Somogyi Néplap, 1987. október (43. évfolyam, 231-257. szám)
1987-10-01 / 231. szám
1987. október 1., csütörtök Somogyi Néplap 3 Nem vállalkozhatunk itt A kaposvári sétálóutca egyik büszkesége a Csokonai fogadó RENDEZÉSI TERV NAGYBAJOMBAN A tervkészítés egyik fontos alapja a település története, a településszerkezet megismerése. A cél: a kialakult sajátos település jellegének megőrzése: helyre- állítása, továbbfejlesztése. S itt a továbbfejlesztésen van a hangsúly. A település jellegét nem egy-két védett épület adja. hanem az utcák. a házsorok és a térarányok. Más a feladata a városban és más a nagyközségben tevékenykedő főépítésznek. Városi példák már vannak. Minden főépítészi munka fontos alapdokumentációja kel! legyen a rendezési terv. Sajnos, a közmegítélés szerint ez ma feleslegesnek látszik. A szakhatóságok is sok esetben közömbösek a program és a terv készítésében. Az Országos Műemléki Felügyelőség sem kivétel. A műemlékvédelemmel foglalkozóknak is meg kell hallgatniuk a közlekedési, vízügyi, környezetvédelmi szakemberek véleményét. Kellő ismeret nélkül nem lenne szabad rendezési terveket véleményezni. A megyében elismert szakemberek lendíthetik előbbre munkánkat. A rendezési terv készítőjének és a főépítész tanácsadónak ez nagy segítséget jelentene. Nagybajomban segítségemre van a község rendezési terve. A közlekedési ágazat, a helyi vezetők és a terv készítőjének közös érdeme a faluszerkezet megmentése. A Hl-es útnak a község főutcáján átvezető szakasza nagy távon kikerüli a falut, igv nincs szükség a 30 méteres szabályozási szélesség kialakítására, amely teljesen megváltoztatta volna a falu főutcáját. Kis mértékű csökkentésével ugyan, de sikerült megvédeni a község központjára annyira jellemző Fő utcát és a Kossuth Lajos utca csomópontjában kialakult terecskét a háborús emlékszoborral. A község református tempolma egy éve leégett. Helyette új épül. A réginek az emlékét az egyházi és helyi vezetők egyetértésével emlékhely őrzi majd. A rendezési terv részletesen feltárta az értékes faluképi együtteseket, építészeti értékeket. Műemlék jellegűek a község temetőjében található faragott sírjelek. Építészeti érték a használaton kívüli lakóépület a Sugár utca 23. szám alatt, a Fő utcai kéttornyú ház. Elsődleges feladat, hogy hasznosítsuk ezeket az épületeket. Megmentésre javasolom a község külterületén található, jelenleg eléggé elhanyagolt Nepomuki Szt. János-szobrot és az egyik útszéli keresztet. Juhász Tibor Nagybajom megbízón tanácsadó főépítésze mutatja már a bálványosi templom is. Megújult népi építészetünk megyei büszkesége, a funyó- di présház épülete is. Újjáépül a szép tornácú Pókos- ház Istvánéiban, Súlyos gondot jelent a csombárdi kastély felújítása. A Sáév tulajdonába került szép épület szinte gazdátlan. Nem dolgoznak még Kaposváron a Vaszarv-házon, és sajnos, el halasztódott a Szigetvári utcában a téglagyár ipari emlékmúzeum építése. Ismeretlen a leégett Kéthely-Sáripusztán üszkösen álló volt Hunyadi-kastély sorsa is. Az újjáépítés költségei meghaladják a 600 millió forintot. Kiadtuk a gálosfai kastélyról és a Kaposvár műemlékeiről tanúskodó szép kiadványainkat. Nyomtatásban megjelent a somogyi kastélyok felhasználására kiírt országos tervpályázat anyaga is. Szeretnénk befejezni a folyamatban levő felújítási munkákat. Olyan épültetek szerepelnek a terveink között, mint a mesztegnyői kolostoregyüttes. a középkort idéző kürtöspusztai templom, a balatonőszödi református templom, a barcsi volt Kremsyr-kastély. Befejeződött tavaly — az eredeti elgondolás szerint — a szennai falumúzeum néprajzi gyűjteménye kialakításának első szakasza. Kész épületeivel várja már vendégeit Szántódpuszta. Az idegenforgalom. a mezőgazdaság, az állattenyésztés és a vendéglátás szakembereinek összefogásával elkészült mű- em!ékegyüttes méltán kapott nívódíjat. A középkor lelkületét a falain hordozva eredeti szépségében látható Buzsák mellett az egykor volt település, Akts-Magyari szép temploma is. Az országos kastélyprogram keretében épült újjá Kisasszondon a Sárközyek hajdani kastélya. A Kaposvári Villamossági Gyár segítette, hogy régi szépségével sugározza a klasszicizmus mai napig sem csökkent varázsát az ott üdülő gyermekeknek és az oktatásra váró felnőtteknek. A délszláv folklór hirdetőjeként látható Lakócsán a közös akarattal elkészített táj ház. Népi építészetünk egyszerű, de nemes formanyelven megfogalmazott épületeit találjuk itt. Eltűntek a földrengés nyomai az egyik legnagyobb és legszebb református templom falairól Ságvá- ron. A gálosfai katolikus templom is megújult. Tabon felújították a szociális otthon főépületét, a volt kastélyt. A magyar szecessziós építészet jelentős alkotása, a kaposvári színház felújítása áii ma az érdeklődők és a műemléki szakemberek figyelmének középpontjában. Eltérően az ország más színházainak felújításától, e 300 millió forintot is messze meghaladó építkezés megőrzi az eredeti hangulatát, az értékes belső teret. Vörsön a kis kastély épületét. Hencsén a kastélyt újítják fel, befejezés előtt áll a szép fekvésű, de azelőtt romos nágocsi katolikus, a látrányi református templom felújítása; teljes szépségét Műemléki helyreállítás Szántódpusztán Somogyvár. Részlet a Szent Egyed miséjéből. (Dombormű) Tervezik az alsóbogáti kastélyegyüttes épületeinek helyreállítását; itt külföldi tőke segíti a szállodák létrehozását. Munkánk eredményei elismertek. A megyei támogatás országosan is egyedülálló. Szigetvári György a Somogy Megyei Műemléki Albizottság elnöke községekben is a főépítészi hálózat megszervezését. Az Építésügyi és Város- fejlesztési Minisztérium kezdeményezésére a Somogy Megyei Tanács V B. építési és vízügyi osztályán javaslatot dolgoztunk ki a megyében a főépítészi tanácsadóhálózat megszervezésére. Ennek alapján öt településen: Balatonföldváron. Balatonszárszón. Fonyódon Nagybajomban és Tabon már működnek a tanácsadó főépítészek. A rendezési tervek feltárták a települések védelemre váró értékeit. A főépítészek feladata, hogy e munkát folytassák, a kiemelkedő értékek műemléki védelmét szorgalmazzák. Segítsék a hatósági tevékenységet. a műemlékek helyreállítási munkáit irányítsák. A községek szőlőhegyein, az elnéptelenedő majorokban és pusztákon, a temetőkben számos történeti, helytörténeti és építészeti emlék található. Számos kastély vár még hasznosításra megyénkben. Pusztulnak a szőlőhegyi pincék és nem egy út menti szobrunk vár helyreállításra. Van még tennivaló tehát bőven a műemlékvédelemben, s e munkában számítunk a főépítészek szakmai segítségére. Dr. L. Szabó Tünde megyei főépítész Megbecsült értékek A szervezett magyar műemlékvédelem harmincadik évfordulója alkalmat ad arra, hogy végigtekintsünk a megtett úton. Az elmúlt időszakban az Országos Műemléki Felügyelőség helyi segítői a társadalmi szervezetek voltak; a Hazafias Népfront, a műemléki albizottságok, a városszépítő egyesületek. Az utóbbi években fokozódott az építészeti környezet iránti felelősség, a műemlékvédelem és a helyi védelem iránt érzett odaadó munka. A megváltozott szemlélet nyomán jött létre többek között a település-főépítészeti hálózat. Az önállósodott tanácsok mellett tevékenykedő, megfelelő képzettséggel és gyakorlattal rendelkező főépítészek feladata jelentős a területrendezés és -fejlesztés, valamint a műemlékvédelem területén is. Megyénkben öt városban — Kaposváron. Barcson. Boglárlellén. Nagyatádon. Siófokon — főállású városi főépítészek tevékenykednek. Marcaliban tanácsadó főépítész működik. A tanácsok önállóságának növekedése, a helyi értékek feltárása, védelme és az ezzel kapcsolatos feladatok szükségessé tették a nagyA galosfai felújított kastély hasznosítása példaszerű A Somogy Megyei Tanácsi TervezőválLalat több évtizede foglalkozik műemlékvédelemmel. Felmérési, felújítási, város- és községrendezési terveket készítünk; sok értékes egyedi műemléképület helyreállítása, építészeti érték feltárása fűződik tevékenységünkhöz. A kéthelyi és a kőröshegyi kastély helyreállításán dolgozunk. Munkánk ismert a megyehatárokon túl is. így jutottunk el a Tolna megyei Grábócra, illetve a Nógrád megyei Hollókőre. Az egyedi műemlék-helyreállításokkal egyidöben számos településrendezési tervet készítettünk. Közismert, hogy megyénk nem bővelkedik építészeti-műemléki értékekben. Az utóbbi években azonban — feltehetően megfogyatkozásukkal összefüggésben — felértékelődtek a XIX. század végi eklektikus stílusú, korábban megfelelően nem becsült épületek is. Kaposváron, Siófokon és Csurgón a legújabb rendezési tervek a kiterjedt területek, településszerkezetek, településképek védelmét szorgalmazzák. Rendezési terveink gazdasági megfontolásokból is kerülik a sok bontást igénylő, erőszakos megoldásokat. Az elmúlt évtizedek ilyen tévedéseivel még kénytelenek leszünk sokáig együtt élni. Reméljük, hogy a településeink megmaradt értékeit a jövőben kevesebb pusztító szándékú beavatkozás éri, s a ma álló értékes együttesek kiegészítéseként a régi beépítéshez jobban alkalmazkodó házak épülnek. Erre jó példa Kaposvár és Siófok központjának új, részletes rendezési terve. a tervek ismertetésére, csupán nehány tanulság megállapítására. Az egyik ilyen tanulság, hogy a műemlék épületeknek ma már rangjuk van. A városképet befolyásoló, de műemléki védettség alatt nem álló épületek védelmére viszont csak akkor van igazán esély, ha ezek összefüggő együtteseket. utcasorokat alkotnak, illetve ezeknek az épületeknek a műszaki állapota jó. használati értékük jelentős. Példaként említhető Kaposváron a Május 1., az Ady Endre, a Noszlopy Gáspár, az Ezredév és a Bajcsy- Zsilinszky utca. Sajnos, a többnyire földszintes, műszakilag általában elavult, de szép lakóházak a városközpontok közvetlen környékén is védtelenek a bontási, átalakítási szándékokkal szemben. Ugyancsak védtelennek látszanak ma még a különféle intézmények tulajdonában álló, műszakilag elavult, de építészetileg értékes épületek. Ilyen veszélyeztetett intézményre példaként említhetem a siófoki postát. Az elhanyagoltság, nemtörődömség vezetett megyénkben több szép zsinagóga pusztulásához. Használatban álló egyházi épületeink sorsa megnyugtató; ugyanakkor megállapítható, hogy kastélyaink többsége nem megfelelően vagy egyáltalán nem hasznosított. Deákvarga Dénes MŰEMLÉKVÉDELEM SOMOGYBÁN A múzeumi és műemléki hónap Somogy megyei eseményei ismét reflektorfénybe állították az értékőrző tevékenységet. A települések életében egyre fontosabbá válik a rendezési tervben meghatározott program kialakítása. A me gyei főépítész mellett mór öt városi főépítész tevékenykedik; több helyen tanácsadóként dolgoznak a települések arculatának formálásán. A település-főépítészi tanácsadó hálózat további fejlesztése elodázhatatlan feladat. A műemlékvédelmi szakemberek ezekben a napokban több helyen is számot adnak mun kájukról. Boglárlellén a művelődési házban bemutatják a somogyi kastélyprogramra kiirt pályázat díjazott alkotásait, október 6-án ünnepi ülésen emlékeznek meg Kaposváron a hazai, a somogyi műemlékvédelem harminc évéről. Mai összeállításunkban a főépítészi tanácsadók számolnak be eddig végzett munkájukról, feladataikról. Település-főép ítészek