Somogyi Néplap, 1987. július (43. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-04 / 156. szám
Gyászjelentés A Magyar Nemzeti Bank Somogy Megyei Igazgatóságának vezetősége, társadalmi szervezetei mély fájdalommal tudatják, hogy szeretett és tisztelt munkatársuk, nyugdíjasuk, VISNYEI SIMON váratlanul elhunyt. Temetése július 7-én (kedden) 12.30 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. • • • Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GONDOS JÓZSEFNÉ Forró Erzsébet július l-jén rövid szenvedés után elhunyt. Temetése 6-án, hétfőn lesz az attaiai temetőben. Gyászolják: férje, lányai és azok családja • • • Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapánk, apósunk, nagyapánk és dédikénk, GAZDAG JANOS volt somogyvámosi, majd Kaposvár. Szent István u. 12. sz. alatti lakos 78 éves korában örökre itthagyott bennünket. Temetése július 6-an 14.30 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. A gyászoló család • • • Tudatjuk, hogy szeretett édesapáink. nagyapánk, apósunk, ECSEGI BÁLINT 1987. június 18-án hirtelen elhunyt. Temetéséről hamvasztás után intézkedünk. A gyászoló család • • • Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága férjem, édesapánk, nagyapánk, fiam, vejem, apósunk, BARANYAI JSTVÁN Kaposvár, Hegyi u. 25. sz. alatti, volt somodori lakos, életének 61. évében váratlanul elhunyt. Temetése július 7-én 11 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben* A gyászoló család INGATLAN Toponáron eladó családi ház 600 n- öles kerttel (gazdálkodásra alkalmas). Azonnal beköltözhető. Veres Péter u. 61. Vető Jőzsefné. (342li80) Kaposfón, a Petőfi u. 35. sz. alatt összkomfortos (gázos) garzoralaikás — 4M n-öles telekkel — beköltözhetően eladó. Érdeklődni: bármikor, az 53. sz. alatt. (342218) Hetesen 3 szoba, összkomfortos, gázos lakás — nagy gazdasági épületekkel — őszi beköltözéssel eladó. Rákóczi utca 37. (342)163) Hajmáson, Kaposvártól IS km-re, 3 szoba, komfortos családi ház eladó. A lakóházhoz 10x20 méteres gazdasági épület és egyéb melléképület tar tozik, ezek gazdálkodásra, állattartásra kitűnően al- kaiimasaik. Érdeklődni : Hajmás. Kossuth L. u. 33. Her czeg. (342179) Kaposváron, a Kertész u. 81. sz. 2 szobás családi ház eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Béke u. 35. n'3. _______(3422011) B alatonszabadi faluban, a Bem u. 33. sz. alatti ház eladó. 500 n-öles telken. Gáz az udvarban, víz, villany vara. Érdeklődni : Balatonszabadi, Kossuth u. 85;_____________(120948) B alatonbogláron, a Rezeda utcában eladó 1120—150 n-öire kialakítható építési telek. Érdeklődni bármikor: Pozsonyi Gyula,, 8630 Boglárlelle (Bog» lár), Árpád u. 45.- __________________(407n N agyobb méretű családi házat vásárolnék Kaposváron, lehetőleg 10 évesnél nem régebbit. Ajánlatokat cím- és ármegjelöléssel ..Szeptember 4077” jeligére, a kaposvári kiadóba kérek;______________(4077) Z alakarosfürdőtöl 2 km-re, horgásztótól 1 km-re, Galambok központjában felújításra szoruló, háromszobás téglaház olcsón eladó. Tahin Béla. 8747 Garabonc, Kossuth u. 23. (8333) Kaposméröben, a Zrínyi u. 6. sz. családi ház és üvegház betelepítve eladó. (4055) Siófokon, az Aranyparton újszerű nyaralót vennék. Cím: „VízközeM” 6601 Szentes. Pf.: 98. . (329060) Karádon 1.000 n- öles termő szőlő présházzal borászati felszerelésekkel eladó, megoszt; va is. Irányár: 200 000 Ft. Rizsművelésre is bérbe vehető. Érdeklődni: Nagy Lajos, Budapest, Brassó u. 96— 98. 1112. (8315) Siófoki üdülőövezetben levő egyszobás, gázos lakást hasonló. fekvésű nagyobbra cserélek ráfizetéssel. Anóth Zoltán. 341,1 Szomo- lya, Széchenyi út l. ________________(163331)' Z öldövezetben központi fűtéses családi ház áron adui eladó. Négy szoba, két konyha, két fürdőszoba, két családnak Is megfelelő. A tetőtér beépíthető, a gázbevezetés folyamatban van. Lakást. III. emeletig beszámítok. Kaposvár. Vlkáx Béla u. 61. (A Gorkij utcából nyílik.) ■_____________(342071} 2 és fél szobás, gázos, I. emeleti, szövetkezeti lakás, garázzsal, vagy anélkül eladó. Bordás László, Kaposvár Damjanich u. 26. I. em. 2. (342070) Siófoktól 15 km- re, Adándon 726 n- öles szőlős ingatlan eladó, ebből 300 n-öl a szőlő és a gyümölcsös. Érdeklődni lehet: Székesfehérvár, Esze Tamás u. 1. I 17. Csordás vagy a siófoki ügyvédi munkaközösségben, Kelé u. 17. (120853) Kaposváron 68 m2-es, 3 szobás lakótelepi lakás készpénzért eladó. Érdeklődni 17 óra után lehet: Füredi u. 59. fszt. 3. Csepeli. (3997) Két család részére is alkalmas, összkomfortos, kertes családi ház fizetési könnyítéssel sürgősen eladó. Ipari áram van. Kaposvár, Szent László u. 19. (341131) Nagyatádon a Kilián u. 3. sz. I. emelet 11. alatti öröklakás. 2 és fél szoba + garázs eladó. Érdeklődni: hétköznap 17 órától, Porrogszentkirály, Fő u. 47. Hétfő, szerda, péntek 8—11 óráig a porrogi 9-es telefonon. Dr. Jeki- sáné. (120906) Vennék Siófok központjában háromszobás társasházi lakást vagy családi házat. Ajánlatokat 12-325-ös telefonra kérek. (120909) A MINISZTERTANÁCS KÖZPONTI ÜDÜLŐJE, BALATONSZEMES felvételt hirdet SZOBALÄNYI munkakör betöltésére. Szükség esetén szálláslehetőséget és kedvezményes étkezést biztosítunk. Nyugdíjasok és diákok jelentkezését is várjuk. Jelentkezni lehet: a Minisztertanács Központi Üdülőjében, Balatonszemes. Pósa Lajos u. Telefon: 84/45-000. (ÍSOS??^ A SZENNAI ZSELICI TÄJ MGTSZ aerosolosp&l&ck-gyártó automata gépsor üzemeltetéséhez szakembereket keres az alábbi szakmákban, jó kereseti lehetőséggel: — alumínium-hidegfolyató — gépbeállító lakatos — vezérlésben jártas villamos szakember — nyomdagépész — szerszámkészítő — fémforgácsoló Német nyelvtudással, középfokú végzettséggel rendelkezők előnyben! A gépsort üzemeltetők betanítása az NSZK-ban történik:. A gépsor telephelye: Szenna.. Közlekedési lehetőség: Kaposvárról üzemi autóbusszal. Jelentkezni Szenna, Árpád u. 3. sz. alatt a közgazdasági és ipari elnökhelyettesnél lehet. (93529) Elcserélném Ajka központjában levő másfélszobás + hallos, erkélyes, telefonos, 53 m2-es, I. emeleti, távfűtéses tanácsi lakásomat hasonló Kaposvárira. Ajánlatokat a 342138 számra, a hirdetőbe kérek. ________________(342138) Kaposváron nagyméretű családi ház eladó. Kaposvár, Sopron u. 42. (342137) Balatonszabadiban a Rákóczi u. 64. sz. alatti 400 n-öles gyümölcsöskert, nyaralónak alkalmas épülettel eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Koppány vezér u. 34. sz. alatt. Laki- éknál. (342120) Sürgősen eladó Balatonfenyvesen a Közép u. 216. sz. alatti téliesített, külön bejáratú ikernyaraló 101 n-öles telekkel. Érdeklődni: 7200 Dombóvár. Marx Károly u. 18. mindennap 17 óra után. Telefon: 74-66- 795. (935535) Boglárlellei költségvetési üzem felvesz mélyépítésben jártas, középfokú végzettségű, több éves gyakorlattal rendelkező művezetőt. Fizetés: a vonatkozó rendelet alapján, megegyezés szerint. Jelentkezés az üzem műszaki vezetőjénél: Boglárlelle, Dózsa Gy. u. 3. (93497) 2,5 szobás, I. emeleti szövetkezeti lakás eladó kp-ért + OTP-átvállalással. Kaposvár, Búzavirág U, 27. 1,3. (342122) Eladnám vagy elcserélném kaposvári belvárosi 3 szobás, utcai, gázos, garázsos házrészemet kis családi házra, megegyezéssel. Ajánlatokat a 342241 számra, a hirdetőbe kérek. (342241) Dombóvár-Szőlőhegyen (a kapospu- lai részen) 700 n-öl szőlő, gyümölcsös telepítésére alkalmas terület eladó. Érdeklődni : 18 óra után a 74-65-930-as telefonon vagy személyesen, Kapospula, Rákóczi u. 1. sz. alatt. __________________(4111) Kétszintes- társasházban 2 és fél szobás lakás garázs- zsal, kerttel eladó. Ugyancsak eladó Ba- latonmáriafürdőn ikervilla fele. Érdeklődni : Nagykanizsa, Baum Éva u. 18. Zömbik. (120973) Drávatamásiban a Fő u. 110. szám alatt kétszoba- kony- hás, fürdőszobás ház, gazdálkodásra alkalmas melléképületekkel, valamint gyümölcsös, szántó áron alul eladó. Érdeklődni: a fenti címen. (120975) Csurgón a Híd utca 22. sz. ház eladó. (120966) Bodvicán a Rákóczi u. 55. számú családi ház eladó. Érdeklődni: Henéziné, Segesd, Köl- csey u. 4. (120967) 2 szobás berendezett családi ház Vis- nyeszéplakon (Kadarkúthoz 4 km-re) betegség miatt eladó. Szőlő, gyümölcsös, szüreti felszerelés, villany, víz, pince van. Vándoroltatás nélküli méhészetre is alkalmas. Érdeklődni lehet (levélben is) : Kozmá- né, Kaposvár, Szántó I. u. 50 b II/3. 4082) 220 n-öl-es töröcs- kei kertbaráttelek gyümölcsfákkal, kis faházzal sürgősen eladó. Érdeklődni: 15 óra után. Csonka József, Kaposvár, Béke u. 25. IX. 4. Kaposméröben tetőteres, összkomfortos családi házai eladnánk vagy kisebb kaposvári lakásra cserélnénk árkülönbözettel. Érdeklődni: Kaposvár, 14-777-es telefonom ___________(342223) E ladó az Egyenesi út végén 440 n-öles zártkert, gyümölcsös, szőlő a rajta levő építményekkel. Egyben vagy megosztva. Érdeklődni: Kaposvár, Honvéd Utca 11. 1/2. (342227) Kaposváron 2 és félszobás, tehermentes, földszintes öröklakás eladó a füredi csomópontnál. Érdeklődni hétvégén 17—19 óráig: Füredi u. 31. földszint 2. vagy Császárné. Búzavirág u. 29. III. em. (4141) Szigetváron a Kanizsai u. 10. sz. alatti ház eladó. Sok gazdasági épülettel, 2 család részére megfelelő. Minden elfogadható áron: Czink József. (4138) Kis kertet vennék Siófok környékén 100 ezer forintig. Ajánlatokat „Falu” jeligére, a siófoki szerkesztőségbe. (120999) Istvándiban a Széchenyi u. 52. sz. alatti családi ház — 3 szoba, konyha, fürdőszoba, garázs, pince, gazdasági épületek — nagy területen fólisátor- ral, gyümölcsössel, 110 férőhelyes modern sertésóllal "(ön- etető, önitatóval felszerelve) költözködés miatt sürgősen eladó. Érdeklődni: a helyszínen egész nap vagy Bartha Gábor, Barcs, 145-ös telefon, 7—15 óráig. (121007) Egyszobás, kony- hás, kamrás, előtérből álló ház eladó. Alkalmi vétel. Hetes, Rákóczi u. 17 (342247) Töröcskei zártkertben, müút mellett, 180 n-öles terület termő gyümölcsössel, szőlővél, présházzal eladó. Érdeklődni hétköznap 17 óra után, hétvégén egész nap: Kaposvár, Nyár u. 56. (4120) Eladó Balatonfenyvesen, Balatontól 500 méterre 380 n-öles külterületi ingatlan. Érdeklődni lehet: Balatonkeresztúr, Kötél u. 19. Péter János. (121011) 3ÁRMÜ Jó állapotban levő 5 és féléves IZS — bódés, 1988. novemberig érvényes műszakival — eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Kertész utca 42. Georgéknál. (342200) Lada 1200 ZP-s frsz. szgk. jó műszaki állapotban, el- sökézből eladó. Érdeklődni: 17 óra után. Felsőmocso- lád, Kossuth u. 80. Bállá. (342210) Négysebességes Simson sürgősen eladó. Érdeklődni lehet egész nap: Mesz- tegnyö, Vörösmarty u. 46. (342182) PI-s frsz. piros Lada 1200-as ugyanott a Desedán 300 n-öles hétvégi kert gyümölcsössel eladó. Érdeklődni: Kapovár, Béke u. 63. II, 1. Proity István. (342089) ZS-es frsz. Wartburg Tourist eladó. Barcs, Mező u. 4. (120974) Üj Szklf szovjet sátras utánfutó eladó. Érdeklődni lehet hétköznap 17 és 19 óra között: Csurgó, Reményi Béla u. 1. Dr. Tóth. (93583) AVIA 3 tonnás tehergépkocsi tartalék alkatrésszel, friss műszakival eladó. Érdeklődni: Siófok, Gárdonyi G. utca 19. • 17 óra után. (120964) Eladó piros UT-s Fiat 128 SL, ponyvás UAZ 1990-ig érvényes műszakival és Husquarna 285-ös láncfűrész. Berzen- ce. Május 1. u. 18. (120968) Lada 1200-as, PT-s rendszámú, eladó. Kaposvár, Xantus J. U. 38. (342224) MZ TS 250-1 és ETZ 250-es motorkerékpár sürgősen, olcsón eladó. Kaposvár, Vörös Hadsereg útja 209/a. (4131) Robur csukott, S- es rendszámmal, nagyon jó állapotban eladó vagy elcserélhető. Kaposvár, Béke U. 11. Noék. (342273) A POSTA GÉPjARMÜSZALLlTÁSI ÜZEMÉNEK SIÓFOKI ÜZEMEGYSÉGE fölvesz irányítói gyakorlattal, középfokú végzettséggel, hivatásos jogosítvánnyal rendelkező GARÄZSVEZETÖT, valamint az autószerelő-műhelybe CSOPORTVEZETŐT, irodai munkára FORGALMI ELŐADÓT. Jelentkezés: Ipartelep, Siófok, Bajcsy-Zsilinszky u. 228. (120841)---------------------------------------------------------------------------------------------------------------, ^ A DRV SOMOGY MEGYEI ÜZEMIGAZGATÓSÁGA bérbe adja a kaposvári termálfürdő állandó üzemeltetésű büféjét (Kaposvár, Csík F. sétány 1.) 1987. július 1-jétől 5 évre, 1992. június 30-ig. A helyiséggel kapcsolatos tájékoztatás és felvilágosítás a fürdő üzemfőmérnökségén (Kaposvár, Csík F. sétány 1.) kérhető. DRV Somogy Megyei Üzemigazgatósága (130864) Bódés Barkas friss műszakival eladó. Érdeklődni: Kapos- fó, Petőfi u. 45. (4119) Hároméves sárga Fiat 126-os eladó. Érdeklődni: Kapos- füred, orvosi rendelő; _____________(342274) K U-s rendszámú Dacia személygépkocsi eladó. Jákó, Zrinyi M. u. 7 a. LAKÁS Dunaújvárosi 2. esetleg 3 szobás, összkomfortos, tanácsi lakást elcserélnék kaposvári másfél vagy kétszobás tanácsi lakásra. Érdeklődni: kaposvári tel.: 12-085 vagy Kaposvár. Kossuth L. u. 23. (342245) Elcserélném Budapesten a Déli pályaudvarhoz közel levő tanácsi lakásomat kaposvári tanácsi lakásra. Érdeklődni: Kaposmérő, Rákóczi u. 44. (4161) ÁLLÁS Szakképzett szakács 26 éves szakmai gyakorlattal állást változtatna. Konyhafőnöki vagy he- helyettesi állás be- tötését is vállalom. Éves állás előnyben. Munkásszállás szükséges. Ajánlatokat a 840 számra, a siófoki szerkesztőség- be. (120742) Alkalnaznék kőműves szakmában jártas, jó fizikumú szakmunkást. Kérem a személyes megjelenést. Kaposvár, Tanácsház u. 22. (342279) Nagyobb volumenű építési munkára kapacitással rendelkezem generálkivitelezőként, azonnali kezdéssel. Csak kö- zületek részére. Szabó Árpád, magas- és mélyépítő üzemmérnök, kőműves, ács-állványozó, víz- szigetelő kisiparos. Kaposvár, Füredi u. 49. (4143) EGYÉB Műanyag kajak — két db egyszemélyes — eladó. Fonyódli- get, Népköztársaság útja 85, (3422C STHIL 76-os motorosfűrész és ETZ— 250-es motorkerékpár eladó. Érdeklődni: Kaposvár. Május 1. u. 84. 18 órától, Bán- ky Zsuzsanna néven. (342206) Eladó 60 literes mélyhűtő. Kaposvár, Irinyi J. u. 21. (341178) Eladó vagy bérbe kiadó Balatonkeresztúron a piactéren levő divatáru- üzletem. Bármilyen jellegű árusításra is használható. Érdeklődni: helyben. a könyvárusnál. (341969) Eladó egy 2000-es KCR kocsira szerelhető daru. Megtekinthető egész nap: Nagykanizsa, Há- mán Kató u. 11. Pataki Béla. Tel.: 14- 246. (120727) 50-es szuper zetor traktor ekével, egytengelyes pótkocsi, kombinátor és szalagfűrésszel sürgősen eladó. Taszár, Széchenyi u. 120. (4129) Két 0,75-ös STIHL fűrész eladó. So- mogysárd, Kossuth L. U. 6. (4063) „Bizalom” Társ- és házastárskereső szolgálat. Keszthely. Postafiók: 52. Kérjen tájékoztatót! (322367) 50-es MTZ eladó 85 000 Ft-ért. Csö- köly, Dózsa u. 86. (120897) Vállalom lakó- és gazdasági épületek talajnedvesség elleni szigetelését, falbontás nélkül, vegyianyag felhasználásával, pincék talajvíz elleni szigetelését is a fenti módszerrel. Pölcz László, kőművesmester. 8800 Nagykanizsa, Kazanlak krt. 4 a. (341121) Kitűnő szülőktől származó, tetovált fülű, fehér puliköly- kök eladók. Véber. Kaposfő, Kossuth L. u. 165. (4034) Házastárs? Élettárs? Szabadidő- partner? Továbbra is szívesen fogadjuk komoly szándékú társkeresők jelentkezését! Középko- rúaknak is korlátlan lehetőség. Válasz- borítékért tájékoztatót küldünk, mely- * re feladót nem írunk. FORRÁS, 8231 Bala- tonfüred. Pf.: 40. (93534) Fehér előnevelt csirkék eladók. Érdeklődni: Fonó, Petőfi u. 40. 17 óra után, Szántó Imre. _________________(4117) J ól tejelő, előhasi tehén a borjával együtt eladó, beteg- ség miatt. Ótvöskó- nyi, Kónyi u. 21. Takács. (4085) DOLGOZÓKAT ALKALMAZNAK A Kapos Kereskedelmi Vállalat felvételre keres — a kaposvári 300-as anyagraktárba — gyakorlattal rendelkező raktár- vezetőt. Jelentkezni a KAPOS- KER Kereskedelemtechnikai osztályán lehet, Kaposvár, Rózsa F. u. 5. sz. alatt, az osztályvezetőnél.________________________(93584) S zakácsot, önálló főzőnőt, kézilányt, konyhalányt azonnali belépéssel fölveszünk. Jelentkezni lehet: OKISZ-üdülő, Balatonfü- red, Blaha Lujza u. 4. (93463) A Balatonboglári Mezőgazda- sági Kombinát felvételt hirdet villanyszerelő és vízvezeték-szerelő szakmunkások részére. Fizetés: a kollektív szerződés szerint. Jelentkezni az építési főmérnöknél lehet: Boglárlelle, Szabadság u. 28. ___________(93436) A Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat siófoki körzeti üzeme tehergépkocsi-vezetőt és hegeszteni tudó lakatost keres. Jelentkezés a körzeti üzemvezetőnél;________________________(93473) A Pécsi Postaigazgatóság fölvesz távközlési hálózattervezői munkakörbe felsőfokú végzettségű dolgozókat Zalaegerszegre, Nagykanizsára, Kaposvárra. Jelentkezni az alábbi telefonokon lehet: Zalaegerszeg 11-393, Nagykanizsa 13-233, Kaposvár 13-015. (93508) Lakatost (ív- és lánghegesztői vizsgával) fölveszünk AGROKER, Kaposvár, Jutái út. A HUNOR Pécsi Kesztyűgyár nagyatádi telepe felvesz általános Iskolát végzett lányokat gépi varró átképzősnek, egyműszakos foglalkoztatásra. Jelentkezni a telepvezetőnél lehet (Hunyadi u. 8.). (93494) A KAPOSGÉP (Kaposvár, Jutái út 45.) munkaügyi és számviteli munkakörben közgazdasági szakközépiskolát végzett kezdő fiatalokat alkalmazna. Jelentkezni a vállalat személyzeti és oktatási öá. osztályán lehet. (130867) A KAPOSVÁRI CUKORGYÁR F ö L V E SZ lakatos szakmunkásokat Fizetés — gyakorlattól függően — 4000—6000 Ft. A kampány idején: 5500—9000 Ft. Jelentkezés: a munkaügyi osztályon. A SOMOGY MEGYEI TANÄCS KÓRHAZA (Kaposvár) fölvesz: — 1 gyengeáramú végzettségű (felső- vagy középfokú) szakembert, — 1 vendéglátói középfokú végzettségű szakembert élelmezésellátási csoportvezetői munkakörbe. — a műtéti tömbbe tálalószemélyzetet, továbbá — szakácsokat, vízvezeték-szerelőket, lakatosokat, kőműveseket, központifűtés-szerelőket, villanyszerelőket, esztergályost, fűtőt, liftkezelőt, takarítónőket, kertészeti munkásokat, gép- és gyorsíró adminisztátorokat, valamint érettségizett fiatalokat segédápolói munkakörbe. Jelentkezni a munkaügyi osztályon lehet. (93602)