János, Üj- várfalva, Vörös Hadsereg útja 4. (6093) Eladó Kaposváron a Donnerban háromszobás (+ műhely, garázs) komfortos családi ház jövő évi beköltözéssel. Érdeklődni a 14-154-es telefonon. Kétszobás, s4 m-es iHKas e.adó. Kaposvár, Kinizsi-itp. 26 . IV/ii5. Érdeklődni a helyszínen hét közben 17 órától 20 óráig. (6092) íorocskei tonai 240 n-öies telek a rajta levő gyümölcsfákkal és fa- házza-i eladó. Érdek, lodni 18 óra után Kaposvár, Kinizsi- ltp. 38. Czimmer. (6028) Bogiárlellén (Lei- le felsőn) a Béke u. 17. sz. alatt 300 n- öles megosztható telken eladó 1 szobás + 2 félszobás komfortos nyaralóvá minősíthető családi ház. Felvilágosítás napközben 84 63-666/27 telefonon. 17 óra után, Fonyód. Mező Imre u. 13. Győri Attila. (100747) JÁRMŰ Sthyl 0,51-es motorfűrész, és 350-es Jawa motorkerékpár eladó. Kaposfő, Petőfi u. 41. (5680) PE-s Lada 2 éves műszakival eladó. Tormáné Kaposvár, Arany J. u. 6. III. lph. III. em. 3. (5995/a) 1200-as 4 éves Zsif uli gépkocsi eladó. rdeklődni a Hl-592- es kaposvári telefonon. (6096) ÁLLÁS 32 éves kereskedelmi gyakorlattal elhelyezkednék 4—6 órás elfoglaltságra. Ajánlatokat a 353580. számra, a kaposvári hirdetőbe kérek. (353580) DOLGOZÓKAT ALKALMAZNAK Az MSV Adria üdülő — Bala- tonszéplak felső, Hungária út 38. — felvesz szakképzett szakácsot, konyhalányt és felszolgálót egész évi foglalkoztatással. Bérezés megállapodás szerint. Jelentkezés a fenti címen, vagy a lil-371-es telefonszámon. (100323) A Somogy Megyei Távközlési Üzem felvételre keres műszaki előadói munkakörbe híradás- technikai végzettséggel rendelkező férfi dolgozót. Közműegyeztetési gyakorlattal rendelkezők előnyben. Jelentkezni lehet: Kaposvár, Bajcsy-Zsilktszky u. 15. II. emelet általános osztály. Telefon: 13-007. (1036921 A KAPOSVÁRI VILLAMOSSÁGI GYÁR felvételre keres gyakorlattal rendelkező gyors- és gépírót. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezni a gyár személyzeti szoc. pol. osztályán lehet. Kaposvár. Mező Imre út. (100727) A KAPOSVÁRI VILLAMOSSÁGI GYÁR felvételre keres fiatal asztalos szakmunkásokat színvonalas szakmai feladatok ellátására. Megfelelő gyakorlati idő után biztosítjuk átképzésüket mintaasztalos szakmunkássá. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezni a vállalat 2-es számú telephelyén a telepvezetőnél lehet. Cimünk: Kaposvár, Vasvári Pál u. 1. Telelőm: 13- 565, (100725) A Somogy Megyei Település- tisztasági és Kertészeti Vállalat (8600 Siófok. Mártírok u. 5. telefon 13-144) felvételre keres központjába közgazdasági végzettséggel anyagkönyvelő, ér. tékkönyvelö kezdő, illetve gyakorlott munkavállalókat veszélyes hulladékok kezelése, ártalmatlanítása témakörben vegyésztechnikust. Emelőgép-ügyintéző technikust. A boglár- lellei biohumusz-termelő telepére laboránst. Jelentkezni a vállalat személyzeti vezetőjénél lehet. (122207) A KAPOS KERESKEDELMI VÁLLALAT burgonyavásárlási akciót indít november 9-tSI november 19-ig A burgonya 25 kg-os kiszerelésben kerül forgalomba. Ára: 9 Ft/kg. A vásárolt árut Kaposvár területén INGYENESEN HÁZHOZ SZÁLLÍTJUK. A rendelést a legközelebbi boltunkban szíveskedjen leadni! Bővebb felvilágosítással boltvezetőink állnak vásárlóink szíves rendelkezésére. (100720) Értesítjük ügyfeleinket, hogy az Adó-és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Somogy Megyei Igazgatósága Kaposvár, Béke u. 28. és Rippl-Rónai u. 2. sz. alatt minden hétfőn 13—18.30 óráig, szerdán 8—13 óráig TART ÜGYFÉLFOGADÁST. AZ ADÓFELÜGYELOSÉG Kaposvár, Németh István fasor 37., Május 1. 101., Füredi u. 4. sz. alatt minden hétfőn 12.45—16.15 óráig, minden szerdán 7.30—12 óráig és 12.45—18.15 óráig, továbbá a Kaposvár, Németh István fasor 37., a Kaposvár, Május 1. u. 101. sz. alatt minden szombaton 8—13 óráig TART ÜGYFÉLFOGADÁST. AZ ADÓFELÜGYELOSÉG FONYÓDI KIRENDELTSÉGE Fonyód, Blaba Lujza u. 4. sz. alatt ugyancsak minden szerdán 7.30—12 óráig és 12.45—18.15 óráig, minden szombaton 8—13 óráig TART ÜGYFÉLFOGADÁST. (100753) Megbízható, becsű,eies lányt vagy asszonyt pultosnak felveszek. KISDIÓFA vendéglő, Kaposvár, József Atti- la u. 24, (9075) Jó képességű szakácsot, cukrászt keresek Kapusvarra. Je.entkezés „Magán kisiparos” jeligére a kaposvári hirdetőbe a 352977. SZulltta. (352Dli) EGYÉB 25« literes 380 V- os betonkeverő eladó. Kaposvár, Könyves K. u. 28. ________________(6121) G arázs eladó Kaposváron a Szondi u. 32. sz. alatt. Érdeklődni 17 óra után. Ugyanott III. em. 12. (6076) Házasságközvetítés. Élettárs. Szabadidő, partner. Kérje tájékoztatónkat. Kapcsolat, Szombathely pf. 283. (65929) Carpigiani olasz és NDK lágyfagy- laltgép — alig használt — eladó. Érdeklődni : Jakab Viktor, 8100 Várpalota. Mini-falatozó Bazársor. (296661) Matematika-fizika szakos tanár egyetemi felvételire felkészítést vállal. Érdeklődni : Kaposvár, Beloiannisz u. 3. sz. (5681) Németjuhász kiskutyák sporttársi áron kaphatók. Kaposvár, Beloiannisz u. 3. (5682) Alfa Laval fejőgép, valamint egy з. 5 tonnás pótkocsi eladó. Érdeklődni lehet 16 óra után, Mernye, Dózsa Gy. и. 39. (5685/a) MEGNYÍLT A REFORM természetes alapanyagú élelmlszer- szaküzlet Kaposváron, a Kossuth L. u. 13. sz. alatt. (6128) Reiuxaakció! 790 fonni, négyzetméter. Rövid határidő. Telefon : Siófok 32555, ___________(121764) I RHA- és szorme- bundak, női-, férfi-, gyermek- és extra- meretben is, szór- mesapkjk különleges fazonokban, gallérok, mellények, irhakesztyűk óriási választékával vár. ja kedves vásárlóit november 10-én Zalaegerszegen a vásárcsarnoknál Ba- loghné • szegédi szücsmester. ______________(100687) 2 4 m-ies bevárosi összkomfortos üzlet- helyiség sürgősén, készpénzért eladó. Irányár: 570 000 Ft. Érdeklődni Kaposvár, Honvéd u. 35. INVEST gmk. (100696) Szekrénysor, színes tv, hűtőszekrény és egyéb bútorok eladók. Tormáné, Kaposvár, Arany J. u. 6. III. lph. III. em. 3. (5995) UAZ—469—B gépkocsihoz komplett váltó, kormánymű alvázkarosszéria, valamint cementvá- lyuk sertésetetéshez eladók. Fonó, Dózsa Gy. u. 20. 16 óra után. (6098) Rózsakertészetünk, díszfaiskolánk, valamint gyümölcsfa- iskolánk összes termékét ismertető, színes nagy árjegyzékünk megjelent, kérésére díjmentesen megküldjük. A vidéki növénymegrendeléseket postán, pontosán teljesítjük. Személyes kiszolgálás Budapest III. kér., Erdőalja út 86. sz. alatti telepünkön történik. (Óbuda III. kér., a 137-es busz vonalán, a busz telepünk kapujában áll meg.) Nyitva október hó 20-tól, árusítás 8- tól 18 óráig, szombaton 8-tól 12 óráig, vasárnap szünnap. Szálkái kertészet (Budapest, pf. 5) 236. 1368. (100073) ALBÉRLET Bútorozott vagy üres albérleti szobát vagy kisebb gáz-, illetve távfűtéses lakást keresek 1 férfi részére Kaposváron. Ajánlatokat a 6061. számra a kiadóba kérek. (6061) A GEORGIKON ÁFÉSZ pályázatot hirdet — Keszthely városban üzemelő 30 személyes ABC-áruházban megüresedő vezetői, valamint helyettesi állások betöltésére. Feltételek: középfokú szakmai képzettség, 5 éves vezetői gyakorlat, anyagi és erkölcsi megbízhatóság. — bér és munkaügyi osztályvezetői állás betöltésére. Feltételek: felsőflokú szakirányú vagy közgazdasági végzettség, 5 éves szakjnai gyakorlat, erkölcsi feddhetetlenség. Belépés mindikét esetben november végén. Jelentkezés részletes önéletrajzzal az ÁFÉSZ központjában, Keszthely, Szabadság u. 5. sz. alatt. (100731)--------------------------------------------------------------------A " ■■ rr r ■ ■ jovo evben is a jelenlegi áron vásárolhat színes televíziót és hűtőgépet előjegyzést felveszünk 20 százalék előleg befizetése mellett az alábbi szaküzleteinkben: Műszaki bőit Pécs, Kossuth Lajos u. 63. Telefon: 13-972 Iparcikkbolt Pécs, Lenin tér 6. 13-051 TITÁN áruház Pécs, Verseny u. 21. 13-866, 13-030 Iparcikküzlet Kaposvár, Zalka Máté u. 18. 12-471 TITÁN áruház Szekszárd, Epreskerti út 15-536 Műszaki bolt Szekszárd, Széchenyi u. 55. 15-724 Vas—műszaki szaküzlet Zalaegerszeg, Rákóczi u. 20. 12-177 Teljesítés az előjegyzés sorrendjében, legkésőbb 1988. március 31-ig. KERESKEDELMI VÁLLALAT (100752)