Somogyi Néplap, 1987. július (43. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-03 / 155. szám
1987. július 3., péntek Somogyi Néplap 3 Ki miért vándorol? Vállalkozóbb szellemben Mindenkire szükség van, de nem biztos, hogy ott és úgy, ahol és ahogyan most dolgozik. A struktúraváltással összefüggésben mind vállalati, mind összgazdasági érvénnyel egyre gyakrabban fogalmazódik meg e korszerű igény. Gyakorlatiasabban szólva ez nagyjából azt jelenti : számítanunk kell arra, hogy az új munkafeladatokhoz új helyre kell kerülnünk vagy — esetleg: és — új foglalkozásba kell beletanulnunk. A helyváltoztatás, új társadalmi csoportba való átkerü- lés korántsem újdonság; lényegében évezredek óta zajlik az emberi történetben. Zajlott ez változó intenzitással az utóbbi évtizedek magyar fejlődésében is. Gyakran emlegetett példa ennek szemléltetésére, hogy évtizedekkel ezelőtt a mezőgazdaságból tömegek áramlottak az iparba, bőséges forrást jelentve a népgazdasági ág extenzív fejlesztéséhez. A tömegesség mértéke csökkent ugyan, de még a hetvenes, nyolcvanas évek fordulóján is évi mintegy 350 ezer ember „vándorolt” — hagyta el eredeti lakóhelyét, s költözött új településre — széles e hazában. A nyolcvanas évek közepére e vándorlás évi 200 ezer főre csökkent. Jellegzetes adatok ezek, jól érzékeltetik a társadalomformálást, modernizációt célzó cselekvés lehetséges kereteit. Épp ezért vállalkozott arra a Központi Statisztikai Hivatal, hogy Vándorlás, mobilitás, keresetalakulás címmel a közelmúltban közzé tegye egy fölmérés eredményeit. Maga a konkrét KSH- vizsgálat a nyolcvanas évek első felére jellemző állapotot kíván tisztázni, ám a sorszámok mellett közölt elemzés szélesebb idősávra is kitekint. Így kiviláglik, hogy a három fogalom — vándorlás, mobilitás, keresetalakulás — korántsem véletlenül kerül egyazon dolgozatba: ezek mindig is meglehetősen szorosan összefüggtek egymással. Azaz a vándorlás a legtöbbször együttjárt mobilitással, tehát más társadalmi csoportba, rétegbe való át- kerüléssel, illetve valamilyen irányban módosította a keresetet is. Az ötvenes-hatvanas években egyes mezőgazdasági térségek „túlnépesedése" egyidejűleg néhány ipari központ erőltetett fejlesztése adott lökést a falvakban élő népesség eláramlásának. A hetvenes években viszont a decentralizált iparfejlesztés révén a munkahelyek „ingázó-távolságra" kerültek a falvakhoz, s ez a vándorlás csökkentését idézte elő. Így míg a korábbi időben a lakóhelyváltás és az ezzel együtt az „átrétegződés" volt tömegesen jellemző, utóbb mérséklődött az eláramlás, ám — a paraszti származású fiatalok szakmaszerzésével — a mobilitás nőtt. A nyolcvanas évek mozgásait figyelve kitűnik, hogy míg korábban a faluból városba történő áramlás volt uralkodó, ma városból városba való költözés a jellemzőbb. Az is szembeötlik, hogy a vándorlás a helyi társadalmak belső tagoltságát már nem módosítja: a nagyléptékű társadalmi mozgások helyett a finomabb, rétegeken belüli átalakulások kerültek előtérbe. Figyelemkeltő megállapítása a KSH-fölmérésnek. hogy a vándorlás érzékelhetően javítja a mobilitás esélyeit. Az adatok arról tanúskodnak, hogy „a vándorló személyek a születési helyükön maradó társaikhoz viszonyítva kedvezőbb pályát futottak be.” Ugyanis a korábbi tapasztalatokkal ellentétben „a bevándorlók elsősorban nem a társadalmi hierarchia alsó, hanem többnyire annak kedvezőbb lépcsőfokait foglalták el.” A vezető és értelmiségi csoportoknak bevándorlókkal való feltöltése a KSH- vízsgálat szerint a vidéki városokban a legerőteljesebb. Ennek egyik fontos okát a statisztikusok abban látják, hogy a. bevándorlók körében az _ átlagosnál nagyobb arányban találhatók „dinamikus, vállalkozó szellemű egyének”. A . vándorlás így végül is „egyfajta szelekciós mechanizmusként működik ” Kiderül az is az adatokból, hogy a vándorlás és mobilitás együttesen mérhető kereseti előnyt jelentett az ennek megpróbáltatásait vállaló személyeknek: igaz, jórészt csak a férfiaknak. Ez elléntétes a hatvanas években tapasztalt állapotokkal: akkor a városokba jutó paraszti rétegek a legrosszabbul fizetett munkakörökbe jutottak be. Az 1983-as adatok szerint adott társadalmi csoporton belül a bevándorlók kisebb-nagyobb kereseti előnyt élveznek. Például a vidéki városokban a helyi születésű vezetők átlagkeresete 7067 forint volt, a más településről származóké 7717 forint. A falvakban 6142 forint, illetve 6982 forint volt a megfelelő kategóriák átlagkeresete. A KSH szerint „hasonló különbségek figyelhetők meg az értelmiségiek csoportjában, sőt néhány fizikai szakmacsoportban is, például a hagyományos vasas és az építőipari csoportokban.” A vizsgálatok szerint a bevándorlók életkora nem magasabb: például „a vidéki városokban élő vezetőknél átlagos életkorban nincs különbség, viszont a keresetek tekintetében csaknem 700 forintos az előny a bevándorlók javára.” Az okot kutatva a KSH elemzői óvatosan azt mondták: „Nagy valószínűséggel feltételezhető, hogy a vándorlást vállaló személyek sajátságos módon egy dinamikus, vállalkozó szellemű csoportot alkotnak (vagy legalábbis jelentős részük az)”. Realitásérzékre utal az elemzés, mikor kijelenti, hogy a bevándorlók többlet- keresete nem más, „mint a lakóhely-változtatással együttjáró többletkiadások fedezete”. Ám még így is kérdés marad: ez a többlet fedezi-e az új helyen való otthonteremtés — és -fenntartás — nem kis költségeit. Molnár Pál Papírüzemnek indult Születő nyomda a majorban Épp három éve annak, hogy 1984 nyarán a marcali Vörös Hajnal Tsz majorjában egy addig nem használt épületbe beindult a melléküzemág. A mezőgazdasággal rokon ás, meg nem is a feladat, amire vállalkoztak. Rokon annyiban, hogy az alapanyag, a papír, mező- gazdasági eredetű, és hogy ez az ágazat lehetőségeihez mérten sokat tesz a mellék- termékek hasznosításáért. Nem rokon annyiban, hogy mire ide kerül a különböző papíripari üzemekből a hulladék, addigra már senki sem gondotl ímezőgazdasá- gi eredetére. — Amikor 1984. július 1- jén beindult az üzem — mondta Dombóvári József üzemvezető — az volt a cél, hogy a papírüzemek különféle hulladékait feldolgozzuk. — Mit lehet papíripari hulladékból készíteni? — Jegyzetfüzetet, írólapot, emlékeztető tártyácskát; sok mindent, amire a rohanó világban szüksége lehet az embernek. Az első félévtől azt várta a szövetkezet, hogy ez a hulladékfeldolgozás hozzon hatszázezer forint bevételt. A próbálkozás hónapjaiban nem csalódtak. A következő, az 1985-ös teljes év csaknem megtízszerezte a teljesítményt. Akkor már ötmillió- hatszázezer forint értékű termék került ki innen. A múlt évet tizenkétmillió-háromszázezer forintos bevétellel zárták. Ilyen lehetőséget rejt a hulladékfeldolgozás? — Az akaratlanul is kikívánkozó kérdésre az üzemvezető azt válaszolja: — Ezzel a foglalkoztatási lehetőséggel a szövetkezeti érdekeken túl kereseti lehetőséget teremtettünk azoknak, akik nem tudnak teljes értékű munkát végezni. A rendelkezések ismertek. Az a gazdálkodó szervezet, amely maga nem tud gondoskodni munkában megrokkant dolgozóinak foglalkoztatásáról, anyagilag segíti azokat a szervezeteket, amelyek e feladatot vállalják. Ilyen alapon a marcali tsz papírhulladék-üzeme hatmillió forint támogatást kapott. S ezt az összeget arra fordították, hogy gépeket, berendezéseket vásároljanak; hogy a hulladék ne csak jegyzetfüzet formájában kerüljön ki innen, hanem nyomtatotton. — A múlt év volt a póbál- kozás. 1987 már az üzemszerű nyomdászi vállalkozás éve is. Az indulás első féléve hatszázezer forintot hozott. Három év elteltével tizenötmillió forintot várnak — nem alaptalanul. —, mert az első félév az időarányosnál többet, nyolcmilliót hozott. A gépek mellett, a papír- vágóknál, a pecsételőaszta- lokmál ötvenhármán dolgoznak, főként nők. Közülük negyvenen abba a sajnálatos kategóriába . tartoznak, amelyet úgy szoktunk emlegetni: csökkent munkaképességűek. Értékteremtő , képességüket viszont a számok bizonyítják. V. M. KEVESEBB A DIÁKOK MUNKALEHETŐSÉGE Variációk vakációra Az édesanya, bizony, maga is gondban volt, hogy hol talál nyári munkalehetőséget tizenöt éves fiának. Pedig dr. Kárpáti Józsefné igazán sok adatot ismer; a megyei tanács munkaerő-szolgálati irodájának vezetője készítette munkatársaival együtt azt az összeállítást, amelyet még május közepén megadtak az iskolák, hogy tanulóikat tájékoztassák a nyári munkalehetőségekről. Hogy nem volt könnyű dolga, az elsősorban a vállalatokon imúlott. A legtöbb cég még a munkaügyi osztály második levelére sem válaszolt, illetve ha közölte is<, hogy hány diákra volina szüksége, nem adott részletes információt az időpontokról, a bérekről. Ha mégis megtette, akikor mindjárt közölte azt is, hogy saját dolgozóinak a gyermekeit akarja fölvenni. Tallózzunk a füzetben! Az idén a megye száznegyvenkét munkahelyére 2950 vakációzó diákot várnak. A zömük 16—18 éves. Másfél évtizeddel ezelőtt a gyümölcsösökben és a kereskedelemben kapva kaptak az általános iskolásokon. Igaz, ma törvény van arra, hogy 14 évesnél fiatalabbat nem alkalmazhatnak nyári munkára, de ma már az idősebbek sem nagyon kellenek. A 142 munkahely közül 59 csak saját dolgozójának a gyermekét veszi föl. A vállalatok egyre kevesebb diákot foglalkoztatnak, ezért van kevesebb munkahely az idén. S ugyanúgy kell fizetni utánuk az általános költségeket, és az sem biztos, hogy a munkájuk megér annyit, mint a kifizetett bér. Természetesen vannak üzemek, amelyek rákényszerülnek a nyári mun- kaválilailókra, mint a Patyolat, a Nagyatádi Konzervgyár vagy a Siotour. A nagyatádiak például négyszáz diákot várnak a szezonra. S mert kell a diákkéz, meg is fizetik a munkát. Szinte mindegyik a felnőttekét megközelítő bért kapja. Kaposváron a Virág utcai irodát először áprilisban keresték föl a nyári munkát váUlaló diákok. Azóta száznyolcvanán fordultak meg itt. Olyanok, akik nem kapták meg az iskolában a listát vagy nem találtak kedvükre való lehetőséget. A többiek közvetlenül a munkahelyeken jelentkeztek. így nem tudni, hogy július 3-án hány somogyi diák dolgozik. Csupán egyetlen tény látszik biztosnak, kevesebben dolgoznak, mint ahányan el akartak helyezkedni. N. J. Az ujjaink sem egyformák Beszélgetés műivezetőkről — művezetőkkel Sokáig -tétováztam — valóban gyárnál állok-e, avagy egy üdülőnél —, de végül is hittem a feliratnak: Buda- flax Lenfonó és Szövőipari Vállalat tabi kempingcikkgyára. A gyárudvaron zöl- delilő területek, távolabb körös-körül dombok. Itt el lehet mondani, hogy kedvezően befolyásolja a környezet a munkakedvet. Az első benyomások alapján az sem 'lepett meg, amit Szabó Pál, a gyár szakszervezeti bizottságának a titkára elbeszélt: amikor időnként sátorbemutatót tartanak a főbejáratnál, sok külföldi turista mindenáron be akar térni, hogy a kerítésen belül verje föl a sátrát. A tabi gyárhoz két kisebb- üzemegység is tartozik. A három telepen összesen több mint háromszázan dolgoznak. Közülük nyolcán — sza- lagvezetők. szakmányveze- tők, csoportvezetők — látnak el művezetői feladatokat, irányítanak egy-egy műszakot. — A művezetők önállósága milyen mértékű? Menynyire irányítói a termelésnek? — Tervszerű és program- szerű termelés folyik az üzemekben — válaszolta Szabó Pál. — A havi programok természetesen mérvadóak a művezetők számára. De a megvalósítás mikéntje, a helyi munka megszervezése a termelésirányító .művezetők» feladata. A döntési készséget, az önállóságot gyárunkban el is várják a művezetőktől. Ha például egy alapanyag nem érkezik meg idejében, többnyire a művezető dönti el, hogy miként csoportosítja át a dolgozókat és a tennivalókat. Példák sora mutatja, hogy az egyes művezetők rugalmasságától függ, miképpen tudják csökkenteni a kieső időt, biztosítani a termelés folyamatosságát. A művezetők döntését a gyárvezetés részéről bizalom övezi, indokolatlanul nem bírálják felül döntéseiket, nem csökkentik önállóságukat. Nyilvánvalóan ehhez az is hozzájárul, hogy a művezetők körültekintően járnak el, tájékozódnak, mielőtt valamiben határoznának. A premizálási rendszer alátámasztja a művezetők számára megfogalmazott követelményeket. A negyed- évenkénti prémium feltételei : az üzem eredményessége, a minőség, a szocialista műn- kaverseny segítése és a dolgozók szociális kérdéseinek megoldásához való hozzájárulás. Ez utóbbi szemponttal azt kívánja érzékeltetni a gyár vezetősége, hogy a jó vezető figyelme és energiája a termelés emberi oldalára is kiterjed. — Iparági tanácskozáson gyakran hallani gondként, hogy a művezetők fizetése általában nem arányos a felelősségükkel, leterheltségükkel. — Mi igyekszünk teljesítményarányosak lenni. 1981- ben még havonta átlagosan 4100 forint körüli bért kaptak, s havi átlagjövedelmük 4800 forint volt. 1986-ban az átlagbér 7340, az átlagkereset pedig 8600 forint) Talán ez is jelzi, hogy lépést tartunk a követelményekkel, s tükröződnek a teljesítmények a keresetekben. — A kiszállítási határidők tartása és a balesetmentes munka is a prémiumfeladataim közé tartozik — fűzte az elhangzottakhoz Tábori Fe- rencné, a csomagoló és kellékkészítő részleg csoportvezetője. — Én fontos eredménynek tartom azt is, hogy gyárunkban merünk differenciálni. Ez szerintem szükséges is, hiszen ahogyan nincs két egyforma ujjunk, ugyanúgy .nincs egyforma munkaerő sem. — Néha úgy érzem, nagyobb a felelősségem, mint a tényleges lehetőségem a termelés , befolyásolására — mondta Kereschner Józsefné, a sátorvarroda műszakvezetője. — Időnként ugyanis nagyon váltakozó mennyiségben és minőségben jönnek be az alapanyagok, a tervezetthez képesti Én az összes munkaszervezési és munkai egy elírni gondot egyféleképpen látom megoldhatónak: munkát, munkát folyamatosan ! K Gy.
