Somogyi Néplap, 1987. szeptember (43. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-08 / 211. szám
XLIII. évfolyam, 211. szám 1987. szeptember 8., kedd Nyíregyházán a Család utcán, 146 millió forintos költséggel megépült az új egészségügyi szakközép- és szakiskola. Az intézmény két szárnya 10 640 négyzetméter alapterületű, egyikben négy előadó, 10 szaktanterem, 12 tanterem, egy könyvtár kapott helyet. A kollégiumi szárnyban kétszáz diák részére biztosítottak teljes összkomfortot, kényelmet Gdzvtzefék-épfféi miatt Elterelik a buszokat Á jövő héttől egyirányú lesz a kaposvári Kisfaludy utca A jövő hét közepén gázvezeték-építés kezdődik Kaposváron a Kisfaludy utcában, a Komárom és a Bem utca közötti szakaszon. A városi tanács 1,6 millió forint értékű munkát végeztet el, a lakossági hozzájárulás ehhez hatszázezer forint volt, az egymilliót a tanács állja. A Hydronon gmk, a Kögáz és a Városgazdálkodási Vállalat lesz a vezetéképítés kivitelezője. A tervek szerint a munkát két hónap alatt befejezik. Erre az időre azonban a Kisfaludy utcát egyirányú forgalomra kell átállítani és e tény érinti a város legjeGyógyteák pécsi receptje Üj gyógytea-keverékekkel gyarapította a hazai választékot a Baranya megyei gyógyszertári központ. A négy új teakeverék az intézmény pécsi Galenuszi laboratóriumában két éve kezdődött kísérletsorozat eredményeként született meg. A Herbária Országos Gyógynö- vényforgalmi Közös Vállalattal kötött megállapodás értelmében a vállalat békéscsabai üzemében rövidesen megkezdik a teák tömeges előállítását, s az ország tizenkilenc megyei gyógyszertári központja hamarosan forgalomba is hozza azokat. A hazai patikák a tervek szerint már az idén árusítani fogják a gyomorteát, a diétás teát, a reuma kezelését kiegészítő teát és az érelmeszesedés elleni teát. A pécsi gyógyteák olyan hazai növényeket tartalmaznak, amelyek bőségesen rendelkezésre állnak, így az új keverékek várhatóan folyamatosan kaphatók lesznek a gyógyszertárakban. lentőseb.b autóbuszvonalát: a tizenkettes járatot kell elterelni. Apróbb változás lesz a huszonkettes busz közlekedésében is. Szeptember tizenhatodikén a reggeli csúcsforgalom lezajlását követően nyolc órától a tizenkettes buszok a vasútállomástól az Arany János térig változatlan útvonalon közlekednek, onnan az Arany János utcán át a Füredi útra kanyarodnak és így közelítik meg a Sopron utcát. Visszafelé a Kisfaludy utcán megy majd a tizenkettes, ugyanúgy, ahogy rendesen közlekedik. A 22-es busz végállomását az építkezés ideje alatt áthelyezik a Losonc közből a Kőszeg utcába. Az átmeneti változás sokakat érint. Remélhetőleg a kivitelező cégek betartják ígéretüket, s valóban befejezik a munkát az ígért két hónap alatt. Az egészség joga címmel indítja a Házi Jog- . tanácsadó új, háromrészes sorozatát, amely a nemsokára életbe lépő új egészség- ügyi törvény legfontosabb rendelkezéseit magyarázza és ismerteti. A magyar jogrendszerben ugyan külön, úgynevezett egészségügyi jog — mint önálló jogág — nem létezik, legfőbb szabályai mégis jól. összefoghatók és körülírhatók. A tárgy szempontjából alapvető fontossá-! gúak még: az Alkotmány, a Polgári és a Büntető Törvénykönyv, valamint a társadalombiztosítási törvény. A kétrészes írás szerzője, a sokat publikáló, neves professzor, dr. Ádám György sok kevéssé közismert ..rázós” kérdésre ad választ. Kit tekint a jog embernek? Melyek az ember (egészségügyi jogban legfontosabb) személyhez fűződő jogai? Meddig terjed az orvos gyógyítási szabadsága? Melyek a műtétekre vonatkozó szabályok? Mikor nem szükséges a hozzájárulás? Melyek az orvosi titoktartás szabályai ? Mi nem közölhető a hozzátartozóval? SZIÁMI IKREK MŰTÉTJE Ötvenszázalékos esély az életben maradásra Vasárnap délután adták ki az első részletesebb orvosi jelentést azokról a fejüknél összenőtt -nyugatnémet sziámi ikrekről, akiket egy bal- timore-i kórházban 22 órás műtéttel választottak szét. Patrick és Benjamin Binder februárban született s válságos állapotban van: életben maradási esélyük csak ötvenszázalékos, bár a műtét során sikerrel szétválasztották őket. Az ikrek koponyafelületük hátsó részénél voltak összenőve. Egyelőre csak a szétválasztást oldották meg, koponyacsontjuk pótlása későbbi feladat. A műtétet 70 tagú, orvosokból, műtősökből, nővérekből, technikai személyzetből álló csapat végezte el. A műtét szombaton reggel kezdődött, és csak vasárnap hajnaliban ért véget. A kórházban néhány évvel korábban már sikerrel választottak szét ugyancsak a koponyájuknál összenőtt ikreket. Sok kiesi sokra mo$y Papírgyűjtő gyerekek Honnan lehet egy úttörő- csapatnak pénze, amikor egyre nehezebb plusz forintokat szerezni? Ha évente harmincezer forintot ,.keresnek'', az már mini-csoda. A mesztegnyői úttörőcsapat vállalkozása a tervek szerint ennyit hoz. A közös községi tanácshoz tartozó négy falu hat boltosát kérték meg a gyerekek, hogy az eddig jobbára kidobott papírt őrizzék meg nekik. A múlt tanév végétől minden boltnak van egy úttörőfelelőse, ők gondoskodnak arról, hogy forinttá váljék az eddig haszontalan papír. A gyerekek összegyűjtik, majd a tanács kocsijával a marcali MÉH-telepre szállítják a papírhulladékot. Természetesen a tanács nem tart fönn külön száilí- tójárművet az úttörőknek, hanem amikor Marcaliba vezet a gamesz gépkocsijának útja, akkor szállítanak. A MÉH-telep vezetője is biztosította őket arról, hogy akár két-, akár kétszáz kilót küldenek, mindig átveszik tőlük. Egy jó ötlet, amelyből pénz lesz. Ehhez természetesen az is kellett, hogy a felnőttek támogassák a gyerekeket. Talán még a pénznél is többet jelent a gyerekek szemében a boltosok, a tanácsiak és a MÉH-telep dolgozóinak példája. A blagocvradi Mérőműszerek Gyára a gépgyártáshoz nélkülözhetetlen eszközöket állít elő. Készítményeinek majdnem 90 százalékát exportálják a Szovjetunióba, illetve hazánkba, továbbá az NSZK-ba és Svédországba Tisztelt Szerkesztőség! A Somogyi Néplap augusztus 31-i számában dr. Reichert Ödön gamesz-vezető válasza valótlan; csak arra jó, hogy eleget tegyen válaszadási kötelezettségének. Szerencsésebb lett volna, ha mondjuk azt írja, hogy mulasztás történt és felelősségre vonta azt, akinek feladata volt e munka elvégzése. Vagy mondhatná azt is, hogy nem volt pénze a tanácsnak a helyreállításhoz. Ezt esetleg az olvasók is elhitték volna, és lehet, hogy én is, az itt lakó emberekkel együtt. A korábbi gyakorlat szerint a költségvetési üzem a megrendeléseknek eleget tett, és tett volna most is, mert hiszen a korábban leszedett szerek kijavítása nem gond az üzemnél. A válasz szerint a cikk megjelenése előtt kitettek 3-3 hintát. Ez nem így van, mert a hintákat a cikk megjelenését követő 3—4 nap múlva rakták ki. A játszótér többi felszerelését azonban nem pótolták, pedig nagyon hiányzik a sok gyereknek. Mindenesetre érdemes lenne látni e két játszóteret. Nagyon szomorú állapotban van mindkettő. Tisztelettel:’ Kertész Lajos Boglárlelle, Gárdonyi u. 5. Tisztelt Szerkesztőség! Biczó Péter — Kaposvár, Április 4. köz 2. sz. alatti lakos — szeptember 1-jén megjelent levelére a következőket válaszolom: A Petőfi téri rendelőintézet épülete valóban felújítás alatt áll, azonban a szűk anyagi lehetőségünk miatt azt saját erőből, illetve dolgozóink önként vállalt túlmunkája révén csak szakaszosan tudjuk végezni, amellett, hogy a járóbeteg-ellátást — ha nehéz körülmények között is — fenntartjuk. A reumatológiai szakrendelés folyosóján, ha nem is hetekig, de néhány napig valóban ott maradt az építési törmelék annak ellenére, hogy dolgozóinknak a folyamatos eltakarítás a feladata. A munkát esténként szakaszosan végezték, ezért az ellenőrzés is szakaszos volt. Az okozott kellemetlenségért betegeink szíves elnézését egyben megértését is kérjük, hiszen a szűk kapacitás miatt a munkát nem tudjuk gyorsítani, így a jövőben is előfordulhatnak apróbb kellemetlenségek. Utasítottam a munkát irányító vezetőt, hogy a nyílt .szakaszon (mivel a teljes építési terület nem zárható le) naponta — ha kell, többször is — távolítsák el a törmeléket. Egyébként a cikk megjelenése napján tartott helyszíni szemle során a törmelék már nem volt ott. Tisztelettel: Dóra László műszaki osztályvezető főmérnök Somogy Megyei Tanács Kórház—Rendelőintézet LE LE M É NY A figyelmetlenség „újításhoz” vezetett. Az előbbire aligha, az utóbbira és leleményre igencsak szüksége van szőkébb pátriánknak. Meglepve olvashattuk a Somogyi Néplap szeptember 5-i, szombati számának 3. oldalán a „Gyümölcsfa-feldolgozás haszna” címet, s amikor a cikk végére értünk^ végképp elámultunk. Írásunkban ugyanis sem a gümölcsfa-feldolgozásról, sem annak hasznáról nem esett szó. Pedig érdekes lett volna ... Némi utánjárásra, azután kiderült, hogy nyomdászaink leleménye idézett elő meg Iepetést. A cím ugyanis eredetileg pontosan így szólt: „A gyümölcsfeldolgozás haszna"! Somogyi Néplap lampiao, A VADON. KAPITÁNYA Folytatódik a brazil filmsorozat. A 2. részt ma 22 órakor sugározza a tv a II. műsorban. Tarka sorok Világjáró anekdoták Mint a népdal és a népmese, az anekdota is nyugtalanul kóborolja a világot. Az anekdoták végrendelet nélkül meghalt örökhagyók: szellemi kincsein az egész világ egyformán osztozkodik. íme néhány! Az erÄieti változat spanyol történet, a XV. századból: Harcba szólítja a katonákat egy pap, s beszédét azzal zárja, hogy akik elesnek, azok az Űr asztalánál fognak ebédelni. Az egyik katona, amikor észrevette, hogy a pap a rohamtól visszahúzódik, azt kérdi tőle: — Hát atyaságod miért nem jő velünk a meny- nyei lakomára? — Nem lehet, fiam •— válaszolt a pap —, ma böjtölök. * * * A következő anekdota magyar földről került külföldre: Egyszer régen Kolozsvárt valaki hideglelésbe esett, és az orvosok nem tudták meggyógyítani, hiába próbálkoztak. Közben a beteg kolozsvári káposztára éhezett, s jól- lakásig teletömte magát kedvenc eledelével. Elég furcsa, de többé nem jött rá a hideglelés. Az orvos följegyezte hát tudományos észleletei közé, hogy hideglelés ellen hatalmas szer a kolozsvári káposzta. tgy aztán kolozsvári káposztát rendelt hideglelés ellen egy sze- beni szász betegnek is. ám az a „gyógyszertől” reggelre meghalt. Az orvos úgy módosította észleletét, hogy a kolozsvári káposzta magyar embernek hideglelésben orvosság, a szásznak pedig halál. Javaslat A villa mellé építsen három medencét: az egyikben legyen meleg víz, a másikban hideg, a harmadikban ne legyen víz — utasítja a milliomos az építészt. — És mire kell önnek ez a harmadik medence? — Vannak olyan üzletfeleim, akik nem tudnak úszni... Válás Egy férfi fölkeresi a válóperes bírót: — Bíró úr, el akarok válni a világ legrútabb asszonyától. A bíró fölkapja a fejét. — Érthetetlenséget mond, uram . . . Hogy akarhat ön elválni az én feleségemtől? Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-h.: dr. Kercza Imre Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf. 31. 7401. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Telex: 13-360. Kiadja a Somogy Megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Telefon: 11-516. Postacím: Kaposvár, Pf.: 31. 7401 Felelős kiadó: Balajcza János Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hirlapkézbe- sitő postahivatalnál, a hírlap- kézbesitőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hirlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest V., József nádor tér 1. 1900., közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési dij egy hónapra 43 Ft, negyedévre 129 Ft, félévre 258 Ft. ISSN 0133-0608 Készült a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat üzemében Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: Mike Ferenc igargató