Somogyi Néplap, 1987. október (43. évfolyam, 231-257. szám)
1987-10-05 / 234. szám
Tisztelt Szerkesztőség! A Somogyi Néplap szeptember 8-i számában jelent meg az Ivóvízgond Gyékényesen című írás, amellyel kapcsolatban a DRV Somogy Megyei Üzemigazgatóságával közösen végeztünk vizsgálatot. Megállapítottuk, hogy a MÁV ivóvízhálózat a kizárólag a községi vízhálózatról kapja a vizet olyan minőségben, amilyent a vízmű szolgáltat. A MÁV üzemi célú vízhálózata teljesen különválasztott rendszeren működik, a két hálózat között nincs kapcsolat. Ezt bizonyította a megyei köjál vízmintaeredménye is, mely szerint a vízhálózatok fertőtlenítése után mind a vízmű, mind a MÁV ivóvízhálózatán kifogástalan a víz minősége. A vizsgálat eredményeként végső következtetésként elmondható, hogy a MÁV a saját vízhálózata útján nem okozhatott fertőzésveszélyt a községi vízhálózaton, mely miatt sajnos az állomást több napig kizárták a vízszolgáltatásból. Tisztelettel: Busch Károly igazgatóhelyettes Magyar Államvasutak Igazgatósága, Pécs Galaktika-klub alakult Kaposváron A közelmúltban alakították meg a tudományos-fan- tasztiikus irodalom kedvelői a Galaktika Baráti Kört. A fővárosi székhelyű szervezet létrehozását követően most a somogyi scifi-kedvelők próbálnak létrehozni egy klubot. A kaposvári klub szervezői — Kormos István vezetésével — maguk is tagjai a Galaktika Baráti Körnek, 'és a tagsági igazolványmelRAMBO A rettenthetetlen, pántlikás hősön nem fog a vi- etkong-golyó. Meggyőződhet erről báki a Ságvári utcai Hangulat presszóban Kaposváron. A hűtőpulton elhelyezett készülék képernyője előtt tanúja lehet, hogy a népirtó pántlikásnak minden sikerül. Páncélököl sem hallgattathatja el a víz alól előrántott géppisztolyát. Elhízott bajtársával együtt hajmeresztő artistamutatványokat végeznek a mocsárban, helikopter kötélhágcsóján, és közben szüntelenül osztogatják a halált. Az ellenséges bárkába hajított grá. nátjuk légnyomása — már a robbanás előtt — a vízbe röpíti a vietnamiakat.. A banális, minden művészi megoldást nélkülöző és csupán felületi feszültséget teremtő videofilm alkotóit bizonyára nem zavarta az, hogy a világ legmodernebbnek kikiáltott másfélmilliós hadserege szégyenteljes vereséget szenvedett Vietnamban a hazájáért, a szabadságáért hősiesen küzdő' néptől. 3 ha már az alkotókat nem zavarta a valóság, ugyan miért zavarná a pántlikás izompacsirtát — akinek a halálos iszapbirkózás után is kifogástalanul vasalt a színpadiason zilált fürtjei közül kilibbenő pántlikája —, s a csípőfogótól kezdve a rohamcsónakon át a terepjáró gépkocsiig minden a rendelkezésére áll, amire csak éppen szüksége van. Nem füstölögnék, ha ez az engedély nélkül nyilvánosság elé tárt videofilm megmaradna a blődli szintjén. Sajnos nem erről van szó. A film a maga módján határozottan politizál. Megpróbálja gyűlöletessé s helyenként — kevesebb sikerrel — nevetségessé tenni a hazaszeretetei, az ebből származtatható igazi hősiességet. Mi több, eszméinket is. Olyasféle szent, séggyalázás ez, mintha Rákóczi kurucait vagy Dam- janihc vörössipkás honvédéit kaszabolná halomra egy „hős” labanc a képernyőn azzal a nem titkolt rendezői szándékkal, amely az utóbbi erkölcsi igazát is megpróbálja ráerőszakolni a nézőre. Vallató Géza lé kapott névsorból kiderült, hogy megyénkben is sokan érdeklődnek a fantasztikus irodalom iránt, viszont egymásról nem tudnak. A budapesti klub pedig távol van a közös programok szervezéséhez. Kaposváron a SZÜV oktatási igazgatósága helyet és technikai eszközöket is tud biztosítani a somogyi tagoknak. Ezenkívül író—olvasó találkozók és egyéb programok szervezését is vállalja. Somogyi Néplap XLIII. évfolyam, 234. szám 1987. október 5., hétfő Munkavédelmi hónap a Délviépnél Három és fél millió kilométer évente Tíz éve hagyomány a Dél- dunántúli Vízügyi Építő Vállalatnál, hogy munkavédelmi hónappá nyilvánítják októbert. Ennek keretében munkahelyi szemlét, vizsgáztatásokat és kiemelt ellenőrzéseket szerveznek. A rendezvénysorozat megnyitójára szombaton került sor Kaposváron. A vállalatnak százhanmic gépjármű- vezetője van, akik három és fél millió kilométert vezetnek évente. Minden évben megrendezik számukra a „Ki a legjobb gépkocsivezető?” című versenyt. Szombaton Somogy, Tolna, Baranya és Zala megye legjobbjai adtak egymásnak randevút Kaposváron. Az Autóközlekedési Tanintézettel és a Közlekedésbiztonsági Tanáccsal közösen szervezett vetélkedőn a résztvevők KRESZ-, műszaki, munkavédelmi ismeretekből és vezetéstechnikából adtak számot tudásukból. A hivatásos kategóriában a győzelmet Vidus Zoltán, kaposvári járművezető szerezte meg, míg a nem hivatásosok között az ugyancsak kaposvári Törekes István anyagbeszerző lett első. Ámatőrfilmeselc, videósok találkozója A Magyar Amatőrfilm- és Video Szövetség, az Országos Közművelődési Központ, a Somogy Megyei Tanács, valamint a Kaposvári Városi Tanács védnökségével rendezi meg novemberben a Somogy Megyéi Művelődési Központ és a moziüzemi vál- . lalat közösen aiz idei dél-dunántúli amatőrfilmszemlét és videóstalálkozót. A filmesek huszanharmadik, a videósok harmadik alkalommal találkoznak majd. Baranya, Somogy, Fejér, Tolna és Zala megyéből várják a rendezők azokat a pályázatokat, amelyek normál 8-as S és 16 mm-es magnóhangos, fényhangos filmekre, valamint VHS-rendszerű videokazettákra készültek. A hagyományokhoz híven természetesen minden filmet külön, vetítésre kész állapotban fogadpak el a szervezők. November 13-ától három napon keresztül a MoZimúze- um ad majd otthont a szemlének. Az új amatőr alkotások mellett bizonnyal nagy érdeklődésre tarthat számot az a vetítéssorozat is, amelyen régi alkotók művei szerepelnek. A nosztalgiavetítésen a tíz évnél régebben forgatott amatőr filmeket mutaitják be az érdeklődőknek. Ez nem verseny jellegű lesz, hanem a rendezvény színesítését szolgálja. A háromnapos találkozóhoz egy másik pályázati kiírás is csatlakozik. A rendezőbizottság ugyanis meghirdette a filmplakátok versenyét. A beküldendő műveknek illeszkedniük kell a versenyben szereplő alkotásokhoz vagy egy elképzelt filmhez. Ezeket a pályaműveket is a Somogy Megyei Művelődési Központba kell beküldeni a hónap végéig. E versenyen, mint ahogy az amatőrfilmeseknél is, szakemberekből álló zsűri értékeli a bemutatott alkotásokat. A napokban gyűltek össze ismét a nyári szünet után a fon/odi HA 3 KHB hivójelű amatőr rádióklub tagjai. A klubnak 50 tagja van Anouilh halála Elhunyt Jean Anouilh, a század egyik legtermékenyebb és legsikeresebb francia drámaírója. A 77 éves drámaíró évek óta a svájci Lausanne-ban élt, ott is hunyt el szombaton. Halálhíre tegnap érkezett Francia- országba. Francois Mitterrand köz- társasági elnök az özvegyhez intézett részvéttáviiatában kijelentette, hogy „nagy író távozott el közülünk, akinek életműve rányomta bélyegét a francia színházra.” Anouilh Bordeaux-'ban született 1910-ben. Apja szabómester, anyja zenész volt. Már egész fiatalon eljegyezte magát a színházzal, amikor még katonai szolgálata előtt a párizsi Champs Ely- sées Színház igazgatójának titkára lett. Eleinte Musset és Marivaux volt két példaképe, később Giraudoux lett rá nagy hatással. Maróan gúnyos, cinikus, de bujkáló humorral átitatott darabjai évtizedeken át nem kerültek le a párizsi színházak műsoráról. „BÚCSÚ" A TISZTESSÉGNEK Brutális rablótámadás Nehéz eldönteni, hogy rablónak vagy szadistának tekinthető-e az a két fiatalember, aki április egyik estéjén brutálisan összevert két idős embert. A támadást az anyagi haszonszerzés motiválta, ám a két támadó nem elégedett meg a reblás- sal... Az eset azzal kezdődött, hogy a foüssüi italboltban poharazgatott a 21 éves Orsós József és a vele ejiyko- rú Lakatos Lajos. Mind ka- patosabbá váltak. Este fél nyolc körül elhatározták, hogy elmennek a hetesi búcsúba. Az utcán Lakatos fölvetette, hogy kirabolhatnák azt a két embert, akire az italboltban figyelt föl. Orsós egyetértett vele. Közös erővel törtek egy botot, azt Lakatos magához vétte, majd beálltak a buszmegállóba, és vártak. Amikor kiszemelt áldozataik a közelükbe értek, „pénzt vagy életet” felkiáltással előrontottak és azonnal ütöttek is. Orsós a hozzá legközelebb álló, 60 év körüli ember arcába vágott, s amikor a sértet föltápászkodott, Orsós újból ütött. Áldozata ekkor elvesztette eszméletét. Több helyen megsérült, és — mint utóbb kiderült — enyhe agyrázkódást is szenvedett. Közben a bottal fölfegyverkezett Lakatos a másik férfit ütötte. Segített neki Orsós is. Amikor a sértett az árokba esett, tovább ütötték, rugdalták. Ezután átkutatták zsebeit, és elvettek tőle mintegy 600 forintot. Áldozataikat otthagyták, és mintha mi sem történt volna, elmentek a hetesi búcsúba szórakozni... Lakatos a kaposvári bíróság előtt eleinte azt állította, hogy „csak” verekedni akartak. (Ez is „nagy hősiességre” vallana, tekintve, hogy a támadók több mint harminc évvel fiatalabbak a megtámadottaknál.) Orsós is furcsán védekezett: szerinte az általa leütött embernek „nem volt ellenvetése”. (Hogyan is lehetett volna, amikor még kérdezni sem volt ideje?) Dr. Budavári Róbert büntető tanácsa súlyosbító körülményként vette figyelembe a brutális elkövetési módot és az ittas állapotot. Orsóst 8 év, Lakatost 7 év 6 hónap szabadságvesztésre ítélték. Mindkettőjüket eltiltották 3 évre a közügyektől is. Tarka sorok Őszi idill — Minden áldott este itt gunnyasztunk a fotelban és a tévét bámuljuk. Nem kellene már változtatni ezen? — kérdezi a feleség. — Igazad van, drágám — így a férj. — Cseréljünk helyet! Férfiak — A férfiak mind buták — mondja a strandon Giziké a barátnőjének. — Mindegyik azt kérdezi, első-e az életemben. — És miért tartod ezt buta kérdésnek? — Mert eddig egyik sem kérdezte meg, hogy ő lesz-e az utolsó... A hét vicce — A nők képtelenek titkot tartani — búslakodik egy férj. — Az én feleségem kivétel. Több mint húsz éve titokban tartja, hogy mire költi a pénzemet! Regeneráló — Hallottam egy arckrémről, ami teljesen regenerálja a bőrt és fiatalossá teszi az arcot — mondja egy nő a másiknak. — Mi a neve? — Valami Hormovital vagy ilyesmi... — Ó, azt én két éve használom már! — Kösz ..., de jó, hogy mondod! Már majdnem megvettem. Edény Pétiké megkérdi a konyhában mosogató apjától: — Apuka! Mi az, hogy bigámista? — Bigámista? ... Olyan férfi, aki kétszer annyi edényt mosogat el, mint én! Igen Fiatalember egy lányhoz: — Nem szeretek udvarolni! Válaszolj: igen vagy nem? — Igen. De csak azért, mert így rádumáltál. Túlóra — Mióta dolgozik nálunk, Tohonyái? — Majdnem harminc éve, főnök! — Lehetetlen! Hiszen alig múlt negyvenéves! — A fele túlóra, főnök! Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-h.: dr. Kercza Imre Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf. 31. 7401. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Telex: 13-360. Kiadja a Somogy Megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Telefon: 11-516. Postacím: Kaposvár, Pf.: 31. 7401 Felelős kiadó: Balajcza János Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hirlapkézbe- sitő postahivatalnál, a hírlap- kézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest V., József nádor tér 1. 1900., közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43 Ft, negyedévre 129 Ft, félévre 258 Ft. ISSN 0133-0608 Készült a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat üzemében Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: Mike Ferenc igazgató