Somogyi Néplap, 1987. augusztus (43. évfolyam, 180-204. szám)

1987-08-20 / 196. szám

1987. augusitus 20., csütörtök Somogyi Néplap 7 KÖZELKÉPEK ÉVSZAKOK, „Meg kellene komolyodnom...” EMLEKEK A salgótarjáni szabadtéri szoborkiállításon az egyik fő­díjat Bors István Munkácsy- díjas kaposvári szobrász nyerte el. Itt mutatta be elő­ször a közönségnek azt a művét, amelyet szülőváro­sának szánt. A nógrádi sze­replés előtt néhány héttel Pécsett a X. kisplasztikái biennálén is sikeresen mu­tatkozott be, és különdíjat kapott. — Az idén három kiállítá­son veszek részt: az utolsó a dunántúli tárlat lesz. Sal­gótarjánba azért küldtem el a Kaposvárra kerülő négy szobrot, mert ezek a Somogy Megyei Múzeum folyosóján — az egykori megyeháza ko­csibejárójában — a sorsukra A műteremben egy szobor váza áll: az Agrártudományi Egyetem Kaposvári Állatte­nyésztési Karára készülő szo­borcsoport elsőként elkészü­lő alakja. — A nap, az ember, az ál­lat és a természet elválaszt­hatatlan egésze volt kiindu­lási pontja. Ezért vált terve­men a kerek mező egy ha­talmas virágkerékké, amely­nek virágküllői tengelyében egy krómacél napmérő tüs­ke áll. A virágküllőkről le­olvasható az órák múlása; külső ívén hat szoborjel. Sajnos nem volt elég pénz ennek a tervnek a megva­lósítására, .ezért az eredeti terv lényegét megőrizve a négy égtájat személyesítet­várakoznak Kisfaludi Strobl egyik szobrának árnyékában Célszerűbbnek tartottam el­küldeni őket Salgótarjánba. A történethez tartozik, hogy a Domus Áruház előtti tér átrendezése nem oldódott még meg: a szobor helyének kijelölésekor a pillanatnyi állapotot vették figyelembe. A távlati tervben viszont a csomópont átalakítása szere­pel. — Évszakok — illetve Ta­vasz, Nyár, Ősz, Tél — a cí­me ennek a szobornak, és arra a helyre vár, ahol gye­rekéveit töltötte: a Honvéd utca közelében. Szerepe volt a plasztika elkészítésében az élmények fölelevenítésének ? — Harminc éven át éltem a régi Honvéd utcában. A sarkon volt a Bánó boltja, ahol cipőfűző-cukrot lehetett venni. Ott állt a Hifzi Semzi Aker fagylaltozója, egy ki­csit följebb Dani néni tej­csarnoka, ahová lépcsőkön lehetett fölmenni és az üveg- búrák alatt voltak a sajtok. Ahogy továbbmentünk, ott volt a Csúcsos; a fűszerest becézték így. Biczóéknál ha­misítatlan falusi udvar foga­dott. Itt teheneket is tartot­tak. Szemben velük volt az Adelman kertészete, ezen át jutottunk a virágosi rétre. Mögötte van a Berzsenyi ál­talános iskola, amelynek padjait koptattam. Kopácsi- ék minden reggel kihajtónak a birkákat a Fácánosba. Olyan utca volt ez, ahol olyasmik történtek, mint fa­lun meg a városszélen. Eb­ben az utcában élt egy nyu­galmazott operaénekesnő is. Az emberek ismerték egy­mást. Minden évszaknak megvolt a szertartása: télen jöttek a betlehemesek, ta­vasszal májusfát állítottak a legények. Ezeknek a hagyo­mányoknak állítottam emlé­ket az Évszakok című szob­rommal. Ne nevezzük nosz­talgiának! Nincs erről szó. — A mostani környezet­ben kontraszként hat majd a régi Kaposvárra, a Hon­véd utca egykori életére em­lékeztető szobor. — Megváltozott minden a környéken: jellegtelenné vált az utca. Egy hónap múlva, amikor bezár a salgótarjáni kiállí­tás, az Évszakok visszakerül a múzeum folyosójára. tem meg. A hajnal jele egy ifjú szobra. A lenyugvó nap a tapasztalaté, a tudásé, a bölcsességé. A nap delelője az örök termékenység asz- szonyalakja. Vele szemben a termékenyítő erő ősi jelképe, a bika áll. Ebben az esetben teljesen átgondolt, hogy ho­vá kerülnek ezek a szobrok. — Születnek újabb tervek is? — Az ember esze jár. A harminc év alatt, amióta szobrokat csinálok, fölmerül­tek bennem olyan elképzelé­sek, amelyeknek a megvaló­sítására törekszem. Ezeket nem lehet addig nagyban kivitelezni, amíg nincsenek konkrét megbízatások. Horányi Barna Két-három éve sokan mondták: fejjel megy a fal­nak. Ma ugyanazok irigylik, s azt mondják: gondolko­dásra használta a fejét. Varga József, a Kaposvári Villamossági Gyár igazgató­ja őszintén idézi az utat, amely másfél éve az önálló­sághoz, a gyorsabb műszaki fejlődéshez vezetett el. öt és fél éve áll a gyár élén, előt­te azonban nagy tapasztala­tot szerzett a cukorgyárban, majd az FMV Kaposvári Gyárában, ahol főmechani­kusként kezdte, főmérnök­ként folytatta és négy évig igazgatóként dolgozott. 1980. január 1-jétől Budapesten lett a Finommechanikai Vál­lalat termelési igazgatója. Onnan jött vissza 1982. ápri­lis 1-jén a KVGY-t igazgat­ni. .. nincs a jövő életre hasz­nosabb, mint valami jó emlék, kivált az, amely még a gyer­mekkorból, a szülői házból szár­mazik ... Ha az ember sok olyan emléket visz magával, akkor meg van mentve egész életére.” (Dosztojevszkij) — Csodálatos ember volt az apám... — mereng a je­lent meghatározó emlékek között Vértes György. Köny- nyed, olykor lezser a megjele­nése, a tekintetében kama- szos mosoly bújkál. A húsz­évesekre jellemző lendülettel és energiával már tíz éve vezeti a barcsi művelődési központot. Tud tragikusan komoly és felszabadultan já­tékos lenni; szórakozottsága néha egy öreg professzoré, hite és energiája lenyűgöző, barátsága igaz, haragja gyor­san vonuló viharfelhő. Tud veszteni, viszont rajong a győzelmekért. Jobban szereti a sötétséget erőszakosan ket­téhasító apró villanásokat, mint az állandó fényárt. — ... Pályámat, energiá­mat és kitartásomat is neki köszönhetem — folytatja. — Apám 1955-től vezette ezt a „házat”; előtte Lakócsán volt népművelő. Az egész család abban a szolgálati lakásban élt, amely a művelődési ház része _ volt. Eszmélésem, első élményeim ehhez a házhoz és szakmához kötöttek. Ahogy cseperedtem, a má- morító sikerek és a gyötrő gondok, a népművelés szép­sége és a „le kell küzdeni” akarása csontjaimba ivódott. Nagytudású, elismerten sok­oldalú apámnak köszönhe­tem, hogy soha nem voltak más terveim: meg akartuk változtatni, váltani a világot. Mi ketten ... Aznap, amikor megkaptam a halálhírét, ajánlották fel a művelődési központ igazgatói székét. Ki­csit miatta fogadtam el, úgy érzem — ha nem is olyan jól, de — folytatnom kell azt, amit elkezdett, szerettem volna enyhíteni elsősorban az önmagámban tomboló hiá­nyát. A mai napig engem is „a” Gyuri bácsihoz hasonlí­tanak és mérnek, a házat az ő időszakához. — Milyen különbség van a munkában? — Ma nagyobb „gőzzel” kell dolgoznunk, az eredmé­nyekért jobban meg kell küz- denünk. Fontos, hogy meg­találjuk azokat a lehetősége- okozott, már 16 éves korom­tól zenéltem a pécsi Funny Fools együttesben. Miután két, amelyek összehozzák az embereket. Lehet ez nyelv- tanfolyam, nyugdíjasok klub­ja vagy bármi, csak közös­séget formáljon. Ha ezeket az alkalmakat nem használ­juk ki, ma még nincs szem­beötlő következménye, ám tíz-húsz év múlva hatalmas fehér foltot jelenthetnek egy település hangulatában. A népművelő egyik legfonto­sabb feladata, hogy együtt éljen a falujával, a városá­val, hogy ismerje gondjait, jó és rossz adottságait, ered­ményeit és az új lakók be­illeszkedésétől a járdaépíté­sig, az éppen zajló folyama­tokat. Hiszen már régen nem az az elsődleges, hogy minél több ismeretterjesztő elő­adással zárjuk az évet, ha­nem hogy a rendelkezésünk­re álló módszerekkel és esz­közökkel, valamint ötlete­inkkel segítsünk az embe­reknek. — Láttam már gitározni a színpadon, brácsázni a zene­kari árokban, zongorázni a ház folyosóján ... — Ezt a hatvanas évek nagy beat-korszaka hozta ki belőlem, illetve belőlünk: három fiútestvérből. Ügy emlékszem, hogy abban az időben mindenki zenélt. Pé­csen a Széchenyi gimnázi­umban tanultam, s bár az iskolában állandó konfliktust Barcsra kerültem, 1969-től itt is jó kis csapattal játszot­tunk. Közben szinte észre­vétlenül körénk szerveződött a 100—150 tagú ifjúsági klub. Két évvel ezelőtt szervez­tünk egy klubtalálkozót a régi tagoknak; ez remekül sikerült, s azóta rendszere­sen, kéthavonta találkozunk. A neve azonban megválto­zott: harmincasok klubja lett. — Az igazgatói szék és a szólógitár a színpadon nem „üti egymást"? — Az emberek tudomásul vették, hogy én zenélő igaz­gató vagyok. Sokak szerint meg kellett volna már ko­molyodnom: a zenélés miatt csorbát szenved a tekinté­lyem. Pedig ez nincs korhoz és funkcióhoz kötve; a zené­lés korosztályunk sajátja, ha jól csináljuk,_ nem árthat senkinek. — Arról, hogy mennyire csinálják jól, rádiófelvételek tanúskodnak. — És a népzene? — Ahogy erősödött a nép­táncegyüttes, úgy vált egyre érzékenyebb problémává a zenekar hiánya. A megoldás munkatársaim és barátaim sokoldalúságát bizonyítja: a beatzenekar tagjainak zöme játszik a népi együttesben is. — Egy művelődési központ igazgatása, számos társadal­mi funkciója, a beat- és a népi együttes mellett mire jut ideje? — Igyekszem úgy szervez ni a dolgaimat, hogy legyen időm mindenre és maradjon a családomra is. Ahhoz, hogy ez zökkenőmentes legyen Díj az önállóságért — Roppant furcsa volt ne­kem a VBKM szervezeti föl­építése. Egy vállalati vezér­kar volt Budapesten, függet­lenül a gyáraktól: a vállalati központ amolyan átmenet volt a főhatóság és a gyárak között, teljesen fölöslegesen. A gyáraknak nagy volt az önállóságuk, kivéve a pénz­ügyeket. Az döbbentett meg a legjobban, hogy egy ilyen jól szervezett gyár, ilyen munkás- és műszaki kollek­tíva, egy ilyen folyamatos, egyenletes bevételt havonta biztosító gyár hogyan lehet ennyire önállótlan a pénz­ügyekben. Varga József azt tartotta: aszerint részesedjen a kapos­vári gyár, ahogy az asztalra letesz. — Nálunk azonban olyan „ösztönzési” rendszer műkö­dött, amely mesterségesen átcsoportosította a javakat, a lehetőségeket. — Utólag értettem meg, miért keltett akkora ellenkezést a vezér- igazgatóban, a budapestiek­ben az önállósodási elhatá­rozásunk. A kaposvári gyár adta a vállalat eredményé­nek, termelésének, eszközál­lományának egyharmadát, ugyanakkor tíz százalékot sem kapott vissza fejlesztés­re. — Biztatást adott nekem az, hogy a Központi Bizott­ság 1984 áprilisi határozata tovább szorgalmazta a vál­latok önállósodását, az új vezetési formákra való átté­rést. Még akkor is azt mond­tuk, hogy legyünk leányvál­lalat ... Próbaszámításokat végez­tek, hogyan tudnak önállóan talpon maradni. „Fent” még­sem volt elegendő, hogy köz­gazdaságilag bizonyították: alkalmasak az önálló életre. A budapesti „kétségekre” nekik kellett igazolniuk, hogy igaz, amit ők monda­nak. — Talán az volt a nagy szerencsénk, hogy amikor a munkásgyűlésen elsőnek ki­mondtuk itt, Kaposváron, hogy önállóak akarunk lenni, akkor ehhez — nem biztos, hogy teljesen megalapozottan — felsorakozott a VBKM többi gyára is. Ezt azzal tu­dom bizonyítani, hogy nem tudták önálló vállalatként megalapítani például a Transzvillt. A későbbi szá­mítások igazolták: nem ké­pes megállni a lábán. Mi tudtuk ezt, hiszen amit tő­lünk elvontak, azt valakinek a javára kellett elvinni. Ter­mészetesen addig, amíg a miniszter döntése 1985 au­gusztusában megszületett, nagyon komoly csatákat kel­lett vívni a vállalat vezető­ségével. Itt jó barátokból szinte ellenségekké váltunk. Választani kellett: marad a vállalat, de kiürül a kapos­vári gyár vagy fennmarad a kaposvári gyár és megszűnik a vállalat. Különböző retor­ziók értek is bennünKet 1985- ben, de hát ezen túlvagyunk. Nagyon fontos, hogy házon belül egységes volt a vezető­ség, különösen a pártbizott­ság, s titkára, Bene László segített sokat. A józan ész­nek mondott ellent, hogy ilyen termékekkel, mennyi­séggel, műszaki kultúrával a gyár bérszínvonalat tekintve legutolsó a városban. Ezért tartottuk az egyik legfonto­sabb feladatnak, hogy a lét­számcsökkentést megakadá­lyozzuk. Fel tudtuk kelteni a reményt, s ez nagyon sok embert itt tartott. Az meg különösen, hogy a többlet- termelés és -export eredmé­nyeként megteremtettük a rendezett családi háttér kell: olyan kivételes egyéniség, mint a feleségem, aki tudo­másul veszi a hétvégi prog­ramokat, aki belenyugszik abba, hogy évek óta nem nyaralhattunk együtt. Szű- kebb családunkhoz még kei „szuperember” tartozik: Évi lányunk elsős gimnazista lesz, szorgalmasan gitározik és zongorázik. Gyuri úr pe­dig ötödik osztályos; reme­kül szét tud szerelni min­dent: kis technikai „zseni”. Amikor ismét a művelődé­si házról beszélgetünk, fel- szabadultabb lesz. Matat a szekrényben, s hamarosan kimutatások kerülnek elém: büszke arra, hogy Barcs min­den tizedik lakosa rendszere­sen részt vesz valamilyen művelődési formában, hogy a ház amatőr együttesei si­kerrel szerepelnek' fesztivá­lokon és találkozókon. Mun­katársai között van fényké­pész és varrógépműszeréss, óvónő és üzemmérnök, de szinte valamennyien sokol­dalú, ötletgazdag, tudni vá­gyó emberek: a nyolc nép­művelőből hatan tanulnak. — Soha nem fáradt? — Dehogynem! — Nevet­ve tárja szét a kezét. — A pályán töltött húsz év alatt már többször abba is hagy­tam volna, ha nem jut eszem­be apám, aki sokkal rosszabo körülmények között dolgo­zott, tehát nekem — sem el­keseredett pillanatok, sem pedig sikertelen ügyek miatt — nem szabad megfutamod­nom. Tamási Rila fedezetet egy nagyobb bér- fejlesztéshez. Pedig volt akadály még az önálló gyár megalapítása utáni hónapokban is: a pénz­ügyi huzavona a több milli­ós hiány rémével fenyegetett. Ezek a gondok a vezetőkre maradtak, elkerülték, hogy a munkapadok mellett is ezzel foglalkozzanak: fontosabb volt a termelés. Már van eredménye a mű­szaki fejlesztésnek, még ha nem elégedettek is vele. A BNV-n nagy sikert arattak tolókéses szakaszolójukkal, és kezdeti lépéseket tettek az elektronikai termékek gyártásának meghonosításá­ra is. — Állandó és folyamatos fejlesztés, megújulás nélkül nem élhet ilyen gyár. Kutat­juk, hogy hol vannak olyan termékek, amelyek kapcso­lódnak technológiai adottsá­gainkhoz, s mit kell ahhoz változtatnunk, hogy egy új termék gyártására alkalma­sak legyünk. Az igazgató az MTESZ egyik megyei társelnöke, a városi tanács ipari—közgaz­dasági bizottságának a tag­ja. Megfontolt, kezdeménye­ző. Augusztus 20-a alkalmából megkapta a megyei tanács alkotói díját főművéért, a villamossági gyár önállósá­gáért. Lajos Géza

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents