Somogyi Néplap, 1987. október (43. évfolyam, 231-257. szám)
1987-10-22 / 249. szám
2 Somogyi Néplap 1987> október 22., csütörtök Moszkva várja Shultz-ot Megszületik-e még az idén a megállapodás a globális „kettős nullamegoldásról?’’ A háború utáni időszak legkonzervatívabb amerikai kormányzata eléggé fogékonynak bizonyul-e a társadalmi közhangulatra, eléggé bölcsen értékeli-e történelmi helyzetét ahhoz, hogy aláírja az eddigi legradikálisabb leszerelési megállapodást? A válasz a fenti kérdésekre nagy mértékben függ George Shultz amerikai és Eduard Se- vardnadze szovjet külügyminiszter ma és holnap Moszkvában sorra kerülő találkozójának eredményétől. Ez a két ember már egy hónappal ezelőtt Washingtonban is tudta, milyen kérdésekkel kell majd foglalkozniuk ősszel a szovjethatalom létrejöttének hetvenedik évfordulóját ünneplő fővárosban. A tervek szerint át fogják venni a Genfben tárgyaló delegációktól a közép- és rövidébb hatótávolságú rakétákra vonatkozó okmányok teljes mértékben kidolgozott és egyeztetett szövegét. Azonos álláspontra kellene jutniuk a szovjet—amerikai csúcs- találkozó lebonyolításának feltételeit illetően. No és végül be kell pillantaniuk a jövőbe, ahol már homályosan derengenek új, lehetséges, mindenekelőtt a hadászati és vegyifegyverekre vonatkozó megállapodások körvonalai. Különböző forrásokból ismert, hogy a „kettős nullamegoldáshoz” vezető úton még találhatók nehezen leküzdhető akadályok. Az első ezek közül az ellenőrzés kérdése. Az amerikaiakat meglepte és nehéz helyzetbe hozta az a döntés, hogy Moszkva beleegyezett a legszigorúbb kontrollba. Bizonyos jelek arra is utalnak, hogy Washington egyoldalú előnyöket szeretne elérni a két rakétaosztály megsemmisítési ütemének és sorrendjének alakításával. Az amerikai kormányzat egy magát megnevezni nem kívánó magas beosztású munkatársa például október 8-án célzást tett arra, hogy az USA az úgynevezett szárnyasrakéták likvidálása után el kívánja odázni a különösen nagy találati pontosságú Pershing—2 típusú rakéták leszerelését. Ez a gondolat különösen önzőnek tűnhet, ha figyelembe vesszük, hogy a megegyezés végrehajtásának egész ideje alatt 72 darab Pershing—1A típusú rakétát az NSZK meg fog tartani a fegyverzetében. Független nyugati szakértők már mind jobban hajlanak arra az álláspontra, hogy lehetőleg a Szovjetunióban is jogot kell adni néhány rövidebb hatótávolságú rakéta megőrzésére mindaddig a pillanatig, amíg a nyugatnémet rakéták nem esnek a megállapodás korlátozásai alá. Röviden, ahogy azt a hozzáértők mondják, „az ördög mindig a részletekben rejtőzik", s kiűzni őt onnan, úgy tűnik, ugyanolyan nehéz, mint elkapni a Loch Ness-i szörnyet. Bölcsesség, rugalmasság, és az elmulaszthatatlan történelmi pillanat megérzése — mindezekre kétszeresen szüksége lesz — a tárgyaló feleknek, a „kettős nullamegoldás" alkotóinak. Ái SZKP KB ülése Politikai öngyilkosság vagy az évtized krimije? A Barschel-rejtély színhelye, a genfi Beau Rive hotel Björn Engholmmal kapcsolatos „leleplező adatokhoz” jutni. A gyakorlat célja állítólag az lett volna, hogy Engholm szerelmi félrelépéseinek és adócsalásainak megszellőztetésével tegye tönkre Barschel riválisának választási esélyeit. A miniszterelnök ugyan a részleteket tagadta, de „a puhatolózás tényét” elismerte. Ez is felért egy mini- Watergate-üggyel, és annyit jelentett, hogy kénytelen volt lemondani. Ezután utazott el Barschel a Kanári-szigetekre „egV kicsit összeszedni magát”, mielőtt 12-én hét- fön(!) megjelenik a tartományi parlament vizsgálóbizottsága előtt. És ez még nem minden. A hotel-portán úgy tudták, hogy „Herr Barschel vasárnap délutánra fontos látogatót várt”. Biztosra vehető, hogy az egész genfi kitérő pontosan ennek a látogatónak szólt, akitől Barschel valami olyasmit várt, ami megkönnyíti számára a hétfői parlamenti kihallgatást. A titokzatos távirat Ezt igazolja az a távirat, amit a kormányfő politikai barátja, Klaus Kribben, a CDU kiéli frakció-főnöke kapott a Kanári-szigetekről: „Kilátás van arra, hogy a hét végén személyesen szerezzek olyan fontos információt, ami komolyan csökkentheti a hétfői nap nehézségeit. Többet táviratban nem mondhatok.” Nem nehéz megjósolni, hogy erről a táviratról a nyomozás során még sok szó eshet. Mert vajon öngyilkos lesz-e az, aki ilyen intenzitással készül egy másnapi eseményre — ráadásul ilyen fantasztikus körülmények között, búcsúlevél nélkül ? Ez a Barschel-rejtély alapkérdése. Közgazdasági Nobel-díjas: Robert Solow A taxisofőr, aki utolsó útjára szállította a nyugatnémet politikust (a kép a Quick magazin számára készült) (Fotó: MTI külföldi képszerkesztőség — KS) futótűzként járta be a nyugatnémet, sőt, a világsajtót. Ha egy negyvenhárom éves neves személyiség hirtelen meghal, az eleve hír. Ha ez a személyiség ráadásul fantasztikusan gyanús körülmények között, rendkívül pikáns előzmények után távozik az- élők sorából, akkor ez világszenzáció. ... Szeptember 13-án tartományi választásokat tartottak Schleswig-Holstein- ben. A CDU ezen már nem utolsósorban azért szenvedett jelentős szavazatveszteséget, mert Barschel egykori sajtóreferense, bizonyos Reiner Pfeiffer a Spiegelben azzal vádolta meg a kormányfőt: megbízta őt, hogy magán-nyomozóiroda segítségével próbáljon meg szociáldemokrata ellenfelével, A Barscheldosszié ... 1987. október 10., szombat, délután 15.10 óra. A genfi repülőtérre méltóság- teljesen leereszkedik egy Gran Canariáról turistákat szállító luxus-repülőgép, fedélzetén Uwe Barschellel, az egyik legfontosabb nyugatnémet tartomány, Schleswig- Holstein miniszterelnökével. A magas, jóképű, mindössze negyvenhárom éves politikus azért töltött néhány napot a Kanári-szigeteken, hogy — mint mondta — megpróbáljon legalább valamelyest magához térni egy olyan megrázkódtatás után, ami minden jel szerint véget vetett magasan ívelő politikai pályafutásának. Pontosan ezzel függ össze az a rendkívül fontos tény, hogy a kormányfő a napsugaras szigetekről nem egyenesen, hanem genfi megszakítással kívánt hazatérni. Kétség sem férhet ahhoz, hogy a svájci konferencia-városban Barschel „valakivel találkozni kívánt” A 317-es szoba ... a kancellár pártjának (CDU) kiemekedő politikusa a Beau Rive hotelhez hajtat és a harmadik emeleten elfoglalja a 317-es egyágyas szobát. 1987. október 11., vasárnap, déli tizenkét óra harminc perc. A Stern című nagy hamburgi magazin munkatársai német pontossággal megérkeznek a Beau Rive halijába, onnét illendő módon feltelefonálnak a szobába. Mivel senki nem veszi fel a kagylót, a riporterek megindulnak felfelé. Kopogtatásukra nem érkezik válasz. Óvatosan lenyomják a kilincset és az — nagy meglepetésükre — enged: az ajtó (és ez a mai közismerten nem rózsás biztonsági körülmények között akkor is furcsa, ha a szobát nem neves személyiség lakja) nyitva van! A hangos köszöntésre ■ sem érkezik semmiféle reagálás. A vendégek óvatosan araszolnak befelé. Egyikük benyit a fürdőszobába, azután rémülten hátrahőköl és hamuszürke arccal mutat befelé. A kádban (a Stern-ripor- terek szerint felöltözve!) holtan fekszik az a férfi, aki néhány nappal korábban még a CDU egyik legfiatalabb sztárjának számított, de aki egy kínos botrány nyomán már „politikai túléléséért” küzdött. „Fontos látogatót várt” Ez tehát vasárnap, október 11-én történt és a hír Gejdar Álijev nyugdíjba vonult Tegnap Moszkvában rendes ülést tartott az SZKP Központi Bizottsága és a nagy októberi szocialista forradalom 70. évfordulójával összefüggő kérdéseket, továbbá néhány időszerű feladatot vitatott meg. A központi bizottság ülésén Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára tartott előadói beszédet. Az ezt követő vitában közel harmincán szólaltak fel, többek között Borisz Jelcin, a moszkvai városi pártbizottság első titkára, Jegor Ligacsov, az SZKP KB titkára, Nyikolaj Rizskov miniszterelnök, Viktor Csebrikov, az állambiztonsági bizottság elnöke, Alekszandr Jakovlev, az SZKP KB titkára, Eduard Sevardnadze külügyminiszter, Andrej Gromiko, a Legfelsőbb Tanács elnökségének elnöke, valamint köztársasági és területi pártvezetők, a politikai és tudományos közélet, a termelés ismert vezetői. Mihail Gorbacsov zárszava után az SZKP Központi Bizottsága jóváhagyta az előadói beszéd főbb tételeit és következtetéseit, elfogadta a vonatkozó határozatot, majd egy szervezeti kérdéssel foglalkozott. Eleget tett Gejdar Alijev kérésének, nevezetesen, hogy mentsék fel a politikai bizottság tagjának tisztségéből, mivel egészségi okokból nyugdíjba vonul. Ezzel a központi bizottság ülése befejezte munkáját. Sortűz az éjszakában A véres terrorakció a megszokott, kegyetlen forgatókönyv szerint zajlott most is. Az indiai főváros déli részén, ahol az éjjeli forgatag épp a fények fesztiváljának közelgő ünnepét jelezte, hirtelen fegyveres motorkerékpárosok tűntek fel. Az álarcos férfiak vaktában nyitottak sortüzet a járókelőkre, a halálos áldozatok száma az eddigi jelentések szerint csaknem egy tucat. A háttérben — mint már any- nyiszor az elmúlt hetek, hónapok alatt — ismét a megoldatlan szikh válság, az észak-keleti pandzsáb szövetségi állam feszítő krízise húzódik meg. A napi eseményeken túlmenően — legyen bármilyen riasztó az újabb delhi merénylet — egy sokkal súlyosabb folyamatnak is szemtanúi lehetünk. Hiába kötött annak idején Radzsiv Gandhi miniszterelnök megállapodást a mérsékeltebb szikh vezetőkkel a pandzsá- bi válság megoldására, a jelek szerint egyre kevesebb az esély ennek valóra váltására. A kormányfő — aki jelenleg épp az Egyesült Államokban tesz hivatalos látogatást — többször is leszögezte: a központi kormányzat számára kizárólag az ország egysége lehet a fő vezérlő elv. A különböző nemzetiségek .egyes kívánságainak elismerése tehát elvben elképzelhető, egy önálló Kha- lisztán eszméje azonban szóba sem jöhet. ördögi kör bontakozhat hát ki: az egyoldalú engedményekkel Gandhi csak a szikh követelések szaporodását váltaná ki, míg a merev elutasítás a terrorhullám terjedésével fenyegetne. A közbülső, kompromisszumos megoldásokat viszont úgy tűnik, a szikh vezető körök hangadó csoportjai nem fogadják el. Nem sok esély látszik tehát a megoldásra, s igencsak félő, hogy a mostani új-delhi merénylet is csak az erőszak elburjánzásához fog vezetni. Sz. G. Legjobb beruházás a tudományos kutatás A 63 éves amerikai Robert M. Solow professzor, a Massachusetts Institute of Technology közgazdász kutatója kapta az idei közgazdasági Nobel-díjat „a gazdasági növekedés elméleti problémáinak kutatásában elért eredményeiért” — közölte tegnap a svéd királyi akadémia. A díjat odaítélő bizottság szerint Solow „olyan matematikai modellt dolgozott ki, amely alkalmas a gazdasági növekedés hátterét adó tényezők elméleti feltérképezésére és mennyiségi számbavételére. Solow modellje válaszokat ad arra, hogy a gazdasági növekedést milyen mértékben befolyásolják a különböző termelési tényezők”. E tényezők között Solow szerint legnagyobb súllyal a technológiai fejlődés esik latba. Solow 1924-ben született, a Harvard egyetemen tanult és 1958-ban szerzett tudományos címet. A hatvanas években közzétett publikációiban a technikai fejlődés fontosságára hívta fel a figyelmet. Később a természeti erőforrások, a környezet gazdasági szerepe felé fordult figyelme, az utóbbi tíz évben ezekkel foglalkozott. Mindenesetre tőle származik az a megállapítás, hogy az ipari országok legjobb beruházása az, amit az egyetemek, kutatóintézetek, tudományos kutatás terén eszközölnek. Ez térül meg ugyanis a legbiztosabban és a leggyorsabban a gazdasági növekedés mutatóiban. A svájci boncolás ugyanis „gyógyszeres öngyilkosságot” állapított meg, ugyanakkor a szövetségi (NSZK) és a tartományi nyomozók erős fenntartásokat hangoztatnak, a jelek szerint joggal, a család pedig kifejezetten gyilkosságra gyanakszik. Az elemi logika nyomán feltoluló kérdések a következők: 1. Miért nem volt búcsúlevél? 2. Miért volt nyitva az ajtó? 3. Miért ült felöltözve a kádban a politikus? 4. Jelentkezett-e a titokzatos látogató? 5. Elég volt-e az Engholm- trauma egy fiatal, mindeddig sikeres, egészséges férfi számára ahhoz, hogy önke- zével vessen véget életének? Derrick kollégái gyanakodnak — és nyomoznak. Harmat Endre
