Somogyi Néplap, 1987. szeptember (43. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-17 / 219. szám
Somogyi Néplap XLIII. évfolyam, 219. szám 1987. szeptember 17., csütörtök ÁZ INKEIEK BURGONYÁJÁVAL Megkezdték a téli betárolást Tisztelt Szerkesztőség! Szeptember 6-án Balatonszéplak felsőről Siófokra szerettem volna utazni a Barcsról Siófokra közlekedő helyközi autóbusszal. A menetrend szerint 9.28-kor van itt az ideje. A busz jött is időben — két utassal —, csak éppen nem állt meg a megállóban, pedig tizenegyen várakoztunk rá. Mikor végre beértünk Siófokra, felhívtam a forgalmi irodát, s ott úgy tájékoztattak: a busznak meg kellett volna állnia, nem tudták, miért nem tette ezt, valószínűleg nem volt rajta fék... Azt hiszem, az ilyen tájékoztatást nem lehet elfogadni. Tisztelettel: Majomé Pécseli Ildikó Siófok Meggyfa u. 16. Tisztelt Szerkesztőség! Pálfalvi Imre marcali utasunk augusztus 28-án e rovatban megjelent panaszát kivizsgáltam. Megállapítást nyert, hogy Balatonberény megállóhely nemdohányzóváróterme egy ideig valóban zárva volt. Ennek az volt az oka, hogy egyik ügyfelünk részére bútorküldemény érkezett, amit ő többszöri felhívásunk ellenére sem váltott ki. A vasúton feladott küldemények őrzése és állagmegóvása a felvételtől a kiszolgáltatásig a vasút kötelessége. Mivel Balatonberény megállóhelyen más tárolási lehetőség nincs, a küldeményt a nemdohányzó-váróteremben voltunk kénytelenek őrizni. Azóta ez az állapot megszűnt, így a várótermek ismét a tisztelt utazóközönség rendelkezésére állnak. A kellemetlenségért ezúton kérjük kedves utasunk elnézését. Tisztelettel: Weisz József igazgatóhelyettes Magyar Államvasutak Igazgatósága Pécs 160 millióba kerül a Centrum Áruház Elkészültek a beépítés tervei Ismét Kaposváron tárgyalt Kaszás Kálmán, a Centrum Áruházak Vállalat vezér- igazgatója. A megbeszélések eredményéről Farkas István, a Kaposvári Városi Tanács általános elnökhelyettese tájékoztatott. — Több menet előzte meg a mostani tárgyalást. A hosszú előkészítést indokolta, hogy gondjaink voltak a tervezett területtel, s az anyagi fedezet sem volt megfelelő. Öröm tehát, hogy most lényegi megállapodás született. A budapesti székhelyű Kereskedelmi Tervezőintézet már elkészítette a beépítési tervet. A Budai Nagy Antal utcában épül föl a 4000 négyzetméter alapterületű Centrum Áruház; a tervek szerint a VII. ötéves terv végén adják át. A tárgyalások eredményeképpen a városi tanács térítésmentesen biztosít közművesített telket az építéshez. A jövő év júniusáig lezajlik a szanálás, és az építési területet átadjuk a vállalkozónak. A Centrum Áruházak Vállalat még az év végéiig elkészítteti az engedélyezési tervet, s ennek alapján versenytárgyalást hirdetnek a kivitelezésre. A kiviteli terv birtokában pedig megkezdődhet végre az építkezés; ennek az ,.átfutási ideje” valamivel több mint két év. A beruházás értéke 150—160 millió forint. A boltokban, a piacokon közvetlen felhasználásra és tartósításra szánt kerti ter- melvényekből nincs hiány Somogybán, s ebben nagy az érdeme a Zöldért vállalatnak. Elegendő paprikát, káposztát kínálnak a háziasszonyoknak a téli eltevés- hez, s mintegy 250—280 tonna káposztát a vállalat is tartósít böhönyei üzemében. Számottevő a Zöldért idei dinnyeexportja: a lakossági fogyasztásra értékesített, mintegy 800 tonna mellett mostanáig 1820 tonnát szállított külföldre. Miközben folyik a napi szükségletek kielégítésére a felvásárlás és az értékesítés, megkezdték a vállalat nagyatádi burgonyatárolójának a feltöltését is: 6500 tonna burgonyát várnak ide az idei termésből. S megérkeztek az első rakományok is az inkei téeszből (innen összesen 4000 tonna gumóra számítanak) A burgonyatermés egyébként mintegy 25 százalékkal elmarad a tervezettől, a nyári szárazság számottevő hozamkieséseket okozott. Ennek a növénynek a betakarítását sorra követik majd az őszi érésűek. Ezekből ugyancsak jókora meny- nyiséget tárol a téli. illetve a jövő tavaszi ellátásra a vállalat. Kaposváron, Fonyódon, Böhönyén és Siófokon 200 tonna sárgarépát, 130 tonna gyökérzöldséget, 400 tonna káposztát helyeznek el későbbi felhasználásra, s félezer tonnányi almát is tárolnak vitaminínséges időszakra. Ahogyan káposztát például a somogyi termelőkön kívül Győr-Sopron, Pest és Tolna megyéből, az alma egy részét Bács-Kiskun és Pest megyei termelőszövetkezetekből, állami gazdaságokból, mezőgazdasági kombinátokból szerzik be. Szakmai program szőlészeknek — somogyi résztvevőkkel Motoros rendőrök az autópályán A jövő héten megkezdik munkájukat hazánk autópályáin a motoros rendőri szolgálat járőrei. A balesetmegelőzést, illetve a hatékony intézkedést egyaránt elősegítő hálózat megerősítésére a Belügyminisztérium 86 nagy teljestíményű Yamaha motorkerékpárt szerzett be, s ezeket a területileg illetékes rendőri szervek rendelkezésére bocsátja. A közlekedésirányítás e korszerű eszközei — az autópályák rendjére felügyelő szolgálat kiépítése mellett — októberben már a főváros útjain is megjelennek. A közlekedésbiztonsággal foglalkozó szakemberek hangsúlyozzák: a zsúfolt nagyvárosok, kígyózó kocsisorokkal tömött autópályák forgalmának biztosításában, segítésében világszerte mind nagyobb részt vállalnak a motoros rendőrök. A szőlő és bor nemzetközi éve alkalmából — a Nemzetközi Szőlészeti és Borászati Hivatal védnökségével — szőlészeti és borászati bemutatót tartanak ma Pécsen, a Pannonvin Borgazdasági Kombinát kutatóállomásán, a nagyüzemi gazdaságok szakemberei részére. A házigazdákon kívül számos baranyai, illetve pécsi szervezet, a témában illetékes intézmény működött közre a rendezvény szervezésében, s több időszerű, az ágazat fejlesztését célzó kérdést megvitatnak a szőlészek. A szentmiklóisi telepen például tudományos kísérleBefejezódött Síkfőkúton a turistaszálló felújítása. A Heves Megyei Idegenforgalmi Hivatal 13 millió 500 ezer forintot költött rá. A megszépült épületben ötven vendéget tudnak elhelyezni, ellátásukat pedig háromszázadagos konyha biztosítja tek eredményeivel ismerkednek meg: bemutatják a vendégeknek az új csemege- és borszőlő fajtákat, az affini- tási kísérletek első eredményeit, a környezetkímélő növényvédelem különféle módszereit. Meggyőződhetnek a talajerő-gazdálkodás legújabb — máshol is hasznosítható — tapasztalatairól és arról, miként regenerálódtak a szőlőtőkék a téli fagykár után. Értékelhetik a különböző tökeművelési és metszési módokat. Előadást hallanak arról, melyek a mecseki borok „személyiségjegyei” és milyen szerepet játszanak a gasztronómiában, végül a kutatóállomás pincéjében a történelmi borvidék jellegzetes borainak bemutatására kerül sor. A Pannonvin Borgazdasági Kombiinát somogyi szőlősgazdaságokban is érdekelt; megyénkből is vásárol alapanyagot termékeinek készítéséhez. A mai szakmai programnak azonban nem- csák a közvetlenül érdekelt somogyi gazdaságok szakemberei a résztvevői — az érdeklődők között ott vannak a Viticoop taggazdaságainak képviselői is a dél-balatoni borvidéknek azokból az üzemeiből, ahol még nem kezdődött meg a szüret. Ahol ugyanis már „csordul a hegy leve”, ott a szakemberek ezzel a munkával vannak elfoglalva, jóllehet a pécsi szőlészeti és borászati bemutató mai programja is érdekesnek ígérkezik. „Megtetszett” a kerékpár... Több figyelmet a fiatalokra! Vége a vakációnak, kitombolták magukat a gyerekek — gondolhatnánk. Am Kaposvár utcáin meglepő dolgokat tapasztalunk. A sétálóutcában időnként feldöntik a virágtartókat, kerékpárokat lopnak el vagy rongálnak meg, autólámpákat szerelnek ki. A tettesek többnyire fiatalok. Vasárnap egy fiú ellopott egy kerékpárt. A lakosság segítségével a rendőrség rövid idő alatt elfogta a tolvaj sihedert. Kérdezték, miért vette el a másét. Azt mondta: „Megtetszett”. Eny- nyi az egész. Rokonát kísérte el a fogászatra, s közben egy kapualjban meglátta a kétkerekűt. „Szép fehér volt”. Hazavitte, s betette a sufniba ... Egyetlen eset, de jellemző. Elég a „megtetszés” és a gyerek, a serdülő, az ifjú belekóstol a bűnbe. S ha nem figyelnek rá, esetleg belekóstol máskor is. Az okokat vizsgálva ne várjunk ésszerű magyarázatot. Az egyénileg elkövetett lopások indítéka általában a türelmetlenség: mielőbb megszerezni valamit. Csoportosan már főszerepet játszik a „balhé”, a „jó hecc”;gyak- ran ittasság is van a háttérben. Ha a szülők, a barátok, a közvetlen környezet nem veszi észre a fiatalon a visszás érdeklődést és magatartás;, ha a városlakók nem figyelnek föl arra, hogy a bicikliken személygépkocsikból kiszerelt lámpák vannak, ha a járókelők tétlenül nézik a rongálásokat, akkor nehéz megértetni a „heccelődők- kel”, hogy értelmesebb, szórakoztatóbb elfoglaltság i.v van. ^ K. Gy. Tarka sorok Ferbli Az értekezleten valaki odasúgja az igazgatónak: — A hátsó sorokban néhányan elkezdtek ferblizni. — Tudom, de sajnos, nem mehetek oda .. . Még válaszolnom kell néhány felszólalásra. Répa — Doktor úr, biztosan megjavul a látásom, ha sárgarépát eszem? — Persze! Hát látott már ön asszonyom szemüveges nyulat? Illedelmes — Mit mondasz most a feleségednek? — kérdezi az egyik barát a másiktól, amikor késő éjjel indulnak hazafelé. — Mit mondanék? Jó reggelt! Keresztkérdés — Ha nem jössz hozzám, soha az életben nem nézek-rá más nőre! — És ha hozzád megyek? Nem tudta — Nem kellemetlen neked, hogy a lányodnak az esküvő előtt született meg a gyereke? — Miért lenne kellemetlen? Hiszen az agyerek nem tudta, mikor lesz az esküvő... Hasznos dolog — Az autó nagyon hasznos dolog. Azelőtt kövér voltam és lusta, de amióta beköszöntött az autókorszak, fürge vagyok és tele vagyok energiával. — Először hallom, hogy az autó valakire ilyen jó hatással van. Már régóta vezet? — Én egyáltalán nem vezetek.... én csak futok az autók elől. Elárulta — Azért bocsátottak el a munkahelyemről, mert azt mondtam, hogy az igazgatónk ötig sem tud számolni. — Hát nem érted?! Hivatali titkot árultál el. Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-h.: dr. Kercza Imre Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf. 31. 7401. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Telex: 13-360. Kiadja a Somogy Megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Telefon: 11-516. Postacím: Kaposvár, Pf.: 31. 7401 Felelős kiadó: Balajcza János Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hirlap- kézbesitőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hirlapelöfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest V., József nádor tér 1. 1900., közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési dij egy hónapra 43 Ft, negyedévre 129 Ft, félévre 258 Ft. ISSN 0133-0608 Készült a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat üzemében Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: Mike Ferenc igorgató