Somogyi Néplap, 1987. november (43. évfolyam, 258-282. szám)

1987-11-14 / 269. szám

4 Somogyi Néplap 1987. november 14., szombat Az anyag tisztelete A huszonkilenc éves Nagy Gyula hosszú utat járt be, amíg Hajdúböszörményből a Finommechanikai Vállalat 3. számú gyárában a galván- laboratórium vezetője lett. Kacskaringósra sikerült ez az út, s először a_ csehszlo­vákiai Pardübieébe vezetett. 1977-ben ott kezdte meg egyetemi tanulmányait, öt évig cseh, illetve szlovák nyelven ismerkedett a vegy­ipari technológiákkal. — Sokat segített a nyelv- tanulásban -az orosz nyelv ismerete — mondja Nagy Gyula —, de azért „megállt bennünk az ütő”, mikor meg­láttuk az ezerkétszáz olda­las, szlovák nyelven írt tan­könyvet, amelyből alig há­rom hónap múlva a külföl­di egyetemistáknak is vizs­gázni kellett. A diploma megszerzése után Balaton- fűzfóre kerültem, a nyarat pedig idegenvezetőként pró­báltam meg hasznossá ten­ni. Így ismerkedtem meg leendő feleségemmel, s a ka­tonaság után az ő lakhelyé­re, Kaposvárra jöttem dol­gozni. Először művezetőként alkalmaztak az FMV gal- vánüzemében, két év múlva kerültem a laboratóriumba. Nagy Gyula szerény em­ber, nem mondja, hogy ép­pen azért esett rá a válasz­tás, mert hamar kiderült kísérletező, újítókedve. Egy év alatt hat újítást adott be, ebből hármat hasznosí­tottak. A hasznosítás és az újításért kapott anyagi elis­merés azonban nem mindig állt. arányban s adminiszt­ratív akadályok is nehezí­tették az újítások alkalma­zását. „Különbékét” kötött hát a vegyészmérnök: má­sodállásban állítja elő a gal- vánvegyszereket; a megren­delők között olyan nagy vállalatok is vannak, mint a soproni Elzett gyár vagy a Kaposvári Villamossági Gyár. — Kicsit mindig saját gyermekeimnek érzem azo­kat a vegyszereket, amelye­ket előállítok — mondja. — Az alapelv az: tisztelni kell az anyagot, ismerni az ere­jét, hatását, s céljainknak megfelelően kell felhasznál­ni. Fontos, hogy mindezt úgy tegyük: ne szennyezzük a környezetünket. A környe­zetvédelem minden modern felületkezelő technológia ré­sze. Ezt nagyon komolyan veszem, és szeretném, ha mások is elfogadnák ezt a szemléletet. Meg kellene ér­teni, hogy minden ember, aki nemtörődöm módon ká­rosítja a természetet, az sa­ját környezetét szennyezi, a saját életterét is szűkíti. Ezért mindig környezetkí­mélő vegyszereket készítek. Érdekes tapasztalatom, hogy ezeket szívesebben alkal­mazzák ott, ahol nő az üzemvezető. A férfiakat a termelési mutatók érdeklik inkább, a hölgyek a káro­sító hatásokkal is törődnek. Ezekután nem csoda, hogy a Gálosfán lakó Nagy Gyula h.obbikertje a biokertészke­dés nyomait őrzi. Tudja, hogy azok, akiknek szak­májuk, hivatásuk a vegy- szérek ismerete, különösen felelősek felhasználásukért. Nincs olyan permetezőszer, amelyből ha minimális nyo­mokban is, de ne maradna vissza mérgező anyag, s ahol el lehet érni a vegyszer- mentes technológiákat, ott élni is kell ezzel a lehető­séggel. Az ifjú vegyészmérnök birodalma a laboratórium. Hűen tükrözi ez a tiszta és célratörő gondolkodásmódot. Nagy Gyula úgy gondolja: ha a műszerek mutatói azt jelzik, amit az előkészítő munka után elvár tőlük, ak­kor igazolják a pontos és felelősségteljes 'munkát. Klie Ágnes I KAPOSVÁRI TÖRTÉNETEK Szél viszi messze a fellegeket... Egy régi katonadal felújí­tását hallgatva, rég a rádió­ban, eszembe jutott a vég­zetszerűségében is megható történet. Az el nem múló emlékezés, a hűség, amely egy embert a kedves hely­hez kötött. Valamikor mint ifjú cser­kész sokat jártam a Töröcs- kei-erdőben. Mindig elmé­láztam a mélyről fakadó vizek rejtélyén, hogy hon­nan jönnek, milyen utat járnak be és hová sietnek a források vizei. Akkor a romantika vonzott ide, most az emlékezés. A természetbarátokkal néhány év alatt jó néhány forrást építettünk ki, hogy megmaradjanak az utókor­nak, mindenki hasznára. Ta­láltunk a foglalás közben érdekes tárgyakat. Kőbal­tát, nyílhegyet, kőkorsót, de még jegygyűrűt is. Ha a forrás vize maga az élet, környezete a történe­lem. Jól emlékszem, a háború utolsó éveiben ide vezényel­ték ki a katonákat a bom­batámadások elől. Végig­néztük, amint gyakorlatoz­tak, hallgattuk éneküket: „Szél viszi messze a felle­geket, körötte lángol az ég!"... Szép volt a dallam, baljós a mondanivalója. Megtanultuk mi is. Amikor az egykori Cser­kész-forrás építését latol­gattuk, egyszer csak az őszi avar zörgésére lettünk fi­gyelmesek. Fekete ruhás hölgy jelent meg az úton. Megállt a forrás mellett. Kissé elmélázott, néhány szál virágot dobott a víz­be, azután éppen olyan ti­tokzatosan, ahogyan jött, tá­vozott. Megismétlődött ez a kö­vetkező évben is. Öszidőben ismét megjelent a hölgy, ta­lán ugyanazon a napon, ugyanabban az órában. Nem állhattam meg, megkérdez­tem tőle, hogy miért van ez a nem éppen hétköznapi cselekedet. Megható történetet mon­dott el. Háború volt akkor negy­venháromban. Ide jártak a vőlegényével kirándulni. Ősszel, és ezen a helyen is­merték meg egymást. A ma­turáló gimnazista egy pohár vizet adott a polgári isko­lás lánynak. Ide jártak em­lékezni. És itt búcsúztak el egymástól 1944 októberében. Megfogadták, hogy ha el­veszítik egymást, ugyanitt találkoznak. A fiú nem jött többé, hír se maradt utána, csak a régi szép napok em­léke ... Azóta is minden évben eljön a nő elveszett boldog­ságának színhelyére... Elmondta a történetet, s arra kérlelt; — Kérem, ne rontsa el ezt a forrást. Mégis megépítettük, mert az elveszett szerelmek he­lyett újak születnek, a for­rás vize új életet táplál. Az emlékezés tovaszáll a szél­lel utazó felhőkkel. Lévai József A számítógépes kor traumája Századunk utolsó éveiben, a csúcstechnológia, az elekt­ronizált gyáripari termelés és a legfejlettebb számítás- technika korában joggal el­várhatnánk, hogy megszaba­dulunk a fizikailag túlságo­san megterhelő munkától. Ez azonban még csak vágy­álom. Manapság egyre töb­ben ülnek számítógép előtt, s miközben „élvezhetik” a műszaki fejlettség előnyeit, a szó szoros értelmében két­kezi munkát is végeznek, kezüket és csuklójukat ter­helik meg. Amerikai felmérések ki­mutatták, hogy a számító- gépes kor traumája az úgy­nevezett csuklóalagút-szind- róma, egy esetleges súlyos idegi rendellenesség, amely rokkantságot idézhet elő. Nevét arról a keskeny alag- útról kapta, amelyet a csuk­lóban az ínszalagok és a csontok alkotnak. Hogyan alakul ki ez a betegség? Amikor a kézfej és a csuk­ló állandó mozgásban van, akkor az inak és az idegek ide-oda csúszkálnak ebben az „alagútban”, bizonyos kéztartást szögben pedig ne­kiütköznek a „falának”. Ezt a veszélyes jelenséget könyebbén megértjük, ha arra gondolunk, minek van kitéve például egy kötél, amikor az épület sarkán oda-vissza húzogatják. Idő­vel elkopik és elszakad. Nagyfokú megterhelés ese­tén hasonló folyamat játszó­dik le a csuklóban is. Ha kéz- és csuklófájási tünettel nem fordulunk azonnal or-’ voshoz, kezünk idővel meg­bénul, és az orvostudomány többé már nem segíthet. Egy amerikai munkaterá­piái intézet fölmérése sze­rint az Egyesült Államok­ban évente 23 ezer dolgozót kínoz ez a betegség. Sokan közülük végleg munkaképte­lenek maradnak. A betegség megelőzésére a szakemberek azt java­solják, hogy az érintettek munka közben próbálják egyenesen tartani a csukló­jukat, a lehető legkisebb le­gyen a kézfej hajlásszöge. A gépírónőknek azt taná­csolják, hogy munka közben ne viseljenek karkötőt, ne húzzák szorosra karórájuk szíját, vagyis ne legyen raj­tuk olyasmi, ami a vérke­ringést akadályozza. GÖRÖGORSZÁGI ÉLMÉNYEK Az ókor nyomában PIACI KÖRKÉP Apadó burgonyakínálat A legkisebb faluban is hideg italokkal, vendégsze­rető konyhával várják a tu­ristákat. A készülő vagy kész ételekre csak rámutat a vendég, s a pincér már hozza is az ételt. Szívesen kínálják a birkahúsból ké­szült, néhol pizzatésztával, máshol anélkül, de feltét­lenül burgonyával tálalt „szuvlakit", amelyben a hús­darabok nyársra fűzve ke­rülnek a tányérra. Ehhez — mint a legtöbb helyi specia­litáshoz — görög salátát kell enni, ami nem más, mint paradicsomból, ubor­kából, hagymából készült saláta, tetején az elmarad­hatatlan juhsajt, s az egész olajbogyóval van díszítve, olívaolajjal leöntve. Nem mindennapi finomság. A tengerparti városokban, falvakban bárhol kaphatók tengeri halakból készített ételek; nem hiányzik a rák, a csiga és a polip sem. A vendéglősök szívesen látják a turistákat, elsősorban mint bevételi forrásra gondolnak rájuk. Adnak az igényeikre, még a milliomosokéra is, akik a tengerparti XIX. szá­zadi klasszicista kisváros­ban, Nafplionban a tenger­ből kiemelkedő egykori bör­tönerőd — Burdzi — falai között .igazi . priccseken kí­vánják eltölteni az éjszakát. A sziklára épült valamikori erődben most korhű „szál­loda" épitésén fáradoznak. ' Ezt • az ódon hangulatú, ékkő finomságú kisvárost — amely a múlt század első harmadában az új görög ál­lam fővárosa is volt az ar- goszi síkságon —, olyan ne­vezetes helyek társaságában találjuk, mint Kóriszthosz, Mükéné, Argosz vagy Epi- daurosz. A másik néggyel ellentétben itt nincsenek ókori nevezetességek, de ezért kárpótolnak az eme­letes házak, a rengeteg lép­csővel szabdalt utcácskák, a hatalmas pálmafák csendje, a házak fölötti dombon az egykori erőd maradványai, amelyet az élelmes nafplio- ni polgármester nemes egy­szerűséggel a gyerekek biro­dalmának nevezett ki. így a tengerparti város óvodásai a XVIII. századi erőd kapi­tányainak vagy éppen vár­kisasszonyainak képzelhetik magukat. A múlt századi hangula­tot aztán rögtön elfelejtjük, amint a négy másik város bármelyikébe érünk. Ko- rinthoszban azért nézünk kedvesebben a húsz méter széles, hat kilométer hosz- szú csatornára, mert az i. e. IV. században megfogalma­zott igény — csatornával átvágni az Egei- és az Ion­tenger közötti , utat — végül is a múlt század végére vált valósággá két magyar, Tiirr István és Gerster Pál mun­kássága nyomán. Mükénében, a görög tör­ténelemnek a későbbi szá­zadokat meghatározó köz­pontjában csodálatos érzés átmenni az oroszlános ka­pón. És hasonló érzés kör­bejárni Epidauroszban a legszebb állapotban ránk maradt ókori színházat, amelynek akusztikájával né­hány modern színház ugyan­csak megelégedne. A négy város közül Olüm- pia van a legnagyobb ha­tással a turistára. Az egy­kori játékok színhelye, kör­bejárva a stadiont, Zeusz templomát — amelynek osz­lopait négy felnőtt is nehe­zen tudja körülölelni —, pazar látnivalót kínál. A győztesek nevét a hagyo­mány szerint i. e. 776-tól kezdve följegyezték. A já­tékok idején minden hábo­rúskodást felfüggesztettek, és elképzelhetetlen volt, hogy valamelyik állam távol ma­radjon a küzdelmektől. Nem hiányozhat az ókori látnivalók közül a csodás környezetben fekvő, az ókor­ban a világ közepének tar­tott delphi Apollon-szentély, amely a Parnasszosz sziklái alatt, igazi romantikus he­lyen fekszik. Romjaiban is lenyűgözőek az egykori jós­da maradványai, s az itte­ni hangulathoz nagyszerűen kapcsolódik a falucska is. Három utcácskája egymás fölött helyezkedik el, eze­ket virágokkal szegélyezett lépcsősorok kötik össze. A legalsó utcáról gyönyörű ki­látás nyílik a környező he­gyekre, s mint valami vég­telennek tetsző negyedik ut­ca, hatalmas csatorna húzó­dik végig a szemközti hegy lábánál — hogy a párás égbolt végtelenjében, vala­hol a Korinthoszi-öböl irá­nyában szem elől veszítsük. Azt hittem, Görögország­ban szárazabb meleg fogad, ez azonban merő tévedés. Rendkívül nehéz a levegő. Július húszadikán 47 fokot mértek reggel hatkor, ár­nyékban. Ilyen melegre az itteniek sem számítottak. A hőségben nagy kincs a víz, s nincs is belőle hiány sem. az Akropoliszon, sem a Me­teora kőrengetegében; igaz, egy-egy csapnál ostromlók csoportjai várják, hogy meg­tölthessék kulacsaikat, üveg­jeiket vagy az itt beszerez­hető, görögdinnyéhez hason­ló, dupla falú edényeket. A növények is nehezen viselik ezt a hőmérsékletet, csak a leander, a pisztácia- fák és a pálmák fogadják osztatlan örömmel. Az asz­falt nem olvad, bár színe közelebb áll a fehérh.ez, va­kítóan világos. Ha csökken is a hőmérséklet, a lakók szeptemberig ritkán számít­hatnak esőre. Annál több­ször az erdőtüzekre, amikor hatalmas területeken pilla­natokon belül csak a korom és a füst marad. Alkalmazkodnak is a gö- rögög a szélsőséges időjá­ráshoz; dél körül kihalnak a városok, csak a turisták róják fáradhatatlanul az ut­cákat, látogatják a múzeu­mokat, templomokat. A turisták, akik évről év­re százezrével keresik föl Hellászt, az ókori kultúra pazar színhelyét, hogy a csodálatos , emlékeket meg­tekintve közelebb kerülje­nek Európához, jobban meg­ismerjék a csodát, az Em­bert és alkotását. Közülük sokan megfogadják: vissza­térnek még görögföldre. Balogh P. Ferenc A drágaság jellemezte tegnap a kaposvári hetipia­cot. A mutatósabb tojás da­rabjáért már 3—3,50-et fi­zettünk. A burgonyát is ki­lónként 12—14 forintért ad­ták. A zöldségfélék ára el­viselhetőbb volt: 7-ért is kaptunk zsenge fejes ká­posztát. Kétszer ennyibe ke­rült a lila, és 16 forint volt a kel. Várhatóan nem lesz túl gyakori fogás az üzemi konyhákon a 26 forintos karfiol. 22 forintért mérték a leveszöldséget; a sárgaré­pa tízzel volt több. Savanyú képpel vettük tu- dorfiásul a fonnyadt uborka 30 forintos árát. Kecsegte­tőbb volt a 20-ért kínált sa­vanyú kápöszta. A fejes sa­láta' 4-ért is hiába várt ve­vőre; kelendőbb volt a re­tek, amelynek csomója 8 forint. 15-ért szerezhet­tük be a főzőhagymát, s 22- ért a lila csemegét; a fok­hagyma kilója 120 forintba került. A gyűrűs tuskógombát ki­lónként. 40—50 forintra tar­tottak. Láthatóan lejárt a „szavatossági ideje” a bög­rénként 20-ért kínált csibe- gombának is. 120-at fizetett, aki sampinyont vett. Kívánatos körtét láttunk kilónként 40 forintért; fele ennyibe került a lekvárnak való. Szemrevaló volt az alma 20 forintért. Könnyű volna túldicsárni a 45-ért alig fogyó szőlőt. Diót törni órabérben is megéri a 300 forintos ár miatt. A 100-árt kapható mandula ehhez ké­pest olcsó ' csemege. A 36 forinttal jobbára a geszte­nyesütés hangulatát fizettük meg. Olcsóbb csemege volt a gerezdenként 5—6 forintos -tök. 320—380 forintért kí­nálták a hízott kacsát. Élő pecsenyecsirkéből gazdag volt a kínálat, s egy-egy nem került többe 55 forint­nál. A ponvt kilója 95 forint; a keszeget 40-órt árusítot­ták. A virágpiac egyetlen üde színfoltja a szálanként 15- ért kapható szegfű volt. B. F.

Next

/
Thumbnails
Contents