Somogyi Néplap, 1987. július (43. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-04 / 156. szám
1987. július 4., szombat Somogyi Néplap Színvonalas gyakorlatok az első napon A kőtél ét karika után a bolgár Bajcseva rozét az IBV-n Pál Erika az ötödik Nem bánták meg azok a sportkedvelők, akik tegnap megtekintették a ritmikus sportgimnasztíkai IBV első napi versenyét, a karika- és kötélgyakorlatokat. Sajnos, a vártnál kevesebben voltak — talán ha fél ház előtt folyt a színvonalas vetélkedő. S bizonyára még e megjegyzés is a végére kívánkozna: akik tegnap a szőnyegre léptek — s azok is, akik a továbbiakban lépnek szőnyegre —, igazán nagyobb érdeklődést érdemelnek. Ez a délután is igazolta a tényt, hogy a szocialista országok művészi tornászai a világ élvonalához tartoznak. Nem véletlenül csattant gyakran a taps, még a gyakorlatok bemutatása közben. De menjünk sorjában! A lengyel Krainska kötél- gyakorlatával kezdődött az IBV, s gyakorlata még amolyan bemelegítésnek számított, a négytagú pontozó zsűri is ekkor még pontjait a későbbiekre tartogatta. A hamarosan szőnyegre lépő szovjet Klukjavicsu- tye remek karikabemutatója után azonban nemcsak a nézők adóztak vastapssal a látványosságért: a pontozók sem fukarkodtak, s 9.50-re értékelték a valóban szép gyakorlatot. Röviddel utána megint csa'k ámulhattak a Nelli Parfejevec (szovjet) Lenka Dedicova (csehszlovák) nézők: következett a bolgár Ianakieva, aki bár csak tartalék a csapatában, mégis 9.55-öt ént el szép kivitelű és nehéznek ítélt karikagyakorlatával. Álmélkodtak többen is a nézőtéren, vajon mit tudnak a társai, ha ez a kislány csak tartalék. S ez a kérdés még egyszer felvetődött, amikor a bolgár versenyző a kötéLgyakorlatát is remekül hajtotta végre, arra meg 9.50-et kapott. Nos, Ianakieva csapattársai nem akarták „szégyenben hagyni” edzőjüket, ezt igazolják pazar bemutatóik. Az egyik esélyesnek előre kikiáltott Bajcseva olyan bájjal s játszi könnyedséggel hajtotta végre nehéz kötélgyakorlatát, hogy méltán érdemelte ki a legmagasabb pontszámot. Aztán, hogy mindezt megerősítse, hasonló színvonalú bemutatót tartott egy másik szerrel, a karikával is. Kétségtelenül nagyot lépett a dobogó felé. Igaz, egyáltalán nem érezheti magát még biztonságban, mert honfitársai közül elsősorban Angelova ott van a nyomában — ő különösen karikával produkált szép és nehéz elemekkel tarkított gyakorlatot. övé volt az utolsó bemutató, mintegy méltó befejezése az első napnak. Természetesen — amint várható is volt — kialakult máris a bolgár—szovjet párharc. A szovjet Medvedeva mindkét szerrel úgy „dolgozott’, mintha az a legtermészete-• sebb lenne számára; lendület és ritmus jellemezte gyakorlatait, melyek tele voltak nehéz összekötő elemekkel. Alig maradt el tőle honfitársa, Ljutova, aki páratlan szép kivitelű, jól koreogra- fált gyakorlatot mutatott be karikával. Erre 9.65-öt kapott, mert egy kisebb hibát azért elkövetett. Annál könnyedébben teljesítette feladatát kötéllel, s ezt már többre is értékelték a pontozóik. Kellemes meglepetés számunkra Pál Erika helytállása az első napon. Igaz, a magyarok közül tőle vártuk a legtöbbet, de arra talán csak titkon gondoltunk, hogy a legjobbak közé már az elején odafurakodik. Kötéllel, erős fokozatú gyakorlattal lépett szőnyegre; sajnos hibázott, és elemet is kihagyott, s ez pontszámán is érződött. Karikával azonban javított.” A zenével együtt élve lendületes, szép bemutatót tartott, s ezt 9.70-re értékelték a pontozók. Tetszett a román Apostu és az NDK- beli Hartman karikagyákor- lata is. Ami a többi magyar versenyző szereplését illeti: Demkó Emese mindkét szerrel szépen dolgozott, de kissé megilletődöttnek látszott, s talán túlzottan óvatos volt. Balogh Anita vastapsot kaTóth Szilvia (Magyarország) pott karika- és kötélgyakorlatára is. Különösen az előbbi szerrel volt lendületes és a zenével jól együttélő. Kovács Dóra nagyszerűen indul karikagyakorlatát elrontotta azzal, hogy a szer „elhagyta”, s bár lendülete nem tört meg, ez tizedpontokba került neki. A Kaposvári Rákóczi színeiben versenyző Szalay Andrea a legfiatalabb tagja válogatottunknak. Karika gyakorlata a jövő szempontjából volt ígéretes, és szépen, szinte hiba nélkül mutatta be nem túl erős fokozatú karikagyakorlatát is. Az első nap után ő összetettben a 26. helyen áll. S még raimcs vége: ma újabb két gyakorlat: a buzogány és a szalag következik, várhatóan több kockáztatással az első napi eredmények ismeretében. Jelenleg így fest az élcsoport: 1. Bajcseva (Bulgária) 19.600, 2. Medvedeva (Szovjetunió) 19.550, 3. Angelova (Bulgária) 10.400, 4. Ljutova (Szovjetunió) 19.400, 5. Pál Erika (Magyar- ország) 19.250. A magyarok további helyezései: 18. Balogh Anita 18.900, ... 21. Kovács Dóra 18.800, ... 23. Demkó Emese 18.750 ... 26. Szalay Andrea 18.650 ... 28. Tóth Szilvia 18.600 ... 35. Gulácsy Alexandra 18.500 ... 36. Tóth Barbara 18.500. Jutási Róbert Csík Ferenc úszóverseny huszonegyedszer Hit kell tudni az átigazolásról? Szerdán tájértekezletet tartottak az MLSZ-ben, s ezen a budapesti, illetve a főváros környéki NB I-es és NB Il-es egyesületek technikai vezetői vettek részt. Góliás Róbert, az. MLSZ átigazolási bizottságának elnöke elmondta: eredetileg úgy tervezték, hogy az 1987- es átigazolási időszak már az új szabályzat szellemében történjen. A tervezetet el is juttatták Deák Gábor államtitkárhoz, az ÁISH elnökéhez, ő viszont — egyelőre — csak négy pontot fogadott el. A már most érvényes újdonságok: 1. Az NB I-es és NB lies csapatok szerződtetett játékosainak átigazolása esetén az átigazolási díj 10 százalékát szerződéskötési járulék címen a sportegyesületek az MLSZ számlájára kötelesek befizetni. 2. Az NB I-es és NB Il-es- csapatok szerződtetett játékosainak szer- ződéshosszabbütása esetén a labdarúgónak kifizetendő összeg egy,harmadát járulék címén az egyesületek az MLSZ számlájára kötelesek befizetni. 3. Az eszmei érték meghatározás „átigazolási díj” megfogalmazássá válik, felső határa az NB I- ben 1,5 millió forint, az NB Il-ben 800 ezer forint. 4. Az NB Iliben megkötendő szerződések olyan kitételt tartalmazzanak, amely az illető játékosnak az NB I-be való átigazolását a szerződés időtartama alatt is lehetővé teszik Egy alacsonyabb osztályú csapattól az NB I-esek legföljebb két játékost „rabolhatnak el”, azaz ennyit igazolhatnak le külön engedély nélkül. A megyei osztályban szereplő csapatok részére az onnan elvitt játékosok után 30 ezer és 10 ezer forint közötti nevelési költség fizetendő. Az IBV mellett talán kissé eltörpül Kaposvár másik jelentős mai sporteseménye, a Csík Ferenc úszóemlékverseny, amelyet a város nagy szülötte tiszteletére 1968 óta évente megrendeznek. A mai esemény is nemzetközi: az előzetes nevezések alapján hat finn, tizenhat olasz, tizenhét csehszlovák és kilenc jugoszláv versenyző jelezte részvéteElső alkalommal rendeznek e hétvégén autósversenyt Ádándon. A Balaton Kupa nemzetközi meghívásos rallii-cross erőpróbát az ádándi Berzsenyi Dániel Közművelődési Egyesület autósszakosztálya kezdeményezte. A Balaton Kupa kétfordulós verseny. Július 5- én és július 26-án állnak rajthoz az indulók az 1000 méter hosszú, különböző út- minőségű pályán. A premilét. Eddig tíz hazai klub nevezett be, köztük a kupa legutóbbi védője, a Debreceni Dózsa. A Csík Ferenc uszoda ötven,méteres nyitott medencéjében sorra kerülő eseményen a házigazda Rákóczi csaknem félszáz úszóját küldi vízbe tizenhat versenyszámban. A verseny az ünnepélyes megnyitó (9.30 ó.) után — tíz órakor kezdődik. érnék is nevezhető erőpróbán — a hírek szerint — nemcsak speciálisan kialakított hazai, hanem nyugatnémet, osztrák és csehszlovák autók és autósok is indulnak. A mért edzésre vasárnap 9 órakor, a verseny rajtjára 11 órakor kerül sor. Az egyes futamok között roncsautóversenyt és repülőmodellező-bemutatót is tartanak. Ralli-cross Ádándon HÍREK Július T Szombat Ulrik A nap 4.52 órakor kél, és 20.45 órakor nyugszik; a hold 13.10 órakor kél, és 0.25 órakor nyugszik. A várható időjárás Folytatódik a fülledt, igen meleg, nagyobbrészt napos idő, de délutánonként — elsősorban a déli országrészben — erős gomolyfelhö- képződés várható, helyenként zápor, zivatar valószínű. Az északkeleti szél általában élénk, zivatarok idején átmenetileg viharos lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, szombaton 26 és 31 fok között alakul. • • • • Lottó A Sportfogadási és Lottó- igazgatóság tájékoztatása szerint a 27. játékhéten öt- tailálatas szelvény nem volt. A négyesekre egyéniként 378 939 forintot, a háromta- lálatos szelvényekre 1794, a kéit találat osokra 53 forintot fizetnék. Hírháttér — soron kívül Ma este a Televízió 1-es műsorában 21.45 órakor soron kívül jelentkezik a Hír- háttér. A műsor meghívott vendége Németh Miklós, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának titkára. Az élő adás témája a gazdasági-társadalmi kibontakozás programja, amelyet a Központi Bizottság a héten fogadott el. — Kiállítás nyílt Przudzik József festőművész alkotásaiból tegnap délután Baiia- tonsziárszóm a tanács épületében. A július 19-ig nyiiibva tartó tárlatot Bereczjk Gyula tanácselnök nyitotta meg. — ötvenezer forintos pályadíjat nyert a Pamutfonóipari Vállalat Kaposvári Gyára szakszervezeti bizottságának ifjúsági tagozata a SZOT ifjúsági tanácstól. A pályázat a szakszervezeti munka továbbfejlesztését célozza. A most kapott pénzből az ifjúsági klubnak egy videomagnót vásárolnak. — KISZ-klubbal gyarapodik — és sportközponttal — a barcsi Kemiikál gyár. A létesítményeket részben társadalmi munkával hozzák létre az üzem fiataljai, egy korábbi felvonulási területen, ahol eddig jobbára csak lomokat tároltak. — Józsa János alkotása, a „Csók, anyu!” vesz részt a moszkvai filmfesztiválom. A vetítések hétfőn kezdődnek, s júiliius közepén lesz az eredményhirdetés. Autósorszámok ISO éve született Giuseppe Garibaldi (1807— 1882) olasz szabadsághös, az olasz nemzeti felszabadító és forradalmi mozgalom kimagasló egyénisége, az egységes Olaszország egyik megteremtője. Már fiatalon egy titkos forradalmi társasághoz csatlakozott, s ezért emigrálnia kellett. Dél-Ame- rikában élt, s részt vett Uruguay függetlenségi harcában. 1848-ban tért haza, és nagy szerepet vállalt az úgynevezett Római Köztársaság létrehozásában. Később újra emigrálnia kellett, de nemsokára visszatért Itáliába, s Caprera szigetén telepedett le. A szicíliai forradalom támogatására 1860-ban önkénteseivel, a híres ,,marsalai ezerrel” — közöttük jó néhány magyarral — partra szállt a szigeten, elfoglalta Szicíliát, majd Nápolyt. A meghódított területeket átadta II. Viktor Emánuel szárd királynak, s ezzel lehetővé tette az egységes Olaszország megteremtését. Üdvözölte a párizsi kom- münt ,és támogatta az I. In- ternacionálé olaszországi szekciójának szervezését is. Mindvégig a Habsburgok ellen küzdött (az osztrák- olasz—francia, majd az orosz —olasz—osztrák háborúban egyaránt). Szoros kapcsolatban állt a magyar emigráció vezetőivel, elsősorban Kossuthtal és Klapkával; ezzel is magyarázható széles körű magyarországi népszerűsége. — Tízfajta egynyári virágot árult reklámáron e héten a siófoki Költségvetési Üzem a helyi piacokon. A jövő héjten a város lakosai az üzem kertészeti telepéről imgyen vihetnek virágokat az erkélyek, kiskertek díszítésére. — Halálos baleset történt •tegnap délelőtt a 67-es úton Vadépuszta és Mernyeszent- miklós között. Magyar Károly 38 éves esztergályos, kan ada i áll lám polgár, mer- nyei lakos Opel Kadettjével ált tért a menetirány szerinti bal oldalra és frontálisan n ©kiütköző,tt egy vele szemben jövő kamionnak, amelynek volánjánál Lukács Béla 50 éves boglárlellei gépkocsivezető ült. Magyar Károly a helyszínen életét vesztette. A baleset ekét a szakértőik vizsgálják. Trabant Lim. Hyc. (Bp. 448 Trabant Lim. Combi (Bp.) 144 Trabant Lim. (Bp.) 8 796 Trabant Lim. (Debr.) 7 291 Trabant Lim. (Győr) 7 065 Trabant Combi (Bp.) 2 610 Trabant Combi (Debr.) 1 798 Trabant Combi (Győr) 1 776 Wartburg Stand. (Bp.) 2 173 Wartburg Stand. (Debr.) 1 149 Wartburg Stand. (Győr) 1 323 Wartburg Spec. (Bp.) 2 977 Wartburg Spec. (Debr.) 2 184 Wartburg Spec. (Győr) 1 811 Wartburg Spec. tt. (Bp.) 10 416 Wartburg Tourist (Bp.) 2 057 Wartburg Taurist (Debr.) 1 161 Wartburg Tourist (Győr) 801 Skoda 105 S (Bp.) 11 198 Skoda 105 S (Debr.) 8 748 Skoda 105 S (Győr) 8 725 Skoda 120 L (Bp.) 26 361 Skoda 120 L (Debr.) 14 392 Skoda 120 L (Győr) 17 283 Lada 1200 (Bp.) 46 319 Lada 1200 (Debr.) 32 116 Lada 1200 (Győr) 16 169 Lada 1300 S (Bp.) 19 033 Lada 1300 S (Debr.) 15 077 Lada 1300 S (Győr) 6 457 Lada 1500 (Bp.) 15 354 Lada 1500 (Debr.) ll 770 Lada 1500 (Győr) 5 394 Lada Combi (Bp.) 9 622 Lada Combi (Debr.) 5 048 Moszkvics (Bp.) 17 059 Polski Fiat 126 P (Bp.) 945 Polski Fiat 126 P (Debr.) 1 058 Polski Fiat 126 P (Győr) 390 FSO (Polski F.) 1500 (—) 6 349 Dacia Lim. (Bp.) 2 084 Dacia Lim. Debr.) 3 625 Dacia Lim. (Győr) 2 872 Dacia Combi (Bp.) 2 390 Dacia Combi ("Debr.) l 901 Dacia Combi (Győr) 1 488 Dacia TLX (Bp.) 1 745 Dacia TLX (Debr.) 1 668 Dacia TLX (Győr) 1 102 Zastava (Bp.) 16 313 Volga Lim. (—) 1270 Volga Combi (—) 1 089 — Elírás történt a „Kevesebb a baleset a mezőgazdaságban” című, július 1- jén megjelent cikkünkben. Nem hatvanezer alkalommal, hanem hatvanezer forint értékű helyszíni bírságot róttak ki az ellenőrök, italozás miatt. A földhivatal közleménye A Kaposvári Földhivatal értesíti Kaposvár ingatlantulajdonosait, kezelőit, használóit, hogy a „Külterület” és a „Zártkert” újra felmért munkarészeit 1987. július 6-tól augusztus 4-ig közszemlére teszi ki a földhivatal adattárában (Május 1. u. 10.). A munkarészek megtekinthetők minden HÉTFŐN 13 órától 18 óra 30 percig. — A DÉDASZ Kaposvári Üzemigazgatósága értesíti a lakosságot, hogy az alábbi villamos berendezéseket építette: Toponáron a Toponári út mellett gyalogátkelőhely-világítást a posta és az óvoda előtt; Kaposváron a SZÖVAUT-telephely- nél transzformátorállomást és 20 kV-os vezetéket; Kaposváron az Achim A. utcában kis- és nagyfeszültségű földkábelt. Az elkészült berendezéseket 1987. július 8-án feszültség alá helyezzük. A villamos berendezések vezetőinek érintése az építés időszakában és feszültség alá helyezés után TILOS ÉS ÉLETVESZÉLYES. (93557/