Somogyi Néplap, 1987. augusztus (43. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-15 / 192. szám
1987. augusztus 15., szombat Somogyi Néplap SOMOGYI TÁJAK, EMBEREK V. Ősi út vargányával Mégis gyönyörűséges hét évet töltöttem ott, Bogát másik ősi földjén. Ott is találtunk honfoglalás kori sírokat, cserepeket, tárgyakat. Volt Felsőbogátnak olyan időszaka az ötvenes években, amikor még 120 gyereket is okított az öt pedagógus. Azóta beolvadt Kutasba, lakóinak száma az egykori 800-ról alaposan megcsappant. — 1959-ben jött az újabb fordulat az életemben. Nős voltam, lakás nélkül. Tanulni akartam és továbblépni a pályán. Ekkor kaptam a so- mogyjádi lehetőséget. Igazgatónak kerültem ide, a megyében én vagyok a legtöbb időt egy helyen megért igazgató. Éppen húsz éve, hogy magyar—történelem szakos tanári diplomát szereztem. Amikor sorsfonala gombo- lyításában idáig ért, már mindketten derékig érő csalánban álltunk. A másik Bo- gáton jártunk, a szívének oly kedves ősi földön. Éppen az öreglaki Állami Gazdaság birtokában levő két kastély közül az elhanyagoltabb- hoz közelítettünk. A majd háromszáz éves épületmatuzsálem ellenáll az időnek. A méteres téglafalban még semmi hiba, a tetőszerkezet is ép. Valószínűleg még kétszáz évig is épen áll majd. itt, a gaztenger közepén. — Az öreglakiak most idegenforgalmi központtá szeretnék alakítani Bogátot. Ehhez minden lehetőség megvan. Az egykori tizenkét halastó, amely fölért egészen Vityáig, vízi paradicsomként szolgálhatna. Ott' az a két különös formájú Afrika-ház már ma is pihenő- és vendégház. A világos-völgyi tetőn állva az iskolaigazgató képzeletbeli sétára hívott. — ősi települések tucatját találtuk meg az oklevelekben és a valóságban is. A Deseda-völgy három ága közül itt húzódik el most a hamar lelépett, amikor lehetőséget kapott a tanításra. Annyira szeretett volna tanítani, hogy ötszáz forinttal kevesebbért változtatott állást. — Nem volt ennél szebb élet. A középiskolában jó sportolónak számítottam. Felsőbogátra — szerénytelenség nélkül állíthatom — én hoztam be a labdasportot. Futballpályát teremtettünk, röplabdahálát húztunk ki. Kezdetben a lányok nem akartak levetkőzni: a tornaruha valami bűnös szó volt a szégyenlős parasztlányok szemében. A fiúk mezítláb rúgták a labdát, tornacipőjük nem volt. Három év múlva a diákjaimmal megyei bajnokságot nyertünk. A felnőtt focicsapat feljutott a megyei első osztályba, a lányok pedig a röplabda NB II-be. Amikor az MTK ellen játszottunk osztályozót — örökké emlékezetes marad —, az éjféli vonatnál 150 bogáti ember várt bennünket. Énekeltek, tapsoltak az éjszakában ... Ez egy másik Bogát volt, amelyet sohasem akartam. Keszi—Nagyalberti—Kis- albert, vagy más néven Rév- alberti—Bogát—Berecska— Berda—Remete—Vitya útvonal. Odébb ugyancsak egységet ölel a táj. Edde—Gyö- mölcsény—Tepej—Tepenye— öregvámos—Gila—Cserid jelzi az egykori és a mai falvakat. A harmadik út a Pogány-patak mentén haladt Somogyjád—Győr—KölesAznap vidám volt. A harmincöt éves érettségi találkozó azért mégsem akármi. Borotválkozás, fürdés, vasalt ing, öltöny. Mennyit változtál, Imre? Semennyit, mondta a tükörnek, Hát persze néhány kiló azért jött a nyakra, hasra, karra és farra, de különben a régi vagyok. Azt gondolta, hogy ez valóban egy felszabadult este lesz. Együtt a régi csapat, fölemlegetik a diákcsínyeket, a szerelmeket, az azóta már földbe költözött tanárokat, diákokat. Jól indult az este. Névsor szerint mutatkozott be mindenki és elmondta, hogyan él ma. 0 seres után jött, mint régen. Izgalommal várta ezt a beszámolót. Seres 1956-ban disszidált, így az ő hányódására különösen figyelt az osztály. Érdeklődéssel szívták magukba a Svájcban letelepült társuk sikereinek történetét. Mert Seres sikeres ember, ötszörösét keresi a legjobban fizetett osztálytársuknak. Bejárta a világot, San Franciscóban éppúgy otthon van, mint Párizsban, a londoni toronyóra éppúgy ismerős neki, mint a New York-i szabadságszobor. Amikor őrá került a sor, legszívesebben a padban maradt volna. Aztán mégis fölállt: — Én nem tudom ilyen szépen elétek ragyogtatni a világot. Nem tudom, mert nem volt alkalmam így megismerni. Helyette hadd meséljek inkább a világ mélységéről. Valaki azt mondta nekem: te Imre, rögtön az érettségi után elmentél „Mucsára”, ott töltötted le az életedet. Hadd meséljek hát erről a „Mucsá- ról”. Miért lesz az ember falusi? Azért, mert abból a földből virágzott elő, hát, ott is akar lehervadni. Én Somogy- váron születtem, majd amikor apám Somogyvámoson lett kocsmáros, oda költöztünk. , Vállalkozó kedvű ember hírében állt, aki kocsmáros- ként is sokat ült a bakon, hogy mindent beszerezzen. Kis kölyökként én is bebolyongtam vele a környék településeit. Somogyjádot, a két Bogátot, Galambost, Eddét, Várdát. Amit elmesélt nekem ezeken az utakon, abból vastag könyvet lehetne megtölteni nem is nagy fáradsággal. Legtöbbször Juhász Andrásról, a betyárról mondott történeteket, aki — ha igaz — a galambosi temető árkában van elásva. Amikor zötyögtünk ezeken a földutakon, azt is elmesélte, hogy itt ezer éve is jártak már lovasok. Fájsz és Bogát fejedelem itt alapította meg Somogy uruszágot... Belém ivódtak szavai, mint ahogy a fémbe rág a sav. Ha sihederként az erdőt jártam, mindig ennek a nyomait kerestem. Már gyerekként szedtem össze csontokat, cserepeket, fémtárgyakat. Arról álmodoztam, hogy egyszer majd én ásom elő Bogát fejedelmi sírját. Amikor Kaposváron tanultam, városi ifjú lettem, mégis mindig utánam kiáltott a szülőföld: — Gyere haza, őseid hívnak! Odakiáltottam a hívó szónak, hogy bolondság! Üj világot építünk, nyugodjanak az ősök békében. De ez csak kitartóan hívott. Érettségi után Stamler Imre, mert hát így hívják az egykori somogyvári fiút, érdekes kelepcébe került. Továbbtanulásra se pénze, se lehetősége nem volt, maradt a munka. Közgazdasági érettségivel azt ajánlották neki: menjen a Bogáti Állami Gazdaságba. Hát ez remek, gondolta a fiatalember. Bogát ősi földjén dolgozni, ez volt az álma. Igen ám, csakhogy egy dologgal nem számolt: nemcsak a Deseda völgyének szép Bogátja létezik, hanem a Rinya mentén is járt egykor Bogát, ott is neveztek el róla települést. Visszaút nem volt. Bánatosan vonatozott 1952-ben a Kutas melletti volt cselédtelepülésre. Nem sokáig bána- toskodhatott, mert nyakig csöppent a munkába. A számok mezsgyéjéről azonban győr—Tótúrfalu—Másjád— V arsalik—Bű—Viszok— Bontomférd irányába. Ezeket fejből mondom, de még legalább harminc- jelentős, ma már elfeledett települést kerestem meg és azonosítottam be. Nemcsak magam jártam ide a természet ölébe. Tanár barátaimmal is sok sétát, kirándulást tettünk ide. Rendszeresen jártuk a tájat a diákokkal is. Talán ennek köszönhető, hogy honismereti dolgozataikkal évente sikeresen szerepelnek a pályázatokon. Elképzelésem szerint már a honfoglaláskor is szervezett egységben éltek itt elődeink. A két szervezőt Faj sz- ban és Bogátban látom, akik koruknak kiemelkedő törzsi vezetői voltak. Bogát, Szabolcs fia 921-ben egészen Szicíliáig kalandozott, ám mindig visszatért erre a gyönyörű földre. Ezer előtt paradicsomi állapot lehetett itt. Dús rétek, erdők, dombok tavak, földek fogadták elődeinket. Nem véletlenül telepedtek le itt a honfoglalók. Ez a táj már négyezer évvel ezelőtt is lakott, ember által művelt terület volt. Ahol jártunk, ezer éve ka- cagányos magyarok feszítették íjukat vadra, s kerestek védett szállást családjaiknak. öreg szilfák, tölgyek és füzek között haladtunk. Ahogy a forráshoz értünk, tölgyes lejtőjén valamit észrevett az igazgató. — Vargánya — kiáltotta. A csokoládébarna kalapok nemesen emelkedtek ki az avarból. Mindkettőnket elfogott a láz: uccu neki gombázni. Egymás elől kapkodtuk föl a vargányákat, ösz- szesen kilenc darabot. Jó félórát kószáltunk még az erdőben: zsákmányunk egy tucat piruló galóca — az ehető galócaféle — és zöld meg kék hátú gombának mondott galambicák. öregedett az idő, amikor végre megleltük a forrást. Csordogál a kristálytiszta víz, szívja a sásos láp magába. Hazafelé keveredett fejemben Bogát és Fájsz története, a sámánok és a táltosok, a temetkezési szokások és a kalandozások világa. A talált gombákra néztem. Ezek éppúgy bújtak elő ezen a nyáron, mint ahogy talán ezer éve. Aztán az igazgató lányának kerámiájára gondoltam. A totemember füle éppen olyanná formálódott a keze alatt, mint amilyen a földből előásott honfoglalás kori edény füle. Az útra vetettem szememet. Itt álltunk ezer éve, és itt állunk ma is. Békés József Sétáltunk a felrobbantott zsilipű halastavak mentén, s az ősi forráshoz tartottunk. Elmesélte, hogy a környéken került elő a földből például rovásírásos táltosbot is. Fölidézte a sámánok, táltosok világát, őseink rítusait, kalandozását, majd megbékélését a keresztény világgal.
