Somogyi Néplap, 1987. augusztus (43. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-29 / 203. szám
4 Somogyi Néplap 1987. augusztus 29., szombat Ökör a paradicsomban Pectenyeillat Nagyberény felett Gárdonyi Géza népszerű művében, az Egri csillagokban olvastam először ökörsütésről. Kilenc-tíz éves lehettem akkor, aztán még jó párszor elolvastam a regényt, s mindig szívesen elidőztem Izabella királyné gyalui udvarában, ahol azt a bizonyos ökröt megsütötték. Akkoriban mindig éhes voltam, és nagyon örültem (ha volt) a pirospaprikával meghintett zsíros kenyérnek is, valószínű ezért illatozik oly étvágygerjesztőén még ma is emlékezetemben az a gyalui ökör. Most pedig a külső-somogyi Nagyberény szőlősdombjai íölött száll az illat, s a hatalmas nyárs egy négymázsás ökörrel az Oázis nevű „paradicsomi környezetű” panzió udvarán forog. A regényben a sütőmester egy- egy intéssel irányította a kukták munkáját, majd ínycsiklandozó majoránnaillatban emelte ki a félig sült pulykát az ökör belsejéből. A főzőmester itt is tekintélyes, egy jól megtermett korombéli tévés kolléga, a pécsi televízió rendezője, író, kritikus: Bükkösdi László, örvendezve, de nem csekély meglepetéssel pillantom meg őszülő szakállas arcát a nyárs körül. (Legutóbb csaknem húsz éve, a pécsi Nádor kávéházban találkoztunk, s akkor főként irodalomról beszélgettünk.) — Nagyon fárasztó munka és nem csekély felelősség — mondja kissé elcsigázottan. — Ha otthon a háziasszony két szelet húst odaéget vagy elsózza a levest, kész a bosz- szúság. Itt mégiscsak egy négyszázkilós ökörről van szó. Ezért nem nagyon szeretem, ha valaki beleszól a munkámba... Ez nekem hobbim, barátságból csinálom, s azt akarom, hogy ne csak a látványosság, hanem a sült is szenzációs legyen. — Hogyan tanultál meg ökröt sütni? — Néhány ökörsütésen mint segéderő vettem részt. Érdekelt, hát megtanultam. Régóta szeretek főzni-sütni, de leginkább a különös, a nem mindennapi ételekkel foglalkozom. Az utóbbi időben például a kínai konyha felé fordult az érdeklődésem. Egy szárított cápauszony most is ázik valahol és engem vár. Az ökröt a helybeli téesz- től vásárolták, s a vágástól csaknem két napig foglalkoztak vele. Megnyúzták, felbontották, szalonnával spékelték, különböző olajokkal, „fűszerszámokkal” ízesítették és hamisítatlan nagyberényi borral locsolták. Ezután került a nyársra a faszénparázs fölé. A főzőmester segédjei: Király Ferenc helybeli hentes és Csizmadia Attila, ifjú szakács. A hatalmas pecsenye mellett készítettek egy jókora kondér levest is az ökör- belsőségből: mely ugyancsak különlegesség. A neve: erdélyi tárkonyos ökörcsorba. (Nem csorda, hanem csorba!) Jóféle pacalt is készítettek. A szezonvégi aranyidőben népes kirándulók érkeztek az étvágygerjesztő illatra: az Ibusz és a Siotour turista- csoportjai. De a panzió vendégei is gyülekeznek az öreg diófák alatt — úgy hírlik, ehető már a pecsenye. A főzőmester megkóstolja a köleskását (ősi magyar étel): ez és főtt krumpli a köret a pirossá, porhanyóssá sült ökörhús mellé. Az' ökörsütés ötlete természetesen Sereg Józsefnéé, aki ezt a külső-somogyi turistaparadicsomot megálmodta, felépítette. (Fehér, kúriaszerű panzió 13 ízlésesen berendezett, kényelmes szobával, park, úszómedence, pinceborozó, étterem, cukrászda, teniszpálya, s hamarosan: termálvíz!) — Az lenne a jó — mondja —, ha én az utazási irodáktól „parancsot” kapnék az efféle programok megszervezésére. Egy telefon: ennyi és ennyi vendég számára erre és erre az időre, mondjuk, süssenek ökröt vagy bárányt, csináljanak valami emlékezetes dolgot. Mert mindent meg lehet tenni, ha az ember akarja. Így most ez az ökör vagy elfogy, vagy nem. Az én rizikóm ... — Ez igaz — jegyzi meg dr. Fodor János, a Siotour igazgatója, aki szintén jelen van, amikor a csoportok megérkeznek —, de be keil látnia, hogy az utazási irodák nem ázoktak hozzá a vendéglátás efféle kuriózumaihoz. Pedig a hagyományos ebédeken, vacsorákon kívül az ilyen vállalkozásokat is minden bizonnyal méltányolnák a turisták. A tetem egyre ösztövé- rebb, már-már kiütköznek a bordái. Elfogy az ökör. Szapudi András Kaposvári történetek TECHNIKAI SZENZÁCIÓK Való igaz, hogy a technika minden csodája is csak három napig tart, mint bármi más. Eleinte mindenki korszakalkotó találmánynak tart egy új gépet, igyekszik megvásárolni, aztán lassan mindennapivá válik, néha még teher is lesz. Kövessük most végig a technika fejlődését Kaposváron. Bizony, ami száz évvel ezelőtt szenzáció volt és „ördöngös masinának” tartottak, azt ma már észre sem vesszük, igaz, a naponta jelentkező technikai újdonságokat már nyomon sem tudjuk követni. Az első fényképész — Langsfeld Mór — 1866-ban költözött Kaposvárra. Évtizedekig nem akadt vetély- társa. Az ő fényképei nyomán ismerjük meg a régi Kaposvárt, amikor még csak egy nagy falu volt a megye székhelye. Az első léghajót Németh Ignác polgármester készítette el 1879-ben. A vasutat 1872-ben nyitották meg. Ekkor készült el az első távíróállomás is. Az első kerékpár — a ve- locipéd — 1885-ben „száguldott” végig a városon, leginkább a járdán, leszorítva a járókelőket. Nagy volt a felháborodás. Az első mozielőadásra 1899. március 26-án került sor a Ferenc József szállodában. (Irányi Dániel u. ipari tan. isk. épülete.) Az első előadást pezsgő mellett nézte végig a közönség. Az első hangosfilmet 1914. március 20-án mutatták be az Uránia moziban. Címe: A néger ébredése. A telephon. Oroszlánidomítás. Az első villanyvilágítást a Sétatéren próbálták ki 1883- ban. Az utcákat 1894-ben villamosították Az első fonográfot Policzer Samu „Koronás” áruháza előtt mutatták be vendégcsalogatónak 1900. július 22- én. A gyerekjátékokról se feledkezzünk meg! Az első csúzli 1895-ben jelent meg először Kaposváron a háztulajdonosok legnagyobb rémületére, mert igen sok ablak látta a kárát az új játékszernek. Az első automobil 1901 nyarán hajtott végig Kaposvár utcáin. A fél város utána szaladt. Akkor még nem gondolták, hogy pár évtized múlva helyük sem lesz a városban, annyi készül belőlük. Az első gépkocsit pedig Makfalvay főispán vásárolta meg Párizsban, 1905- ben. Prasszer Gyulával, az ezermester vendéglőssel hozták haza kalandos körülmények között. Az első liftes ház 1914-ben készült el a városban. (Május 1. utca 12.) A lift ma is működik! Az első rádiókészüléket 1925-ben vásárolták meg. 1931-ben már 1764 vevőkészülék volt a városban. Az első villámhárítót a megyeháza tetejére szerelték föl, 1872-ben. Tömeg- gyártását az első kaposvári villanyszerelő mester, Papp Mihály műlakatos kezdte el. Mint az újságban hirdette: csengők és telefonok felszerelését is vállalta. És ha már a telefonnál tartunk, azt is el kell mondani, hogy az első vidéki összeköttetés Kaposvár és Pécs között valósult meg, 1884-ben. Ez alkalommal Barcza és Rigó prímások cigánymuzsikával köszöntötték a pécsi közönséget. A telefonhálózatot 1900- ban építették ki, 1910-ben még csak 100 készülék volt a városban. Lévai József piaci körkép | Dúskálhattunk az árban Nem találtunk olyan terméket a kaposvári hetipiacon, amelyre ráfoghattuk volna, hogy a múlt hetihez képest jelentősen csökkent az ára. A lecsópaprika tíz, másutt még tizenkét forintba is került kilónként. A hegyeset húszért, az eltenni valót huszonötért adták. A paradicsom kilójáért volt, ahol hat forintot kértek, de néhol 12 forintot is leolvashattunk a fekete tábláról. Ugyancsak tartja az árát az uborka — még mindig húsz forint —; ugyanennyit kértek a vöröshagyma kilójáért is, a fokhagymát darabonként 2—5 forintért vásárolták. A zöldbab most 12 forint; a káposzta kilója tíz, a kelkáposzta húsz forint. Hatért kaphattuk a vegyes zöldség csomóját. Egy főzőtök még mindig tíz forintért volt megvehető. Már most jó ára van a máknak: kilója százért vagy annál többért kelt el. Az idényből kifutott kukoricát csövenként három forintért vesztegették. Egy forinttal olcsóbb lett a görgögdinnye — most hét forint kilója —, a sárgadinnye viszont tartja magas árát: még mindig tizenötnél indul az alku. Semmit sem változtak a gyümölcsárak. Hatvan— nyolcvan forint a szőlő, negyvenöt a szép őszibarack kilója, és már csak elvétve lehetett látni kajszit — negyvenért. A legutóbb beharangozott körteárak — húsz forint — azóta tíz forinttal emelkedtek. A nyári almának mondott rossz formájú gyümölcsöt is húsz forint fölött mérték kilónként. A tojás minden árusnál más áron fogyott. Volt, aki „friss” titulussal próbálta három forintért adni, más „ez nem tápos” dicsérettel kettő-nyolcvanat kért darabjáért. Akik szó nélkül kínálták, ott kaptuk a legolcsóbbért : kettő-ötvenért. Ezúttal bőven kínáltak baromfit. Az élő tyúk kilónként ötvenbe, a csirke hatvanba került. Egy szép kövér kacsáért 250 forintot kellett adni. B. 1. Krokodilusok az Amazonas mentén Újfajta állattartás terjed a brazil mezőgazdaságban: a krokodiltenyésztés. E jól jövedelmező tevékenységtől a környezetvédők a kihalás veszélyétől fenyegetett állatfaj fennmaradását is remélik. A krokodilokat ugyanis a kipusztulás fenyegeti. A bőrükért keresett állatok kiterjedt orvvadászat célpontjai, csak ez év első heteiben több mint ötezer krokodilt öltek meg a paraguayi és a bolíviai határ mentén elterülő Pantanal területén. Az állatok bőrét darabonként 2,5 dollárért veszik át a csempészek. Becslések szerint a múlt évben több mint másfélmillió krokodilbőr került forgalomba nemzetközi piacokon, darabonként 200 dollárért. Ennek a tarthatatlan helyzetnek megváltoztatása — no meg a kecsegtető anyagi kilátások — ösztönözték az egyik Mato Grosso-i marhakereskedőt arra 1983-ban, hogy megpróbálkozzék krokodilok tenyésztésével. Próbálkozásáért az életével fizetett. Nem harapós jószágai végeztek vele, hanem egy krokodilvadász banda, éjjel ... Jelenleg Brazíliában harmincán fordultak a hatóságokhoz azzal a kérelemmel, hogy szeretnének krokodiltartással foglalkozni. Közülük nyolcán kaptak engedélyt azzal a feltétellel, ha az állatállomány tíz százalékát visszaengedik a természetbe, hogy ily módon tartsák fenn a fajtát és vele a biológiai egyensúlyt. A krokodiltartásnak két változata alakult ki: a természetben összegyűjtik a krokodiltojásokat, és mesterségesen, keltetőgéppel kiköltik vagy pedig fogságban próbálkoznak meg az állatok szaporításával. Az első változattal nagyon jó eredményeket értek el már, a második módszer kockázatosabbnak látszik. Mindenesetre szakvélemények szerint a krokodiloknak fogságban 98 százalék az esélyük a túlélésre, míg a szabadban ez az arány 70 százalékra csökken. Még jobban jövedelmeznének a krokodiltenyésztő gazdaságok, ha az állat húsát is — főként a farkát, amelynek íze a languszta rákéhoz hasonló — értékesíteni lehetne. Az ilyen bőrt és húst együtt értékesítő gazdaságok jövedelmezősége akár 40 százalékkal is meghaladhatná a marhatenyésztését — számították ki, de legalább évi 60 ezer krokodilt kellene ehhez eladnia.
