Somogyi Néplap, 1987. november (43. évfolyam, 258-282. szám)

1987-11-14 / 269. szám

5 Néplap AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAP]A KÖNYVTÁRRAL, IFJÚSÁGI KLUBBAL Közösségi házat avattak Berzencén 1987. november 14., szombat RADIOJEGYZET Vendégségben Külsejével is csalogató az a közösségi ház, amelyet tegnap délután avattak föl Berzencén. A jeles ünnepen Kakrik János, a nagyközségi tanács elnöke üdvözölte a vendégeket, közöttük Csurgó és a település párt-, társa­dalmi és tömegszervezeti képviselőit, Berzence lakóit, akik ezen a napon — tizenöt év után először — léphettek be saját művelődési ottho­nukba. Tóth János, a megyei járt- bizottság titkára avatóbeszé­dében emlékeztetett a nagy októberi szocialista forrada­lom 70. évfordulójára, majd arról szólt, mit jelent a ber- zenceiek számára ez a léte­sítmény, mit jelent az, hogy végre igazi otthonhoz juthat­tak a hagyományőrző együt­tesek, méltó helyre költözhe­tett a könyvtár, az ifjúsági klub. — A község vezetői, lakói büszkék lehetnek erre az íz­lésesen átalakított, berende­zett épületre, mint egy távo­labbra tekintő művelődési- intézményfejlesztő program első szakaszának megvalósu­lására, azért is, mert a lé­tesítmény szinte teljesen sa­ját erőfeszítéseik eredménye. Benne közvetlenül ölt for­mát a mintegy hétszázezer forint értékű társadalmi — Amikor a hajnali órák­ban csónakommal eltávolo­dok a parttól, a szürkés tó­nusokban egybemosódik a föld és az ég. Aztán lassan megnyílik a horizont, fel­bukkan a nap, és egy félóra alatt szemem előtt újból le­játszódik a teremtés csodája. A láthatatlan láthatóvá vá­lik — mondja a festőmű­vész, Leitner Sándor, aki a Balaton természeti környeze­tének és vizének csodálója. A kaposvári Bernáth- teremben megnyílt kamara­kiállításának képein is a víz jelenik meg, változásai­ban és nyugalmában. S mint ahogy a víz fölé hajoló ember megpillantja saját képmását, a festő is visszatekint eddigi életútjá- ra, munkásságára, hogy gon­dolatban megelőlegezze az alkotás folyamatában ki­bontakozó jövőt. Ennek a festői önvizsgálatnak mély, ám mégis tünékeny pillana­tait szemlélhetjük a Festő szigete, a Festő asztala cí­mű kompozíción. Leiitner Sándor alkotásai­nak jó része „megjárta” már a megyét. Tab, Marcali, Mesztegnyő, Nagyatád, Csur­gó, Nagybajom, Barcs — és végül Kaposvár. A festő jelenléte ugyanis csak a ké­pein keresatül válhat való­sággá. A mostani kiállítás­nak azonkívül, hogy három­járulás. De büszkék lehetnek azért is, mert olyan időszak­ban mertek bátrak lenni s áldozni a közművelődésre, amikor erőteljesek azok a hangok, amelyek a termelés és a gazdaságközpontúságot vallva mintha akaratlanul is megfeledkeznének a kultúra és a gazdaság egységéről. Az egykori erdészeti köz­pont sokáig kihasználatlanul állt Berzence központjában, míg meg nem vásárolta a Ködös vízpart négy év munkájába enged bepillantást, az is említésre méltó mozzanata, hogy a Bernáth-teremben somogyi festő most mutatkozik be először. A paravánokkal le­kerített kis kamaraterem méltó környezetet teremtett a képek hangulatához. A látogató minden zavaró kül­sőséget kiszűrhet és ily mó­don csak a képekre figyel­ve ragadhatja meg az él­ményt. A halvány, szürkés, barnás-sárgás lágy tónusok­ban megjelenő Balaton vég­telenséget és nyugalmat árasztó víztükre egy-egy al­kotáson találkozik a hori­zont, az égbolt erőteljesebb színeivel. Ettől a kontraszt­tól válik még impozánsabbá a vízfelszín, az elemek játé­tanács egymillió forintért. A Makona Tervező Kisszövet­kezet egyik munkatársa, Kravár Ágnes vállalkozott az átépítés megtervezésére. El­képzelései megvalósultak, s ez elsősorban a berzencei gamesz építőbrigádjának kö­szönhető. Tóth János szerint úgy végezték munkájukat, hogy a legapróbb részleteket is gondosan alkották meg. A falu aprajának és nagyjának szólt az elismerés, hiszen társadalmi munkájuk nélkül nem készült volna el egyet­len év alatt az átalakítás. Különösen kiemelkedett Tóth Miklós faipari mérnök és Novográdecz József eszter­gályos, Pauska József és Olvasó György kisiparos munkája. A Hazafias Nép­front Kiváló Társadalmi Munkás kitüntetéssel jutal­mazta a gamesz építőinek, a határőr alegység és a forga­lomellenőrző-pont katonái­nak tevékenységét. Filipo- vics István KISZ-titkár pe­dig a KISZ KB dicsérő ok­levelét vette át. Amikor Tóth János átvág­ta a nemzetiszínű szalagot, ' a vendégek megismerkedtek az épület különböző helyi­ségeivel, a két közösségi te­remmel, a boltíves pincében kialakított Ifjúsági klubbal, s a közösségi ház „ékkövé­vel”, a tizenkétezer kötetes ka (Alkonyat után, Zajló jégtáblák). Leitner Sándor alkotásain a valóság és az absztrakció sajátos szimbiózisban egye­sül. Lágy tónusokkal utal az élet, az ember létére (Az emberi nyom). Az idő és térsíkok egymásra vetítésé­vel pedig történést idéz em­lékezetünkbe (A festő szi­gete). A kiállítás válogatás és összegezés egyben. Egy kor­szak zárása és egy újabb festői kor nyitánya. Bepil­lantás az alkotás folyamatá­ba; a művésznek tükör, a közönségnek tisztelet és gesztus. Várnai Ágnes könyvtárral, amelynek be­rendezését Szita Ferenc, a megyei könyvtár igazgatója tervezte. Az ünnepet munka követi. Kravár Ágnes asztalán már készül a közösségi házhoz szervesen kapcsolódó épület végleges terve, amelyben a színházterem kap helyet. A berzenceiek 10 millió forin­tot szánnak rá. Ismét a ga­mesz építőinek kell bizonyí­taniuk, s természetesen vár­ják a társadalmi munkáso­kat a jövőre kezdődő mun­kákhoz is. Berzence a hagyomány méltó ápolója. Hogy miként mentik meg a múlt emlékeit, abból tegnap is kaptunk íze­lítőt: a népi együttes és a vegyes kar színvonalas mű­sorral köszöntötte új ottho­nát. N. J. Az idei levéltári napon ismét kezünkbe vehettük a Somogy megye múltjából évkönyvsorozat legfrissebb — már tizennyolcadik — kötetét, Kanyar Józsefnek, a Somogy Megyei Levéltár igazgatójának szerkesztésé­ben. A most megjelent kötet tizenhárom tanulmányt tar­talmaz. Ezek számbavétele­kor rögtön a szemünkbe öt- lik: a neves fővárosi törté­nészek mellett nagyon ko­moly kutatásokkal kapcso­lódnak a kiadványhoz a So­mogybán dolgozó történé­szek. A kötet tanulmányai­nak csaknem a felét So­mogybán élő kutatók tollá­ból olvashatjuk. Kanyar Jó­zsef a Dél-Dunántúl reform­kori népoktatásának történe­téből közöl fejezeteket, pél­dákon mutatva be, hogy mi­lyen állapotokban találta az Eötvös József reformterve­zete a régió közoktatását. Még a nem történész olva­sók számára is érdekesek lehetnek azon források köz­lései, amelyekben a községi tanítók adják hírül a föl­sőbb szerveknek a faluban uralkodó helyzetet. Szilágyi József inkei tanító például 1847-ben Noszlopy Gáspár­hoz, a 'marcali járás szolga- bírájához intézi „könyörgő” levelét s kéri az áldatlan ál­lapotok' megszüntetését. „Alázatos tisztelettel és bizalommal kérem — írja az inkei tanító — méltóztasson a népművelés ügyében bí­rói szót emelni és paran­csolatba kiadni, hogy a gyermekeket a szülők, mennyire csak tehetik, isko­láztassák, nálunk sok gyer­mek játszik a porban, az is­kolában pedig csak harminc van, lehetne pedig több, ezek is függést nem igen akarnak esmérni, megtetszik onnét, hogy csak amikor kevekbe áll, akkor jönhek.” Andrássy Antal egy 1914­Egyórás beszélgetést su­gárzott csütörtökön este a Kossuth adó. Ebben Iványi Pállal, a fővárosi tanács el­nökével beszélgetett a szer­kesztő-riporter, Szigeti Ist­ván. A sorozatban több jól sike­rült műsort hallottunk már, s némileg szomorúan álla­pítottuk meg: ez az utóbbi nem tartozott azok közé. Pe­dig a téma éppenséggel nem ezt sugallta, hiszen mindig érdekes, ha egy közéleti em­ber ül mikrofon elé, és meg­annyi protokoll-nytilatkozat után emberközelből is meg­ismerhetjük. Ezúttal azon­ban hiába volt-a riportalany minden igyekezete, nem si­került érdekes és izgalmas órával megajándékozni a rá­dióhallgatókat. Sommás megállapításunk az lehet: több volt a témá­ban. S hogy ez a plusz nem jöhetett felszínre, elsősorban riporteri melléfogásokból adódott. Kevés érdemlegeset tudtunk meg ugyanis Iványi Pálról. Ha csak nem említ­jük meg, hogy gyermekko­rában hegedülni tanult és — talán emiatt is — a mai nap­ig szereti a zenét. Lévén a műsor alcímében a zenés beszélgetés kitétel, ez mindjárt arra csábította a műsor készítőit, hogy bő­séges zenei aláfestéssel színe­sítsék az adást. Túlságosan megtetszett azonban az al­kotóknak ez a lehetőség és nem tudtak ellenállni a kí­sértésnek: szinte minden ze­nei betétet megmagyaráztat- tak a riportalannyal. Így — bár hangsúlyozta a riporter: a műsor nem azonos a Ki nyer ma? című vetélkedővel — esetenként mégis annak a jellegét öltötte magára. Nem talált az sem különö­sebben célba, amikor leg­frissebb tapasztalatait osz­totta meg a Fővárosi Tanács elnökével a riporter. Bár­zettel indítja tanulmányát: „Megtorló hadjáratunkra el­kísér bennünket minden kultúrnemzet áldása, hiszen dúvadakat fenyítünk meg, kik maholnap Nyugat-Euró- pába is betörnek.” E mun­kában Andrássy Antal a somogyi katonák első világ- háborús sorsát dolgozza föl, s közli — részben saját szá­mításai alapján — azokat a veszteségeket, amelyek a megyénkből besorozott ka­tonákat sújtották a távoli harcmézőkön. Érdekes témát választott tanulmánya, tárgyául Szili Ferenc: 1700-tól kezdve a somogyii vásárok történetét tekinti át a szabadságharcig. Arról értesülhetünk munká­jából, hogy megyénk vásár­ban rendkívül gazdag terület volt, hiszen minden harma­dik napra jutott egy-egy, ál­talában vallási ünnephez kötődő vásár. A vásártartási jog gyakori osztogatásával később már úgy alakult a helyzet, hogy a hatóságok­nak szabályozni kellett, mert a nép szívesen cserél­te, adta-vette áruit, s emiatt a mezőgazdasági munkák nem egyszer háttérbe szo­rultak. Harmadik közleményét te­szi közzé az új levéltári év­könyvben Bősze Sándor. A fiatal somogyi kutató a dualizmus-kori Somogy egyesülettípusait veszi szám­ba! A több íves tanulmány a részletekre is kitekintő kutatómunka eredménye. Tóth Péter a somogyi ha­tárvizsgálatok tanulságait számba véve egy eddig vi­szonylag kevéssé feldolgo­zott területre kalauzol ben­nünket; Bognár Tibor Szü­lök történetéből ad közre adatokat, az 1700-as évek második felétől 1812-ig.­A somogyi kutatók mun­kái mellett történelemkuta­tásunk legjobb szakémberei­mennyire is fontos például a Visegrádi utca egyik épü­letében lakók számára, hogy lezárják azt az árkádot, ahol mindenféle gyanús elemek tanyáznak, az már megkér­dőjelezhető, hogy az esetről Iványi Pálnak tudnia kelle­ne. Mint ahogy az sem tart­ható különösebben szeren­csésnek, hogy egy nemrégi­ben alakult, modern zenét játszó együttes vezetőjét be­vonta a riporter a beszélge­tésbe. Ráadásul azzal a nem titkolt szándékkal, hogy anyagi segítséget szerezzen az együttes számára a fővá­rosi tanács első emberétől. Hallgatóként már-már ag­gódtunk a nyílt kérdésfelte­vés után — módjában van-e a tanácsnak segíteni az együttest? —, hogy Iványi Pál megígéri a segítséget. Kínos lehet ugyanis egy ve­zetőnek ilyen esetedben a nyilvánosság előtt kijelente­ni : nincs módjában támo­gatni a kortárs zenét játszó együttest. Ráadásul annak a plusz ismeretnek a birtoká­ban, hogy tudjuk: a döntést meghozó vezető maga is a zene szerelmese. Szerencsére Iványi Pál diplomatikusan csupán any- nyit válaszolt: az ügy nem reménytelen. (Az más kér­dés, hogy éppen ezt a vá­laszt sejthette volna a ri­porter előre is, és nem kel­lett volna konkrét együttes támogatásához kötni, hiszen minden bizonnyal nagyon sok művészeti ág jeles kép­viselőit kellene még támo­gatnia a Fővárosi Tanács­nak. S meg is tenné nagyon szívesen, ha anyagi ereje en­gedné.) így a műsor sok kérdője­let hagyott maga után. Kár, mert ritkán adódik, hogy közéleti személlyel egy kö­tetlen órát együtt tölthetnek a hallgatók.. SOMOGY MEGYE MÚLTJÁBÓL 198? nek publikációit is megta­láljuk. Szakáig Ferenc, az Akadémia történettudomá­nyi intézetének osztályveze­tője Horváth Márk szigeti kapitány levelezését teszi közzé. Nagy László hadtör­ténész, a tavalyi levéltári somogyi nap egyik előadója pedig a visszafoglaló háború értékelésének változásait kö­veti nyomon a magyar tör­ténetírásban és hadtörténet- írásban. Tilkowszky Lóránt a ma­gyarországi németség törté­netének kronológiáját ké­szítette el 1938-tól 1945 áp­rilisáig. Somogyi települé­sekkel foglalkozik Borsa Iván és T. Mérey Klára ta­nulmánya is. Az azóta el- * hunyt Péterffy Ida iroda­lomtörténész pedig Horváth Adám első házasságának történetét adja közre, fölvá­zolva Oroszi Júlia portré­ját. A fentiekből is kitűnik ta­lán : nemcsak történészek számára készült könyvről van szó.. A múltunk, sző­kébb hazánk történelme iránt érdeklődők is haszon­nal forgathatják. Varga István munka és a több mint 3,5 millió forint tanácsi hozzá­Természet és festői önvizsgálat Leitner Sándor kiállítása a Bernáth-teremben SOMOGY MEGYE MÚLTJÁBÓL Tanulmányok a megyéről ben megjelent újságcikkidé-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents