Somogyi Néplap, 1987. augusztus (43. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-19 / 195. szám
2 Somogyi Néplap 1987. augusztus 19., szerda Dél-Afrikában tárgyalások kezdődtek a sztrájkoló bányászok és a munkaadók képviselői között a murvkabeszüntetők követeléseinek teljesítéséről Közép-amerikai pezsgés Felpezsdült az élet a közép-amerikai politikában az államfők guatemalavárosi csúcstalálkozója óta, s egyre- másra érkeznek a hírek az augusztus eleji megállapodás végrehajtásának eseményeiről, illetve a felmerülő nehézségekről. Persze senki riem gondolta, hogy göröngyöktől mentes lesz az út az elvi egyezségtől a gyakorlati megvalósításig. Három hónapja van a válságban érdekelt kormányoknak a belső viszályok rendezésére, és a jelek szerint frissiben hozzákezdtek az akadályok elhárításához. Pedig |nem mindenki, s főleg nem egyformán .mutat hajlandóságot a továbblépésre. A békeszerződésben ugyanis az áll, hogy az aláírók be- szürketik az ellenségeskedést, közkegyelmet hirdetnek a politikai ellenzéknek, valamint szabad i választásokat foganatosítanak, és ezzel együtt elősegítik a hatékony demokratizálódást. Mindezekről elviekberi már régóta szó volt, ám a politikai légkör és az akarat csak most kedvezett az enyhülésnek a térségben. Most sok függ az aláírók eltökéltségétől. Az érdekeltek megtették az első intézkedéseket. Megkezdődött a párbeszéd Nicaraguában, s a többi országban is fokozatosan alakulnak meg az úgynevezett megbékélési bizottságok. Legújabban a térség egyik sokat vitatott rendszerében, a salvadoriban jött létre egy effajta összehangoló csoport, amely a vezetés, az ellenzék és az egyház képviselőit foglalja magában. A helyzet természetesért sokkal bonyolultabb ia papíron leírtaknál. Salvadorban például a hazafiak kezdetben vonakodtak a béketerv elfogadásától, mert — mint mondták — most éppen előnyösen alakulnak pozícióik a belviszályban. Tárgyalásokról viszont Duarte elnök szerint csak akkor lehet szó, ha az ellenállók előtte leteszik a fegyvert. S mindjárt előállt a patthelyzet. Ezért látszik lényegesnek, hogy az egyház felajánlotta: közvetít a konfliktusban — legalábbis a párbeszéd megkezdéséig. A közép-amerikai államok tehát az egyezmény szellemében járnak el, még ha sokat kell is dolgozniuk ahhoz, hogy három hónap alatt behozzák néhán^y esztendő lemaradását. Van azonban egy másik fontos tényező, amely segítheti avagy hátráltathatja a rendezés alakulását. Ez pedig az Egyesült Államok magatartása. A Fehér Ház nyil- vári elégedetlen azért, hogy a térség országai kihagyták a kártyapartiból, s maguk kívánják megoldani a vitás kérdéseket. Bush alelnök mindjárt az aláírás után támadta a békeegyezményt, mondván, az túlságosan1 is sok kedvezményt biztosít Managuának. Aztán hazarendelték az Egyesült Államok közép-amerikai diplomáciai misszióinak a vezetőit, hogy ismertessék Reagan fenntartásait a rendezési tervvel kapcsolatban. Kilóg a lóláb a dologból, hiszen azért siettették a tájékoztatást, hogy a nagykövetek még az e heti közép-amerikai külügyminiszteri találkozó előtt közölhessék a washingtoni álláspontot a térség államainak vezetőivel, s ezzel a Fehér Háznak kedvező módon befolyásolhassák a további rendezést. Ritecz Miklós MX-hibák Súlyos hibákat fedeztek fel az MX jelű amerikai interkontinentális ballisztikus rakéták kulcsfontosságú irányzó rendszerében — közli konrgesszusi forrásokra hivatkozva a Los Angeles Times, az egyik legnagyobb példányszámú országos amerikai lap. Az MX-ek „lelkének” számító. tehetetlenségi mérőblokknak nevezett irányító rendszer eddigi 48 példánya közül szakemberek szerint 28 hibás — nem működik. A rendszereket a Northrop Corp. hadi ipari cég szállította 1986 októberétől kezdve, amikor Wyoming szövetségi állam területén megkezdődött az MX rakéták indító silókban való elhelyezése. Az amerikai képviselőház albizottsága kongresszusi kü- lönvizsigálatot szándékozik indítani az ügyben — írja az amerikai lap. ff Aknamunka" a szorosban „Ha az ördög úszni tudna, aknákat rakna.” Régi tengerészmondás ez, s a Perzsa (Arab)-öbölben manapság igen időszerű. Sok ördög úszkál arrafelé, hogy „rpbba- násig feszítse” a helyzetet. Krónikák szerint víziaknát a tengeri hadviselésben első ízben az amerikai függetlenségi háború idején, 1776-ban alkalmaztak. Sok aknát használtak az oroszok a krími háborúban, amikor a brit— francia tengeri túlerő ellen védekezésre kényszerültek, majd a múlt század hatvanas éveiben az amerikai polgárháborúban is. Az első világháborúban a tengereken mintegy 300 ezer aknát telepítettek, s ezektől közel 800 hajó süllyedt el, 2200 rongálódott meg. A második világháború éveiben több mint félmillió víziaknát helyeztek el. Az eredmény: 3800 elsüllyedt és 8000 megsérült hajó. Az amerikai aknaszedő flotta — mint ma az Öbölben — gyengeséget árult el márx a koreai háborúban is. Mikor a KNDK haditengerészete Vönszan kikötőjének védelmére 2000 aknát telepített, ennek nemcsak az lett a következménye, hogy öt amerikai hadihajó elsüly- lyedt, hanem az is, hogy az amerikai partraszállás jelentős késedelmet szenvedett. Annál jobban csillogtatták az amerikaiak agresszív „erényeiket” a vietnami háborúban, amikor a VDK folyóin és tengeri kikötői előtt 15 ezer sodor- és fenékaknát telepítettek. A telepítés után helyben maradó, ott céljukra váró, és a cél megjelenésekor felrobbanó aknákat kötött aknáknak nevezik. Sodor- vagy mozgó aknák azok, amelyeket a víz áramlata visz tovább. Minthogy a sodoraknákat elindításuk után már nem lehet ellenőrizni, ezért alkalmazásukat a nemzetközi jog — elvben — tiltja. A víziaknák korábbi típusai akkor robbantak, ha' a céltárggyal mechanikailag érintkeztek. Később rendszeresítették az úgynevezett közelségi aknagyújtókat. Ilyenek a mágneses elvű gyújtók, amelyek a mágneses erőtér meghatározott változásaira reagálnak. A hidrodinamikus gyújtó a hajó keltette hullámzást érzékeli, míg a hidroakusztikus elvű gyújtó a hajó által keltett zajok nyomán lép működésbe. Mindezek ma már elektronikusan programozhatok is: csak a harmadik vagy negyedik érzékelésre robban például az akna. Meg kell jegyezni, hogy a vízben a hang másodpercenként mintegy másfél kilométert tesz meg, ami a korai észlelés — tehát a hangra reagáló aknák szabatos működtetése — szempontjából rendkívül előnyös. A passzív készülékek a céltárgy által, keltett zajokat érzékeli, az aktív készülékek viszont maguk bocsátanak ki felderítő- bemérő hangjeleket és a visszaverődést mérik. A kötött víziaknáknál mind a két féle készülékkel találkozunk. Ami mármost az akna- mentesítést illeti, ez aknafelderítéssel kezdődik. A megtalált aknát vagy veszélytelen helyre szállítják, vagy telepítési helyén semmisítik meg. A közismerten trálozásnak nevezett hagyományos módszer lényege az, hogy a víziakna tartókötelét a vontatott aknamentesítőre szerelt erős acélkéssel elvágják, erre az aknatest a vízfelszínre kerül, ott rálövés- sel megsemmisíthető. A hajóvontatást igénylő módszereknél az aknakutató hajónak lényegében át kell haladnia az akna fölött, de csak akkor maradhat „észrevétlen”, ha fizikai erőtereit legyengítették. Ezt a célt szolgálja az előzetes és folyamatos mágnestelenítés, valamint a zajvédelem, illetve még számos olyan követelmény, amely általában fennáll nemcsak a felszíni Az utolsó náci vezér is távozott Azzal, hogy elhunyt > a nyugat-berlini Spandau börtönének utőlsó lakója, Rudolf Hess háborús bűnös, a múlté immár a náci Németország ellen szövetségbe tömörült haderők együttműködésének utolsó jelképe is. Adolf Hitler egykori helyettesét negyvenkét éven át őrizték itt havonként váltva egymást briitt, francia, szovjet és amerikai katonák. Nyilvánvaló volt, hogy az aggastyán Hess nem tud és nem is akar megszökni, és annak ellenére, hogy a span- daui börtön fenntartási költségei évente egymillió dollárra rúgtak, a volt koalíció tagjai tartották magukat a nürnbergi ítélethez. Hess kitöltötte életfogytiglanra szóló büntetését. Rudolf Hess a német nemzeti szocialista mozgalom egyik alapítója volt. A húszas évek elején amolyan személyi titkári funkciót látott el Hitler mellett. Miután főnökével az 1923-as sör- puccsot követően bebörtönözték, Hitler neki mondta tollba hírhedt művét, a Mein Kampfot. Sőt, a történészek szerint Hess meg is szerkesztette a náci ideológiát megfogalmazó könyvet, ő öntötte végső formába azt. Hess első börtönbüntetése nem tartott sokáig, s szabadulása után a náci párt egyik legtevékenyebb tagjaként segítette Hitlert a hatalom felé. Annak megszerzése után okos politikával távol tartotta magát a pártvezetők közötti torzsalkodásoktól. Kivonta magát például a „hosszú kések éjszakájából” is. Egyetlen kívülállóként szemlélte, hogy a hatalomra éhes, egymásra féltékeny náci vezérek leszámolnak egymással. Az ideges mosolyú, kacsázó járással közlekedő Hessre nem volt jellemző Göring dölyfössége, Göbbels rikácsolása, a társaira általában jellemző ön- mutogatás, szereplési vágy. Inkább a háttérben szeretett meghúzódni, Hitler pártügyekben illetékes helyetteseként működött. Az őt körüllebegő titokzatosság fokozódott, amikor 1941 tavaszán váratlanul Skóciába repült egy Messer - schmitt gépen. Azóta sem tudni, hogy mit akart. A legvalószínűbb, hogy különbéke- megkötésre akarta rábírni Ohurchillt, mert ezzel a náci Németországnak a Szovjetunió megtámadása esetén nem kellett volna vállalnia a kétfrontos háborút. Máig sem sikerült kellően tisztázni azonban, hogy Hesst küldték, vagy önszántából, magánkezdeményezésre ment. Hitler mindenesetre őrültnek nyilváníttatta, miután a britek nem tárgyaltak vele, hanem őrizetbe vették. Náci társaival legközelebb már csak a nürnbergi per tárgyalásán találkozott, a háború nagyobbik és véresebb részéből kimaradt. Ez az életét jelentette: a nemzetközi törvényszék életfogytig tartó büntetésre ítélte, és nem halálra, mint a legfőbb náci vezéreket. Ezt követően Hess a span- daui börtönbe költözött, s 42 évig volt annak lakója. Elítélt náci nabtársai — Dö- nitz, Raeder, Funk, von Neurath — fokozatosán „elfogytak mellőle”, s amikor 1966. október 1-én Baldur von Schirach, a Hitlerjugend volt főnöke, és Albert Speer, Hitler egykori hadiipari minisztere 20 éves büntetését letöltve szabadult, Rudolf Hess maradt a hatszáz cellás fegyintézet utolsó rabja, a „7-es számú fogoly”. Ö voltalegNáci zászlóval emlékeznek meg az újfasiszták Hessről idősebb ismert börtönlakó, a történelmi személyiségek közül ő töltötte a leghosszabb — mintegy 15 ezer napig tartó — börtönbüntetést. Persze ez a hosszú börtön nem a szokványos volt, inkább .háziőrizetnek nevezhetnénk. Hessnek lakásszerű helyiséget alakítottak ki. Szobáját hétköznapi bútorokkal rendezték be, a falakat Hess kénye-kedve szerint díszíthette képekkel, fotókkal. Volt rádiója, televíziója, kapta a lapokat, a kívánt könyveket beszerezték neki — kivéve a náci időkkel kapcsolatos műveket. 1969 karácsonyától felesége havonta egyszer meglátogathatta. Amikor még többed- magával élt Spandauban, szabadon ö&szejárhatott társaival. Étkezéséről, orvosi ellátásáról megfelelően gondoskodtak. Az utóbbi években szélső- jobboldali körök mind hevesebben követelték, hogy engedjék őt szabadon. Egy ízben egy magát „Rudolf Hess szabadító különítménynek” nevező csoport még robbantásos merényletet is elkövetett a börtön ellen. A szabadon bocsátás azonban azzal a veszéllyel járhatott volna, hogy a nácizmus mai hívei új erőre kapnak. Ezt a négy volt szövetséges, főként a Szovjetunió mindenképpen el akarta kerülni. Hiába terjesztettek elő „emberiességi” érvekre hivatkozva kegyelmi kéréseket, a szovjet álláspont megingat- hatatlansága miatt Hess nem kaphatott kegyelmet. Most újabb probléma a spandaui börtön sorsa. A négy szövetséges még ko- . rabban megállapodott arról, hegy miután az utolsó náci háborús bűnös is távozik vagy meghal, a fegyintézetet lerombolják. Az utóbbi időben szárnyra kaptak olyan híresztelések is, hogy az 1881-ben épített várszerű katonai börtönben háborúellenes múzeumot rendeznek be. A vöröstéglás épülettömböt minden valószínűség szerint mégis inkább lerombolják, puszta jelenléte is veszélyforrást jelenthet. Egyesek szerint „mártírok” raboskodtak Spandauban, s jobb talán, ha ez a nézet nem kap táptalajt. Hess személyében a III. birodalom vezetésének utolsó mohikánja is távozott az élők sorából. A 93 éves aggastyán halála — jelképesen, de remélhetőleg mindörökre — lezárt egy korszakot, amely az eddigi legszörnyűbb szenvedéseket hozta az emberiségre. Hegedűs György hadihajókkal, hanem tengeralattjárókkal szemben is. Az aknakutató-aknaszedő hajókkal szemben külön is követelmény, hogy igen mozgékonyak legyenek, továbbá mágneses és akusztikai terük minél gyengébb legyen, ütésbiztos berendezésekkel rendelkezzenek. Az aknaku- tatás-aknaszedés hatékonyságának és biztonságának egyidejű növelésére a tengeri hatalmak számos újítással kísérleteznek. Ezek lényege: az aknákat az aknaszedő hajótól minél nagyobb távolságra találják és semmisítsék meg. Mint a Navy International című szaklap annak idején beszámolt róla, Franciaország, Belgium és Hollandia együttműködési megállapodást dolgozott ki egy 510 tonnás aknaszedő közös megtervezésére és gyártására. Franciaország 10, Belgium és Hollandia 15—15 ilyen hajóra tart igényt. Ez 47 méter hosszú, maximális sebessége 25 kilométer óránként — aknakutatáskor ennek fele. Üzemanyagkészlete 15 napra elegendő. Felszereléséhez tartozik a PAP 104 típusú, francia gyártmányú önjáró szerkezet, amely 300 méter mélységig alkalmazható. Ez a szerkezet az aknát víz alatti televízióval azonosítja, utána robbanótöltetet enged rá, végül akusztikus parancsjellel felrobbantja. Ezt az eljárást már úgy nevezik: aknavadászat. Lényege, hogy a víziakna felderítését, azonosítását, majd ráhelyezett robbanótöltettel való megsemmisítését egyetlen folyamatban végzik a vezérhajóról kábellel távirányított önjáró merülő szerkezettel. Ilyen önjáró szerkezettel látták el a 725 tonnás angol Brecont, egyikét annak a négy brit aknaszedő hajónak, amely a Perzsa-öbölben készül tevékenykedni. Ezek a műanyagból készült hajók trálozásra és aknavadászatra egyaránt alkalmasak. Tervezőik minimálisra- csökkentették a fegyverzetet, hogy a mágneses tömeg minél kisebb legyen, így légitámadással szemben gyakorlatilag védtelenek. Az amerikaiak teljesen faépítésű, műanyaggal bevont aknaszedő hajókkal is próbálkoznak. Az olaszok egyik kutatási iránya a fő berendezések „kiemelése” a hajótestből a zaj szint csökkentése és az aknarobbanás hatásának mérséklése érdekében. Száloptikai kábelek felhasználásával szeretnék elérni, hogy az önjáró merülő szerkezetek több kilométerre is eltávolodhassanak a vezérhajótól és még mélyebben végezhessék az aknavadászatot. A NATO természetesen foglalkozik; az aknahadviselés meglevő eszköztárához szabott harcászati eljárások tökéletesítésével is, amint ezt a nemrég megtartott „Context—87” hadgyakorlat tanúsította. Az aknamentesítés egyik sokat ígérő új iránya a fedélzeti helikopterek alkalmazása. Az amerikai hadi- tengerészet másfél évtizede használ helikopter-vontatá- sú úszó aknamentesítőket, amelyek esetenként a ráha- tásos módszert kombinálják a mechanikus trállal. A mostanában emlegetett több mint 30 tonnás Sea Stallion egy óra alatt 20 tengeri mérföld hosszúságú és 250 széles vízsávot tud aknamentesíteni. Három órán át maradhat a levegőben. Gyengesége, hogy öt—tíz méternél mélyebbre nem „lát” a tenger- felszín alá. A Guadalcanal amerikai helikopter-hordozó a nyolc darab RH—53D típusjelzésű Sea Stallion gép mellett néhány speciális naszádot is hozott a fedélzetén Diego Garcia támaszpontról az Öbölbe. Az amerikai, brit és francia aknaszedő hajók mellett persze az öböl-menti államok, Szaúd-Arábia, Kuvait, Oman, az Egyesült Arab Emírségek aknaszedő hajói is részt vesznek a parti és a nemzetközi vizek megtisztításában, eléggé korszerű eszközökkel. Pirityi Sándor