Somogyi Néplap, 1987. november (43. évfolyam, 258-282. szám)

1987-11-07 / 263. szám

1987. november 7., szombat 5 Huszonegy tanterem, huszonegy osztály A HONVÉDTISZT NEVE: SOMOGYI JÓZSEF Az új épület fehéren su­gárzik. A szürke, kopott kis tér kivilágosodik általa, s mintha röstellné kissé málló vakolaté házait. A siófok- kiliti iskola alsó tagozata kapott helyet ebben a szép, nyolctantermes épületben, melyet a város költségveté­si üzemének építői emeltek. — Hálásak vagyunk az építőknek — mondja Major István igazgató. — Nemcsak azért, mert a tervezettnél hamarabb adták át az épü­letet (következésképpen szeptember 1-jén elkezdhet­tük itt is a tanítást), ha­nem, mert minőségi munkát végeztek. Ezt most már el­mondhatjuk, miután „belak­tuk” a házat. Négy évvel ez­előtt 9 osztály járt délután iskolába, s — az idén elő­ször — mindenki számára délelőtt van tanítás. Ké­nyelmesen elférünk. Immár három épületünk van, s minden osztálynak külön tanterme. Huszonegy tante­rem, huszonegy osztály. Per­sze, délután se néptelen az iskola. Most már van lehe­tőség a nívós szakköri mun­kára, a közművelődésre, a tartalmas úttörőéletre ... van helye mindenkinek, min­dennek. Az épületben talál­ható az iskola könyvtára, az ebédlő, az úttörőszoba, s ezeken ikívül egy szakköri helyiség, egy tágas zsibongó és egy nevelőszoba került itt tető alá. 1984-ben kezdték meg az építkezést az elöregedett egykori református iskola és tanítólakás mellett, öt tan­terem készült el a követke­ző esztendő augusztusáig, amikor — augusztus 15-én — a földrengés ledöntötte az agg épületeket. Két régi tanterem, és két szolgálati lakás romjain illetve azok helyén folytatták az építke­zést 1986-ban. A tanterme­ket korszerűen rendezték be; a megszokott, hagyományos kellékek mellett mindenütt ott a magnó, a lemezjátszó, az írás- és diavetítő, az ok­tató-nevelő munka alapvető technikai eszközei. — A lehetőség adott — jegyzi meg az igazgató. — Más kérdés, ki mennyire él vele a munkája során. A pe­dagógusnak kell eldöntenie, hol, mikor van valamelyik eszközre szüksége. Attól még nem lesz jó egy tanóra, ha „mindent bedobunk” a tech­nikai kelléktárból, eseten­ként azonban nagy segítség egy magnó például a figye-< lemfelkeltésben és a tudni­valók bevésében. Egyébként van videofelszerelésünk is. Két képmagnó és egy felve­vő kamera áll a kollégák rendelkezésére; főként a fia­talabb tanárok használják szívesen. Hat Commodore 64-es szá­mítógép van a kiüti iskola birtokában a hozzájuk tar­tozó tévékkel és magnókkal. A számítógépes szakkörök (kettő is működik) rendkí­vül népszerűek és hatéko­nyak. A többi szakkörben és a művelődési csoportok­ban is nagy kedvvel dolgoz­nak a diákok,, összesen 15 szakkör működik, köztük a honismereti, melyhez a hely- történet iránt érdeklődő ta­nulók tartoznak. Ök a többi között a Kilitin eltemetett 48-as honvédtiszt, Somogyi József életéről és harci tet­teiről gyűjtenek adatokat. (A sírt a hatodikas úttörők gon­dozzák.) A 120 négyzetméter alap- területű parkettás zsibongó­ban testnevelési órákat is tartanak. — Az alsó tagozatosok testnevelési óráit megfelelő színvonalon tarthatjuk meg a zsibongóban, ám nem mondtunk le arról, hogy egy korszerű, minden igényt kielégítő tornatermet is fel­építünk Kilitiben — mondja Major István. — A város­rész lakói teho-val és jelen­tős társadalmi munkával se­gítenének. A tornaterem nemcsak iskolai célokat szol­gálna, igénybe vehetnék a felnőttek is. Ezzel az iskola még „nyíltabb” lenne. Ez a terv a remélhetőleg gazda­gabb holnapra tartozik ugyan, de addig sem aka­runk tétlenkedni. Már az ősz elején felépítettünk egy sportpályát a felső tagozatos (központi) iskola udvarán.’ Hat méter magas labdafogó kerítés veszi körül a léte­sítményt, melyhez kézi- és röplabda-, valamint atlétikai pálya tartozik. A terepren­dezésben a KW és a GOV szocialista brigádjai segítet­tek, a pályákat pedig a So­mogy Megyei Településtisz­tasági és Kertészeti Vállalat szakemberei építették. A vá­rosi tanács anyagiakkal se­gítette elképzeléseink meg­valósítását. Hatszáz gyerek, 37 peda­gógus (a szakos ellátottság 100 százalékos); a tanulók 65 százaléka részesül nap­közis ellátásban, illetve men- zás étkezésben. A könyvtár­ban ifjú nevelő foglalkozik az irodalom iránt érdeklő­dőkkel, a szomszéd szobában logopédus várja a beszédhi­bás óvodásokat és iskoláso­kat, a következő helyiségben pedig a számítógépesek gyü­lekeznek ... Sz. A. Filmjegyiet Tengiz Abuladze nevét az idei évben kapta szárnyára igazán a világ filmmüvesze- te. A Moszkvában rendezett grúz filmhéten mutatták be először nagyközönség előtt a rendező filmtrilógiájának harmadik részét, a Vezek­lést. (Az első két részt a na­pokban vetítette a Magyar Tdievízió az Abuladze ren­dezői munkásságát bemutató sorozatban Könyörgés és A kívánság fája címmel.) A világhírt pedig az hozta meg a film számára, hogy idén a cannes-i filmfesztivá­lon is bemutatták, ahol a zsűri különdíját kapta. A nyugati kritika is elismerően szólt az alkotásról, s ezek a vélemények hozzánk is elju­tottak. Számos jelenetet lát­hattunk a televízió műsorai­ban is a filmből, így nem volt előzmények nélküli vá­rakozásunk, amely igazoló­dott is. Abuladze nagy hatá­sú filmet forgatott. A törté­net valós alapokról indul, hiszen Grúziában, a rendező szülőhazájában állítólag megtörtént, hogy egy elte­metett embert kiástak és ro­konai ajtajába tették. Abuladzénál ez a -motívum szürrealisztikus jelképpé emelkedik: a kiásott szémély a soha el nem feledhető múlt-jelképe. Variam Ara- vidze alakjában századunk diktátorainak jegyeit fedez­hetjük föl. A rendező beval­lottan is Nérótól Sztálinon át a ma is „praktizáló” dik­tátorokig kívánta szélesíteni ebben a figurában a •' hata­lommal való visszaélés mó­dozatainak skáláját. Hang­súlyozza ezt az is, hogy az Aravidze név grúz nyelven senki-t jelent, jelezve, hogy a történelemből megismert alakok közül többen is igényt tarthatnak rá. RÁDIÓJEGYZET Zsák és foltja Az esti rádiózás olykor nem szolgál megnyugtatás­sal. A minapi Zsák és foltja című műsor olyan gondola­tokat ébresztett bennem, hogy a szokottnál később tértem nyugovóra. A há­rom éve alkalmanként je­lentkező adás a családi élet gondjait osztja meg a rá­dióhallgatóval. Mivel nem­csak a rádió szól legtöbb­ször a lakásban, hanem be- áramlik az utca zöreje is, a szomszédok beszélgetése, a Zsák és foltja azzal kez­dődött, hogy kihallgattam a szemközti ház valamelyik Iákásából az egyre élesedő vitát: ki énekel, Cserháti, vagy valaki más? A zsák Cserhátira esküdött, a folt­ja, azaz a felesége harcia­sán ragaszkodott az ő véle­ményéhez. Én úgy döntöt­tem, hogy nekem megfelel Cserháti Zsusa, no meg szeretem is a kissé bizarr hangját. Ez legyen a legko­molyabb vita egy családban — csuktam be az ablakot, hogy a rádiózásnak szentel­jem végre az esti órát. A telefonszolgálattal ren­delkező műsor a családi konfliktusok egész arzenál­ját szolgáltatta a minap is. A házasságban „haladók­nak” számító pároknak szánt műsor ugyan nem szolgálta­tott kuriózumokat, mégis meglepődhettünk néhány eseten. Nem gyakori a har­minckét évi házasság utáni válás, de annyit hallunk a családok széthullásáról, hogy már semmin sem cso­dálkozunk ... Ám az min- • denképpen elgondolkodta­tott a bánatát elsíró asszony telefonbeszélgetéséből, hogy igaz lehet-e: házasságuk több mint három évtizeden át zökkenőmentes volt, vál­ságok nélkül hajóztak az élet tengerén ... Hihetünk neki? Bár hi­hetnénk, de bőven van ta­pasztalatunk arról, hogy a családi békesség mögött ko­moly belső indulatok is meghúzódhatnak. Csupán emlékeztetni szeretnék Bergman filmjére, amelynek jelenetei drámai erővel mutatták bé két ember sú­lyos válságát. A hazai vá­lási statisztikával aligha di­csekedhetünk a világ előtt, éppen ezért fontos, hogy minél inkább fölkészülhes­sünk a párválasztásra és a családi életre. Beleértve a nem várt nehézségeket is. A Szabó Orsolya szerkesztette családműsornak is fontos szerepe' van abban, hogy ki­ki elgondolkodjon azon, mi dolga van saját családja harmóniájának megőrzésé­ben, illetve a gondok meg­oldásában. Recept nincs, de kell, hogy legyen fogalmunk arról, mit jelent felelősség­gel vállalni egymást, a gye­rekeket. Az úgynevezett gyes-be­tegség valóban létezik, de — bízzunk benne — átmeneti állapotot tükröz a megvál­tozott helyzet tapasztalat­lanságából fakadóan. Ugyan léteznek különféle klubok, körök, ahol azonos érdeklő­désű emberek találkozhat­nak, hasznosan tölthetik sza­badidejüket, ám nem élünk igazán ezekkel a lehetősé­gekkel sem. Igaza lenne annak a fia­talembernek, aki válságba jutott házasságából azt a tapasztalatot szűrte le, hogy mindenki tombolja ki előbb magát, aztán kösse be a fe­jét a lánynak? Megtört em­berek gondolnak ilyenre, kevesen jutnak el odáig, hogy belássák: kora gyerek­korunktól készülünk tulaj­donképpen a házasságra, fi­úk és lányok egyaránt, s ahogy személyiségünket ala­kítjuk, formáljuk, olyan lesz a házasságunk is. Nem le­het más az ember a házas­ságában és azqn kívül. A széptevés nem homályosít- hatja el azt a világot, amely­ben élünk. A rádió család­műsora hasonlóakra éb­resztette rá a hallgatót. A Válogatás azonban egyoldalú volt: a válságba jutott sor­sok mellé több jó példa be­mutatására lenne szükség. Horányi Barna A kiásott múlt Abuladze magát Tovszto. gonov, Romm és Dovzsenko tanítványának vallja, a mai külföldi mesterek közül pe­dig Bunuelt tartja követésre méltónak, akinek hatása kü­lönösen az idősíkok kezelé­sében érvényesül. Abuladze módszerével eléri, hogy tör­ténete általánosítható legyen és mentes egy meghatározott kor hátterétől. Egyetemességével is jelleg­zetesen grúz marad ez a film. Abuladze merít szülő­földjének hagyományából, szokásaiból. Nem véletlen az sem, hogy éppen Sztálin szűkebb hazájában forgatták ezt az alkotást. S hozzá kell tennünk, hogy a négy éve elkészült film egyik támoga­tója a Grúz Kommunista Párt akkori első titkára, Se- varnadze, a Szovjetunió je­lenlegi külügyminisztere volt. A Vezeklés bemutatása ré­sze és bizonyítéka a Szov­jetunióban végbemenő ön- tisztulási folyamatnak. Jelzi, hogy a kultúrában, a mű­vészetben is sokat ígérő át­alakulások, megújulások mennek végbe. Azoknak, akik kétkedve fogadták a filmet, mondván: minek a múltat kiásni, leg­jobb elfeledni szörnyűségeit, hogy nyugodtabban élhes­sünk emlékek nélkül, Abu­ladze válaszul Lev Tolsztojt idézi: „Minek emlékezni? Ha súlyos és veszélyes be­tegségen mentem keresztül, és meggyógyultam vagy fel­épültem belőle, akkor erre mindig örömmel fogok em­lékezni. Viszont nem emlé­kezni csak akkor fogok rá, ha beteg leszek, ugyanolyan beteg vagy még súlyosabb, és ha be akarom magam csapni.” Abuladze alkotásaival azt sugallja, hogy a történelem­nek mindig van tanulsága a jelen számára. Nem lehetünk soha biztosak abban, hogy nem keletkeznek újabb Var- lamok, s nem követik el ugyanazokat a hibákat, mint elődeik. Ám erre sokkal ki­sebb esélyt adunk azzal, ha múltunkat tisztán mutató, torzítás nélküli tükörben szemléljük. Varga István

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents