Somogyi Néplap, 1987. július (43. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-11 / 162. szám
XLIII. évfolyam, 162. szám 1987. július 11., szombat a KATE állattenyésztési karának kollégiumával, bár azt szinte egész nyárra lefoglalják a szakmai gyakorlatukat töltő diákok. Üresen áll viszont az ipari szakiskola kollégiuma, mely szintén olcsó szállást adhatna a fiataloknak. Az elképzelések, a tervek már megszülettek, s lassan meg is valósulnak. Az Express utazási iroda vezetőjétől megtudtuk, hogy ezekre az olcsó szállásokra az utóbbi években különösen megnőtt az igény, hisz senkinek nem mindegy, mennyiért hajtja álomra a fejét. A legnagyobb sikere eddig a SZÜV oktatási központja szállójának volt, ahol negyvenhetén szállhatnak meg a minden kényelemmel fölszerelt szobákban. Aki azonban ötven forintnál többet nem tud áldozni egy éjszakára, annak sem kell kétségbe esnie, hisz ha kissé távolabb is a várostól, a Vörös Meteor simonfai turistaházában már ennyiért is bérelhet ágyat. Mindenki találhat tehát igényének és pénztárcájának megfelelő szállást, erről azonban nem árt időben gondoskodni. Uj, kifejezetten mezőgazdasági célokra alkalmas sárkányrepülő sorozatgyártását kezdték meg Hódmezővásárhelyen. A magyar—francia — a Hódgép és a Distri cég — gyártási együttmükódessel készülő gép sárkánya hazai gyártmányú, motorja Volkswagen, szóróberendezése pedig francia. Az Epsilon típusjelet viselő sárkányrepülőgépből ötöt már elszállítottak a megrendelőknek, és ez évre további huszonöt szállításában állapodtak meg Olcsó szállás diákoknak KEZDEMÉNYEZŐ KOLLÉGIUMOK A nyaralás keserű perceket is okozhat a vékony pénztárcájú diákoknak. Olcsó és jó szállást találni nem könnyű dolog. A legtöbben a Balaton hűs hullámai közé vágynak. Aki sátorral beéri, több helyen is leverheti a cövekeket, aki viszont biztosabb fedél alatt szeretné eltölteni az éjszakát, de kevés a pénze, az a tó partján csak a bogiári általános iskola kollégiumába kopogtathat be. A megyeszékhelyen a tanítóképző főiskola és az Express utazási iroda közös vállalkozásában öt éjszaka kilencven vendéget szállásolnak el az idén a tanítóképző kollégiumában, jövőre pedig még több vendéget szeretnének fogadni. A tárgyalások megkezdődtek már A szakemberek számításai szerint ma, július 11-én, a világ népessége eléri az ötmilliárdot, ezért az ENSZ Népesedési Alapja javasolta, hogy 1987. július 11-ét a világ országai tekintsék az ötmilliárd napjának. Az természetesen nem számítható ki, hogy a világ mely országában születik meg a Föld ötmilliárdomodik lakosa, a napot azonban előreszámítással viszonylag pontosan jelezni tudták, mert az ismeretes, hogy a világ népessége percenként 150- nel, naponta 220 ezerrel növekszik. A népszaporulat az utóbbi évszázadban nagymértékben felgyorsult. Az 1800 körüli években még egymilliárd lakosa volt a Földnek, a második milliárdra — 1927-ig — 130 évet, a harmadik milliárdra — 1960-ig — már csak 33 évet kellett várni. 14 évvel később — 1974-ben — négymiliiárdra, s most, immár csak 13 év elteltével ötmilliárdra emelkedett a világ népessége. Az ENSZ Népesedési Alapjának előrejelzése szerint 1999-ben 6 milliárd, 2010-ben hétmil- liárd, 2022-ben pedig nyolc- miiUiárd lakosa lesz a Földnek, a tízmilliárdot pedig a XXII. század elején éri el, s a továbbiakban a Föld lakossága nagyjából ezen a szinten stabilizálódik majd. A népszaporulat a Föld különböző régióiban rendkívül eltérő. A fejlett országokban a hatvanas évek vége óta nagymértékben lassult a népesség növekedése, a fejlődő államokban több mint háromszor akkora a népszaporulat, mint a fejlettekben, az előbbiekben él a világ népességének több mint háromnegyede. Nagyrészt a legszegényebb országokban a legnagyobb a nép- szaporulat, ezért nagyok a szociálMs feszültségek. A Világbank becslése szerint legalább 730 millió ember nem fogyasztja el a szükséges napi kalóriamennyiséget, s az előrejelzések szerint az ezredfordulón még mindig 64 ország lesz képtelen lakosságának megfelelő élelmezésére. S nem arról van szó, mintha a Föld nem tudná megteremteni a lakosság táplálásához szükséges élelmiszert; a nélkülözésnek a szegénység, a vásárlóerő hiánya az oka. A világ sohasem rendelkezett olyan ■nagy felhalmozott élelmiszer, készletekkel, mint éppen napjainkban. A meglevő készletekből két éven keresztül lehetne táplálni a világ éhezőit. Ezeknek a készleteknek azonban csaknem kétharmada az iparosodott országokban, a fele az Egyesült Államokban van. A Föld lakóinak életkora Sportprognózis — szovjet totó jelenleg átlagosan 23 év, a népesség fele ennél idősebb, fele fiatalabb. Az ötmilliárd embernek csaknem egyhar- mada 15 éven aluli, s fél- milliárd töltötte be 60. életévét. Számtalanszor tapasztalhattuk, hogy a tiltó jelzésekre fittyet hányó autósok végiggurulnak a kaposvári sétálóutcán, még akkor is, behajtottak, amikor elkezdték rakni a díszburkolatot. A képünkön látható szépmívű kandalábert egy teherkocsi nyomta ki a helyéből tegnap délelőtt. Meddig rongálhatják felelőtlen egyének közös értékeinket? kavszkij Komszamolec egyik száméban. A krónikus hiányért a szervezőik a totózó- kat vádolták, azt állítva, hogy egyszerűen felvásárolták a szelvényeket, emiatt két játékhetet nem is tartottak meg, s áprilistól júniusig teljesen szüneteltették a szel vény árusítást. A szovjet lapclk szerint a szervezők ezzel éppen ellentétes hatást érteik el, megint fellendültek a zugtotózók, amelyek közül az utóbbi években sokat bezártak, főként Közép- Ázsiában. A nehézségeket a kézi feldolgozással indokolják. Azért korlátozták a szelvények számát, mert képtelenek lettek volna feldo'goimi azokat, á gépesítés egyelőre nem megoldott. A feldolgozási nehézségek áthidalására, több városban bevezették — egyelőre kísérletként —, hogy az ellenőrző szelvényeket egyáltalán nem is dolgozzák fel, hanem csak azt veszik elő és nézik meg ameiyneik a fogadószelvényével a totózó jelentkezik a nyereményért. Devizaárfolyamok Érvényben: 1987. Július 11-től 13-ig Devizanem Vételi Eladási áff. Ft-ban Angol (ont Ausztrál dollár Belga frank Dán korona Finn márka Fracia frank Holland forint tr font Japán yen (1000) Kanadai dollár 3 632,80 Kuvaiti dinár 16 919,78 Norvég korona 712,07 NSZK márka 2 604,73 Olasz líra (1000) 35,98 Osztrák schilling 370,51 Portugál escudo 33,27 Spanyol peseta Svájci frank Svéd korona Tr. és Cl. rubel USA dollár ECU (Közös Piac)í 404,43 Az államközi megállapodásokon alapuló hivatalos árfolyamok változatlanul az 1987. június 2-1 közlésnek megfelelően vannak érvényben. 7 726,20 3 397,36 125,21 686,56 1 073,52 781,42 2 313,57 6 978,39 318,00 37,72 3 118,07 747,25 2 697,30 4 801,83 7 741,66 3 404,16 125,47 687,94 1 075,66 782,98 2 318,21 6 992,37 318,64 3 640,08 16 953,66 713,49 2 609,95 36,06 371,25 33,33 37,80 3 124,31 748,75 2 702,70 4 811,45 5 415,25 Az utóbbi hetekben a moszkvai lottózók előtt már már reggel nyolc óra előtt hatalmas sörök kígyóztak, majd a nyitás után csalódottan oszlott fel a tömeg: nincs totószelvény. A totó — itt „sportprognózisnak’” nevezik — az év elején indult be a Szovjetunióban, de máris óriási népszerűségre tett szert. Négy hónap alatt 16 játékhetet szerveztek, amelyre 18,5 millió szelvény érkezett be. Korábban csak az úgynevezett sport! ott ó létezett, de az lényegében a magyar lottóhoz hasonló játék. A sport- prognózis csaknem azonos a magyar totóval, Igaz, csak tizenhárom mérkőzés kimé. netelét kell eltalálni, 1—2— x-szel. és nemcsak a focit hanem a gyeplabda, a vízilabda, vagy más népszerű sportág mérkőzéseit is fölveszik a szelvényre. A szelvények hathasábosak, üresek, csak a mérkőzés számát jelölik (a játékhét csapatait a sajtó közli), s legalább két oszolopot kell kitölteni, darabonként 30 kopejkáért (valamivel több mint öt forintért). A szelvény maga két kopejkába kerül. A 13, 12, 11 találatért fizetnek, néha a nyeremény a tízezer rubelt is eléri. (Jelenleg havi 180 rubel az átlagfizetés a Szovjetunióban.) A szabályok szerint 16 éven aluliak nem totózhatnak, a nyereményt sem vehetik fel, ugyanis a takarékpénztárban be kell mutatni a személyi igazolványt is. A kétikopejkás alapszelvé- nyérit a moszkvai üzérek ötvenszeres árat. egy rubelt is elkentek — írta a MoszGyári nyári napközi A Finommechanikai Vállalat Kaposvári 3. számú Gyárának napközije a legjobban ellátottak közé tartozik. Kovács Zoltán, a szakszervezeti bizottság titkára elmondta, milyen hagyományai vannak a létesítménynek. — Tizenöt éve működik, minden nyáron biztosítja a gyerekek felügyeletét. Azzal, hogy a gyári dolgozók gyerekeinek mindennapos elfoglaltságot biztosítunk, csökkenteni tudjuk a nyári szabadságok számát, mert a szülőknek nem okoz gondot a gyerekek elhelyezése. A Vasas-teniszpályák me'iletti faházakban és a játszótéren töltik a vakációt, a vállalat saját területén. Gondoskodunk a létesítmény fenntartásáról, az állandó orvosi felügy életről. A gyerekek reggel a gyárhoz érkeznek, innen a Volán busza szállítja őket tovább. A munkaidő végére érnek vissza. Igyekszünk minden évben bővíteni a napközit. Az idén csúszdát vettünk és a játszóteret nágyobbítottuk. Negyvenötven gyereknek van hely, hat nevelő fogf.alkozik velük. Pozsegovits Gáborné, a napközi vezetője egy éve végzett a Pécsi Tanárképző Főiskolán, nyári keresetkiegészítésként dolgozik itt. — Két hónapig tart a napközi. Mindennap szervezünk programokat a gyerekeknek. Ha jó idő van, a strandon vagyunk. Gyakran jönnek bábosok, moziba is elvisszük a gyerekeket. Rossz időben a Kiliánban vagyunk, ahoi videózni is lehet. Legtöbbször annyi a program, hogy nem marad idő mindegyikre. B. É. ÓKULA Délutáni csúcsforgalom a lakótelepi ABC-ben. Hosszú sorok araszolnak a pénztárak előtt. Kétoldalt italok tömkelegé, édességek garmadája csábítja a telt bevásárlókosarakat markoló vásárlót. Mértéktartóan kihívó eleganciája, halványzöld ruhás hölgy toporog előttem. Leemel a polcról egy csomag Marlborót. Szemétől messze tartva, hunyorogva vizsgálja, aztán zavartan hozzám fordul. — Lenne szíves megmondani, mennyibe kerül? — tartja elém a csomagocskát. Ám nincs szerencséje, otthon felejtettem a szemüvegemet. Nem tudja elolvasni az aprócska számokat a mögöttem álló asszony és a vásárolni szándékozó halványzöld ruhás előtt álló úr sem. A helyzet kezd tragikomikussá válni. Feszültségét a gondola mögül előlépő, perjel méltóságú eladó oldja fel. Haja fehérebb, mint a munkaköpenye. Rápillant a csomagra, s már mondja is az árát. Tizenöt-húsz évvel lehet idősebb, mint mi: feledékenyek és tanácstalanok. Mint megtudtam, pontosan olyan ókulája van, mint nekem: két és feles. Csakhogy ő hordja is. V. G. Somogyi Néplap Július 11 Az ötmilliárd napja Tarka sorok Követ, de mennyit? Háromezer tonna kő tűnt el néhány nap alatt egy franciaországi vasút- építkezésrőil. A rendőrség lázasan kutat a tettesek után, akiknek — mint kiszámították — háromszáz tehergépkocsira volt szükségük, hogy hazaszállítsák ezt a töménytelen kőmennyiséget. * Hát ott is drága az épületanyag ? A kérdés » A professzor így szói a diákokhoz; — Ez volt az utolsó előadás a vizsga előtt. Kérem, hogy a hátralevő időt szenteljék a tanulásra. Idő nem sok van, miivel a vizsgalapok és kérdések már nyomdában vannak. Van valakinek kérdése? Egy hallgató: — Igen. Melyik nyomdában ? Vizsga Folyik a vizsga. Feltűnően jó alakú lányra kerül sor. — Kisasszony, először is mondja meg, hogy ki volt az első férfi? — De kérem — méltatlankodik a lány elpirulva —, «véleményem szerint a magánügyeim csak rám tartoznak! Szakácsiskola A vizsgáztató megkérdezi az egyik szakácsjelöltet: — Ki a főszakács? — Az az emiber, aki a vagdalt húsnak húszféle nevet tud kitalálni. Bók Mark Twain vacsora közben így bókol asztaltársnőjének : — ön igazán elbűvölő! — Sajnos én nem viszonozhatom hasonlóval az ön bókját — mondja hűvösen a hölgy. Az író mosolyogva jegyezte meg: — Tegyen úgy, mint én, hazudjon. Szégyellős A mama heves szemrehányásokkal korholja hajnalban hazatérő, s elég megviseltnek tűnő leányát: — Ilyenkor kell hazajönni egy rendes, tisztességes leánynak? — Nem rajtam múlott, mama — mentegetödzik a leány. — A fiúk eldugták valahova a ruhámat, s anélkül mégsem jöhettem ki az utcára. Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-h.: dr. Kercza Imre Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf. 31. 7401. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Telex: 13-360. Kiadja a Somogy Megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Telefon: 11-516. Postacím: Kaposvár, Pf.: 31. 7401 {felelős kiadó: Balajcza János _ Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlap- kézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest V., József nádor tér 1. 1900., közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43 Ft, negyedévre 129 Ft, félévre 258 Ft. ISSN 0133-0608 Készült a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat üzemében Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: Mike Ferenc igazgató