Somogyi Néplap, 1987. augusztus (43. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-01 / 180. szám
Néplap AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPTA Nyári színpad Kaposváron Vásári komédia Moliére nyomán 1987. augusztus 1., szombat RÁDIÓSZEMLE Félóra történelem Felmérés az életmód változásáról A Központi Statisztikai Hivatal felmérést készített arról, hogy miként változott a lakosság életmódja az elmúlt tíz éviben. Az első tapasztalat az volt, hogy a hetvenes évek közepéhez — az 1976—1977. évi legutóbbi hasonló felméréshez — képest tovább növekedett a kereső munkával eltöltött idő. A korábbiakhoz viszonyítva erőteljesen bővült a főmunkaidő után végzett jövedelemkiegészítő tevékenység; egyes rétegek a tíz évvel ezelőttinél naponkénti átlagban 3—4-szer több időt töltenek a második gazdaságbeli, .nem mezőgazdasági jellegű munkával. Főként a . családalapító fiatalok és a nyugdíjasok vállalnak kiegészítő munkát, lakóhely szerint pedig elsősoriban a városban élők igyekeznék iily módon többletjövedelemre szert tenni. Változott a családon belüli munkamegosztás is; a gyermeknevelés terheiből az apák elfoglaltsága miatt a korábbiaknál többet vállalnak a nők. A tíz évvel ezelőtti napi átlagos 27 perc helyett most 40 percet fordítanak a nők kizárólag csak a gyermekükre. Némileg, napi átlagban 230 percről 205 percre csökkent a háztartási munkákkal eltöltött .idő. A növekvő munkaterhek miatt számos társadalmi csoport szabadideje tovább csökkent. A feszítettebb életmód keretei között alapvetően csak a televíziónézésre fordított idő növekedett. Jelenleg napi • átlagban 101 percet töltünk a televízió előtt a korábbi 84 perccel szemben. A tíz évvel ezelőttinél számottevően kevesebb idő jut viszont olvasásra, pihenésre, tanulásra. A felmérés adatait folyamatosan dolgozzák fel a KSH szakemberei. Az eddigi elemzések tapasztalatait kiadványban jelentették meg, s a továhbi eredményeket is közzéteszik majd. Ha semmi másért, csak azért, hogy kipróbálják a kaposvári zeneiskola udvarát a színjátszók, akkor is megérte a bemutatót megtartani. Csütörtökön este a vártnál is többen érdeklődtek a kaposvári ifjúsági színpad Moliére- előadása iránt. A Kilián városi művelődési közpon t szervezői túl pesszimisták lehetitek, hogy csak nyolcvan-száz néző fogadására készültek föl az újonnan felfedezett szabadtérin. A kezdés előtt ezért a székhordók jelenetei kötötték le a nézők figyelmét. A kaposvári Ifjúsági Színpad a fiataloké: a három éve alakult amatőr csoport tagjai tíz és harminc év közötti lelkes színjátszók, többen a megyeszékhely középiskoláiba járnák. Közönségük is hasonló korúakból tevődik ki. Volt egyszer egy gyerekszínpad — így is kezdhetnénk az együttes bemutatását. Hiszen a városi művelődési központ gyerekszínjátszó csoportjából alakult az ifjúsági együttes. A legemlékezetesebb előadásuk a Pa- rasztdekameron volt, ezzel szórakoztatták a nagyérdeműt egy éve, nyáron. A kisgyerekek előtt sem ismeretlen a csoport, a Micimackót mutatták be kedvükre. Évente ötven-hatvan előadást tartanak. A kaposvári nyár eddig talán egyetlen érdemes programja a városi Ifjúsági Színpad új bemutatója: Moliére Botcsinálta doktorát vitték színre Török T. András rendezésében. Kéthetes színjátszótáborban készült föl a csoport az új bemutatóra, melyet nyári szórakozásul szántak a kaposvári publikumnak. Az előadás utáni hosszan tartó taps volt a megérdemelt jutalmuk. A Moliére-i komédia csak azoknak jelenthet biztos sikert, akik állják a színpad, a játék próbáját. Török T. András remek figurákat teremtett az alig egyórás darabban a házastársi zsörtö- lődés köré épített történet megjelenítésében. Moliére nemcsak a fösvénységet ka- rikírozita remekül, hanem a hiszékenységet és az álnokságot is. A Botcsinálta doktor e két emberi jellem karikatúrája. Kovács Zoltán és Dénes Mária a veszekedő házastársak szerepében sok kellemes percet szerzett a nézőknek, a vásári komédia sok eszközével gazdagította az előadást. A csalafinta asz- szonynak sikerült megbosz- szulnia házsártos férje viselkedését, doktort csinált belőle — nem éppen ura örömére. Ám nemcsak asszonya üthette össze tenyerét boldogságában, hanem ezt tehették a fiatal szerelmesek is, hiszen ha gyógyítani nem is tudott a botcsinálta doktor, mégis megszólalt a magát némaságra kárhoztató lány, amint szerelmesét visszanyerte. Palcsek Beáta kedves alakítása és a dadáé bizonyára emlékezetes marad a kaposvári közönség számára. Ritkán sikerül olyannyira jól ünnepinek szánt műsor a rádióban, mint csütörtökön este az a félórás beszélgetés, amely a Ki volt Szemere Bertalan? címet viselte. Ünnepelni mindig hajlamos és sohasem rest köztudatunk úgy-ahogy számon tartja elvérzett forradalmaink legnagyobb alakjait. Ügy ahogy — mondhatjuk újfent nyugodt lelkiismerettel, mert az emlékezetlünkre érdemesek lisjtája korántsem teljes. A szabadságharc legnagyobb alakjai közül Kossuth, Petőfi és Széchenyi példája máig ható erő, ugyanakkor már a tizenhárom aradi vértanú nevének fölsorolása bizonynyal sok érettségiző ismereteit meghaladja. S kivált nehéz kérdésnek bizonyulna Szemere Bertalan alakjának a fölelevenítése. Első felelős miniszterünk születésének 175. évfordulójáról — kissé talán rendhagyó módon — egy beszélgetéssel emlékezett meg a rádió. Wolf Tibor Gerő András történészt kérdezte Szemere Bertalanról, munkásságáról, életútjjáról. Nem szokásos formája ez a beszélgető—vitázó módszer egy-egy ünnepinek szánt műsornak, ám ebben az esetben mégis telitalálatnak bizonyult. Annál is inkább, mert Szemere Bertalan élete, pályafutása az átlagműveltséggel bíráknak is meglehetősen a vakfoltjára esik. A történésszel való beszél- gétés tehát inkább ismeretterjesztő jelleget öltött, helyenként fölvillantva Szemere életének olyan eseményeit is, amelyek az embert hozták előtérbe. Segített ennek megidézésében Szemere Bertalan élő dédunokája, aki a családi emlékek alapján tudott olyan dokumentumokkal, történetekkel szolgálni, ameLyek a történészek és a kutatók előtt eddig ismeret1 Érdekes és izgalmas életút bontakozott ki a hallgató előtjt a műsor hallatán. A beszélgetők is fölvetették: mi lehet az oka annak, hogy Szemere Bertalanról mindmáig nem készült átfogó tanulmány, s drámai fordulatokat bőven tartalmazó élete nem ihlette meg az írókat. Várható lett volna például a szabadságharc témaköréhez mindig szívesen nyúló Jókai esetében e kézenfekvő hős- választás. A válaszlehetőségek között szerepel, hogy Szemere élete túlságosan is sók hasonlóságot mutatott például Széchenyiével, hiszen az első magyar miniszter is elborult elmével, idegszanatóriumban végezte hányatott életét. Vagy további árnyékot vethetett Szemere pályájára Kossuth hatalmas fénye is. Ha már Kossuthnál tartunk, meg kell említenünk azokat a mozzanatokat, amelyekkel Szemere viszonyult a hazájából elmenekülni kényszerülő Kossufhhoz. Nem éppen visszafogott bíráló hangot üt meg ugyanis verseiben Szemere. Ezekben szemére veti Kossuthnak, hogy elhagyta hazáját. További érdekes adalékot kaptunk a magyar korona történetéről is. Talán kevesen tudják, hogy a nehéz napokban éppen Szemere Bertalannak volt gondja arra, hogy nemzeti ereklyénk ne jusson illetéktelen kezekbe. Orsovánál elásta, s így biztonságba helyezte. Egy-egy évforduló kapcsán gyakran tapasztalhatjuk: az ünnepelt annyiszor szerepel a nyilvánosság előtt, hogy a nézők, a hallgatók kénytelenek megunni. Ez a szerény beszélgetés nem hordozta ennek veszélyét. Visszafogottságával, mértéktartásával és bő ismeretközlő anyagával méltó volt első felelős míH. B lenek voltak. raszterünk emlékéhez. Varga István A szépség igazságos CSINGIZ AJTMATOV NYILATKOZATA VÁLASZOK A KÉRDÉSEKRE Hogyan videóz(z)unk ? Hazánkban mintegy 100— 150 ezerre becsülik a videó- készülékek számát. A forgalmazás és a vetítés jogszabályi háttere mégcsak napjainkban alakul, még sok kérdőjellel. Ki és milyen filmeket vetíthet nyilvánosan és hol vásárolhatja meg azokat? Családi körben milyen videokazettát nézhetünk? Felvehető-e a televízió programja? Ki készíthet és ki sokszorosíthat videofilmét ? Mindez csak ízelítő a — félig nyitott, félig már jogszabályi mederbe terelt — kérdésekből. Azok a készülékek, amelyek családi vetítés céljából a lakásban működnek, nem okoznak különösebb gondot. Filmellátásukról többek között a Videotéka-hálózat gondoskodik. Megyénkben a kaposvárin kívül Balaton- földváron, Ballatonszemesen, Siófokon és Boglárlellen található lerakata. Az igényeknek ma még nem mindig megfelelő választékot folyamatosan .bővítik, s rendszeresen jegyzéket adnak ki róla. Magánszemélyek nem nyilvános vetítésre a boltokban, a kereskedelmi forgalomban kapható műsoros kazettákat is megvásárolhatják. És a nyilvános vetítések? Ez már sokkal gubancosabb terület: a tisztázatlan körülmények, a néhol egymásnak ellentmondó utasítások a laikus számára szinte átláthatatlan szövevénye. Próbáljuk meg mégis kibogozni! Milyen feltételei vannak a nyilvános videovetítésnek? Az engedélyt a megyei tanács vb művelődési osztálya adja ki. A kérelmezőnek egy adatlapot kell kitöltenie, amelyhez csatolnia kell a területileg illetékes helyi tanács és rendőrkapitányság véleményét. Ezt követően a megyei tanács határozatában értesíti a kérelmezőt döntéséről, ,s újra felhívja a figyelmet a nyilvános videózással kapcsolatos paragrafusokra. Hogy az érintettek tisztán, a jogszabályokat megértve lássanak, a megyei tanács művelődési osztálya tájékoztatót szerkesztett, amelyet minden érdeklődő megkaphat. Tehát engedély már van, következik a kazettabeszerzés, a műsorellátás. Nyilvános vetítéseken csak olyan filmek mutathatók be, amelyeknek a videoforgalmazá- si jógáit hazánk megvásárolta, illetve amelynek bemutatását a Művelődési Minisztérium Filmfőigazgató- sága engedélyezte. A Videotékából — nyilvános vetítéshez — kihozott filmek kölcsönzési díja mellett szerzői jogdíjat is kell fizetni. Belépődíj nélküli rendezvényeknél a vetítések száma határozza meg ezt az összeget, rendszeres vetítésnél pedig a Szerzői Jogvédő Hivatallal lehet szerződést kötni. A könyvtárakból kölcsönzött videokazettáik csak oktatási, közművelődési célokra használhatók, egyéb helyen nyilvános bemutatásuk tilos. A Magyar Televízió Tede- video Vállalata által kiadott műsoros kazetták azonban vetíthetők nyilvánosan is. Nem lehet nyilvánosan bemutatni például azokat a kazettákat, amelyek a televízióból fölvett műsorokat tartalmazzák. Ehhez az előállító engedélye szükséges. Egyre gyakrabban jelentkezik az az igény, hogy a videokészülékkel rendelkező intézmények, magán- személyek filmgyártási tevékenységet folytathassanak. Ehhez és a sokszorosításhoz a filmfőigazgatóság hozzájárulása s az általa kiadott eseményrögzítői képesítés szükséges. E képesítés szükséges. E képesítés megszerzéséhez a filmfőigazgatóság tanfdlyamokat szervez. Érdemes — ha erőfeszítések árán is — kiigazodni a szabályok tengerében,' hiszen ha szórakozásunk, illetve szórakoztatásunk jogtalanná válik, anyagi következményékkel jár. A megyei tanács művelődési osztálya felvilágosítást ad annak, aki belebonyolódik a videózás jogszabályaiba. T. R. ■ _ Nem azt mondom, hogy minden, amit írtam, egyértelműen remekmű, de biztosan igazam van abban, hogy a szépséget tartom igazságosnak és a gonoszságot csúnyának, gyűlöletesnek —* mondotta Csingiz Ajtmatov az Ogonyoknak adott, a hetilap kilenc oldalát betöltő interjújában. Ez akkor is tekintélyes terjedelem a mind népszerűbb szovjet hetilapban, ha három és fél oldalt fényképek foglalnak el. Máris beszédtéma Moszkvában ez a — valójában — hosszú monológ. A világhírű kirgiz író szólt az átalakításról, a mindennapok gondjairól, a nemzeti kérdésről, a természet- védelemről, . az irodalom problémáiról, a nemzetközi helyzetről. Az interjúban először közölte nyilvánosan, hogy apja, Torekul Ajtmatov és apja fivérei, Riszkulbek és Alemkul az elnyomás áldozatai lettek 1937-ben. Állítja, hogy enélkül is minden erejével szembeszállt volna a személyi kultusszal. Az ország túl sokáig volt . Sztálin rendszerének csapdájában, s az ebből fakadó terhek felszámolása nem köny- nyű. Ma is vannak sokan, akik a múlt hívei, nem akarnak változásokat. Nagy eredmény lesz, ha sikerül megszabadulni a múlt kisebbrendűségi érzéseitől, az átalakítás hatalmas eredménye lesz ez — mondotta Ajtmatov. Az író, akiről többet írtak, mint műveinek összessége, az átalakítást nem csupán szervezési, technológiai vagy I szakember-kérdésnek tartja. A leghivatottabban természetesen az irodalmi életről, a nemzetiségi létről és irodalomról, és az általa létrehozott sajátos, nem hivatalos nemzetközi értelmiségi szervezet, az Isszik—Kuli Fórum tevékenységéről nyilatkozott. A közvélemény szerepének bővítése, az ügyek nyilvános intézése — vagyis a „glasz- noszty” — Ajtmatov meghatározása szerint egyrészt nem más, mint szabadság. Másik összetevője az, hogy milyen mértékben jut kifejeződésre a többség véleménye és óhaja. Ilyen szempontból fontos a publicisztika, az újságírás szerepe, ez néha fontosabbá, hatékonyabbá tud válni, mint a szépirodalom — mondotta. Más légkörben, a cenzúra nyomása nélkül másképp alakulhattak volna egyes könyveinek — az „Évszázadnál hosszabb ez a nap”, „A vesztőhely” — bizonyos részletéi, de Ajtmatov nem szándékozik őket újraírni. Előretekintve kell alkotni, nem hátrafelé nézve — mondta. Jelenleg új regényén dolgozik: a Szovjetunióban jelenleg végbemenő változások előérzetét akarja kifejezni benne. — Büszkén mondom külföldön, hogy mi, szovjet emberek megtanultunk emberien élni — ezt a nemzetiségi kérdéssel kapcsolatban jelentette ki a kirgiz író. Hangsúlyozta, hogy a szocializmusban a nemzeti öntudattal együtt erősödik a népek internacionalista közössége. • Ám naivitás lenne azt gondolni, hogy ez a kérdés egyszer s mindenkorra megoldódott — teszi hozzá. Az igazi kétnyelvűséget javasolja megoldásként. Hogy törvény legyen arra: mindenütt, minden fórumon használható a nemzeti nyelv. Ami a szovjet művészetben eddig végbement, hatalmas kísérlet. Nem jelenti viszont azt, hogy a szocialista realizmus az egyetlen igaz kifejező forma, hogy az egész szovjet irodaiam, kultúra teljesen egyedülálló, utolérhetetlen. A/Csendes Don és Bulgakov kifinomult prózája egyaránt jelzik a legnagyobb eredményeket — mondta Ajtmatov, majd szólt arról, hogy Nabokovot is az orosz irodalom szárából kinőtt kalásznak tekintik, angolul írt művei is részei az orosz irodalomnak. Személy szerint Bunyint jobban kedveli a szovjet olvasók elé sokáig nem került emigráns irodalomból. Az irodalomban ma a legkonzervatívabbnak az irodalomtudományt tartja. Az Isszik—Kuli Fórumra térve Ajitmatov hangsúlyozta: ez a „glasznoszty” egyik jele. Senki sem zavar bennünket, senki sem ellenőrzi, hogy mit beszélünk, miről beszélünk, nem mondják meg, hogy miről kell és miről nem kell szót ejteni. Ajtmatov fontosnak tartja az őszinteséget, a nyilvánosság bővítését kifelé is, befelé is. Véleménye szerint szó sincs túlzott kritikai légkörről. A társadalomnak meg kell szoknia az önkritikát, az igazságot, ki kell alakulnia a sajátos öniróniának is. M. Lengyel László
