Somogyi Néplap, 1987. október (43. évfolyam, 231-257. szám)
1987-10-01 / 231. szám
Somogyi Néplap 1987. október 1., csütörtök 4 Drága lett az üveg sör Együtt Csurgó közrendjéért ÜNNEPI MEGEMLÉKEZÉS a főkapitányságon — A cirkusz igazgatója bekopogtatott a tanácsra, hogy engedélyt kérjen a sátorveréshez és az előadásokhoz. Figyelmeztették, hogy a hirdetményeit csak a kijelölt helyeken helyezheti el. Mégis teleaggatta plakátokkal az egész települést. Kénytelenek voltunk szabálysértési feljelentést tenni, csakúgy, mint annak a férfinak az esetében, aki a tanácsrendeletet megszegve közterületen italozott. Az üveg söre egy kicsit sokba került: kétezer forintra bírságolták — mesélte a lörténeteket Gál Gyula, a csurgói közterületfelügyelet vezetője. Arról már Takács Józseffel, a városi jogú nagyközségi tanács hatósági osztály- vezetőjével beszélgettünk, hogyan jött létre Csurgón ez a testület. — A megyei tanáccsal egyetértésben január elsejével létrehoztuk a közterületfelügyeletet, a település rendjének és tiszt ..«igának védelmére. A három felügyeletnek az első félévben sok tennivalója volt. Száznegv- venkilencszer figyelmeztették a lakókat közterület engedély nélküli elfoglalás és parkrongálás miatt, huszonegyszer élniük kellett helyszíni bírságolási jogukkal, s a kirívó esetekben kilenc sza bálysért és i f ölj elen tést tettek. Csurgón az elmúlt években a népfront, a Vöröskereszt és a tanács összefogásának köszönhetően jelentősen javult a köztisztaság, még mindig vannak azon- oan allergikus pontok. A parkokra évente 3—4 millió forintot kell költenünk a rongálások miatt. Sok az illegális szemétlerakóhely, hiába írtunk a kutyatulajdonosoknak felhívó levelet, sokan szabadjára engedik ebüket veszélyeztetve a gyalogosokat. Mi sokat várunk a közterületfelügyelettől Csurgón és társközségeiben is. Ha sikerül a létszámot fejleszteni, a környező települések tanácsaival történt megállapodás szerint Berzencére ugyanúgy ellátogatunk majd, mint Gyékényesre. A közterületfelügyelet ma már nem számít újdonságnak. Amiért mégis megkerestük Gál Gyulát és két munkatársát. Kékesi Sándort meg Nagy Bélát, annak az az oka: a csurgói szervezet egy kicsit más. mint a többi. A közelmúltban rendezett egyik tanácskozáson hangzott el. hogy példás az együttműködésük a rendőrséggel — minden rendelkezés vagy szerződés nélkül is Gál Gyula szerint sem papír kell ehhez, hanem jó kapcsolat. — A közös szolga latok részben szervezési gondjaikon segítenek, ugyanakkor együttes fellépéssel érvényt szerezhetünk jogainknak. — Mennyire vált be a közös szolgálat? — kérdeztük Varga József rendőr zászlóst, a körzeti megbízott- csoport vezetőjét. — Nagyon jól ki tudjuk egészíteni egymás munkáját. Ők is egyenruhában látják el szolgálatukat, s annak is van visszatartó ereje, ugyanakkor hasznos jelzéseket adhatunk egymásnak. Arra is volt példa, hogy a közterülettel ügyelet segítségével sikerült egy kisebb bűncselekmény elkövetőjének nyomára bukkanj. Amióta ők is jelen vannak az utcán, érezhetően csökkent a bűncselekmények száma. Amikor találkoztunk a rendőrségen Varga zászlóssal és Gál Gyulával, éppen a közös szolgálati beosztást beszélték meg. — A közterületfelügyelők egyedül nem intézkedhetnek, ezért is fontos, hogy segítséget kapjanak. Mi hiszünk abban. hogy a csurgói módszer jó, s ezért ajánlani tudjuk a hozzánk hasonló nagyságú szervezeteknek a rendőrséggel és az önkéntes rendőrökkel való szorosabb együttműködést. Nagy Jenő A megyei rendőr-főkapitányságon tegnap emlékeztek meg a pákozdi csata 139. évfordulójáról. Részt vett az ünnepségen dr. Sarudi Csaba, a megyei pártbizottság titkára, dr. Balassa Tibor, a megyei tanács elnökhelyettese, Návai Zoltán, a megyei KlSZ-bizottság titkára, valamint a társ fegyveres testületek részéről Gyuricza Béla vezérőrnagy, a magasabb egység parancsnoka és Deák Ferenc munkásőr ezredes, megyei munkásőr-parancs- nok. Dr. Ferenczi László rendőr őrnagy olvasta fel az ünnepi parancsot. Dr. Sarudi Csaba szólt az ünnepi gyűlés résztvevőihez. A szolgálatban élenjárók jutalmazása következett ezután. Dr. Böröcz István vezérőrnagy, megyei főkapitány adta át a kitüntetéseket. Kiváló Szolgálatért Érdemérmet kapott Ferk Árpád alezredes. A Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatával ismerték el Mátyók Tibor őrnagy. Szimon István százados és Kótai Ferenc törzs- zászlós munkáját. A Haza Szolgá áfáért Érdemérem ezüst, fokozatával tüntették ki dr. Ferenczi László őrnagyot, Végh András századost, Andrasek MikNyolcvan új kötet Műszaki és közgazdasági könyvnapok Nyolc könyvkiadó mintegy 80 új kötetet kínál a műszaki és közgazdasági könyvnapokon — jelentették be szerdán azon a sajtótájékoztatón, amelyet a könyvnapok országos szervezőbizottsága tartott Budapesten a Vörösmarty téri kulturális központban. Az október 5-én kezdődő — hetedik alkalommal megrendezendő — szakmai könyvnapok országos megnyitóját a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem épületében tartják. Az újdonságok között kézikönyvek, lexikonok, elektronikai, építészeti, gazdaság- politikai. gazdaságirányítási. híradástechnikai, ipar- történeti, jogi-, kereskedelmi, környezetvédelmi, közgazdaság-elméleti, statisztikai. számítástechnikai. világgazdasági és külkereskedelmi témájú könyvek egyaránt helyet kaptak. A Senior kazári gyáregységében az idén a nyugatnémet Adidas cég részére készítenek különféle színű és fazonú szabadidőruhákat. Az év első felében százkilencvcnkétezcr garnitúrát exportáltak. Képünkön: az Adidas szabadidőruhák minőségi ellenőrzése 25. Én május 10-én értesültem a „fejleményekről", annak a bizonyos Stockernak — az egyházközség világi elnökének — a táviratából. „Szívünk szeretete virágaiból fontunk koszorút főpásztorunknak". írta az a fontoskodó hivatalnok, gondolom, azzal a reménnyel, hogy frázisaitól meghatódom, és megerősítem Simont állásában. Nem hatódtam meg. sőt felháborodtam. A továbbiakban ugyanis már nem volt szó ..a szeretet virágaiból font koszorúról", ellenkezőleg: Stocker úr fenyge- tözött. Ha nem erősítem meg Simont állásában — irta —. „egyház-szakadás” várható, s ezért kizárólag on. a főpásztor leszek a felelős. A táviratra természetesen nem válaszoltam, és Simon plébánosságát sem ismertem el. Ö ennek ellenőre bitorolta az állást, egészen a pünkösdi királyság végéig, a vörösök bukásáig. Summa Summárum . . . Példátlan az ő esete egyházmegyénk történetében. Isten óvjon bennünket hasonlódtól! Szörnyű halálában min- deki vétkes, aki nem kísérelte meg távol tartani őt a napi politikától, mégin- kább, aki szította benne a néptribuni szenvedélyt. - Az Űr irgalmazzon lelkének! Amen. A FOGHÁZBAN — Emlékszik, mikor és hol találkoztunk először? Zsirka felnézett a könyvéből. — Április végén, ha jól emlékszem, vagy május elején? A plébánián. Azért mentem oda. mert az egyik elvtársam rábeszélt, ismerkedjem meg magával. A frontról jöttem éppen, és egy csöpp kedvet sem éreztem papokkal találkozni. Ez egy kommunista pap, mondta az az elvtárs. Menj és nézd meg magadnak! Simon elmosolyodott. — Ez azért túlzás. — Pedig így .mondta: kommunista pap — folytatta Zsirka. — Szóval bementem a plébániára, és ott találtam magát, amint éppen csomagolt. — Szenyérre készültem, s ha jól emlékszem, azt mondtam magának. hogy többé sosem akarom látni Marcalit. Ha a jövőben az utamba esik, mondtam, kikerülöm. — Nagyon búsult akkor a tisztelendő úr. és rettenetesen mogorva volt. alig akart szóba állni velem.. Csodálkoztam is: hát ez lenne az a kommunista pap ?! — Hiszen mondtam: iszonyúan fájt, hogy egyesek a karrieristát, a ravasz számítót látták bennem. Aki azért szegődött a szegények, az elnyomottak mellé szószólónak. hogy az ő segítségükkel jusson magasabb hivatalba. jómódba. Ha az eretnekség bűnével vádolnak vagy azt terjesztik rólam, hogy a sátán szól belőlem, mosolyogva legyintek. De az a sunyi pletyka megbénított, elnémított. . . — Azért a némaságtól messze volt — jegyezte meg halvány mosollyal Zsirka József. — Emlékszem, milyen tüzes prédikációt tartott nekem akkor. Először alig akart szólni. aztán egyszer csak kitört. Volt mit hallgatnom. — Azt hittem, sose lépek többé szószékre . .. Legszívesebben elbújtam volna egy kolostorban. — Akkor is mondtam magának, most is mondom: az az aljas rágalom csakis Rumitól eredt, neki állt érdekében effélét terjeszteni magáról. A püspök lükbe is ő tette a bogarat, nekem elhiheti. — Ki tudja, Zsirka? Furcsák az emberek. Láthatta maga is a bukás után ... A Tanácsköztársaság hívei közül milyen sokan és gyorsan fordítottak köpönyeget. — Igaz — komorodott el Zsirka —, igaz. De ne törődjön velük tisztelendő úr, ne keseregjen miattuk! A rongynépségért nem érdemes... Én azt mondom: hegy magáról. tisztelendő úr. senki sem tételezett fel hamisságot. (Folytatjuk) lós zászlóst, Horváth József zászlóst, Francsics György főtörzsőrmestert és Kvasz- nicza Imre főtörzsőrmestert. A Közbiztonsági Érem arany fokozatát kapta Bu- zsáki László százados, Soós Győző főhadnagy, Vizes Tibor zászlós, Györki József főtörzsőrmester, Varga István főtörzsőrmester. Andik László főtörzsőrmester, Papp Lajos törzsőrmester és Birkás Klára számfejtő. Ifjúságért Érdemérmet kapott dr. Novák János százados. A belügyminiszter soron kívül előléptette alezredessé Güth Ferenc őrnagyot és alhadnagyé Bakó Kálmánná törzszászlóst. A rendőri munka segítéséért, eredményes tevékenységéért a Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatával jutalmazták dr. Vida Ko- csárdot, a Pannónia Szálloda és Vendéglátó Vállalat Balatoni igazgatóját. A Közbiztonsági Érmet kapta Kiss Ernő, a Sefag szántódi erdészetének igazgatója. Kiváló Társadalmi Munkáért éremmel tüntettek ki huszonnégy önkéntes rendőrt. A legújabb Shell-benzinkutat a 85-ös számú főút mellett adták át, Fertőszentmiklós határában. A beruházás érdekessége, hogy a 20 milliós költségből 18 milliót a Petőházi Cukorgyár adott. A kút személyzete is a gyár dolgozói közül került ki. Az új Shell-bázison nyolc kútból szolgálják ki az autósokat. Árusítanak autóscikkeket, valamint autóalkatrészeket is. Egy hideg-meleg ételeket kiszolgáló bisztrót is kialakítottak az állomáson A TERMÉSZET PA TIKÁJA „Ti zöld varázslók, virág-sámánok, virágorvosok, gyönyörű gyógyítók, légzőszerv-tisztítók, ti tiidő-buzdítók, seb-forrasztók, fulladás-szüntetök, szemet-vidítók!” Ilyen himnikus rajongással ír Juhász Ferenc Virágok hatalma című versében a gyógynövényekről, az ember legrégibb orvosszerei- röl. Sajnos, egyre kevesebb a növényi kivonatol tartalmazó gyógyszer. Pedig ezeknek lényegesen kisebb a mellékhatásuk. mint a szintetikus anyagokból készülőknek. De hát kevés a gyűjtő. — Az olyan, aki szakszerűen. a szabályokat betartva végzi ezt a tevékenységet — egészíti ki Dudli István, a nagybajomi álész gyógy- növényátvevője. — Sokan dilettáns módon gyűjtenek, több kárt okozva, mint hasznot hajtva ezzel. A gyógynövénygyűjtésnek szabályai vannak, amelyeket gyűjtőigazolványban rögzített a Herbária. ..Az engedélyezett gyógynövények virágainak, leveleinek, füveinek, terméseinek gyűjtésénél a növényt gyökerestül kiszedni, kitépni, évelőknél annak ágait, hajtásait károsítani tilos! A gyökerek gyűjtése csak azoknak tömeges előfordulásánál, szakszerűen végezhető. Óvd a természetet!" Sokan nem tartják be ezeket a szabályokat. A kukorica közt nő a mezei zsurló vagy más néven a békarokka. A növénytermesztő gazdaságok, szövetkezetek örülnek, ha a gyűjtők lesa- rabolják. Annak már kevésbé. amikor lovas kocsival behajtanak a táblába, hogy ne kelljen a kukoricás széléig kihordom a gyűjteményt. • Az ilyen magatartás aláássa! a gyógynövénygyűjtés tekintélyét. Pedig a növénygyűjtés természetjárás is, mozgás a szabadban, a jó levegőn, ki- kapcsolódás. A huszonnegyedik órában vagyunk, hogy tekintélyt szerezzünk Maurice Mességueé szavainak: „Gyűjtögetni nem nevetséges és ódivatú rögeszme. Mindenekelőtt életbölcsesség. Semmi áron se mondjatok le arról, hogy mindig legyen időtök gyümölcsöt, gyógynövényt, virágot szedni! Hajoljatok le a földig és emelkedjetek az égbe utánuk!” Dudli István takaros nagybajomi házát a növénygyűjtés során keresett pénzből építette föl. — Lovas kocsival jártuk a természetet, éjszakánként erdészházakban aludtunk Szakmának tekintettem ezt a tevékenységet. Négy gyermeket neveltem föl. A íelvásárlóépület rozoga padlásán félévszázados tapasztalatairól is szólt, miközben megmutatta vászon- zsákokba kötegelt patikáját. — Itt érzem magam a legjobban, a különböző növények illatainak dús egyvelege között. Legyezőfű és bodzavirág pihent a zsákokban. Egy másikból fakérget vett elő. — A külsejéből hashajtót, a sárga belső részéből robbanóanyagot készítenek. Ez a kutyabenge ... Balázs Andor