Somogyi Néplap, 1987. szeptember (43. évfolyam, 205-230. szám)

1987-09-07 / 210. szám

V.Pf" * Somogyi Néplap 5 1987. szeptember 7., hétfő Vetélytársnők harag nélkül ŐSZI NAPFÉNY Kenyere javát megette, de [ vére ma sem hagyja nyu- | godnk Egy kis kacsintás ide, egy kis mosoly oda, s min­den asszonyszív meglágyul. Tavaly Szűcs Mihályné volt a kedvenc, az idén azonban riválisa is akadt. Kula Györgyné jó néhány évvel fiatalabb vetélytársnőjénél, alig van túl a hatvanon, így minden esélye megvan arra, hogy az idén ő legyen Józsi bácsi menyasszonya. — Szeretem a fiatal me­nyecskéket, ötven felett iga­zán asszony az asszony. A fiatalabb túl éretlen — mondja huncut mosollyal Turk József, aki korát nem hajlandó elárulni. Mit szá­mít az, amíg fiatalnak érzi magát az ember? S ha futó­versenyen már nem is, a táncparketten még mindig megállja a helyét. Szűcsné- vel is ott ismerkedtek meg néhány évvel ezelőtt. — Három éve tűnt fel. hogy milyen fiatalos a moz­gása, milyen ügyesen ropja a táncot — emlékszik vissza Józsi bácsi. A menyasszony azonban letorkolja. — Nem úgy van az, há­rom éve egy igali emberrel táncoltam. Két éve láttalak először, akkor indultunk a Ki mit tud?-on is. Nagy si­kerünk volt, mindenféle táncot rögtönöztünk — mondja Szűcsné, aki csep­pet sem restelli, hogy elszól­ta magát. Vőlegénynek a korábbi udvarlóról beszélni nem túl szép dolog. Az őszi napfénytáborban azonban ez is megengedett. A táborlakók rég túl vannak az első szerelmen, unokáik, dédunokáik képeit mutogat­ják büszkén egymásnak, s közben tréfálkoznak. Idejük­ből futja, hiszen a balaton- fenyvesi nyaralás tíz napjá­nak ez az egyik -legfonto­sabb célja: ismerkedési le­hetőséget, szabadidős prog­ramokat teremteni több mint száz idős embernek, akik az öregek napközi ott­honaiból, az idősek klubjai­ból érkeztek. Többségük nem először él­vezi a Balaton-part szépsé­gét, az öt éve,indított tábor­ba sok a visszatérő lakó. — A kollégámtól hallot­tam erről a táborról, vele jöttem, most vagyok itt elő­ször — mondja Kovácsics János, aki az első nap dél­utánján még egyedül ücsör­gött a tábori pihenőn. Az es­ti hajókirándulásra azonban már néhány víg kedélyű öregúrral ment, akik szíve­sen maguk közé fogadtak bárkit. Társtalanul senki sem lézeng, ismerkedni, beszél­getni nem nehéz, közös téma mindig akad. A tábori orvos rendszere­sen tart előadásokat a leg­gyakoribb időskori betegsé­gek megelőzéséről, gyógyítá­sáról, az egészséges életmód­ról, a testedzésről. S hogy mindez ne csupán üres szó legyen, a táborban ügyességi vetélkedők, sportrendezvé­nyek várják a vállalkozó szelleműeket. Aki elfáradt, azt könyv- és kerámiavásár, filmvetítés, színházi előadás várja. Mindenki megtalál­hatja a kedvére való progra­mot. De annak sem kell szé­gyenkeznie, aki csupán ül­dögélni, olvasgatni szeret a tábor hűs fái alatt: itt min­dent lehet, csak egyet nem: keseregni, hogy elmúlt felet­tünk az idő, hogy nem va­gyunk már fiatalok. Az idős­kor szépségére, a nyugdíjas­kor örömeinek élvezetére ta­nít ez a tábor. Nem ered­ménytelenül. Horváth Éva 5. Gondolja meg, Simon gaz­da ... Nem volna okosabb egyben tartani ezt a kis gaz­daságot? A Gyurit az Isten is magának teremtette, min-' den jel arra vall, hogy mél­tó utódja lesz az apjának. De Jóska többre hivatott. Neki tanulnia kell ... Ne féljenek a költségektől, mert csak az első évben lesz szükség egy kis áldozatra. Jóska minden kedvezményt meg fog kapni a premontrei atyák gimnázi­umában. Ebben biztos va­gyok. Ismerem a fiú képes­ségeit. Mindenben igaza volt a ta­nító úrnak. Én mégis úgy éreztem, ellent kéne monda­nom neki. Nem szóltam per­sze, mert, mint mondottam, a tanító úrnak igaza volt. Tagadhatatlan, Tiogy jobb, ha a tízholdas gazdaság egyben marad, mintha ketté válik, és azt sem lehetett vitatni, hogy a Gyurit az Isten is gazdál­kodónak teremtette. Ez már gyerekkorában megmutat­kozott. Először tizenkét éves korában kaszált, és nem töl­tötte be a tizennyolcat, ami­kor már minden paraszti munka a kisujjában volt, át­vehette volna tőlem az egész gazdaságot. Az is beteljese­dett, amit a tanító úr a ked­vezményekről mondott. Jós­ka már a második évben tan- díjmentes lett, és kedvez­ményt kapott az internátus­bán is. Mondom, a józan eszemre hallgattam, nem ar­ra a hirtelen támadt, okta­lan ellenérzésre, amely azóta sem múlt el, bár mindent el­követtem, hogy megfojtsam magamban. Csak sejteném, mivégre ez a szorongató rossz érzés! Kérdem, vajon, miért nem tudok most sem örülni úgy istenigazából, teljes szí­vemből az újmisés pap fiam­nak, az egyetlen fiamnak, aki végre révbe érkezett? Talán Gyuri miatt? Nem. Gyuri, sajnos, itt hagyott a tíz hol­dammal, és most már senki sem lesz, aki a helyemre álljon a gazdaságban. Ret­tenetesen fáj! De ez az ér­zés valami más. Hiszen én szívesen megosztottam volna a gazdaságot is, ha a sors úgy hozza, hogy a Jóska itt­hon marad. Botorság, tudom, de inkább megosztottam vol­na, minthogy Jóskát most papnak kell látnom. Talán attól tartok, hogy olyan ma­gasra emelkedik majd az urak világában, hogy szé­gyellni fogja egyszerű szár­mazását, földtúró apját, kér­ges kezű anyját, rokonait?! Ettől én nem félek. Nem fog bennünket szégyellni, tudom. Ismerem. Dé ha mégis csa­lódnék benne, istenem, hát elviselném. Apa vagyok, aki a gyereke boldogulásáért a legrosszabbat is el tudja vi­selni. Hát akkor?! Uram, aki a lelkem mélyére látsz, és nincs titok előtted, se földön, se égen, csakis te tudhatod, mivégre bennem ez a ma­kacs érzés, és csakis neked van ahhoz hatalmad, hogy kiűzzed belőlem. Hoc est enim corpus meum. Mellette bókol a kézvezető­je, a marcali esperes plébá­nos. Holnaptól ő a principá­lisa, ugyanis a püspök úr Marcaliba rendelte káplán­nak. A manuduktor korpu- lens alkatú, középtermetű, Nyárbúcsúztató Szentjakabon A rendezők mindvégig az eget kémlelték tegnap dél­után a kaposvári nyár idei rendezvénysorozatának zá­rónapján. Kérdéses volt ugyanis, hogy a két órakor kezdődő programok helyett nem rendez-e másfajta pro­dukciót az időjárás. A kaposvári Móricz Zsig- mond művelődési ház előtti téren a kaposvári Koncert fúvószenekar lépett föl, és térzenével szórakoztatta a közönséget. Közben elindul­tak a körhinták, kinyitottak a céllövöldék. Ezernyi bú­csúfiával térhettek haza a látogatók, hiszen volt bá­bos, ajándékos is a búcsú alkalmával jócskán. A kulturális programok közül nagy sikerrel szere­pelt a Kilián György Váro­si Művelődési Központ tár­sastánc-csoportja, még ak­kor is, ha az esti diszkón kevés figurát láthattunk vi­szont még a táncra legfogé­konyabb közönség részéről is. — Sokszor okozott derült­séget, szerzett önfeledt szó­rakozást a kaposvári ifjú­ságii színpad is, amely egy alkalomhoz illő vidám da­rabot, a Parasztdekameront Vitte a szentjakabi szabad­téri színpadra. Sok fejtörés­re kényszerítette az érdek­lődőket Szerecz Róbert bű­vészmutatványaival. A szentjakabi búcsúval tehát véget ért a kaposvári nyár .rendezvénysorozata. Már csak abban bízhatunk, hogy „programok nélkül” az időjárás engedélyez szá­munkra még egy kis nyarat. V. I. BESZÉLGETÉS KEREKES ÉVÁVAL Sok szerep keres egy lányt Nemcsak a közelmúltban ' vetített Nyolc évszak tévé- fiimsarozaitból tudjuk: a színművészeti főiskolára be­kerülni nagyon nehéz. Ke- • rekes Éva viszont azok közé . tartozik, akiket az első ne­kirugaszkodás után fölvet- .tek. A kaposvári Táncsics Gimnázium irodalmi szín­padában annak idején sok produkcióban láthattuk dr. Klujber László tanítványát, az országos Arany »János balladamondó verseny má­sodik helye pedig egyértel­műen jelezte: a szakembe­rek is tehetségesnek vélik Kerekes Évát. A szakmai nagy áttörés már egy éve elkezdődött. Az esetre így emlékszik vissza a most ne­gyedéves főiskolai hallgató: — Osztálytársaimmal az István, a királyban játszot­tunk kisebb szerepeket a , Nemzeti Színházban. Egy előadás előtt szóltak, hogy majd kifelé nézzem meg a Légy jó mindhalálig sze­ötven év körüli pap. Az ar­ca feszes-piros, tekintete hű­vös, közönyös. A szertartás­ban unottan, kelletlenül vesz részt. Az oltár jobb oldalán mély áhítatba merülve Si­mon József egykori osztály- főnöke, János atya térdél. Öt szónoknak kérte fel. A pre­montrei paptanár keskeny, szemüveges arca éppen egy lezúduló fénynyaláb útjába esik. Simon József (higgadtan, immár az izgalom legcseké­lyebb jele nélkül teszi a dol­gát) magában: Hallom, anyám a szavaidat, a tieidet is édesapám: valami különös kegyelem ez, meglehet, egy­szeri képesség, mely az első szentmisém elmúltával min­den bizonnyal megszűnik majd ... Most azonban ide- ‘ hallok mindent, amit hang­talanul mondotok: igen. anyám, emlékszem szomorú szemedre, mely gyerek­korom lázas álmai fölött őr­ködött fátyolosán, emlék­szem az andocsi búcsúra is, a kalocsai népviseletbe öltö­zött Boldogasszonnyal; ma­gam előtt látom a nyikorgó szekereket, a szélrózsa min­den irányából érkező proces- siókat, a kis somogyi falvak porlepte, éneklő népét... (Folytatjuk.) I reposztását. Nem kis bol­dogsággal olvastam, hogy Nyilas Misi szerepét nekem szánta Békés András ren­dező. Az esetről sok szó esett azóta színházi berkekben. Általában elismerően nyi­latkoztak Kerekes Éva ala­kításáról, nem mulasztották el megemlíteni a kritikusok, hogy a fiatal lány nem el­játssza, hanem megéli Nyi­las Misi sorsát! Esetenként voltak fanyalgó megjegyzé­sek is, mondván: egy főis­kolás lány ne főszerepeket játsszon a Nemzeti Színház­ban, hanem tanuljon, ké­szüljön a szakmára. — Az igaz, hogy nagyon elfoglalt vagyok, hiszen a tanulás mellett -például má­jusban huszonegyszer áll­tam este színpadra. A mun­kát viszont annyira élve­zem, és jó kedvvel csiná­lom, hogy nem fárasztó. Amit már csak érdeklő­désünkre tfesz hozzá Kere­kes Éva — de állítását iga­zolja —, hogy tanulmányi eredményén .nem látszik a sok elfoglaltság. Az évfo­lyam legjobbjai között van, s bizonyára szerepe van ebben azoknak a tapaszta­latoknak is, amelyeket esté­ről estére szerez a színpa­don. Hiszen kevés fiatalnak adatik meg olyan nagynevű színészekkel játszani, mint Kerekes Évának. — Nagyon jól érzem ma­gam a színpadon, próbák közben, mert mindig min­denki segít. A Légy jó ... premierje előtt is bíztattak, s nem volt ez másként az Énekes madárésetében sem. Mert a Móricz-darab után az osztályfőnök, Kerényi Imre, Tamási színművében Kerekes Évára osztotta Magdó szerepét. Az itt nyúj­tott alakítását is kedvezően fogadta a kritika. — Ha már a kritikánál tartunk: elteszi a megjelent írásokat? — A Légy jó mindhalálig után még gyűjtöttem, de mostmár nem. Van úgy, hogy nem is kerül a ke­zembe egy-egy írás, s osz­tálytársaim, barátaim fi­gyelmeztetnek rájuk. — Milyen darabokban lát­hatjuk legközelebb? — Huszti Péter rendezi a Windsori víg nőket, ebben Sürge aszony szerepét ala­kítom. Szabó István új filmjében, a Prófétában is va/n egy kisebb szerepem. — Végezetül nem lehet elkerülni egy kérdést. Hi­szen Kerekes Éva kaposvá­ri : ebben a tanévben befe­jezi a főiskolát. Hova men­ne szívesen dolgozni? — Egyelőre még nincse­nek határozott elképzelé­seim. Nem is nagyon értem volna rá foglalkozni a gon-' dolattal. Majd ez a tanév eldönti. — Szóba jöhet Kaposvár is? — Jaj, nagyon szóba jö­het. Dehát ez sok minden­től függ, és még nem is volt róla szó. Akkor hagyjuk a döntést a tanév végére, abban a reményben,, hátha gyakran láthatja majd színpadon a kaposvári közönség. Varga István

Next

/
Thumbnails
Contents