Somogyi Néplap, 1987. szeptember (43. évfolyam, 205-230. szám)

1987-09-12 / 215. szám

4 Somogyi Néplap 1987. szeptember 12., szombat Kaposvári történetek Május 1. utca 12: lakógyűlés 15 év után Tűzoltás — ígérettől A „hab” hatvanmillióba kerülne Azt még a legfelkészül­tebbek sem tudnák meg­mondani, hogy a kaposvári Ingatlankezelő Vállalat és a városi tanács miért szervez­te csütörtökön két órára az IKV klubjába — majd a la­kók a helyszínen értesültek róla. hogy az éttermébe — a Május 1. u. 12. sok mindent megért lakóinak a lakógyű­lését. A munkaügyi rendel­kezések ugyanis előírják, hogy csak munkaidő befe­jeztével tarthatók ilyen jel­legű tájékoztatók, találkozók. Ez meg is hozta az „ered­ményét": a háziak egyötöde jelent csak meg. Előző mondataimra pil­lantva, a lakó, a lakógyűlés szó ismételgetését látom, ám bevallom, zavarban vagyok: ugyanis ismételgetésnél több ezen a találkozón sem tör­tént. A tanács igazgatási és műszaki osztályainak vezetői biztosították jóindulatukról a lakókat, ám az oly sürgető gázbekötésről, felújításról nem tudtak semmiféle „nó­vumot" mondani. Akik a cirkalmas ügyet nem ismernék, azoknak rö­viden annyit: a főutcának ez a legrosszabb helyzetben lévő háza. Felújítása ne­gyedszázada késlekedik, ugyan bizonyos elengedhe­tetlen barkácsolásokat az il­letékesek elvégeztek (vil­lany- és vízhálózat rekonst­rukciók). ám a tört sorsú ház lakói ma éppúgy kiálta­nak segítségért, mint 25 éve. A felújítás pedig, ahogy most mind a tanács, mind az IKV illetékesének szavá­ból kivettük, egyelőre meg- mondhatatlan évig elmarad. Mi az hát. ami most a csütörtöki megbeszélésen a kedélyeket leginkább borzol­ta? Nyilván azon kívül, hogy megoldással nem kecsegtet­ték a lakókat, a különböző álláspontok még inkább csak megzavarták őket. Az egyik legésszerűbb ja­vaslattal jeles gimnáziu­munk szigoráról ismert ma­tematikatanára — a ház la­kója — állt elő. Szerinte eb­ben a helyzetben nincs az a városi tanács, amely olyan légies álmokat dédelgetne, hogy 50—60 millióért újítsa föl ezt az 52 lakásos házat. Ennyiből még a mai áron is föl kell építeni egy 50 laká­sos, kétszobás épületet. Gázt kellene bekötni, elvégezni a legszükségesebb állagmeg­óvó kőművesmunkákat és az elhalaszthatatlan javításo­kat. A vita itt vett fordulatot. A ház legidősebb lakója — aki hozzátette: bízik benne, hogy megéri a teljes re­konstrukciót — fölvetette, miért pont ennél a háznál kell olcsójánoskodni, tehát nem a szóban forgó összeg­ből felújítani. A magas labdát könnyű volt leütni. Az IKV-nek pél­dául erre az évre már nin­csen egyetlen forintja sem lakásfelújításra. A tanács gazdálkodási összege 500 millió forinttal lesz keve­sebb. A Május 1. utca amúgy is borsos felújítása, átrende­zése ráadásul egy nehéz gazdasági helyzetben fejező­dik be, amikor már szinte képtelenség tartani az ára­kat, biztosítani ezekre a fo­rintokat. A lakók tehát hallgatták és megpróbálták megnyerni a maguk kis csatáit, ám rög­tön hozzátehetjük, ez sem sikerült. Az őszi évszak ugyanis előrevetíti a fűtés­gondokat, ez pedig szén, olaj- vagy faszállítással jár. ám a sétálóutcába közismer­ten tilos behajtani. A tanács műszaki osztályvezetője a gondokat mérlegelve bizto­sította a lakókat, hogy meg­engedik ugyan a szállítójár- műveknek á bejárást, ha ők is biztosítva látják: nem piszkítják össze, nem teszik tönkre a szép kövezetei. Ezért a lakók, — minthogy nem ők az olaj- és szénfu­varosok —. nem tudtak ke­zességet vállalni. Továbbra is megoldatlan a szemétszál­lítás, a liftműködtetés-biz- tonsága. Amiben ígéretet kaptak, a televízió adásának vételi lehetősége hamarosan javul.. . Nem látszik azonban a a kép — s egyúttal egyre tá­volibbnak tűnik a kézzel­fogható válaszadás — a sze­rencsétlen sorsú ház jövőjé-. ről. Ígéretek — mint ezelőtt — most is elhangzottak. Ám a jelenlevők tapasztalhatták az ittlévő illetékesek sem tudnak többet mondani, mint amit 25 éve: ..a ház műsza­ki állapota megérett a fel­újításra". Békés József Kutya a jég­veremben Régi lapokat böngészve egy 1914-ben megjelent hir­detésre lettem figyelmes. Így szólt: Eltévedett egy Dongó névre hallgató tapsifülű eb. Azonkívül, hogy ért a ne­vére, a nyakszífára akasz­tott billogra a H. K. 1914. monogram van vésve. Meg­találóját gazdag jutalomban részesítem. Hagelman Ká­roly könyves." A hirdetés nem keltett volna bennem olyan nagy érdeklődést, ha nem egy hí­res ember tulajdona lett volna a Dongó. Mivel azon­ban a Hagelman név egy évszázadig fogalom volt Ka­posváron, igyekeztem meg­ismerni a történetét. Nem lehet pontosan meg­állapítani, hogy mikor ke­rült a család Kaposvárra. Annyi bizonyos, hogy a ké­sőbbi neves papír- és köny­vesboltot 1816-ban alapította Hagelman Péter. Száz évig ez volt az egyetlen kultúr- cikk áruda Kaposváron. Jól ment az üzlet, ezt bizonyít' ja, hogy 1848-ban a legjobb adófizetők között emlegették a Hagelman könyvest. Ro­konságban a Haidekker szappanossal, csinos kis va­gyonkára tettek szert, övék volt a városkörnyék parcel­láinak egyötöd része. A dinasztia második tagja, Hagelman Károly továbbfej­lesztette az üzletet. 1867-ben megalapította Kaposvár első könyvnyomdáját, és társtu­lajdonosként Roboz István­nal együtt adták ki a So­mogy című lapot. 1860-ban városbíró volt, később pedig Deák-párti képviselőként ak­tív szerepet vállalt a város vezetésében. Fia, ifj. Hagelman Károly nem kevesebb becsvággyal haladt apja nyomdokain. (Képünk őt mutatja — po- harazgatás közben.) Névje­gyén ez állt: „Könyvárus, nyomdatulajdonos és birto­kos”. Az. ipartestület szerve­zésében és irányításában vállalt jelentős szerepet. Üz­letében a girardi kalapoktól a sorsjegyig mindent árusí­tott, de a lapkiadás volt a szívügye. Nemegyszer rá­ment erre a könyvesbolt évi jövedelme. A rövid ideig élő Somogy Kaposvár című la­pot egymaga írta és szer­kesztette. Megírta ebben azt a „nevezetes" eseményt is, amelynek címe így hangzott: „Egy ló eltévelyedett . . Ugyanebben pedig nemeslel- kűen felszólította a kapos­vári közönséget, hogy: „Aki­nek valami aja baja van, az ésak forduljon bizalommal becses lapomhoz. Az iskolák évzáró ünnepé­lyein minden évben eisza- valta, hogy: „Tekintsük Ágnliát. A tenger hullámzik, az ipar virágzik... Részt vett a somogyi főurak vadá­szatain, mindent és minden­kit megverselt. Rímekbe szedte a „Pityó”-beli híres lakomákat és spriccerezése- ket. Évtizedekig ő volt a vá­ros legnépszerűbb alkalmi tósztolója. Nagy buzgalmá­ban nem vette észre, hogy egyre sokasodnak feje felett az eladósodás viharfelhői. Abban az évben, amikor el­tűnt a kutyája, elárverezték minden vagyonát. Ä város negyedik leggazdagabb em­bere koldusbotra jutott. A százéves Hagelman-boltot is bezárták- Ö maga 1927-ig tengette életét, mint a va­gyonos Haidekker család pártfogoltja. Nem olyan régen, amikor a Fenyvesi-féle könyvkeres­kedés régi épületét bontot­ták, a pincében egy jókora jégverem boltíves maradvá­nyaira bukkantak. Üres volt, csak a bejárat előtt feküdt félig a földbe süllyedve egy jókora kutya csontváza. Megismertem. A nyaka kö­rül egy bádoglemezen a H. K. 1914. monogram. Megke­rült hát a Dongó! Lévai József 10. Zsirka József tűnődve né­zett maga elé. — Elhiszem, hogy a sze- nyéri plébános jó ember volt — mondta. — Bár én eddig, magán kívül, tiszte­lendő úr, csak Rumi-féle pa­pokkal találkoztam. De el­hiszem, hogy az a plébános megpártolta a szegényeket, mert maga, aki ezt állítja, szintén megpártolta. Nincs okom kételkedni a szavá­ban ... — Magára terítette •kiskabátját, mint mindenkor, ha elhagyta a cellát. (Bár­mikor kimehettek innét.) A folyosóról, az udvarról asz- szonyi hangok hallatszottak, gyülekeztek a látogatók. Zsikra József az ajtóból visszafordult, s ezt mondta: — Mondja, tisztelendő úr, mi lett volna magából, ha egy Rumi-féle lakja a falu­juk parókiáját? — Paraszt — felelte Si­mon József. — Mint az apám. Ledőlt a priccsre, szeme a pókhálós mennyezeten. Me­gint Szenyér .. > A szenyéri templomudvar, a sírkeresz­tek, apja fekete ruhája, fe­hér inggallérja, de már el­mosódottan, tompuló világos­ságban ... Aztán a marcali parókia. A kongó, rideg fo­lyosók, Rumi léptei. A káp­lánszobában öreg bőrdivány, fotelek, kerek barna asztal, hamutartóval. Jó kis szoba (élete első szobája, sokat ál­modozott róla a szeminári­umban), csak kissé barátság­talan. Ide-oda tologatja a bútorokat, néhány olcsó, szí­nes szőnyeget vásárol, édes­anyja hímzett párnáival, té­rítőivel, s néhány berámá- zott családi fényképpel teszi otthonossá a lakását. A szú- vas, öreg könyvespolcon el­helyezi kedves köteteit, s el­határozza, hogy első fizetésé­ből gyarapítani fogja gyűj­teményét. Szent Ágoston, Szent Tamás, Kempis Ta­más, Prohászka Ottokár egy- egy díszesen kötött műve mellett szemináriumi tan­könyvei sorakoznak és Jókai regényei. Szent Tamás Sko­lasztikáját és Prohászka atya Diadalmas világnézetét juta­lomként kapta kitűnő tanul­mányi eredményéért a sze­mináriumban. Prohászkával mostanában kezdett ismer­kedni, s már a hangvételét, a stílusát is meghökkentően szokatlannak érezte. Óriási műveltsége, csillogó okossága lebilincselően hat rá, az ő írásai mellett minden egy­házi munka nehézkesnek, ásatagnak tetszik. A legked­vesebb regényírója Jókai. Felsős gimnazista korában János atya szerzett neki egy- egy jobb módú tanítványt az alsóbb osztályokból, s az instruálásért kapott pénz egy részét mindig „Jókaiba'’ fektette. Pihenteti, elandalít­ja. Feledteti (legalábbis ide­iglenesen) nyomasztó gondo­latait, feloldja az oly gyako­ri feszültséget, szorongást benne, önfeledt gyerekként merül el a mesében, együtt érez az igazságért, haladá­sért szenvedni, halni kész eszményi férfifőszereplőkkel, Vonzódik hozzájuk, mint Krisztus vértanúihoz, a szen­tekhez (vajon Rumi esperes mikor olvasott utoljára Jó­kait, és olvas-e valamit egy­általán?); amikor csak tehe­ti, virágot tesz az íróasztalá­ra, a János atyától kapott kis ezüstfeszület mellé; kü­lönösen a réteken, dűlőutak mentén, jó szagú akácosok­ban termett virágot szereti; délutánonként, ha ideje en­gedi, nagy sétákat tesz a ha­tárban és mindig akad vala­hol egy csokorra való vad­virág; a séták... a sétái... „vásárolj magadnak egy jó erős sétabotot, és sétálj so­kat”, tanácsolta János atya „felüdül a test és a lélek a szabadban; no meg arra is jó ám a séta, hogy a lelki- pásztor a híveivel találkoz­zék. elbeszélgessen velük . . ." Rendszerint kora délután sé­tál egy-két órát, néha, hogy­ha nincs más elfoglaltsága, és kedvező az időjárás, töb­bet is; kezdetben kissé szo­katlan a vasalt végű kam- pósbot, túlságosan nagynak, nehézkesnek tetszik, diákos, fürge járását komótossá, pa­possá szelídíti; amerre el­halad, felhangzik a „dicsér­tessék", kezdetben ez is szo­katlan, de jóleső érzés (az öreg szenyéri plébános úrra gondol, s önkéntelenül az ő hanglejtésével mondja a „mindörökké”-t; (a tanultab- bak. a diákfélék „laudétur"- ral köszönnek, hangsúlyozva „nadrágos” voltukat nekik János atya könnyed, elegáns „in e ternum’-jával felel. Mindjárt az első sétáján odaszaladt hozzá egy fiatal- asszony; „dicsértessék”, ha­darja a lélegzetet kapkadva. Mielőtt megakadályozhatná, elkapja a kezét és megcsó­kolja. „Mit csinál, jóasz- szony?!" kiált felháborodva, és pipacspiros arccal, zavar­tan néz a menyecskére, aki a nyers hangtól megütődve áll előtte. „Ne haragudjon", dadogja ő erre elszorult to­rokkal, mert rádöbben, hogy itt ez a szokás, a papnak kezet kell csókolni. Sajnálja, hogy úgy ráijesztett a fiatal- asszonyra, de a dühe sehogy sem akar csillapodni („vajon mit szól ehhez az Ürjé- zus?”) (Folytatjuk.) Autófosztogatók a bíróság előtt Megerősítették az elsőfokú ítéletet Jó lenne kitalálni valami biztonságos védekezési mód­szert az autófosztogatók el­len. Ügy látszik, őket az sem zavarja, hogy sokat akarnak markolni, de álta­lában keveset fognak. Ta­valy göngyölített fel a rend­őrség egy fosztogatási ügyet, és az idén — várha­tóan októberben — újabb hasonló bűnügyet' tárgyal a Kaposvári Városi Bíróság. A tavalyi fosztogatók tet­teit augusztusban tárgyalta másodfokon a megyei bíró­ság. Erre az „újabb menet­re" azért volt szükség, mert az elítéltek közül többen enyhítésért fellebbeztek. Márta András kaposvári la­kos sokallta a 3 év 2 hóna­pi börtönbüntetést és a köz­ügyektől való 4 éves eltil­tást, s a szintén kaposvári fiatalkorú Mészáros István ugyancsak enyhíttetni sze­rette volna 2 év 2 hónapi büntetését, valamint a köz­ügyektől való 3 éves eltil­tását. Pedig éppen ez a két fiatalember volt a „feje" an­nak a tíztagú társaságnak, amely 1985 novembere és 1986 júniusa között a megye több településén fosztogatta az autókat. Fosztogatta — kívánkozik ide minduntalan a szó, pe­dig valósághűbb, hogy: ron­gálta. A feltört személy- gépkocsik legtöbbjében ugyanis semmilyen értéke­sebb holmit nem találtak a tettesek. Többnyire 3 forint •készpénztől 200 forint érté­kű tárgyig terjedt a „zsák­mányuk” értéke, ám sok ko­csiban még ennyi sem volt. Nagyobb bosszúságot okoz­tak a sorozatos autózár- és ablakrongálások, mint az eltulajdonítások. Ám a bűn útjára tévedt csapat maka­csul próbálkozott. : A feltört kocsikból elvittek kesztyű­ket, öngyújtókat, cigarettá­kat, magnókazetákat, kész­pénzeket, napszemüvegesei és más apróbb holmit. Időn­ként zsebszámológép is akadt. A csoport jellemzője, hogy csupa fiatalból áll. 15—23 év a tettesek életkora. Van köztük, aki már máskor is szembetalálkozott a törvény­nyel. Márta András pé.dául, aki az általános iskolát sem fejezte be, nem dolgozik se­hol, és különös visszaesőnek számít. Néhány társuk va­lószínűleg nem mérlegelte eléggé tettének következmé­nyét. Mire gondolhatott pél­dául az a lány, aki a 3 fo­rint „zsákmányra" lelt? Büszkeséget érzett? Örömet? Ezért érdemes volt megron­gálni a gépkocsit? A csoport tagjai Kapos­vár, Fonyód és Dombóvár gépkocsitulajdonosait bosz- szantották és károsították hónapokig. Időközben elő­fordult az is, hogy loptak egy bolt elől joghurtot, krémtúrót, egy áruházból pedig gombás sajtot. Sajátos elfoglaltság és sajátos önel­látás .. . Az elsőfokú tárgyaláson a bíróság mérlegelte azt: ki hány alkalommal vett részt a sorozatos lopásokban, illet­ve ki áz, aki büntetett, illet­ve büntetlen előéletű. Ennek alapján szabta ki az ítéletet, amelyek általában 1 évtől 3 évig terjednek. Néhány fia­talkorú büntetésének a vég­rehajtását egy-két év próba­időre felfüggesztették. A má­sodfokú tárgyaláson dr. Pap Árpád tanácsa néhány el­ítéltnél pontosította, hogy hány lopásban vett bizo­nyíthatóan részt, ám az el­sőfokú ítéletet helybenhagy­ta. K. Gy. PIACI KÖRKÉP Gyümölcsöző őszelő Egy 2,50-es tojást sem le­hetett volna leejteni a teg­napi kaposvári hetipiacon. Roskadoztak az asztalok a paprikahegyek alatt, s a 8 forintos lscsóbavalótól a 20 ra tartott vastaghúsú fai'á- kig sokféle ár és minőség között válogathattunk. Ma­gakellető még a 8—10-érl mért paradicsom egyetlen előnye, hogy paszírozni sem kell, adja á levét. Igaz vi­szont, hogy itt kínálták legszebb s legolcsóbb cse­resznyepaprikát. 18 forint volt kilója, miközben a ma­gánárusok 30-at is mondtak érte. 10 a fejeskáposzta ki lója, s ugyanennyit kóstált a saláta, mely most ismét fel­ütötte a fejét. A vevőre várásban megfá­sult zöldbabért ugyanúgy 15 forintot kértek, mint egy bögrényi fejtettbabért. A burgonyatermelők már túlvannak az árreformon, a korábbi 6—8 helyett most 9—12 forintra tartották por­tékájukat. 14-ért fordult elő főző, 108-ért fokhagyma. Nem kaptak kapva a vá­sárlók a 40 forintos karfio­lon. Megdrágult az uborka is. Már a salátának valóért is 12-őt fizettünk, hattal ke­rült többe az apró csemege. A tengeri csöve 3—5 forint. Nem voltak híján üzleti szellemnek a gombaárusok. 300 forintot próbáltak kipré­selni az erszényekből a róka­gombáért, 160-at a vargányá­ért. A gyümölcspiac nyálcsor- dító kínálatából is kiemelke­dett a 40—50 forintos cseme­geszőlő. A kocsisirmát és tár­sait sem adták 30-on alul. Utóbbi áron fogyott az őszi­barack java. Lőrinc még nem tett kárt a dinnyében. 3,60-ért mérték a Zöldértnél, 6-ért a magánárusoknál. Az év táján utolsó sárgadinnyé­jét. 18-ért árulták. Makulát­lan körtét 20-ért vehettünk. Ritka még a mosolygós <alma, annál több á mosolyt fakasz­tó 20 forint körüli ár. Szil­vabefőzést csak az tervez­zen, aki nagyobb összeghez jutott, a lekvárminőségűért is 15-öt kérnek. Gazdag volt az élőbarom­fi-kínálat. 140-ért alkudoztak egy pecsenyecsirke-párra, s ugyanennyiért talált vevőt egy fazékérett tyúk. 180-ért pecsételődött meg a sorsa egy kiérdemesült kakasnak. A 8—10 forintos kerti csok­rokat csak figyelmetlenség­ből vették meg. Méltóbb voll á Máriák köszöntésére a szá­lanként 18-ba kerülő szegfű és kardvirág. B. F.

Next

/
Thumbnails
Contents