Somogyi Néplap, 1987. augusztus (43. évfolyam, 180-204. szám)

1987-08-29 / 203. szám

6 Somogyi Néplap 1987. augusztus 29., szombat AZ IFJÚSÁG ÉLETE Tanévkezdés előtt A nyári vakáció utolsó napjait töltik a diákok, a baráti asztaltársaságok érett szőlőszemeket csipegetnek le a háromhónapos aranyfürt­ről, s múlt időben anekdo- táznak élményeikről. Elbe­széléseiknek a táborok, a Balaton, a külföldi utazások az állandó szereplői, s egy nagy sóhaj kíséretében sze­rephez jut az iskolacsengő is. A kaposvári Politikai Képzési Központ — népsze­rű nevén a KISZ-iskola — az idei nyáron is jól szerve­zett programokkal várta azo­kat a középiskolás diákokat, akik nyári szünidejükből hajlandóak voltak néhány napot tanulásra áldozni. Akik ezt megtették, minden bizonnyal helyesen döntöt­tek, hiszen számos élmény­nyel, tapasztalattal leltek gazdagabbak. Július 6. és 17. között kö­zépfokú KISZ-bizottsági tit­károk és diáktanácstagok ad­tak egymásnak találkát a Lenin utcában. Olyan elő­adásokat hallgattak, ame­lyeknek tanulságait, tapasz­talatait iskolai mozgalmi munkájuk során jól tudják majd hasznosítani. Ugyanez vonatkozik az őket követő táborozókra, a diákújság­írókra és -szerkesztőkre. Most mégsem az előadások­ról, a délelőtti órákról sze­retnénk írni, hanem a be­szélgetésekről, a vitákról, az egymás közötti kapcsolatok­ról. Nagy örömmel tapasztal­tam, hogy a fiatalok több­sége az előadások után is együtt maradt, s egy sarok­ba, szobába húzódva környe­zetük problémáiról beszél­gettek egymássál — őszin­tén —, ötleteket, segítséget várva a másiktól. Bebizo­nyosodott az is, hogy érdek­li őket a politika, minden, ami a világban történik, s minden, amivel ki tudják fejezni nézeteiket, vélemé­nyüket. Esti beszélgetések során vitatták meg az ifjú­ság helyét és szerepét társa­dalmunkban, jutottak el a diszkótól a magyar népzené­ig, véleményt cseréltek, né­zeteket ütköztettek. Rövi­den : formálták egymást, egymás világképét. Minden­ki arra törekedett, hogy mi­nél jobban megismerje tár­sa gondolatait, s erre rend­kívül jó játékokat eszeltek ki. Példaként említhetjük azt az estét, amikor mindenki azt kérdezhetett a másiktól, amire kíváncsi volt, akár magánélet, szerelem, akár at iskola, zene vagy bármi más volt, ami összefügg e^rzés- és gondolatvilágukkal. Együtt énekeltek Csizmadia Sán­dorral, kacagtak a Duma­duóval, szerkesztettek a maguk kedvére újságot, ki­rándultak Törökkoppányba, a Balatonra, s minden ese­mény értékét megkétszerez­te a közösséggel töltött idő, az együttjátszás és tanulás. Sokat, de nem elégszer hangoztatjuk, hogy a fiata­lokkal az élményeken ke­resztül lehet megszerettetni a mozgalmi munkát. Hor­váth Anikó és Takács Csaba munkája azt bizonyítja, hogy ezt valóban meg lehet tenni. Hiszen a kötetlen beszélge­tések során eltűnt az igaz­gató, a tanár, s érettebb fej­jel irányították észrevétlenül a vitákat, azt sem bánva, ha néhol nem ők kerültek ki győztesen. Hiszen nem pon­tokra, győzelemre ment a játék, hanem színes, játékos formában és mégis sokat tanulva szerzett élményekre, amelyeket szeptemberben a tanfolyamokon részt vevők minden bizonnyal hasznosí­tani tudnak iskolájuk padjai között, KISZ-bizottsági ülé­seken. A tanfolyamok még nem zárultak le, hiszen még találkoznak egymással a tá­borlakók. B. Zs. Dinnyével fizetnek Eső után sok a Trabant ÖSZTÖNDÍJJAL KUBÄBA Tíz hónap Havannában Hosszú sor kígyózik a ka­posvári kútnál. Ladák, Sko­dák, Trabantok. A lányok azonban nem válogatnak. Míg a tulajdonos a benzint tölti, ők az ablakokat mos­sák. Általában csak az elsőt, kívánságra azonban vala­mennyit megtisztítják. — Minden munkát elvál­lalunk, amit kérnek, csak fizessék meg — mondja Sze­mes Gabi, míg a lábtörlőket söpri. — Kisegítő kútkeze­lőként vettek föl bennünket; takarítás, ablakmosás és az itt kapható termékek árazá­sa tartozik a munkánkhoz. A fizetés nem sok, a borra­valóval azonban szépen ke­resünk. Adni senkinek sem kötelező, de a köszönő sza­vakat azért elvárnánk. — Akad, aki megvető mo­sollyal nézi, míg a kocsiját mossuk, s látjuk rajta, na­gyon lenéz bennünket. Pedig mi nem szégyelljük ezt a munkát, s szerencsére az ilyen fitymáló vezetők van­nak kevesebben. A többség nagyon barátságos, kedvesen elbeszélgetnek velünk, örül­nek, hogy foglalkozunk ve­lük és a kocsijukkal. Azt azonban már megtanultuk, ahol az asszony is ött ül a férje mellett, próbálkozni sem érdemes. Ki tudja, miért, a nők mindig ferde szemmel néznek ránk — mondja Lukács Katalin. Talán kicsit irigykednek. A lányok fiatalok, szépek és kedvesek. Mindketten diá­kok. Gabi júniusban végzett a kaposvári Munkácsy gim­náziumban, Katalin a csur­gói óvónőképző tanulója. Egy hónapot dolgoztak a kútnál; jól jön a zsebpénz a szeptemberi tanévkezdésre. — Engem, sajnos nem vettek föl az egyetemre, nem tudom még, hol fogok dol­gozni; egyelőre nincs állá­som. Szívesen itt maradnék a kútnál ősszel is, de nem lehet. Nyáron foglalkoztat­nak csak diákokat, augusz­tus végén szedhetjük a sá­torfánkat. Pedig nagyon jól érezzük itt magunkat. Min­dig sok az ember, a legtöbb Messze a tenger Lábszépségverseny magyar győzelemmel Frissek még az emlékek. Egymás szavába vágva me­sélik a három hét legemlé­kezetesebb élményeit. — Minden ország csapa­tának ki kellett találni vala­milyen vetélkedőt. Mi röp­labdát és lábszépségversenyt rendeztünk. Ez utóbbit ter­mészetesen fiúknak, s talán azt sem kell mondanom, hogy magyar versenyző nyerte. A többi sportban már nem voltunk ilyen sze­rencsések, de azért nem pa­naszkodhatunk, nagyon kel­lemesen és főleg rettentő gyorsan eltelt az a pár hét. Szívesen maradtam volna legalább egy hónapig — mondja vágyakozva Kamper Gergely, a Táncsics gimná­zium tanulója, aki tizennyolc társával együtt Franciaor­szágban nyaralhatott ezen a nyáron. — Nem kifejezetten nyelvi tábor volt ez, de a sok je­lentkező közül azokat vá­lasztották ki, akik jól be­széltek legalább egy-két nyel­vet. Rajtunk kívül németek és angolok voltak a tábor­ban, így valóban szükség volt a nyelvismeretre — emlék­szik vissza a táborozásra Csupor Klára, akitől azt is megtudtuk, hogy program­ban nem volt hiány. Sokféle rendezvény közül választhat­tak a diákok, részt venni vi­szont egyiken sem volt köte­lező. így aztán a magyarok elég sok mindentől távol maradtak. — Szívesebben szervez­tünk egymás közt progra­mokat, sokat sétáltunk; sze­rettünk volna minél többet megismerni az országból, de úgy érezzük, még így is sok mindenről lemaradtunk. Na­gyon csábító volt például a tengerpart, de az sajnos, nagyon messze volt, és pén­zünk sem lett volna rá. — Száznegyven márka lett volna az út, nekünk pedig csak száz márkánk volt, így fájó szívvel le kellett mon­danunk a tengerről. Egyéb­ként is az volt a legnagyobb gondunk, miként osszuk be csekélyke vagyoríunkat. — A lányok a legtöbb pénzt csokoládéra költötték. Rengeteg finom édesség van Franciaországban és a Csá­bításnak, bizony, csak keve­sen tudtak ellenállni. így a legtöbb hölgy fel is szedett néhány kilót, pedig a leg­többen fogyni szerettek vol­na — incselkedik Klárával Gergely. A válasz azonban nem so­kat várat magára. — A fiúk sem voltak kü­lönbek; mindenféle kacatot összegyűjtöttek. Egy fiú pél­dául állandóan sörösdobozo­kat keresett, volt vagy két­száz darab mire hazaindul­tunk. A vonaton a csomag­tartóban el sem fért, az ülés­re tette őket, ő pedig Pestig állt. Pedig nem volt rövid az út — mondja Klára, aki új barátnőire emlékszik leg­szívesebben. Sok-sok barát­ság, szerelem szövődött e három hét alatt. A gyerekek azonban reménykednek: egyszer talán visszatérnek a Szajna-partra, a napfényes Franciaországba. Valaki azonban érkezik. A kocsiból először egy jól megtermett, hatalmas kutya ugrik ki, majd fürgén köve­tik gazdái. Két fiú és a fia­tal apa. öltözékük: sportci­pő, melegítő. kocsiból szól a zene, munka is van, így hamar eltelik a nap — vallja Gabi. — Most, hogy ketten ma­radtunk, egy műszakban, reggel nyolctól délután négyig dolgozunk. Koráb­ban négyen voltunk, akkor váltás volt. Amióta megnyílt az új Shell-kút, azóta itt, a Cserben mintha egy kicsit kevesebben lennének, de még így sem panaszkodha­tunk. Rossz időben kisebb a forgalom, de nekünk néha igazán jól jön az eső. Olyan­kor sokkal sárosabbak a ko­csik, és senki sem tiltako­zik a mosás ellen. A borra­való nagyon változó: a kül­földiek többet adnak, mint a magyarok, ezért ezt a mun­kát a Balaton-parton igazán nagy üzlet csinálni. De oda csak keveseket vesznek föl. Sok zöldségszállító kocsi is jár erre, ők köszönetképp egy-egy barackot, dinnyét adnak nekünk — mondja nevetve Kati, aki elhatá­rozta már, összeszámolja hány kocsi üvegét mosta le egy nap, mekkora volt a forgalma. De aztán valahogy mindig elmaradt. Az viszont feltűnt, hogy Trabantból van a legtöbb, s talán azoknak a vezetői is a legkedveseb­bek. Egy mosoly, néhány forint elég is a lányoknak a munkáért cserébe. — Nem tagadjuk, a pénzért dolgozunk, de a munka is nagyon tetszik. Változatos, sosem lehet unatkozni. Jövőre ismét el­jövök — fogadkozik Kati, s már megy is. Sok a kocsi, várja a mun­ka. Lazsálásból itt sem le­het megélni. H. É. Azt hiszem, ha közvéle­mény-kutatást tartanánk a Karib-tenger gyöngyszemé­ről, Kubáról, hamar kide­rülne, hogy ismereteink eléggé hiányosak. Leginkább a finom havannai szivar aromája, a kék tenger, a Tropicana Havanna s He­mingway kedvenc halászhe­lyei jutnának eszünkbe. Biz­tosan nem vagyok egyedül azzal a vággyal, hogy lássam az élénkzöld trópusi nö­vényzet rejtekéből kiemel­kedő modern felhőkarcoló­kat, a hagyományos spanyol építészet remekeit s élvez-' zem egyszer Havanna forga­tagát. Megvallom, egy ki­csit irigykedtem Győri Edit­re azért, hogy tíz hónapot tölthet a Diego de Velasquez által 1515-ben alapított vá­rosban. Persze, ezért a tíz hónapért több évig kellett dolgoznia. — Kaposvári vagyok, itt jártam középiskolába, a Tán­csics Mihály Gimnáziumba. Német és orosz nyelvet ta­nultam, majd az érettségi évében spanyolul, magán­úton, dr. Horváth Gyulától. Választásom nem volt vélet­len, hiszen akkor már tud­tam, hogy érettségi után Budapestre jelentkezem to­vábbtanulni a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem nemzetközi kapcso­latok szakára. Sikerült a felvételi, s most már a har­madik évet fejeztem be. A negyediket viszont egy évvel később kezdtem csoporttár­saimnál, de nem bánkódom miatta. — Sőt, inkább boldog. — Igen, hiszen tíz hónap­ra Havannába utazom. A Művelődési Minisztérium pályázatot hirdetett egyete­mi hallgatók számára, kubai ösztöndíjra. Spanyol nyel­ven kellett beadni a munka­terveket, hogy mivel tölte- ném el az időt Havannában. Engem leginkább a gazda­sági átalakulás, a kibonta­kozást elősegítő intézkedések érdekelnek. Az egyetemről ketten pályáztunk, s az enyé­met fogadták el. Rajtam kí­vül még négy lány jön Ha­vannába az ELTE-ről. — Mennyi lesz az ösztön­díj?" — 120 kubai és 20 conve- nio peso, ez bőven fedezi kiadásaimat. — Mivel fogja kint tölte­ni az idejét? — Elsősorban a havannai egyetemre járok be gazda­sági témájú előadásokat hall­gatni, ez elősegíti majd a munkámat. Természetesen szeretném beutazni Kubát, megismerni az országot, és szabadidőmben sokat napoz­ni a tengerparton. A Jósé Antonio Eche- varriáról elnevezett egyete­mi városnak tehát tíz hó­napig kaposvári lakója is lesz. Jégkockákkal teliszórt kubai koktéllal a kezünkben kívánjunk neki szerencsés tíz hónapot! Szeptember 5- én 13.55-kor fölszáll a re­pülőgép, s visszafelé csak 1988. június 30-án indul Győ­ri Edittel. Berzeviczy Zsolt Erdei pólyák Kellemes csend, friss leve­gő. Az erdő méltóságos nyu­galmat áraszt. Csak néhány apró madár röppen fel za­vartan a tópartról s tűnik el a bokrok sűrűjében. Kaposvár határában va­gyunk, a tokaji parkerdő­ben. A tegnapi nap semmi­A sopoti győztesek ben sem különbözött a töb­bitől. Legalábbis ami a sportpálya látogatottságát illeti. Ember csak ritkán jár arra, az olyan pedig, aki vé­gig is járja az útvonalat, még ritkább. Pedig itt min­den megvan a testedzéshez: jó levegő, kellemes pálya, orvosi és sporttanácsok a táblákon. Épp csak a spor­tolási kedv hiányzik. Egy kézen meg lehetne számolni, hányán állnak meg hetente akárcsak egy pillanatra is, hogy kipróbálják erejüket. A legtöbben gondolkodás nél­kül továbbhaladnak, s talán nem is sejtik, mitől fosztják meg magukat. Az útvonal, amelynek megtételére buzdítunk, min­denki számára végigjárható. Hossza néhány kilométer, feladatokkal van nehezítve. Minden állomáson többféle variáció közül választhatnak a túrázók. Attól senkinek sem kell tartania, hogy a távot vagy a feladatokat nem tudja teljesíteni, erről a pályáról csak sikerélmény­nyel lehet távozni. Kár, hogy csak kevés em­ber teszi meg. Jó példa ke­vés akad. Befejeződött a XXIV. sopoti nemzetközi dalfesztivál. A nagy­díjat a képen látható, NSZK-beli Take-duó nyerte. Gyors pillantás az órára, majd mosolyogva megálla­pítják: ebédig kétszer is vé­gigjárhatják a pályát. Elő­ször jön a bemelegítés, az­után indulnak ... ök tud­ják: az egészség mindennél többet ér.

Next

/
Thumbnails
Contents